Délmagyarország, 1997. augusztus (87. évfolyam, 178-202. szám)
1997-08-09 / 185. szám
6 Hazai Tükör Szombat, 1997. Aug. 9. Schéner Mihály képei Kiállítás a rotundában A megnyitó két főszereplője: Schéner Mihály festőművész és Gyulay Endre püspök. (Fotó: Miskolczi Róbert) • Lakópark a város szélén Márciusig ötven ház épül Éber polgárörök • Munkatársunktól Tegnap hajnalban a tápéi polgárőrök betörőket riasztottak el a Kereszttöltés utcában. A két járőr nem sokkal fél négy után a Kereszttöltés utca 17. szám alatt lévő élelmiszerbolthoz ért, amelyet akkor - miután betörték az ablakot - már javában fosztogatott két betörő. Az nem zavarta őket, hogy a riasztóberendezés vijjog, de a polgárőrök érkezésekor felvették a nyúlcipőt. Dr. 77márné Horváth Magdolnától, a tápéi polgárőrség elnökétől megtudtuk, hogy a polgárőrök Nivájukkal egy darabig üldözték a betörőket, de nyomukat vesztették. Az áruk nagy részét a bolt előtt szétszórták a fosztogatók, azonban néháoy karton cigarettát sikerült elvinniük. FIFA-díj • Munkatársunktól Múlt szombaton a kecskeméti SOS-gyermekfalu az olaszországi Caldonazzóban megrendezett nemzetközi SOS-gyermekfaluk labdarúgótornáján FIFA-fair playdljat nyert. Ursula Willimann, a FIFA PR-koordinátora adta át a dijat a magyaroknak. A tornán 15 ország SOSgyermekfaluja vett részt. A hírős város csapata mögött a második helyet a lengyelek szerezték meg, az osztrákok pedig bronzérmesek lettek. A dobogósok egy-egy focilabdát kaptak neves európai labdarúgók aláírásával. A megtiszteltetés értékét növeli, hogy FIFA-fair playdfjat magyar futballista még sohasem vehetett át. A költségvetés kisgazda kritikája • Budapest (MTI) Lehetséges és szükséges is a gazdasági növekedés, azonban semmiképpen nem valósítható meg úgy, ahogyan ez a kabinet elképzeli mondta Szabadi Béla. Az FKGP gazdasági kabinetjének vezetője szokásos pénteki sajtótájékoztatóján elemezte azokat kormány által előterjesztett költségvetési irányelveket, amelyek az 1998-as büdzsére vonatkoznak. Úgy vélte, hogy a kormányzat az irányelvek kidolgozásakor nem vette figyelembe a gazdasági mutatókat és a statisztikai adatokat. Szabadi Béla hiányolta, hogy a kabinet nem fordít nagyobb figyelmet az export ösztönzésére, illetve a kivitel arányának növelésére az importtal szemben. Más témáról szólva a kisgazda kabinetvezető pártja nevében ellenezte, hogy a gépjármű felelősségbiztosítások tarifáját szabadárassá tegyék. Hangsúlyozta: ez igen átgondolatlan lépés lenne, nem beszélve arról, hogy tovább erősítené a gépkocsitulajdonosok kiszolgáltatottságát. jf^Jlirdetésél feladhatja személyesen hétköznap 8-18 óráig Sajtóház, Stefánia 10. Telefax: 481-444 DÉLMAGYARORSZÁQ KFT. Figyelemre méltó kiállítás látható tegnaptól Ópusztaszeren, a Nemzeti Történeti Emlékpark rotunda épületének Hunor-Magor-termében. A Jöjj, István királyi című tárlatot a neves festőművész, Schéner Mihály képeiből rendezték és a művész jelenlétében Gyulay Endre szegedcsanádi megyés püspök nyitotta meg. Nagy megtiszteltetés számomra, hogy Ópusztaszeren, a magyar szellemiségnek ebben az oázisában állíthattam ki a műveimet mondotta tegnap tárlatának megnyitóján Schéner Mihály Kossuth- és Munkácsy-díjas festőművész, akinek a Szent István kultuszról született képeit az év végéig tekinthetik meg az érdeklődők az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark rotunda épületében. A 74 éves a medgyesegyházi születésű művész, akinek a nevét külföldön is jól ismerik - 1963-ban már a londoni Grosvenor Galleryben állított ki, azóta Franciaországtól az Egyesült Államokig több országban szerepelt festményeivel 1978-ban kapott Munkácsydijat, majd 1989-bén érdemes és kiváló művészi titulust, két éve pedig a legmagasabb magyar művészeti kitüntetést, a Kossuth-díjat vehette át. Művészi hitvallásának, a Szent Istváni múltban gyökerező hit tiszteletének terméke a Jöjj, István király című kiállítás. A sokszínű, fantáziadús anyag egyrészt a művész, másrészt a Magyar Nemzeti Galéria birtokából került Ópusztaszerre. A tegnapi megnyitón a szép kiállítást Nagy Lászlónak, a Nemzeti Történeti Emlékpark igazgatójának köszöntője után Gyulay Endre szeged-csanádi megyés püspök ajánlotta a nagyközönség figyelmébe. P. J. Nagy várakozás előzte a marostöi városrészben már régóta tervezett és előkészített beruházást, melynek keretében hat ütemben összesen háromszáz svéd típusú házat terveznek felépíteni. Tegnap a beruházó és az önkormányzat képviseletében aláírták az első ütemre vonatkozó szerződést, melynek értelmében 1998. március 15-ig ötven ház készül el, de az első lakók már idén november végén elfoglalhatják új otthonaikat, melyek áráról egyelőre nincs pontos információ. A marostői városrész lakóparkjának felépítésére vonatkozóan tavaly decemberben írt alá egy szerződést Szeged város önkormányzata és a svéd Swedhouse Production-HausNet AB. Ennek értelmében a cég kizárólagos jogot kapott a városrészben különböző típusú, igényes családi házak építésére és eladására. A négyéves időtartamú beruházás 21,5 hektárt érint, s ezen a területen hat ütemben összesen háromszáz házat építenek majd. A tegnapi ünnepélyes ceremónián Szalay István polgármester, valamint a kivitelező Svédház Gyártó Hálózat Kft. képviselői, Hans Aström és Ulf Lindall látták el kézjegyükkel az okmányt, mely az első ütemre vonatkozik, s 2,7 hektárnyi területet ölel fel. A szerződés értelmében jövő év március 15-ig ötven ház készül el, de az felső lakók már idén november végén beköltözhetnek. Szalay István polgármester kifejtette, hogy nemcsak városképi jelentősége van a beruházásnak, hanem ez a lakásmobilitási problémákon is jelentós mértékben segít. A polgármester szeretné, ha ez az építkezés az induló szegedi lakásprogram princípiuma lenne. Hans Aström arról beszélt, hogy ezt a technológiát Skandináviában már kipróbálták, s ott nagyon jól bevált. ígéretet tett arra, hogy hazánkban is színvonalasan dolgoznak. A szegedi megvalósítás mintáját pedig a cég németországi • Győr (MTI) Megkezdődött a Forma-1 magyarországi futamára, a Magyar Nagydíjra érkezők tömeges beutazása. Péntekre virradóra 70 autóbusz lépte át a határt Hegyeshalomnál hangzott el a Győri Határőr Igazgatóság pénteki sajtótájékoztatóján. Cseri József alezredes, a határforgalmi osztály vezetője elmondta: 70-80 ezer sportbarát belépésére számítanak Németországból és Ausztriából. A külföldi látogatók többsége a hegyeshalmi határátkelőt veszi igénybe, emiatt ott hosszabb-rövidebb várakozási időkkel kell számolni. Az előrejelzések szerint péntek délutántól tovább erősödik a forgalom, s a csúcs várhatóan szombat hajnalban lesz. A visszautatapasztalatai jelentették, így a szerződési feltételek is ahhoz hasonlatosak. A házak élettartama a becslések szerint 200-300 év, de az épületek lényeges tulajdonsága, hogy környezetkímélők és energiatakarékosak. Nóvák István, Szeged főépítésze hozzátette, hogy ezen a téren ezzel a beruházással a város az ország önkormányzatai közül élen jár. Olyannyira, hogy már más városok vezetői, szakértői is látogatást tettek, s elismerően nyilatkoztak a marostői tervekről. A kivitelezés kapcsán fontos tudni, hogy csak az egyes ütemek elkészülte után, s annak függvényében írják alá a következő ütemre szóló szerződést. Ugyancsak a részberuházások után száll át a tulajdonjog a svédekre. A vételárról megtudtuk, hogy négyzetméterenként lakóterület esetében 2600 forintnak megfelelő svéd koronában egyeztek meg a felek, mely összeget ugyancsak az egyes ütemek átadása után fizetik ki. A nem lakóterületre szolgáló földrész ára négyzetméterenként 5200 forint. A svéd cég egy négyzetméteren 6870 forint értékű befektetést végez, s ez az összeg magába foglalja a közművesítési költségeket is. A lakóházak áráról nem sikerült egyértelmű információkat szerezni. A jelen lévő üzletemberek azt mondták, hogy a jövő héten érkezik meg a Svédház Kft. ügyvezető igazgatója, aki pontos adatokkal tud majd szolgáltatni. Annyit lehet tudni, hogy a házak ára négyzetméterenként 80-100 ezer forint körül várható, nagyságuk pedig 90 és 130 négyzetméter között lesz. A beruházás munkahelyteremtő vállalkozás is egyben, s mintegy 80100 szegedinek biztosít majd munkalehetőséget. Eddig már több százan jelezték érdeklődésüket a marostői lakópark iránt. A tegnap kapott ígéretek szerint a lakások árát a jövő héten hozzák nyilvánosságra, de a lakóparkról szóló információs füzethez a polgármesteri hivatal portáján mindenki hozzáférhet. Arató László zásnál vasárnap a kora esti órákban tetőzik a forgalom a határon. Hegyeshalomnál felkészültek az összes kapu üzemeltetésére. A személygépkocsik számára ki- és befelé egyaránt 7-7 sáv, a buszok számára 2 sáv áll rendelkezésre. így várhatóan rövidebb lesz a várakozási idő, mint az elmúlt hét végén. Szükség esetén a társszervezetek, köztük a Polgári Védelem megyei parancsnoksága, a Vöröskereszt mosonmagyaróvári szervezete is segít. A határőrség a magyar kiutazóknak, vendégmunkásoknak, turistáknak azt ajánlja, hogy lehetőleg vasárnap délig lépjék át a határt, s inkább Kópházát, vagy Fertódöt válasszák. Rendelet a pedagógusok továbbképzéséről Budapest (MTI) Valószínűleg már kora ősszel megszületik a pedagógus szakvizsgáról és a kötelező továbbképzés rendszeréről szóló kormányrendelet. A Művelődési és Közoktatási Minisztérium ugyanis kidolgozta és az illetékes testületek - Országos Köznevelési Tanács, a Pedagógus Továbbképzési Akkreditációs Bizottság és a Közoktatáspolitikai Tanács - pedig megvitatták a pedagógus-továbbképzés rendszerének koncepcióját. A tapasztalatok, javaslatok összegzése után a tárca végső formájába öntötte a kormányrendelet tervezetét - közölte pénteken Sári Lajos, az MKM Közoktatásfejlesztési Főosztályának nemrégiben kinevezett helyettes vezetője. Egyúttal beszámolt arról is, hogy a minisztérium a jövő héten megküldi az ország csaknem 7 ezer iskolájának azt a kiadványt, amely már a továbbképzésre rendelkezésre álló pénzek felhasználásáról tájékoztatja az intézményeket. A főosztályvezető-helyettes emlékeztetett: az idén a költségvetés 3,4 milliárd forintot biztosított pedagógus-továbbképzésre. Ezt a pénzt normatív támogatás formájában kapták meg azok a közoktatási intézmények, amelyek igényelték. Az iskolákban dolgozó pedagógusok esetében a támogatás 20 ezer 578 forint volt - tette hozzá. Megemlítette: a tárca a Művelődési Közlönyben június 20án részletes tájékoztatót adott közre a továbbképzési programokról. Sári Lajos egyúttal szólt arról is, hogy jóllehet az intézményeknek saját igényeik szerint kell dönteniük a pénzek felhasználásáról, a minisztérium a maga részéről különösen az informatikai valamint a mentálhigiéné témakörébe sorolható továbbképzéseket ajánlotta az érdekeltek figyelmébe. Rámutatott: az intézmény a továbbkézésen részt vevő kolléga költségeinek maximum 80 százalékát fizetheti ki, illetve térítheti meg a központi támogatásból. A nevelő testület, illetve a fenntartó azonban dönthet úgy, hogy a képzési költségek fennmaradó 20 százalékát, vagy annak egy részét az intézmény költségvetésének terhére - átvállalja a dolgozótól. Teljes mértékben fedezhető a központi forrásból minden olyan költség, amely a továbbképzésen, illetve átképzésen részt vevő pedagógusok helyettesítésével, munkaidő- vagy tanórakedvezményével áll kapcsolatban. S végül a támogatás felhasználható az említett kollégák anyagi ösztönzésére is - mutatott rá Sári Lajos. A kutyafáját! Kocsis Péter Károly (490-657) panaszolta el történetét, amelynek nem csupán 4 ezer forintot érő tanulsága van. Befogadott egy kóbor kutyát, elkezdte gondozni, etetni. Annak rendje-módja szerint beoltatta az állatorvossal, aki arról tájékoztatta, hogy az injekciókor az ebet nyilvántartásba vették, azt továbbítják a polgármesteri hivatalba. A kutya később „megkapott" egy vele incselkedő kislányt. Tévesen úgy rögzítették, hogy az eb nem volt beoltva, innentől lett ügy. Mire papírokkal igazolta igazát Kocsis úr, addigra szabálysértési eljárást indítottak ellene. Végül - arra hivatkozva -, hogy nem jelentette be ebét, 4000 forintra megbüntették, hiába fellebbezett. Pedig ő csak befőCsörög a Pannon GSM Kedves Olvasóink! Közérdekű problémáikat, észrevételeiket, tapasztalataikat ezen a héten V. Fekete Sándorral oszthatják meg. Ügyeletes újságíró munkatársunkat munkanapokon 8 és 10, vasárnap pedig 14 és 15 óra között a 06-20-432-663-as telefonszámon hívhatják. Elveszett tárgyakat kereső olvasóink hirdetésben tehetik közzé mondandójukat, a talált tárgyakról ingyen adható föl információ. Hirdetésfelvétel: 8-18 óra között a Sajtóházban. 'ghdott egy kóbor jószágot... Buszkerék. Olvasónk a Bécsi körút 1 /B-ből telefonált. Házuk előtt megállt egy busz, a sofőr kiszállt, körülnézett, majd egy kopott, autóbuszra való gumit legurított járművéról. Aztán, mint aki ott sem volt, távozott. Szomorú, hogy elharapódzott Szegeden a szokás: akinek fölösleges hulladéka, szemete van, az elviszi két sarokkal odébb, aztán elszelel, onnantól bajlódjon vele más. Finoman szólva: balkáni megoldás. Röszkei buszok. A 372355-ről telefonié úr amiatt panaszkodott, hogy csütörtökön este a Röszkéről 21 órakor induló járat kimaradt, a hoppon maradt utasoknak egy és negyed órát kellett várakozniuk a következőig. Egyébként pedig: a Mars téren gyakran keresgélniük kell a törzsutasoknak is, honnan indul Röszkére a busz, akkora ott a felfordulás. A Mars tér és a forgalom mérete miatt adódik, hogy időnként másik állásról indítják az autóbuszt, viszont erről hangszórón át is tájékoztatják az utasokat - tudtuk meg a Tisza Volántól. A csütörtök esti járat - amely Mórahalomról érkezett volna Röszkére - műszaki hiba miatt maradt ki. PANNON »»«• ÁI 4IV*MI. ' GSM • Magyar Nagydíj Csúcsforgalom a határon