Délmagyarország, 1997. augusztus (87. évfolyam, 178-202. szám)
1997-08-02 / 179. szám
SZOMBAT, 1997. AUG. 2. BELFÖLD 3 röviden Egyetemisták sátortábora Baján, a Petőfi-szigeten gyűltek össze az egyetemisták és főiskolások az országos turisztikai találkozóra. Felvételünkön a szombathelyiek egyedi tervezésű sátra látható. (MTI Telefotó) Rendvédelem Női holttest jegyzet Kókányolók P énzből építkezni? Az semmi. Pénz nélkül házat fölhúzni, az igen! Az művészet! De ezzel a művészeti ággal egyre kevesebben próbálkoznak. Csökken az építési kedv. Megyénkben csak harmadannyi lakás épül, mint korábban. Mit csinál üyenkor a valóságot a statisztika segítségével leképező hatalom? Trükköket mutat be - számokkal. Most éppen a lakástámogatási koncepciónak nevezett csomaggal. Mert el kell húzni a mézesmadzagot, hogy a népek olyasmire ragadtassák magukat, amit később bánnak, mint a kutya, amelyik hetet kölykezett. A világnak ebben a szegletében, ahol a lakás nem pusztán az élet egyszerűen lakható tere, hanem egyfajta életmű, azaz státuszszimbólum, erőpróbának számit az építkezés. A vállalkozó szellemű család hamar érzi, háborúba csöppent. A harcra fogható hadakat egy cél érdekében kell felsorakoztatni. A hadvezér képzelőerejét nehéz a sorkatonának nevezhető kőművesbe plántálni. A győzelem messze, az erőfeszítés családokat roppanthat össze, s áldozatokat követel - miközben kiderül, hogy a diadalhoz semmi más nem kell, csupán: pénz, pénz és pénz Ha elegendő a forint, akkor a csatahely, a telek kiválasztása olyan, hogy az fél sikert jelent. Aztán a jó (hadi)terv se tucatmű, hanem külön e helyre szabott. Nem is beszélve a fölsorakoztatott (kivitelező)had képzettségéről, ami eleve kizárja a kókányolást. Minden flottul megy - ha pénz csorog. A szükséges forintesőt azonban nem helyettesítheti, csak kiegészítheti a „szocpol" vagy a „lakáskassza". Önerőnek, igazi pénzmagnak lennie muszáj! Különben tucatterv alapján kalákázók és kontárok dobnak össze hibahalmazzal terhelt házakat. Másképpen jóformán csak az eleve pénzkupacosok pocakosodhatnak tovább a támogatásnak nevezett állami pénzeket habzsolva. jnronnan lehet sokaknak pénzmagja? A képzettséget II díjazó, jól fizetett munkából és a vállalkozó szelleműt támogató, megfizethető hitelből. Azaz: nem összekókányolt, hanem (európai) szintre hozott gazjdaság(politika )ból. r e A lakástámogatási koncepció Nem változik Háromórás várakozás • Hegyeshalom (MTI) Hegyeshalomnál három órát kellett várniuk a hazánkba érkező autósoknak péntek délelőtt. Mind a hét beléptető sávot működtetik, továbbá két buszsávot is, de így sem győzik fogadni a sok külföldit. Pénteken és szombaton egyaránt 100120 ezer beutazóra számítanak a legnagyobb nyugati határállomásnál. Sopronnál kedvezőbb a helyzet, mert csak 30-60 percet várakoznak a hazánkba érkezők. Fertődnél, Kópházánál és Rábafüzesnél pedig folyamatos a forgalom. Valószínűleg szombatdélutánig marad rendkívül élénk a beutazó forgalom. „Visszafoglalás" • Nagykanizsa (MTI) Lebontották Z. Soós István: Kaposvár visszafoglalása című monumentális alkotását, amely évekig a kaposvári ökormányzat dísztermének egyik falát borította. A néhány nap múlva 97. születésnapját ünneplő nagykanizsai születésű, Kaposváron élő festőművész, Nagykanizsa díszpolgára úgy döntött: szülővárosának adományozza freskóját, mivel ott egy felújított villában állandó kiállítást rendeztek be művei számára. Ezt a lehetőséget Kaposvártői, ahol 90 éve él, nem kapta meg, bár többször kezdeményezte. A több évtizeddel ezelőtt elkészített krétarajzot is csak hosszas huza-vona után, öt évvel ezelőtt helyezték el a művész által megálmodott helyre, a díszterem falára. Udvari xene • Gyula (MTI) Középkori udvari zene csendül fel augusztus 2-án, szombaton a Gyulai Várszínházban, a középkori főúri téglavár udvari színpadán. A hangversenyen a Mandel Quartet, a Collegium Együttes, valamint Kobzos Kiss Tamás lép közönség elé. Augusztus 3-án, vasárnap román nyelvű „Phaedra"-előadás kerül színre. A darabot, amellyel a Krajovai Nemezeti Színház több nemzetközi fesztivál fődíját nyerte el, Euripidész „Hippolütosz" és Seneca „Phaedra" című műve alapján a játék rendezője, Silviu Purcarete írta. Alumíniumöntöde • Várpalota (MTI) Új alumíniumötödét hoz létre Várpalotán a német KAMM Metallwerke GmbH (MWK) és a Magyar Alumínium Rt. (Mai). Tolnay Lajos, a Mai elnöke pénteken sajtótájékoztatón bejelentette, hogy az új társaság, a Mal-MWK Alumíniumipari és Kereskedelmi Kft. a tervek szerint 1998 első negyedévében kezdi meg működését Magyarországon. A közös vállalatot a két cég 50-50 százalékos részesedéssel hozza létre, a teljes befektetés értéke 5 millió márka. A cég tervezett éves termelési értéke 250 millió forint, a befektetés megtérülési ideje pedig négy év. • Munkatársunktól Második alkalommal rendezi meg a BM Polgári Védelmi Országos Parancsnokság, a Határőrség, az Országos Rendőr-főkapitányság és a Tűzoltóság Országos Parancsnoksága az Ifjúsági Rendvédelmi Tábort a Kishomoki Kiképző és Raktárbázison. Az idén először a szomszédos Temes megyéből és a Vajdaságból is érkeznek fiatalok a táborba. A • Szolnok (MTI) A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálati osztálya kábítószerrel való visszaélés bűntettének alapos gyanúja miatt eljárást folytat Cs. Tamás - korábban hivatásos rendőr - szolnoki lakos és 21 társa ellen. Az ügy előzménye június 12-ére nyúlik vissza, amikor a főkapitányság szervezett bűnözés elleni csoportjának nyomozói Budaörs külterü• Budapest (MTI) Felgyorsulnak a külföldiek földszerzése elleni népszavazást előkészítő tárgyalások az MDF, a Fidesz és a többi csatlakozni kívánó párt, valamint érdekképviseleti szervezet között - jelentette be Medgyasszay László, a Magyar Demokrata Fórum gazdasági kabinetjének vezetője a Bem téri székházban tartott pénteki sajótájékoztatón. Mint elmondta: a képviselők kézhez kapták a földtörvény módosításáról szóló törvényjavaslatot, amely közvetett formában lehetővé 10-16 év közötti magyar, román és jugoszláv gyerekek, összesen több mint 160-an, két turnusban ismerkednek meg a rendvédelmi szervezetek és a határőrség munkájával, technikai eszközeivel és feladataival. Az első turnusba a BM szolgálatában lévő, hősi halált halt szülők gyermekei is meghívást kaptak. A tábor augusztus 3-án (vasárnap), 15 órakor nyílik. létén tetten érték a 29 éves Cs. Tamást és F. Tamás 28 éves zalaegerszegi lakost kábítószer adásvétele közben. A rendőrök lefoglaltak 150 gramm Speed, 220 darab amfetamin tartalmú tablettát, kábftószer adagolására szolgáló mérleget, csomagolóanyagot, valamint 250 ezer forint készpénzt. Az eddigi teszi a külföldiek termőföldvásárlását, a spekulatív tőke megjelenését a földpiacon. A törvényszövegbe épített fékek - többek között, hogy csak a minimum öt éve működő társaságok juthatnak földhöz - könnyen kijátszhatóak. A képviselő kifejtette: a javaslat súlyos veszélyeket hordoz a magyar mezőgazdaság számára, s nincs kizárva, hogy rossz anyagi lehetőségeik miatt éppen a szövetkezetek szorulnak ki a földpiacról, amelyeknek érdekeit a módosítás támogatni hivatott. Medgyasszay László el• Nick (MTI) Ismeretlen, 30-40 év körüli nő holttestére bukkantak a Vas megyei Nick közelében, a Rábán épített gátnál. Németh Róbert, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken az MTI munkatársának elmondta: feltételezéseik szerint a nő már legalább hat hónapja lehetett a vízben. Az elhunyton bordó-zöld csíkos férfi zokni és egy nyomozás során fény derült arra, hogy Cs. Tamás budapesti barátnőjén keresztül rendszeresen jutott kábítószerhez, amit Sopronban, Szombathelyen, Zalaegerszegen, Cegléden, Budapesten és Szolnokon értékesített, általában a fiatalok által látogatott szórakozóhelyeken terítették az árut, de feltételezések szerint Szlovénimondta: a népszavazás kiírásához szükséges kétszázezer aláírás összegyűjtésének megkezdéséről, az íveken szereplő szövegről még ebben a hónapban - a szükséges egyeztetések befejeztével - tájékoztatják a közvéleményt. Pénzügyi kérdésekről szólva a képviselő felhívta a figyelmet arra, hogy a szeptember elsejétől bevezetendő 50 milliárd forintos hitelkeret feltételrendszere a kis- és középtermelők számára szinte lehetetlenné teszi e lehetőség igénybevételét. Kétségeit fejezte ki azzal kapcsolatban is, erősen szeny-nyezett, világoskék férfi ing volt. Idegenkezűségre utaló nyomokat a holttesten nem találtak. A rendőrség kéri, hogy akinek a környezetéből a több hónapja a leírásnak megfelelő személy tünt el, vagy egyéb információval tud szolgálni, jelenkezzen a Vas Megyei Rendőr-főkaptányságon, illetve hívja a 94/311-01 l-es, vagy a 107es ügyeleti telefonszámot. ába is szállítottak kábítószert. A tablettákat 2500 forintért adták, de marihuánás cigarettát is forgalmaztak. A bűnszövetkezet mintegy fél éven keresztül folytatta tevékenységét, általában hetente szállítottak a megrendelőknek. Jelenleg a 22 gyanúsított közül öten vannak előzetes letartóztatásban. A nyomozás adatai szerint a szervezet nyolc megyében tevékenykedett. hogy természeti csapások kompenzálására kilátásba helyezett 350 millió forintos rendkívüli támogatás - amit a kormány ígérete szerint szeptemberben duplájára emel megoldja-e a túlélésért küzdő gazdák problémáját. Frisch Oszkár, az országos választmány mezőgazdasági bizottságának elnöke lehangoló képet festett a búzatermelők helyzetéről. Az elhúzódó esőzések jelentős károkat okoznak: a termés nagy része csak takarmányként hasznosítható. Ezért a szakember szerint a katasztrófaalapból támogatást kellene nyújtani a gazdáknak a szükséges szárltókapacitás kiépítésére. • Budapest (MTI) Nem várható alapvető változás a lakáscélú támogatások rendszerében - mondta Tétényi Tamás, a Pénzügyminisztérium főcsoportfőnöke pénteken az MTI-nek. A kormányzat az egy évvel ezelőtt elfogadott lakásépítés és felújítás finanszírozásának fejlesztési koncepciója alapján a lakásgazdálkodásban a legfontosabb feladatnak továbbra is a piaci viszonyok megteremtését tartja. Nem kívánnak egyes tulajdonosi csoportokat kiemelten kezelni, hiszen ezt csupán más támogatásra jogosultaktól történő jövedelemátcsoportosítással tudnák elérni - tette hozzá Tétényi Tamás. A főcsoportfőnök a támogatási rendszer elemei között elsőként említette a közelmúltban elindult lakás-takarékpénztárakat. Ezeknél a szakosított hitelintézeteknél a megtakarításokhoz 40 százalékos támogatással járul hozzá az állam. Segíthet a felújítások finanszírozásában, a hosszútávú hitelezés alapjainak megteremtésében a jelzálog-hitelintézetről és a jelzáloglevélről elfogadott törvény. Mint ismeretes a kormány múltheti ülésén úgy határozott, hogy az idei költ• Budapest (MTI) Megsérült pénteken délután a MATÁV TatabányaBicske közötti, nyugati kapcsolatot biztosító optikai kábele. Emiatt egyelőre nehezebb a nyugati országokba ségvetés általános tartalékának terhére 1,1 milliárd forinttal járul hozzá a Földhitel- és Jelzálogbank Rt. alapításához. A társasasházi törvény módosítása azt célozza, hogy a lakók többsége a kisebbség akarata ellenére is döntést hozhasson a felújítások ügyében. A lakáspolitikai koncepció célja, hogy olyan lakásgazdálkodási rendszer alakuljon ki Magyarországon, amelyben n<5 az egyéni felelősség szerepe és csökken az államtól való függőség. A kormány a lakáscélú támogatások mértékét a központi költségvetés főösszegének 4 százaléka körül kívánja stabilizálni a következő években. A jelenleginél jelentősebb szerepet szánnak a helyi önkormányzatoknak a lakáspolitikában. Az állami bérlakások ugyanis az önkormányzatok tulajdonába kerültek, amelyek többek között méltányosabban tudják elosztani a lakásfenntartási támogatásokat. Tétényi Tamás elmondta, hogy több területen is égető problémák jelentkeznek a lakásállományban. Ide sorolta a századfordulós épületek és a panellakások ügyét. A főcsoportfőnök hangsúlyozta: ezek felújításánál ugyanúgy kell eljárni, mint más beruházási döntéseknél. telefonálni és a telefonkapcsolatokban torlódásokra kell számítani. A távirati irodának a MATÁV Rt. illetékese elmondta, a hiba felmérésére és elhárítására a szakemberek a helyszínre vonultak. A sé• Szabolcsi ellenzéki nyilatkozat Nyírfa-ügy - és egyebek • Nyíregyháza (MTI) A Nyírfa-ügy arra szolgál, hogy eltereljék a figyelmet a több milliárdos, a kormánypártokhoz közelálló eseményekről, mint a Co-Nexus Rt. ügye, valamint a Budapest Bank privatizációja - fogalmazzák meg nyilatkozatukban az MDF, a KDNP, a Fidesz, a Kisgazdapárt, az MSZDP és a Vállalkozók Pártja Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei vezetői. Pénteken Nyíregyházán tartott sajtótájékoztatójukon hangsúlyozták azt is: véleményük szerint a cél egy vidéki helyszín közéleti szereplőinek lejáratása, a politikai visszarendeződés megkezdése. Ennek tulajdonítják - egyebek mellett -, hogy félreállították Hajzer László megyei rendőrfőkapitányt. (Hajzer Lászlót az ORFK vezetője hivatali vesztegetés és visszaélés miatt jelentette fel, az ügyben a borsodi ügyészségi nyomozóhivatal folytatja a vizsgálatot.) Petróczki Ferenc, az MDF megyei elnöke kérdésre válaszolva a Nyírfaügyben a tisztességes politikusok védelmében egyértelmű tájékoztatást sürgetett. Hozzátette: feltehetően már kedden be tudnak számolni arról, kik lesznek a kormánykoalíció következő áldozatai. MDF-látlelet Kábítósok... Telefongond