Délmagyarország, 1997. augusztus (87. évfolyam, 178-202. szám)
1997-08-15 / 190. szám
PÉNTEK, 1997. AUG. 15. MŰSOR 15 A tévéállomások mai filmajánlatábál MTV 1 SZÍV TV VTVSZEGED 20.10 Dallas. Bobbynak sikerül kiderítenie, hogy Sheila Foley igazi neve Hilary Taylor. Megtudja azt is, hogy Sheila lánya Malibuban lakik. Igyekszik a lány közelébe férkőzni. Jockev rádöbben. hogy egyedül maradt, és az olajvállalatból is kisemmizték. Még a fia is gúnyt űz belőle: fölveszi a Ewing nevet, de csak azért, hogy a cég igazgatói székébe ülhessen. 19.05 Szenvedélyek. Az előző rész tartalmából: Sara Sarti amint kiszabadul a börtönből, nekikezd, hogy cellatársnője, a prostituált Negrina kérését teljesítse. megígérte ugyanis neki, hogy felkutatja a fiát, akit születése óta nem látott, majd beszámol róla anyjának, hogy a fiú miként néz ki. milyen körülmények között él. Eleonora asszony önmagát okolja fia, Gianni hajba kerüléséért... 21.35 Az Olsen banda nagy fogása, A banda elhatározza, hogy amíg a legfelsőbb bíróság dúsgazdag bírója focimeccset néz a tévében, addig ők „meglovasttják" az ezüst étkészletét. Minden megy. mini a karikacsapás, ám a helyszínen megjelenik a konkurencia. A baj persze nem jár egyedül. Megszakad a meccs közvetítése, és a felháborodott biró panasszal akar élni a tévétársaságnál... fj 23.00 Nem boszorkányság 13.30 Alex Tamás és barálai 14.00 Teslszépttés. 14.30 Kockáztató. 15.00 Csillagjegyző, 15.30 R. P. S.-news. 16.00 Műsorajánlat. 16.30 Autóspori 17.00 Egészségmagazin 18.00 Füves prérik. Kanadai film. 19.00 Rin-TinTin. 19.30 Különjárati 20.00 Alex Tamás és barálai. 20.30 City magazin. 21.05 Az éjszaka ördöge. Olasz- spanyol film. 23.00 Szíves beszélgetések: Nem boszorkányság. 20.30 Ricsaj. Képújság 19.00 Műsorajánlat. 19.05 Szeged Hfrek. 19.15 Ma-Holnap. Beszélgetés aktualitásokról. 19.30 VTV Híradó. 20.00 Műsorajánlat. 20.05 Lélektől lélekig. Ökumenikus vallási műsor (ism.). 20.30 Ricsaj. Könnyűzenei műsor (ism ). 21.00 VTV mozi: Öböl akció. Amerikai akciófilm. 22.40 Szegedi Hírek (ism.). 22.50 Képújság. 21.00 Kuss az életedért! 14.20 Műsorajánlat. 14.25 Haza Német sor. Az. elvágyódás. 16.40 Negyedóra 17.00 Stíluspercek 17.10 Az óriás halála. Am. film. 19.00 Híradó. 19.15 Porzsoló. 19.45 Játék. 20.05 Kifníszony, 96. 20.35 Játék. 21.00 Fuss az. ^leiedért! Angol film. 22.45 Napi profit. 22.55 Negyedóra kultű-, ra. 23.10 Sztár-bár könnyűzene itthonról. 23.45 Extravagáns nudi buli. Am. film. MSAT 17.00 Power Rangers 0.05 Music Box. 13.30 Autó-motor (ism.). 14.00 Parti sétáuy. Ausztrália (ism!). 14.30 Játszd újra... 15.041 J. F. K. Az ifjúSág évei, 2. Amerikai film. 16.35 Music Box Top Tcn. 17.00 Nap Tv. Power Rangers, Music Box. 19.30 Cops. Amerikai sorozat. 20.00 A Szépség és a Szörnyeteg. Amerikai sorozat. 21.00 Poirot. Angol sorozat. 22.00 Parti sétány. Ausztrália. Ausztrál sorozat. 22.30 A fekete bosszú. Amerikai film. 0.05 Autó-motor extra. 0.35 Könnyű élet. HBO 10.00 Szörfös nin dzsák. Am. vígjáték. 11.30 Dr. Ottó: Am. vígjáték. 13.05 Senki földje. Éva. a tizenhárom ésves unoka a Copperfield Dávidot olvassa, és közben naplót vezet. Minduntalan beleképzeli magát a regény világába, máskor pedig a regényhős jelenik meg az 6 életében... 14.50 Sztárközeiben: Jennifer Jason Leigh 15.15 Dumb és Dumber Dilibogyók. Am. vígjátékon.00 Blinky Bili. 17.30 Alt". 18.00 Kung-fu. 19.05 Mozivarázs, 3. Határ a csillagos ég. 20.00 Divatdiktátorok. Am. vígjáték. 22.10 A fegyveres férfi. Am. krimi. 23.45 Csillagkapu. Am. scifi. 1.45 Hideg, mint a vér. Am. film. 90' 1997. AUGUSZTUS 15., PÉNTEK NÉVNAP: MÁRIA mozi SZEGED, KORZÓ: Bestia. Színes, amerikai horrorfilm. Kezdés: délután fél 4, háromnegyed 6 és este 8 órakor. BELVÁROSI: Batman és Robin. Színes, amerikai film. Kezdés: délután 3-kor, negyed 6 és este fél 8 órakor. FILMTÉKA (Belvárosi mozi): Evita. Színes, amerikai film. Kezdés: délután fél 4, háromnegyed 6 és este 8 órakor. KAMARATEREM (Belvárosi mozi): A nyár meséje. Színes, francia film. Kezdés: délután háromnegyed 6 és este 8 órakor. VÁSÁRHELY: Susi és Tekergő. Színes, amerikai rajzfilm. Kezdés: délután háromnegyed 6-kor; A nagy dobás. Színes, amerikai akciófilm. Kezdés: este 8 órakor. SZENTES: A fegyencjárat. Szfnes, amerikai akciófilm. Kezdés: este 7 és 9 órakor. MAKÓ: Dzsungelből dzsungelbe. Színes, m. b. amerikai vígjáték. Kezdés: este 7 órakor. CSONGRÁD: Változások kora. Szfnes. amerikai film. Kezdés: este 8 órakor. magyar tv TV 1 5.40 Gazdatévé. 6.00 Nap-kelte. 9.05 Marienhof. Német tévéfilmsorozat. 52/48. Divatbáb. 9.35 Hfrek. 9.40 Egy hátizsákra való kaland. Német-finn filmsorozat, 13/13. (ism.). 10.05 Cigánykerék (ism.). 10.30 Welaome to Hungary. 11.05 Dallas. Amerikai filmsorozat. 347. Szerepjátszók. 12.00 Déli harangszó. 12.05 Juli-suli, 173. (ism.). 13.50 Üzlet. 14.10 Német nyelvű magazin. 14.35 Horvát nyelvű magazin. 15.00 Szünidőre! 15.30 Hfrek. 15.35 Magyarország ma. 16.25 Sportakadémia. Francia tévéfilmsorozat. A különös pincérlány (ism.). 17.00 Évgyűrűk. 17.30 Téka. 17.40 15 perc. 18.00 Ablak. 19.00 Esti mese (ism.). 19.15 MC. 19.30 Híradó. 19.55 Sporthírek. 20.10 Dallas. Amerikai filmsorozat, 347. Szerepjátszók (ism.). 21.05 Volt lxl zenekar. LGT együttes, 2/1. 22.00 Exkluzív. 22.25 Egy gyilkosság nyomában. Francia film. 23.50 Esti üzlet. 24.00 Hfradó. TV 2 15.25 Csízió. 15.30 Friderikusz (Talk-show) Ismétlő válogatás (ism.). 17.30 Körzeti híradók. 18.00 Péter csodálatos utazása. Német rajzfilmsorozat, 5/4. 18.30 Űrgammák. Sci-fi sorozat, 92. Honvágy. 19.05 Szenvedélyek. Olasz tévéfilmsorozat, 42/26. 19.55 Játék határok nélkül. Eurovíziós vetélkedősorozat, 10/6. 20.00 Műterem. Válogatás a világ dokumentumfilmjeiből. Tőlünk foroghat a gép, Mr. Patel. Angol dokumentumfilm (ism.). 20.55 Közlekedünk. 21.00 Hullámkoktél. A TS vfzimagazinja. 21.35 „21es show" 22.00 Híradó. 22.15 Aktuális. 22.40 Kenó. 22.45 Hívószámunk 107. 22.50 Telesport. 0.10 MC (ism.). DUNA TV 7.30 A BBC Rádió adása. 7.45 A Vatikáni Rádió adása. 8.00 Reggeli muzsika: Tekerő muzsika. Képes krónika. 9.00 A Fehér Agyar legendája. 10.00 Az északi erdőrengeteg. Kanadai természetfilm. 10.50 Váltó (ism.). 11.25 Dunatáj (ism.). 12.00 Déli harangszó. 12.25 Esti kérdés (ism.). 12.40 Popeye. 13.00 Portrék egy csoportképről. 13.25 Német ismeretterjesztő film. 13.40 Ezek a fiatalok. Magyar film. 15.10 Az olasz művészet enciklopédiája. Olasz ismeretterjesztő film. 16.10 Lakáskulcs. Otthonteremtés (ism.). 16.50 Zűrzavaros vakáció. Angol sorozat. A majomkoponya átka. 17.20 Mese. 17.45 Műsorajánlat. 18.00 Híradó. A törvénytelen. Magyar film. 20.05 Közép-európai magazin. 20.40 Esti kérdés. A nap interjúja. 20.55 Műsorajánlat. 21.00 Híradó. 21.20 Sportpercek. 21.35 Az Olsen banda A DELMAGYARORSZAG KFT. napilapja KIADJA: a Délmagvarország Könyv-, Lapkiadó és Nyomdaipari Kft. Ügyvezető igazgató, főszerkesztő: DLUSZTUS IMRE Ügyvezető igazgató: MICHAEL RZESNITZEK Vezetőszerkesztő: RÉTHIJ. ATTILA Felelős szerkesztők: SANDI ISTVÁN, SZÁVAY ISTVÁN Művészeti vezető, szerkesztő: NÉMET TIBOR Olvasószerkesztő: ZÉKÁNY JÁNOS Hírszerkesztő: PATAKI SÁNDOR Vidéki szerkesztőségek vezetője: JOÓ ERZSÉBET Szerkesztő: ŐRFI FERENC Rovatvezetők: KISIMRE FERENC (információs), KOVÁCS ANDRÁS (gazdaság). PANF.K SÁNDOR (kultúra). SÜLI JÓZSEF (sport), NAGY LÁSZLÓ (fotó). Részlegvezetők: HOCZ PÁL nyomdavezető PÁSZTINÉ MÉSZÁROS ÉVA hirdetési vezető LESTÁR LÁSZLÓ terjesztési vezető Szerkesztőség és kiadó: 6740 Szeged, Stefánia 10., Sajtóház. Felelős kiadók: a társaság Ügy vezető igazgatói Telefon: 481-281, titkárság: 481-320. szerkesztőségi fax: 481-460. sportrovat: 481-730. hirdetéstilkárság: 311-819. hirdetésfelvétel: 318-999, 320-239 Fax:481-444, ügyvitel: 481-333. Telex: 82-282. Fax: 481-333. Nyomda: 6725 Szeged. Kálvária sgt. 67. Telefon: 466-847. Terjeszti a Szegedi Postaigazgatóság (igazgató: Gyimesiné dr. F.tsedy Sarolta), a Délhfr Rt. lügyvezető igazgató: dr. Misei István) és a Délmagjarország Kft. la Magyar t erjesztésellenőrzési Szövetség tagja). F.lőfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. ISSN 0133-025X (Délmagyarország), ISSN 1416-38(99 (Délvilág) nagy fogása. Dán vígjáték. 23.15 Hfradó. 23.45 Az éjszaka filmje. Életem, Elisa. Spanyol film 123' TELIN TV Hangos képújság. 19.00 Telin film: műsorismertetés. 19.05 Grimm legszebb meséi. 19.30 Reklám. 19.40 Értelmiség '97 Nyári Egyetem, 3. 20.35 Kapcsolat. Gazdasági magazin. 21.00 Celeste. Argentin sorozat, 15. TKTV 1 16.00 Képújság. 17.30 HBO kódolatlan műsor. 19.00 TKTV Pénteki Magazin. Benne: Nyugatról visszamaradt. Oláh Attila műsora. Kiállításról kiállításra. Nyári színház, a színházi évad küszöbén. 20.00 DW. TKTV 2 16.00 Szív TV r*«li* KOSSUTH Óránként: hírek, időjárás, útközben. 4.30 Reggeli krónika. 4.40 Határok nélkül. 5.38 Falurádió. 9.05 Napközben. 11.05 Cigányfélóra. 11.35 Mikszáth Kálmánné visszaemlékezései, 17/15. A gyerekek.. 12.00 Déli krónika. 12.40 Ki nyer ma? 12.50 Törvénykönyv. 13.05 Vendég a háznál. 13.20 Reger korái-előjátékaiból. 13.30 Az evangéliumi pünkösdi közösség félórája. 14.05 Klasszikusok mindenkinek. 14.35 Macskák. Gáli József novellája 14.55 Irodalmi műsorajánlat. 15.06 Szerintem. 15.55 Kamatozó forintok. 16.00 Délutáni krónika. 16.10 Mindennapi gazdaság. 16.20 Hasznos tudnivalók. 16.25 Talpalávaló. 17.05 Magyarországról jövök... 18.00 F.sti krónika. 19.06 Sportvilág. 19.30 Jó éjszakát, gyerekek! 19.40 Emlékirataim. Egy sokat emlegetett házasság meztelen igazsága! 15. 20.05 Magyar daloskert. 20.30 Határok nélkül. 21.05 Részletek Deák Bili Gyula Bűnön, börtönön, bánaton túl ctmű lemezéről. 21.25 Fórum. 22.00 Késő esti krónika. 22.30 Mit üzen a Rádió? 23.00 Hirek. Kenó. 23.05 Hangversenymúzeum. URH: 6.55 Körzeti információs magazinok. 9.00 Azonos a középhullámú műsorral. 18.30 Szlovák nyelvű műsor. 19.00 Román nyelvű műsor. 19.30 Német nyelvű műsor. 20.00 Horváth nyelvű műsor. 20.30 Szerb nyelvű műsor. 21.00 Az Amerika Hangja magyar műsora. 22.00 Azonos a középhullámú műsorral. 23.00 A BBC késő esti magyar műsora. PETŐFI 6.00 Hírek. 6.03 Reggeli csúcs. 7.46 Zöld/sport/reggel. 8.00 Petőfi délelőtt. 9.00 Htrek. 9.54 Manapság... 10.00 Hírek. 11.00 Htrek. 11.20 Kívánságműsor. 11.47 Apró-cseprő - gyerekekről. 12.00 Nóta - kívánságműsor. 13.00 Htrek. 13.03 Manapság... (ism.). 13.15 Kerengő (ism.). 13.08 Állomáskereső. 14.45 Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00 Péntektől péntekig. 14.40 Poggyász. 15.00 Hírek. 17.00 Htrek. 17.03 Petőfi délután. 19.00 Htrek. 19.03 Kölyökóra. 20.00 „Füst a vfz felett..." 20.30 Péntek esti jazz. 21.00 Hírek.. 21.03 Húszas stúdió (ism.). 22.00 A rock and roll csillagai. 23.00 Hírek. 23.03 Sporthíradó. 23.10 Korzó. 0.15 Éjszaka. Annyi. 2.04 Komolyzenei zsákbamacska. 4.04 Magyar nóták, csárdások. BARTÓK 6.00 Hfrek. 6.00 Muzsikáló reggel. 8.00 Htrek. 8.10 Pódium. 9.18 Debussy és Ravel operáiból. 10.00 Hírek. 10.02 A magyar művelődés századai. Az ezerkétszázas évek. Nemeskürty István műsora. 4. „Világ, világa, virágnak virága" 11.00 Hangverseny délidőben. 13.00 Rézfúvós kamarazene. 13.12 II. Ittzés Gergely (fuvola) és Hargitai Imre (zongora). 14.00 Hfrek. 14.05 Sinistra körzet. Bodor Ádám regénye, 5. bef. 14.53 Világhírű zenekarok lemezeiből. 16.00 Htrek. 16.05 Magyar zeneszerzők. 17.00 Kritikus füllel. 17.50 Ez van! 18.00 Htrek. 18.05 Mesterművek a kamarazene irodalmából. 19.00 Görög mitológiai témájú operákból. 19.55 Htrek. 20.00 Kapcsoljuk a londoni Royal Albert Hall-t! 22.00 Madrigálok. 22.20 Hfrek. 22.25 Jósé van Dan operaáriákat énekel. 23.00 Eszencia. 24.00 Hirek. RÁDIÓ SZEGED Szeged 94,9 MHZ, Szentes 66,29 MHz 5.55 Alföldi hírmondó. Zenés hírműsor. Szerk.: Nagy Margit. Műsorismertetés, időjárás-jelentés, útinform. programajánlat. 6.00 Reggeli krónika. 6.15 Szemle az országos napilapokból. 6.30 Hírek, tudósítások a Dél-Alföldről, lapszemle, programajánlat. 6.45 Reggeli párbeszéd: Fritz Péter országgyűlési képviselővel. 7.00 Reggeli krónika. 7.15 Telefonkártyákról. 7.30 Hírek, tudósítások a Dél-Alföldről, körzeti időjárás-jelentés. 7.45 BBC híradó Londonból. 8.00 Lapszemle. programajánlat, időjárásjelentés, úninform. 8.15 Hétvégi programajánlat. 9.15 Háttér. Benne: lemezmustra. 9.55 Hírösszefoglaló. Regionális nemzeti műsorok. Szentes 66.29 MHz. Kornádi 66,14 MHz. 9.00 Szlovák nyelvű. 10.30 Román nyelvű. 16.00 Délutáni zenés, szórakoztató magazin. Szeged 94,9 MHz. Szerk.: V. Horvát Péter. Műsorismertetés, htrek, időjárás-jelentés, útinform. A nap híre. Sportesemények. 17.00 Htrek, időjárás-jelentés, útinform. lapelőzetes. Fogászali átszervezés. Autós htrek. 18.00 Hírösszefoglaló. időjárás-jelentés, útinform. Wurlitzer. 19.00 Műsorzárás. Országos nemzetiségi műsorok. Kossuth URH adó: 18.30 Szlovák nyelvű. 19.00 Román nyelvű. DEUTSCHE WELLE - magvarul 13.30-14.tM) a helyi kábeltévé hangcsatornáján. Világhírek, Németországmagazin, nemzetközi lapszemle, kultúrmagazin. Részletes műsor a magazinunkban! Tele-7 FAÁRU SZAKÜZLET - kerítéselem - balkon - lépcső - lezáró - korlátelem stb. Közvetlenül a gyártótól! Széles formaés méretválasztékban. Szeged, Zárda u. 16/A Tel.: 06-60-457-392 A HELYI RADIOK MUSORABOL RÁDIÓ 88 naponta 17-től reggel 5 óráig a 100,2 Mhzen RDS EON Telefonszám: 444-088, fax:421-253. Kívánságműsor: 421-511. contact@radio88.hu www.tiszanet.hu/radio88 17—22-ig Óránként hfrek, sport, útinform. időjárás. 17.0^ Az üllési Vigadó Disco slágerlistája. DJ Genscher. 18.05 Today's Hit Music - DJ Genscher. 19.05 Hétvégi sportelőzetes. 19.35 Nagyvilág. 21.05 Rockregiszter. László István műsora. 24.00 Hajnali zenemix. Zenei szerkesztők: Tóth András, Genscher, Tóth Péter, László István. MÉDIA 6 SZEGED Reggel öttől délelőtt tizenegyig a 100,2 Mhz-en, tel.:498-301. 5-8-ig félóránként. 8-1 l-ig óránként htrek, időjárásjelentés, útinform. 5.00 Ötről hatra. Reggeli zenés ébresztőműsor. 6.00 Vegyesvágott. Információs műsor. 6.30 BBC világhíradó. Lapozgató. Programajánlatok. 8.00 Szeglet. Délelőtti magazin. TISZA RÁDIÓ SZEGED Naponta 11-17 óráig a 100,2 Mh-n. Adástelefon: 495-495 Minden órában hírek. időjárás 11.05 Hallgasson ránk! Zenei szerk.: Czérnay Károly. 12.00 Tisza Magazin. Hírek, információk, aktualitások sok zenével. 13.05 Délutáni randevú. Benne: Czérnay Károly és Naszradi András zenei válogatása. RÁDIÓ 7 VÁSÁRHELY 5.30-tói 24 óráig szerkesztett műsorok a 97,6 MHz-en. Tel.: 243-261, 243-262 5.30 Jó reggelt! Benne: félóránként htrek. útinform, határhelyzet. 9.00 Napraforgó. Téma: Reklámtáblák. Vendég: Síitán Sándor, Hmv.-hely M. J. Város főépítésze. 12.30 Mozaik. 14.00 Dél-alföldi Hírmondó. 14.30 Kulturális magazin. 16.00 Rádió 107. rendőrségi percek. esti mese. 18.00 Sportturmix. 20.15 Dili vízió a gonosz Jonesszal. 23.30 Délalföldi RÁDIÓ SZENTES 6—13-ig az URH 106.1 MHz-en. 13-tól 18 óráig az URH 95,7 MHz-n. Tel.: 63/315-482. 6.30-kor és 13.30kor, majd óránként helyi hfrek, tudósítások, időjárás. 6.00 Ébredjen ránk! Zenés reggeli ébresztő. 9.00 Délelőtti magazin. Szerk.: fehér Mónika. 13.00 A héten történt. A rádió ismétlő műsora. 15.IM) Délutáni magazin. Szerk.: Besenyei Gábor. Csak eredeti forrásból - vetőmagol is. Az új kenyér ünnepe előtt, programajánlat. Csípős ellenségeink. ORIENT RÁDIÓ SZENTES Adás naponta 04-07 és 10-13 óra között a 95,7 MHz-en. 4.30-kor és minden óra harmincadik percében hfrek. sport, időjárás. 5.10 Szfnes események, érdekességek. 6.(M1 Gazdapcrcek. 6.10 Valaki mondja meg... 6.15 Boldog névnapot! 6.40 Terefere a stúdióban. 6.50 Sorsolás. 10.15 Lapszemle. 10.40 Aktuális interjú. 11.00 Játék. 12.00 Ze ne délidőben. Suták S Európa legolcsóbb padlószőnyege a Sutáknál! Készpénzfizetés esetén minden szőnyeg féláron. $|||ák Gumis hátoldalú, nyomott mintás filc padlószőnyeg, nettó 232 Ft/nm-től! • Velúr padlószőnyeg nettó 552 Ft/nm-től, szobai 2x3 m-es szőnyeg nettó 7990 Ft-tól. Csak a Suláknál: 120%-on számltjuk De kórpótlási jegyét egyes termékeinkre! 40 000 Ft feletti vásárlás esetén 1 db karórát vagy egy pólót adunk ajándékba! Padlószőnyeg-ragaszlót árusítunk! Ne feledje, a Sulákkal jól jár. Szeged, Kereskedő köz 4. (Fonógyári út). Ny: H-P: 9-17. Szo: 8.30-12. Tel.: 467-122. 8™,„ UTOLSO HELYEK! - Skandináv körutazás Vltl.24.-IX. 2. Szálloda/hajó. büfé regg. - Olasz körút Caprival! VIII. 25.-IX. I Szálloda, félpanzió Autóbusszal Szegedről - ZfijEPPEUNNEL! Szeged, Kígyó u. 4. sz. Tel.: 62-32.1-084. 329-567 132 500 Et 61 900 Et ZSUZSI BT. ÉPÍTŐANYAG KIS- ÉS MAPEI NAGYKERESKEDÉS NIKECELL, THERWOOLIN szigetelők 10% árengedménnyel VELUX tetőablak 18% engedmény DRY VIT homlokzatszigetelő rendszer - 5 % Cfm: Szabadkai út 89. Tel.: 310-863. Ny.: 7-16-ig, szo., vas.: zárva horoszkóp 'y KOS: Egy kicsit már eltúlozza a magabiztosságot, és ennek komoly következményei lehetnek. Szálljon le a felhőkből, nézzen tükörbe! BIKA: Ugy érzi, teljesen feleslegesén hajtja magát. Az elismerés elmaradt. Ma azonban fordul a kocka, szerelmese végre elismeri sikereit. I IKREK: A munka most nem az ön erőssége. Próbáljon meg úgy csinálni, mint aki állandóan tesz-vesz! Meglátja, eredményesen színészkedik. r^TI RÁK: Pletykák ' ' keringenek önről a munkahelyén. Előmenetelének, hírnevének nem tesz jót az ilyesfajta szóbeszéd, még akkor sem, ha nem igaz. Sl OROSZLÁN: Alig ér be a munkahelyére, főnöke már is egy kellemes feladattal bízza meg. Mielőtt elfogadná, kicsit kéresse magát, lubickoljon a dicsőségben. SZŰZ: Nem lehet örökké nyernp tes, emelt fóvel vállalja a kudarcokat. De ha megteheti, mindenképpen a győztes oldalán maradjon. Nyugodt élete lesz. S MÉRLEG: A vidám sörözgetés közben megfeledkezik arról, hogy partnerével programot terveztek. Talán nem is volt annyira fontos? Iíl SKORPIÓ: Tele van érzelemmel, s nincs kire zúdítania. Észre kellene vennie, milyen rajongással szeretik önt. Fedezze fel, a napnál is világosabb! NYILAS: Közeli ——rokonától remek híreket kap, és ez azonnal feldobja. Az még inkább, hogy lemehet az uszodába, s egy igazán jót úszhat, kedvére. BAK: Eddigi ' 1 erőltetett, görcsös nyugalma átfordul valami vak kétségbeesésbe. Most már igazán menjen hosszabb szabadságra megérdemli. VÍZÖNTŐ: Úgy határoz, hogy valami olyat kellene csinálnia, amit ritkán szokott. Egy vígjáték valamelyik moziban igazán jó program lenne. X HALAK: Nem vár kiemelkedő eseményeket, mégis nagyszerű dolgokat művel. Elképzelései betel-, jesülnek, sőt egy meghívásnak is eleget tesz. Arany, ezüst ékszerek, hozott aranyból készítés, gyorsjavltús. törtarany-felvásárlás kézi vésés. Egyedi ékszer tervezése, kivitelezése. Outanbarg u.-Jósika u. sarok Tal./fax: 62-12+409