Délmagyarország, 1997. július (87. évfolyam, 151-177. szám)

1997-07-04 / 154. szám

PÉNTEK, 1997. JÚL. 4. BELFÖLD \ röviden Vegyes vállalat • Veszprém (MTI) Bakony-Szamara Kft. né­ven vegyes vállalat alapítá­sáról döntött a veszprémi Bakony Művek Rt. és az oroszországi Szamara város­ban tevékenykedő Lada Av­to Rt. vezetése. Az új céget egymillió dolláros alaptőké­vel, 55 százalékos többségi orosz tulajdonnal augusztus­ban jegyzik be Moszkvában. A közös vállalkozás köz­pontja Szamara lesz, oda szállítja majd a Bakony Művek az alkatrészeket, amelyeket összeszerelés után a száz kilométerre fekvő Lada autógyárba kül­denek. A közös vállalkozás­hoz a Bakony Művek adja a szerelő berendezéseket, a li­cencet, és vállalkozik a gyár­tás és gyártmány folyamatos fejlesztésére. „Zöld autópálya" • Gyöngyös (MTI) „Zöld autópálya" lesz az Észak-kelet Magyarországi Autópálya Rt. tervei szerint az M3-as új, Gyöngyös és Füzesabony közötti 44 kilo­méteres szakasza. Ez azt je­lenti, hogy a 24 milliárd fo­rintos beruházás kivitelezé­sével megbízott M3-as kon­zorcium a munkálatok során 20 ezer lombos fát és örök­zölt fenyőt, továbbá több ezer cseijét ültet el a sztráda mentén. Nyolcadszor • Majk (MTI) Immár nyolcadszor ren­dezi meg a Majki nyár elne­vezésű kulturális rendez­vénysorozatot július hónap szombati napjain a tatabá­nyai Közművelődés Háza. A július 5-i nyitóhangverse­nyen, az Oroszlány melletti majki barokk-kori műem­lékegyüttes udvarán, a szombathelyi General Har­mony énekegyüttes lép a kö­zönség elé. A kilenctagú kó­rus különleges zenei stílust képvisel: a különféle zene­történeti korszakok eredeti­leg hangszerre írt műveit ki­zárólag énekkel adja elő. Egy héttel később a Magyar Rádió gyermekkórusa lesz a vendég. Molnárék a fesztiválon • Diósgyőr (MTI) Immár 13. alkalommal ad otthont a Diósgyőri Vár a Nemzetközi Dixieland Fesztiválnak. Vasárnap a Miskolci Ifjúsági és Sza­badidőház és a város ön­kormányzata, valamint a szintén 13 éve házigazda Benkó Dixieland Band várja e zenei műfaj kedvelőit. A program most is rend­kívül színvonalasnak ígér­kezik, hiszen kilenc hazai és külföldi neves együttes, il­letve szólista mutatkozik be. Fellép az Orient Dixieland Jazz Band, a Miskolci Di­xieland Jazz Band, a Hot Jazz Band, a Molnár Dixie­land Band, a II. Repülő és Légvédelmi Hadtest Big Bandje, Berki Tamás, a Cotton Club Singers, a Blues Bug and The Silent Partner. A vár színpadán a tervek szerint éjfélig tartó program fő attrakciója Ben­kóék záró koncertje lesz, amelyen új műsorukat mu­tatják be. Lakbér, távfűtés, átvilágítás Pcmcza István „tiszta!" A megyei kisgazda elnök kezében a „szigorúan titkos" határozat. (Fotó: Miskolczi Róbert) Pancza István kisgaz­da országgyűlési képvi­selő, Csongrád megyei pártelnök tegnap bemu­tatta az átvilágító bírák határozatát, amely sze­rint a politikus múltja tiszta, s neve nem szere­pel az „ügynöklistán." A sajtótájékoztatón az is elhangzott, hogy a kis­gazdák szerint módosíta­ni kellene a szegedi lak­bérrendeletet, s a párt szakértői javaslatot tesz­nek az elavult távfűtési rendszerek korszerűsíté­A Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt Csongrád megyei szervezeté­nek szegedi székházában tar­tott tegnap délelőtt sajtótájé­koztatót Pancza István or­szággyűlési képviselő, a párt megyei elnöke. Először a május óta érvé­nyes, szegedi lakbérrende­letről szólt. A politikus el­mondta, hogy a lakbéremelés miatt sokan fordultak segítsé­gért a kisgazdapárthoz. Nem­csak a - kisgazda számítások szerint - 170 százalékos emelést kifogásolták, hanem azt is, hogy a fenntartási -költ­ségeket a lakások nagysága szerint osztják szét. Pancza István ez ügyben parlamenti interpellációra jelentkezett Kuncze Gábor belügyminisz­ternél. Szeged távfűtött laká­saiból 2500-ban működik „egycsöves" rendszer, ame­lyet lehetetlen lakásonként szabályozni. A kisgazda sza­kértők szerint átkötő csövek és radiátorszelepek beépíté­sével segíthetnének a bajon. A költségeket (lakásonként mintegy 20-25 ezer forintot) a városnak, a távfűtő társas­ágnak, és maguknak a fo­gyasztóknak kellene állniuk. Pancza István ezután tért rá a sajtótájékoztató legna­gyobb érdeklődéssel várt té­májára: bemutatta azt a szi­gorúan titkos dokumentumot, amelyet az „egyes fontos tisztségeket betöltő személyek ellenőrzésére létrehozott II. számú bizottság" adott ki. A köznyelvben csak „átvilágító bírákból" álló bizottság hatá­rozatából kiderül, hogy Panc­za István politikai múltja tel­jesen tiszta: neve nem szere­pel az ügynöklistán, s az or­szággyűlési képviselő soha­sem végzett a jelenleg érvé­nyes törvények szerint elíté­lendő tevékenységet. A kisgazdák megyei elnö­ke egyúttal fölhívta Csong­rád megyei képviselőtársait, hogy - amennyiben megkap­ták az átvilágító bizottság ha­tározatát - hasonlóképpen cselekedjenek, azaz: hozzák nyilvánosságra az ellenőrző bizottság döntését. Pancza István úgy véli, hogy a vá­lasztópolgároknak jogukban áll ismerni az őket képviselő politikusok múltját. Ny. P. • Budapest (MTI) Az Országos Egészség­biztosítási Pénztár (OEP) jú­liusra 134 millió forinttal ke­vesebb pénzt utalt a kórhá­zak többségének. A számító­gépes programhibából faka­dó téves elszámolást a bizto­sító korrigálta, a hiányzó összeget soron kívül postáz­ta az intézményeknek - kö­zölte az OEP finanszírozási főosztályvezetője. • Pénzek és programok Kórházak bajban Székely Tamás szerint mindez nem okozhat zavart a kórházak gazdálkodásá­ban, a Kórházszövetség ve­zetőségi tagja, Ari Lajos vi­szont cáfolta ezt. A biztosító a több mint 160 kórházból annak a mintegy 130-nak utalt kevesebb pénzt, amely­ben krónikus betegeket is ápolnak. Ezek az intézmények a krónikus ápolásra összesen 1 milliárd 230 millió forintot kaptak a biztosítótól, 134 millió forinttal kevesebbet, mint amennyi teljesítmé­nyük alapján megillette vol­na azokat. A főosztályvezető a hibát azzal magyarázta, hogy a számítógépes progra­mot állandóan módosítani kellett, miután az utóbbi időben a finanszírozási jog­szabályok folyamatosan vál­toztak, illetve a finanszírozá­si összegeket át kellett cso­portosítani az egyes kasszák között. • Kisebb helyen nagyobb látványosság Szegeden Hétfőn nyit a vásár A szegedi nyár gaz­dasági életének megha­tározó fontosságú ­1997-től kezdődően már évente visszatérő - ese­ménye, a Szegedi Nem­zetközi Vásár július 7­én, hétfőn 12 árakor nyitja meg kapuit és 13­án, vasárnap este zár. Az ország második leg­nagyobb vására több mint 200 kiállítót és vár­hatóan közel százezer látogatót fogad majd 21 ezer négyzetméteren. A vásárszervezők minden évben valamilyen újdonság­gal igyekeznek vonzóvá ten­ni a rendezvényt - mondta dr. Katona András vásár­igazgató a tegnap, csütörtö­kön megtartott sajtótájékoz­tatón. Idén például már az Interneten is látogatható lesz a kiállítás, ami a szegediek jelenleg országosan is egye­dülálló szolgáltatása. Új az is, hogy a vásár bejáratának közelében, a „H" pavilonban üzleti centrum, az „M" és a „J" pavilonok között pedig gyermekmegőrző működik majd. A kiállítók közel fele visszatérő partner. A szakki­állítások közül az Agóra és az Oázis 82 kiállítót vonzott. Az idei vásár méreteit te­kintve némileg kisebb lesz az előzőeknél, hiszen a Gá­bor Dénes szakközépiskola udvara az épület megromlott állaga, a piac sátor alatti te­rülete pedig a „város gyom­rának" zavartalan működése érdekében került le a vásár­térképről. Ma már egy magára vala­mit is adó cégnek meg kell jelennie a világhálón - ezt már Gordán Richárd, a Pingvin web Stúdió Kft. tu­lajdonosa, ügyvezető igazga­tója jelentette ki. A cég munkatársainak segítségével a hétfőn nyíló vásár esemé­nyei virtuálisan is megjelen­nek. Az érdeklődőnek tehát nem kell feltétlenül - mond­juk Győrből - Szegedre utaznia, ha meg szeretné lá­togatni a vásárt. Az is elég, ha otthoni vagy munkahelyi száítógépe elé ül és az Inter­netre csatlakozva keresi fel a http://www.pws.hu/virtual­fair címet. E virtuális látoga­tás alkalmával megtudhatja például, kik és mit állítanak ki. A módszer kiválóan al­kalmas az egyszerű tájéko­zódásra, de a konkurencia­elemzésre is. Rill Ágnes, a vásár igaz­gatóhelyettese jelentette be, hogy a Szegedi Nemzetközi Vásár ezentúl auditáltatja a legfontosabb adatokat. Hogy a tény tény legyen, s hogy ne lehessen kétségbevonni a közölt számok valódiságát. A Szegedi Nemzetközi Vá­sár - mint az ország második legnagyobb kiállítása - ed­dig az eladott belépőjegyek mennyisége és a kiadott ál­landó belépők száma szerint (tehát tények és becslés alapján) állapította meg a lá­togatók számát. Most azon­ban szigorú előírások betar­tásával kontrollálják adatai­kat. Bonifert Gábor marke­ting főmunkatárs az „ese­ménymarketing" fogalmát vezette be. Ezen PR-eszköz helyszínéül a főbejáratot vá­lasztották. Kívül vásári han­gulat, belül képzőművész csoport 12 négyzetméteres, a vásár idején készülő táblaké­pe fogadja majd a látogató­kat. Az idei belépők árai: az egyszeri belépőjegy a felnőtteknek 200, a gyere­keknek 120 forintba kerül, de ha a - 2 felnőtt, 2 gyere­kes - családi belépőt vá­lasztják a vendégek, csak 500 forintot kell fizetniük. Állandó belépőjegyet 1500 forintért lehet váltani. A lá­togatókat természetesen 50 százalékos vasúti-, illetve 25 százalékos Volán-kedvez­mény is megilleti. F. K. IN, jegyzet Géphibák r avaly novemberben 49 kórháznak mondott nemet a Humán Rt., mert nem fizettek a nekik szállított gyógyszerekért. Kongott a vészharang, hisz félő volt, hogy a gyógyszerszállítók után következnek az élelmi­szert, tisztítószert, meg egyebeket szállító cégek. Ha egy kórház fizetésképtelen, akkor a nem humanitárius alapokon álló vállalatok lecsukják a sorompót előtte, hiába szól a történet ellátatlan betegekről. Persze nemcsak a rosszul gazdálkodó, csőd szélén tántorgó kórházak vannak bajban, szinte valamennyi „kicenti­zetten" gazdálkodik. A gazdasági igazgatók rendre arról panaszkodnak, hogy az OEP késve utalja a pén­zeket és legtöbbször nem annyit, amennyire az adott fekvőbeteg-intézmény számít, amennyi számításaik szerint megilletné őket. Nos, ha a pénz késik, vagy nem annyi jön, mint amennyi a már bevásárolt árukra kell, bízvást pillanatok alatt fizetésképtelenné lehet az intézmény. A magyar kórházak pengeélen táncolnak normális körülmények között is, nemhogy akkor, amikor röpke 134 millióval kapnak kevesebbet egy „parányi" számí­tógép programhiba miatt. Nem egy, hanem a 160-ból 130 kórház kapott kevesebbet a vártnál. T Jgy látszik, a számítógéppel nincs szerencséje en­\J nek a mi egészségügyünknek. A hírhedtté vált vényellenőrzési rendszer is - az első verzió szerint ­a számítógépes program hibája miatt nem működött, most pedig a pénzek nem akarnak csordogálni emiatt. Végtére az ok nem is oly lényeges. A gyógyszer-, köt­szer-, élelmiszerszállítók úgysem faggatják erről az üres zsebükre mutogató kórházakat. H) J 1 ACWNííw-, cjdcÁcJL*^ MODUL BAU Tel./fax: 62/491-022 Tel./fax: 62/466-092 TÉGLA, CSERÉP, SZIGETELŐANYAGOK, AJTÓ, ABLAK, VAKOLAT rendkívüli 10-30%-os árengedménye A SZEGEDI IPARI VÁSÁRI STANDUNKON! ! • Temes megyeiek Szegeden Az eurorégió jegyében Rövid munkamegbe­szélésre tegnap Szegedre látogatott Viorel Coifan, Temes megye közgyűlé­sének elnöke, akit elkí­sért Bodó Barna, a kép­viselő-testület egyik tag­ja is. A megyei önkor­mányzat hivatalában elsősorban a Duna-Ti­sza-Maros eurorégiós együttműködésről esett Lehmann István, a megyei közgyűlés elnöke fogadta a román testvérmegyéből érke­zett vendégeket. Á találkozó apropója pedig az volt, hogy végre elhárult az akadály a ­jó ideje húzódó - gyakorlati együttműködés megvalósítá­sa elől. A román kormány ugyanis a közelmúltban ren­deletben fogalmazta meg a helyhatóságok határon kívüli kapcsolatfelvételére vonatko­zó lehetőségeket. Ezzel meg­szűntek a jogi korlátok és a Temes megyei közgyűlés jú­nius 19-éi ülésén elfogadhat­ta az eurorégiós szerződés aláírására vonatkozó határo­zati javaslatot. így Csongrád megyével együtt ismételten áttekinthetik és egyeztethetik a dokumentum részleteit, va­lamint Arad megye és a Vaj­daság mielőbbi csatlakozását is - lehetőségeik szerint ­megpróbálják elősegíteni. A Vajdaság esetében egyelőre a megfigyelői státust is elfo­gadhatónak véli mindkét közgyűlési elnök. A nyári szabadságolások ellenére te­hát megindul az intenzív­szervezőmunka annak érde­kében, hogy legkésőbb no vemberben ünnepélyes kere­tek között aláírhassák az eu­rorégiós megállapodást. A tegnapi tanácskozás má­sik nagy horderejű témája av idén először igényelhető, Phare CBC-támogatások el nyerésére benyújtható pályá­zatok kérdése volt. Miután Magyarországon ennek ha­tárideje - a romániait me­gelőzve - június 30-a voll, Viorel Coifan az egyeztető megbeszélésen igyekezett tá­jékozódni a Csongrád me­gyeiek pályázatának tartal­máról. Tudni kell ugyanis, hogy az úgynevezett tükörpá­lyázatok - a határ mindké; oldalán azonos célt szolgáló elképzelések - előnyt élvez­nek az elbírálás során. N. R. i. Pályázati felkészítés • Tudósítónktól A Csongrád Megyei Te­rületfejlesztési Tanács a te­rületfejlesztésről szóló 1996. évi XXI. törvény 13. § (3.) bekezdése alap­ján 1997. június 21-én pá­lyázatot hirdetett a megyei területfejlesztési célelő­irányzatból nyújtandó támo­gatások elnyerésére, melyre belföldi székhelyű jogi sze­mélyek, belföldi magánsze­mélyek, valamint jogi sze­mélyiséggel nem rendel­kező szervezetek pályázhat­nak. A pályázatok sikeres előkészítése érdekében a Csongrád Megyei Terület­fejlesztési Tanács és a Ma­gyar Államkincstár Csong­rád megyei fiókja pályázati felkészítést tart a megyehá­za földszinti Csanád termé­ben, ma 10 órától.

Next

/
Thumbnails
Contents