Délmagyarország, 1997. augusztus (87. évfolyam, 178-202. szám)

1997-08-30 / 202. szám

SZOMBAT, 1997. AUG. 30. KITEKINTŐ 7 Be€söngetés előtt G árdonyi Géza szavai jutnak eszünkbe szeptember küszöbén: olyan az iskolám, mint a zengő méh­kas. Akkor még tanító volt, amikor élményeit össze­szedte, csak később lett belőle átmenetileg szegedi új­ságíró, és később nagyhatású szépíró. A zengő méhkas emléke sokáig kísérte, mint ahogy a tanító lámpás­szerepe is. Emlékszünk rá, másik nagyhatású műve is tanítói élményeiből táplálkozik, annak a címe a Lám­pás. Komoly viták dúlnak mostanában megint az iskola korszerűsége körül, mint ahogy az elmúlt ötven évben mindig. Lépnünk muszáj, az élet sürgeti, de nem mindegy, merre megyünk. Semmiképpen ne az igény­telenség irányába, de az az út se járható, amely azzal fenyeget, hogy időnap előtt idegbeteg, agyonhasznált fölnőttek lehetnek a mostani gyerekekből. Nemzeti Alaptantervet emleget naponta az oktatás irányító tes­tülete. Hosszú vita előzte meg, és még most se látszik világosan, mi lesz benne. Biztosan nem fogalmazódik meg, hogy tisztességre és becsületre neveljen az iskola, mert ha nem ezt teszi, rémület üli meg a nemzetet, és a börtönök telnek. Azt se fogalmazza meg tételesen, hogy legalább nyolcvan évre szóló garanciával dolgoz­zanak a nevelők. Hogy nyolcvan év múlva is képes le­gyen lépést tartani korával, aki megéri, rrs ne felejtsük el a Lámpás üzenetét se. A tanító Hd tisztessége elengedhetetlen, mert például szolgál. Az óvónőtől a professzorig mindenki ide tartozik most. Mindenki, aki kapcsolatba kerül gyermekeinkkel. A támogató önkormányzat is. Ihr^y I I Versenyló mellé ne tegyünk teknősbékát Kistelek 125 éves iskolája Balástyai méregkeverök A balástyai általános iskola tőszomszédságá­ban növényvédöszer és műtrágya nagykeres­kedelmi raktárot nyi­tott 1995-ben egy kft. A raktárépület koráb­ban az iskolához tarto­zott és nevelőotthon­ként működött. A kft. az 1990-es önkor­mányzati törvényt követően szerzett tulajdonjogot az épületre. A megyei önkor­mányzat elővásárlást bizto­sított ugyan Balástya köz­ségnek, de az akkori pol­gármester ragaszkodott ah­hoz, hogy ami ingyen lett a megyéé, az ingyen is kerül­jön vissza a falu tulajdoná­ba. A szülők az üzlet nyitá­sa óta szóban sokszor kife­jezték, hogy nem tartják jó­nak ezt a tevékenységet az iskola mellett. Több mint másfél év telt el a polgár­mesternek írt beadványuk óta, de a folyamatos ígérge­téseken kívül nem történt komolyabb intézkedés a raktár bezárására. A gyerekek kénytelenek ezt a tanévet is ilyen körül­mények között kezdeni. Igaz ugyan, hogy a polgár­mester egyik korábbi nyi­latkozata szerint a gyerekek „tabuk" a faluban és min­dent megtesznek értük, de a beadvány után mégis 1996. január 29-én a jegyző név­változtatás miatt megerősí­tette az engedélyt, a raktár működését továbbra is elis­merve, változatlan körül­mények között. Közben ki­derült, hogy nincs eredeti rendeltetéstől eltérő hasz­nálatbavételi engedélye a cégnek. Az épületben ker­tészeti áruház üzemelteté­séhez kapott a tisztiorvosi szolgálattól szakhatósági állásfoglalást, de telephely­ként az udvarra nem. így ott műtrágyát és növény­védőszereket sem tárolhat­na, de teszi mindezt az is­kola konyhájától és élelmi­szerraktárától néhány mé­terre. A diákok szülei össze­fogtak az iskolaszékkel és hírlevéllel fordultak a csa­ládokhoz. Az ügy továbbvi­teléhez 162 írásbeli meg­erősítést kaptak. Sok helyre fordultak a panaszaikkal, többek között az állampol­gári jogok országgyűlési biztosától és az Országos Tisztiorvosi Hivatal főigaz­gató főorvosasszonyától kaptak támogató segítséget. A Csongrád Megyei Köz­igazgatási Hivatal határo­zata szerint a jegyzőnek nincs törvényes lehetősége a több mint egy évvel ez­előtti, jogszabálysértő mó­don kiadott engedély felül­vizsgálatára. A döntés sze­rint fellebezésnek helye nincs, de a Szeged Városi Bírósághoz beadott kereset­tél élhetnek az érdekeltek. Az önkormányzat jogi képviselő útján az iskola nevében keresetet adott be. A szülők is a bírósághoz fordultak, mert nem érezték eléggé, hogy az önkor­mányzat és az iskola a sar­kára tud állni gyermekeik érdekéért és egészségének védelméért. Most folyik az egymásra mutogatás, kinek is kellene a raktárat bezá­ratni? A tiszitorvosi szolgá­latnak, az önkormányzat­nak vagy a közigazgatási hivatal a hibás, mert nem figyelmeztette korábban a jegyzőt? Ki vállalja a fele­lősséget? Ha a raktár tulaj­donosának nincs megfelelő engedélye, akkor miért tar­tanak attól, hogy az elma­radt hasznot követeli majd a falun? Nem a nagykeres­kedés tulajdonosának kelle­ne bírságot fizetnie környe­zetszennyezésért és a gyer­mekek egészségének vesz­élyeztetése miatt? A lecke „fel van adva" az ügyben érintett hivatalok vezetőinek, elsősorban ott helyben, a polgármesternek és a jegyzőnek. Az már csak rajtuk múlik, meg­oldják-e. K. T. Tanári gyülekező. (Fotó: Somogyi Károlyné) Nem a legszenzáció­sabb mondat, de új tanév küszöbén állunk megint. Évnyitók követik egymást sorozatban, sőt egyetlen időpontban is seregestól nyílnak. Túlzás nélkül mondhatjuk, egytól-egyig mind nagy eseménye az esztendőnek, és az induló gyerekseregnek, mégse írhatunk valamennyiről. Kisteleken a Petőfi Sán­dor Általános Iskola most ünnepli fönnállásának 125. évfordulóját, ide mentünk el beszélgetni Balogh László igazgató úrral. Tisztelegni akar­tunk a szép kort megért iskola előtt is, de sorra előszedtük a mai idők ta­lán legégetőbb kérdéseit is. Ebből kínálunk most kóstolót olvasóinknak. 0 Éppen Kisteleken hir­dették meg az iskolák rom­lását. A korszerűsítés je­gyében. - Sajnos, emlékszem rá. Elherdálták a nagyszerű épü­leteket is. 0 Itt mondta Gyömbér Ist­ván, virágot tör le, aki is­kolát zár be. - Veretesen szép mondás, gyönyörű hitvallás. # Megelőztük korunkat a bezárásokkal. Korszerűtle­nek leszünk most, ha egy iskola megmaradásáról beszélünk. - A mienket talán nem fe­nyegeti a járvány. Jó hír, a most következő tanévre 502 beiratkozott tanulónk van. Az ötvenes és hatvanas évek for­dulóján volt ennyi. 0 Nem tudom, szabad-e még dicsekednünk vele. És nevelő? - Negyvennégyen va­gyunk. 0 Eddig elbocsátva? - Mostanáig mi ezt is meg­úsztuk, de minden megeshet. Állítólag készülnek már csök­kentési tervek, de én még nem láttam. Vetőmag Bt. árukínálata: Fémzárolt árpa, búza, triticale, rozs vetőmagok. Gabonászsák 25 Ft/db Raschclzsák 24+0 Ft/db Ammóniumnitrát 34%-os 3000 Ft/q Luccrnavctímag 600 Ft/kg Araink áfával értendők. Választékunkról telefonon érdeklődjön! Domaszék, Duna u. 6. Tel.: 62-284-046 0 Korábban mindig töret­len fejlődésről beszéltünk. - Kisteleken mostanáig sokszorosan igaz. Az első 1779-ben nyílt, és 1854-ben már kéttantermes iskoláról adnak hírt az iratok, két peda­góguslakással. A mienk őse 1872-ben nyílt meg, két taní­tói lakással, és állandó bővíté­sekkel bár, de 120 évig szol­gálta az oktatást. Bánhídy Gyula, Szűcs István, Csányi István tanított benne először, és Lithosthné Nagy Emma, aki az ország legelső tanítónői közül való. Mai mércével mérve is kiválóak voltak. Tisztelettel emlékezünk rájuk is, és mindazokra, akik valaha is tanítottak nálunk. Meg azokra, akik itt tanultak. 0 Timsós világba jutot­tunk, mindent összehúzni akarunk. - Eddig megúsztuk ezt is. A tehetséggondozás évtizedek óta tartó nemes hagyomány. 0 Fülembe cseng még en­nek is a kontrája: elitkép­zéstakartok, elvtársak...? - Meg is indokolták, hogy a kiválaszottak „kiválasztott tudata", és a ki nem választot­tak „alsóbbrendűségi érzése" személyiségfejlődési tudatha­sadásokat idéz elő, de a ké­pesség szerinti csoportbontás ma is célunk. 0 És a szegénységi kény­szer? - Még tudjuk védeni. A legfontosabb ellenérv, hogy a gyerekek ezt nem érzik, elis­merik a másságot, sőt több si­kerélményük van, ha hasonló képességűekkel versenyez­nek. A sikerélmény pedig ara­nyat ér a tanításban. Verseny­ló mellé nem tehetem a tek­nősbékát, ez is alaptétele a pe­dagógiának. A kisebb csopor­tok sokkal jobb hatásfokkal hasznosítják a tanítási energi­ákat. Fontos szempont az is, hogy nem örökre szóló skatu­lyákba zárjuk a gyerekeket, a csoportok átjárhatók. 0 Nagy úr a pénz, még nagyobb, ha nincsen. A Escorial mode Egyedi tervezésű, minőségi kidolgozású, főleg természetes anyagokból készült női márka termékek árusításához megyénként egy partnert keresek. Érdeklődni: (06-52)-417-391 vagy (06-30)-536-355 kis csoport sokba kerül. Kezdik megint ajánlani a nagylétszámú osztályokat. - Ha kérdeznének bennün­ket, kórusban mondanánk, a leghamarabb megtérülő be­fektetés az oktatás. Ha van valami, amit csak jól szabad csinálni, akkor ez az. Végez a gyerek, és négy évre rá már termelhet. Ha rosszul tanítot­tuk, akkor rosszul termel. És nem négy évig, de élete végé­ig. Megint nem dicsekedni akarok, de a mi iskolánkból mindenki tovább tanul. Kivá­ló szakemberek lesznek belő­lük, ha megtalálják a nekik való pályát. Hetvenkét száza­lékuk érettségizik, tanulóink­nak majdnem a fele egyete­met vagy főiskolát végez. 0 A belekeseredett ember erre is azt mondja, belőlük lehetnek a tehetséges munkanélküliek. - Az általános iskolának kevés a visszajelzése, de úgy tudom, a mi diákjaink elhe­lyezkednek. 0 Ilyen eredményekhez kitűnő tantestület kell. - Azt hiszem, amit a legel­ső tanítókra mondtunk, az 125 év múltán is érvényes: teljes tudásával, minden igyekezeté­vel tanít mindenki. 0 Aki mégse, kirostáló­dik? - Inkább fölzárkózik. Néhány tanárt is megkér­deztem erről. Sokan vannak közöttük, akik tanulóként is ide jártak már, az öröklődés a visszatérőknél a legtermésze­tesebb, de akik máshonnan jöttek, azok is fölveszik a kö­telező fordulatszámot. Azt mondják, kínos lenne jó isko­lában középszerűnek maradni. Ennél jobb húzóerő nincs is. Gyerünk vissza az igazgató­hoz: - A kitűnő tanár maga­sabb bérosztályba tarto­zik, és találkoztam már olyan faluval, ahol az ön­kormányzat sajnálta az F­kategóriásoktól a maga­sabb bért. Az igazgatót is JAKAB CSABA AUTÓSISKOLÁJA tanfolyamot indít bevezető áron! Szeged, Vitéz u. 13.-15. (Honvéd tér sarkánál). Tel.: 62/422-335, Nyitva: 10-19-ig. RÉSZLETFIZETÉS Vezetni tudni annyi, mint élni tudni. K42.VÍ9 kirostálta, mert kiállt mel­lettük. - A kisteleki önkormány­zat nemcsak az orráig lát. Ar­ra is ad pénzt, hogy szakmai továbbképzéseken vegyünk részt, vagy akár második dip­lomát szerezzünk. Tárgyi föl­tételét is megteremti a tanítás­nak. Évekkel ezelőtt például egymillió forintot áldozott a számítástechnikai oktatás be­vezetésére. Ha visszakanyaro­dunk ahhoz a tételhez, hogy a leghamarabb megtérülő be­fektetés ^z iskola, akkor ma­gyaráznunk se kell, hogy ez azóta termelő erővé vált. Aki pedig azt is tudja, a számító­gépes rendszer az egész élet­fölfogást megváltoztatja, ak­kor még hangosabban kell ki­mondanunk az elismerő és köszönő szavakat. 0 Emelt szintű oktatást mondtunk az előbb. - Mindenekelőtt a mate­matikát kell említenem, ki­emelt tantárgy a magyar nyelv és -irodalom, az angol, a né­met, és a számítástechnika. Középiskolákban is divatba jöttek a fölvételik, sok diá­kunk anélkül jut be oda. Ta­nulmányi versenyeken szere­pelnek olyan jól, hogy egye­nes út vezet tovább. A csopor­tok bontását bizonyos tár­gyaknál már a negyedik osz­tályban kezdjük. Máshol pa­naszokat is lehet hallani, hogy szakköröket kellett megszűn­tetni pénztelenség miatt. Ná­lunk nagyszerű szakkörök működnek változatlanul. 0 Még a végén kiderül, ez egy kiváló iskola. - Indulásnál kiderült már. Pátosz nélkül mondom, a kez­dő négy kitűnő tanító betájol­ta intézetünket, és egyöntetű igyekezettel követték őket a későbbiek. Több helyen meg­fordultam már, bele is láttam a munkába, de ekkora akarást máshol eddig nem tapasztal­tam. Jó lenne a következő 125 évre is megtartanunk. Horváth Dezső Kistelek központjában jelenleg büféjelleggel üzemelő üzlethelyiség bérbe adó, profilmeghatározás nélkül. Érdeklődni: telefonon 62-364-240, Kék Láng ABC vez. személyesen Kék Láng ABC vez. Iskolakezdés • Munkatársunktál Véget ért a nyár és a szünidő. Hétfőn - szep­tember 1-én - ország­szerte becsöngetnek az általános és középisko­lákban. Az összeállítás­ból megtudhatjuk, hogy a tavalyi évhez képest, történt-e változás a Kis­telek környéki települé­sek iskoláiban? Baks Az idén 28 új elsőst isko­láztak be, így most jelenleg 230 gyereket oktatnak. A kisteleki művészeti iskola délutánonként ábrázoló és ének-zenei előkészítő osztá­lyokat indtt. Ezenkívül a speciális osztály már máso­dik éve működik, ahol tanu­lási nehézségekkel küzdő gyerekekkel foglalkoznak. A felsős osztályokat összevon­ják, de a főtantárgyakat cso­portbontásban tanulhatják. Csengele Idén kilenc osztályban 179 gyerekkel kezdi el az 1997­98-as tanévet az iskola. Két első osztályt indítanak. A művészeti magániskola négy tagozatára, az óvodáskorútól a nyolcadikosig, 120 gyerek jár. A tanulók az évek során kiemelt eredményeket értek el. A nyáron az iskola épüle­tét teljesen felújították és ki­festették, a tantermekbe és folyosóra korszerű fűtést sze­reltek. Dóc A dóci iskolában 95 gye­reket oktatnak és készítenek fel a középiskolai tanulmá­nyokra. Az idén Ópuszta­szerről és Szegedről is irat­koztak át diákok. A számí­tástechnika és az angol nyelv tanításában apróbb változtatásokat vezettek be a tavalyihoz képest. Az is­kolához egy óvóda is tarto­zik, ahova most 42 apróság jár. * Opusztaszer Az iskola 157 gyerekkel, ebből 25 elsőssel kezdi az új tanévet. Tehetséggondozó és helytörténeti szakkörre is jelentkezhetnek a diákok. Az iskola néptánccsoportjában nemcsak tanulók, hanem végzősök is részt vesznek. A kecskeméti zeneművészeti­vel közösen tartanak kétha­vonta rendhagyó énekórákat. Az idegen nyelvek közül a német kötelező, az angol pe­dig választható. Sándorfalva Az Arany János Általános Iskolába 750 gyerek tanul. Ebből közel száz az elsősök száma, akiket négy osztályban tanítanak. Egy-egy új osztályt indítottak, a felsősöknek ma­tematika, az alsósoknak pedig rajz tagozatot. A magyart, a matematikát és az idegen nyelveket differenciáltan ta­nulhatják a gyerekek. A tava­lyihoz képest a tantestületben nem történt változás. ^fTíN-^ \ AUTÓSISKOLA ^ Vidrau * Tisztek Ügyfeleink! AUTÓSISKOLÁNK folyamatosan indítja tanfolyamait, B, C, E kategóriákban. Tapasztalt oktatókkal, kedvezmé­nyekkel állunk rendelkezésükre ügyfélfogadó irodánkban szemé­lyesen vagy 423-986-os telefonon. Szeged, Vidra u. 3. Kokavecz László iskolavezető-szakoktató

Next

/
Thumbnails
Contents