Délmagyarország, 1997. július (87. évfolyam, 151-177. szám)

1997-07-31 / 177. szám

4 HANGSÚLY CSÜTÖRTÖK, 1997. JÚL. 31. Árvízkárosult gyerekek üdültetése A lengyelországi Wroclaw városából és környékéről érkező gyermekcsoport szegedi üdültetéséhez vár ado­mányokat a Bem József Társaság. Szívesen fo­gadnak a táborozáshoz szükséges fölszerelése­ket, s átutalási számlát nyitottak a pénzbeli ado­mányok gyűjtésére. A Szegeden élő lengyel kisebbségeket tömörítő Bem József Társaság nemes célra gyűjt adományokat: az árvtz­sújtotta lengyelországi terüle­teken (főiként Wroclaw kör­nyékén) élő gyermekek üdül­tetéséhez kéri a jó szándékú, s megfelelő lehetőségekkel rendelkező emberek segítsé­gét. Már javában folyik an­nak a 40-45 fős gyermekcso­portnak a megszervezése, amelynek tagjai az Eko-park vendégeiként szállhatnak meg Szegeden. Az augusztus 10-ével kezdődő, kéthetes tá­borozásra a Magyarországi Lengyel Kisebbségi Önkor­mányzat segítségével érkez­nek a wroclawi gyerekek. A szálláshely tehát már meg­van, a csoport ellátásához azonban még hiányzik egy s más - ezért a szervezők azzal a kéréssel fordulnak a segíte­ni tudó emberekhez, hogy természetbeni, vagy pénza­dományaikkal támogassák az árvízkárosult gyerekek nya­ralását. Aki a táborozáshoz fölhasználható eszközöket tud adni, az Eko-park tele­fonszámán (430-430), Farkas Tibornál jelentkezhet. A pénzbeli adományok gyűjtésére megnyitott 1 1100104-18074208­36000001 számú átutalási számlára a hagyományos „rózsaszínű" csekken, vala­mint a külön e célra elkészí­tett föladási utalványon is le­het pénzt küldeni. A „rózsa­színű" utalványra a követ­kező címzést kell (mi: „Sze­gedi árvizes tábor." A szám­laszámmal ellátott pénzföl­adási nyomtatvány néhány napon belül átvehető a Sajtó­ház portáján (Szeged, Stefá­nia 10.). A tábor szervezői ezúton köszönik meg a támo­gatók segítségét. Ny. P. napló Német vendégek Szegeden A darmstadti vendégek a zsinagógában. (Fotó: Nagy László) a Munkatársuktól A darmstadti Német-Ma­gyar Egyesület 12 tagú kül­döttsége a szegedi önkor­mányzat vendégeként egy hetet töltött a Tisza-parti vá­rosban. A Breining Ilona el­nök vezette delegációt fo­gadta dr. Ványai Éva alpol­gármester, s a vendégek megtekintették az Aida­elődást a szabadtérin, jártak Ópusztaszeren, Kalocsán, el­látogattak a Deák Ferenc Gimnáziumba, tegnap pedig a szegedi zsinagógába is. A Lékó-logika nyertesei Papp László és Engi Tibor átvették a jól megérdemelt jutalmat. (Fotó: Nagy László) a Munkatársunktól Több héten át „futottak" lapunk szombati számában a Lékó sakklogika feladvá­nyai, amelyre alkalmanként több száz megfejtés érkezett. Tegnap a Sajtóház klubjában megtörtént az eredményhir­detés is: Réthi J. Attila, la­punk vezetőszerkesztője Lé­kó Péter nemzetközi sakk­nagymester társaságában ad­ta át a díjakat a nyertesek­nek. Az élen holtverseny ala­kult ki, így ketten, Papp László és Engi Tibor szegedi sakkozók vehették át a Dél­magyarország ajándékát, ami egy CD-meghajtó és egy sakkszofter volt. Lékó Péter, nemzetközi nagymester elmondta, hogy a verseny során - különösen az elején - nagyon sok jó megfejtés érkezett. A végén azonban már „bekeményí­tett", egyre nehezebbek let­tek a feladványok, s a két nyertes főleg annak köszön­heti sikerét, hogy ezeket is sikeresen oldotta meg. Most egy pár hét szünet követke­zik, de a fiatal nemzetközi nagymester már töri a fejét újabb feladványokon. Csökken a gyümölcslé­fogyasztás a Budapest (MTI) Magyarországon az utóbbi időben csökkent a gyümölcs­lé-fogyasztás: az elmúlt év második felében mindössze megközelítően 58 millió li­tert adtak el az élelmiszerüz­letekben - állapította meg a GfK Hungária Piackutató In­tézet. Az adatokból kitűnik, hogy 1995 első felében a csúcsfogyasztás több mint 70 millió liter volt, tavaly az első hat hónapban nem érte el a 60 millió litert sem. Nö­vekedést kizárólag Budapes­ten regisztráltak, ahol a ház­tartásoknak ugyan csak 21 százaléka található, itt fo­gyasztják azonban a gyü­mölcslé egyharmadát. A leg­kevesebb gyümölcslevet Ba­ranyában, Somogyban és Tolnában isszák. A legnép­szerűbb évek óta az almaié. A kartondoboz egyre na­gyobb tért hódít, a gyümölcs­levek 77 százalékát ebben a csomagolásban vásárolják, mindössze 23 százalékot tesz ki a palackozott italok forgal­ma. miről írt a DM? • 75 éve A tiszai halászatrál Amikor a város január elsején házikezelésbe vet­te a tiszai halászatot, az Antalfy testvérekkel szerződést kötött, amely­nek értelmében a Tiszából kifogott halmennyiség hatvan százaléka a várost, negyven százaléka pedig az Antalfy testvéreket il­lette meg, a tiszai halá­szatba azonban beütött a veszedelem. Alig fogtak ki naponta néhány kiló halat. A tanácsban hosz­szabb vita indult arról az indítványról, mely a szá­zalékarányok megfordítá­sát kéri. A végeredmény pedig, hogy ne mocskol­juk be a szerződéseket, mert akkor mindenki ha­sonló kívánsággal jön a tanácshoz. (1922) • 50 éve Húszszázalékos áresés A gazdasági rendőrség szombati nagyarányú piac­razziája jótékony hatással volt az árakra. Megállapít­hatjuk, hogy a szerdai pia­con rend volt, árdrágító felvásárlás nem történt. A gazdasági rendőrség és a közellátási ellenőrök a jövőben is ellenőrzik az árigazolásról szóló vételi bárcát, s hogy nem lépik-e túl a megengedett haszon­kulcsot. (1947) • 25 éve Szépítsük városunkat! Az elmúlt évben város­dekorációs szakbizottsá­got alakított a városi ta­nács képzőművészek és építészek részvételével. Kettős feladat áll előttük. Egyrészt a nagy nemzeti ünnepekre, idegenforgal­mi eseményekre az egész városra kiterjedő egységes dekoráció megtervezése, másrészt az állandó jel­legű városképi feladatok megoldása. (1972) 1 1 S ajánló MA A JATE-KLUBBAN 21 órától Student-est - nosztal­giabuli újdonságokkal. INGYENES JOGI TA­NÁCSADÁS a lakosság ré­szére 14-től 16 óráig a Men­tái Családsegítő Irodában (Eszperantó utca 1.). HOLNAP AGÁRDY GÁBOR Kos­suth- és Jászai-díjas színész, kiváló művész ikonjainak ki­állítását, melyet 75. születés­napja alkalmából rendeztek a Móra Ferenc Múzeum emeletén, dr. Szalay István polgármester nyitja meg, délután fél 5-kor. A tárlat augusztus 31-éig tekinthető meg. A CSILLAGVIZSGÁLÓ (Kertész utca) 18-tól 21 órá­ig látogatható. A TISZA ÚSZÓHÁZON zenés-táncos rock 'n' roll buli lesz este 8 órától. Közreműködnek: a „Meny­nyi? 30!" humorsitái. Zene: PRT. A JATE-KLUBBAN 22 órától házibuli a Volvox­szal. A MAI NAPON a kárpótlási jegyet, a DÉMÁSZ- és oi ÉDÁSZ-részvényt napi áron vesszük! A közölt árak 100 000 Ft névértékig jelentenek kötelezettséget. PAKETT BRÓKER RT. • V 6722 Szeged, Kossuth L sgt 18-12. TeL/fax: 62(323-144 A V2 2EGEDI VAKÁCIÓ Pénteki program: le­mezhallgatás (klasszikus mesék) 14 órától a Gyer­mekkönyvtárban. MA JOGSEGÉLYSZOLGÁ­LATI FOGADÓÓRÁT tart az MSZOSZ Csongrád Me­gyei Képviselete (Szeged, Eszperantó utca 3-5., I. em. 5.) 14-től 16 óráig az MSZOSZ tagjai részére. Dr. Hajdú István ad felvilágosí­tást munkaviszonyban lévők, pályakezdők és nyugdíjasok részére. A szakszervezeti tagságot hitelt érdemlően (pl. tagkönyv) igazolni kell! A MUNKÁSPÁRT alsó­városi és felsőoktatási alap­szervezete 16 órakor tag­gyűlést tart a Szeged-állo­más éttermében. A NYUGDÍJASOK PÁRT­JA 14 órakor taggyűlést tart a Teleki utca 3. szám alatt és ezután minden hó utolsó csütörtökjén. HOLNAP JOGSEGÉLYSZOLGÁ­LATI fogadóórát tart az MDF szegedi szervezete 17 órától, a Római körűt 31. alatti irodaházban. Strand. Egy család a Ti­sza-parti strandra ment ked­den délután 15 óra 55 perc­kor. Szokola Mária (315­902), aki hat gyermeket ne­vel, a belépődíjak kifizetése után, a pénztár mögé dugott tájékoztató táblán olvasta, hogy öt perccel később, 16 órától a kedvezményes ár érvényes. De hiába lépett vissza a pénztárhoz, a fürdő alkalmazottja nem volt haj­landó kicserélni olcsóbbakra a jegyeket. Olvasónk szerint ez nagyfokú udvariatlanság egy szolgáltató cégtől, s ga­ládság, hogy a kedvezmé­nyekről nem a pénztár előtt, hanem utána tájékoztatják a strandra lépőket. Fű és gyom. Ne csupán beszéljenek a parlagfű elleni akcióról, hanem kaszáljanak is! - szólította föl az illeté­keseket több telefonáló is. London Vilmos szerint Új­szeged fuldoklik a virágpor­tól. Tóth Péter (310-472) a gazdát cserélt egykori Vo­lán parkoló gaztengerének felelősét kutatja. A Fehér-tó környékén parlagon hagyott hatalmas földterületeken burjánzó gyom az egész vá­rost beteríti az allergiás be­tegségeket okozó pollennel - hallottuk Horváth Julian­nától (327-830). Több olva­sónk - így például Kardos Sándorné - követelte: moz­duljon meg a hivatal, s bün­tesse meg azokat, akik műveletlenül hagyják föld­jeiket, mert a gyomok be­tegséget teijesztenek, illetve rontják a szomszédos kerti veteményeknek a minősé­gét. A Római krt. 13-15., az Erdő és a Molnár utca kör­nyéke, de az újszegedi Víz­torony tér is másodlagos te­rület a kaszagépek szem­pontjából? - kérdezte bosszúsan D. G„ aki szerint nem csupán az allergiás be­tegségek rohamos terjedése miatt, hanem idegenforgal­mi szempontból is indokolt a a fűnyírás. A Környezet­gazdálkodási Kht. informá­ciója szerint csütörtökön Csörög a Pannon GSM Kedves Olvasóink! Közérdekű prob­lémáikat, észrevételeiket, tapasztalatai­kat ezen a héten Újszászi Ilonával, ügyeletes újságiró munkatársunkkal oszthatják meg. Munkanapokon 8 és 10, vasárnap pedig 14 és 15 óra között a 06-20-432-663-as telefonszámot hív­hatják. Elveszett tárgyakat kereső olva­sóink hirdetésben tehetik közzé mon­dandójukat, a talált tárgyakról ingyen adható föl infor­máció. Hirdetésfelvétel: 8-18 óra között a Sajtóházban. kezdik a parlagfű permetezé­sét. Homokozó. A Vajda utca 22-24. és a Szilléri sgt. 28-39. számú házak előtti homokozó drótférgekkel, ku­tyaürülékkel fertőzött - pa­naszolta Libor Mihályné (449-828), aki unokáit szokta a játszótérre vinni. A nagy­mamának két hónapja ígér­geti a Környezetgazdálkodá­si Kht. illetékese, hogy a ját­szótéren kicserélteti a homo­kot, de lassan itt a nyár vége, s még mindig nincs hol ho­mokozniuk a kicsiknek. Tb. Munkanélküli se­gélyt, járadékot sem kap már Tóth István (441-359) fele­sége. E tényt a férj február­ban jelezte a társadalombiz­tosításnak. A törvénytisztelő magatartás .jutalma" most érkezett: 9660 forint tb-tar­tozás. .Jobban jártam volna, ha tartom a szám!" - véli ol­vasónk. Víz. A meleg vizes csap­ból is hideg víz folyik - leg­alább tíz percen át - doho­t ott Sósné (478-704), az pítő utca 11 ./B számú ház­ból. E három-négy hónapja tartó helyzet miatt takaré­koskodásról szó sem lehet, hiszen aki fürödni vagy mo­sogatni akar, sok-sok liter hideg vtzet csorgat a csapból - fölöslegesen. De az is bosszantó, hogy pénzt fizet­nek a meleg vízért - felesle­gesen. A SZETÁV-val nincs karbantartási szerződése ezen épület tulajdonosának ­derítettük ki -, ám a „meleg­víz-felelős" cég, ha ezzel megbízzák, elvégzi a szük­séges méréseket és javításo­kat. Kupakok. A Coca-Cola kupakgyújtő versenybe be­kapcsolódó B. Katalin öröm­mel „csörgött": ha utánajárás árán és késve is, de megkap­ta a cégtói az ajándék háti­zsákokat. Belváros. A sétálóutcának nevezett Kárászon rettegve korzóznak a gyalogosok a száguldozó kismotorosok, biciklisek, görkorizók mi­att - hallottuk Bálint Sán­dornétól. Olvasónk szerint a csendrendeletet sokszor megsértik a Dugonics téri hangerősítőket működ­tetők. Garancia. A július 22­ei „Csörögben" Szélné mondta el esetét a villám­csapással. Erre reagálva a Garancia Biztosító Rt. ne­vében Vidéki István meg­bízott megyei igazgató az alábbiakat közli: Szél Györgyné nem szerepel nyilvántartásunkban, kár­bejelentéssel nem fordult társaságunkhoz. A hely­színi szemle idején a la­kásban tartózkodók nem tudták megmondani, hogy a tulajdonos hol lakik, ezért a kár kivizsgálása és rendezése nem volt lehet­séges.

Next

/
Thumbnails
Contents