Délmagyarország, 1997. július (87. évfolyam, 151-177. szám)
1997-07-30 / 176. szám
10 SPORT SZERDA, 1997. JÚL. 30. reflektor • Csak negyvenötezer forint Hegyesi ára Eligazolt egy tehetség Sok felnőtt játékos nem tudja úgy fedezni a labdát, mint a kép bal oldalán látható Hegyesi László. (DM-fotó) Szabad kártya az olimpiára • Bajczik és Tóth is pályázik Négy szegedi a válogatottban Harmadszor? • New York/Moszkva (MTI) A számítógépes amerikai világcég, az IBM illetékesei július utolsó napján döntenek arról, hogy legyen-e harmadszor is párosmérkőzés a nem kevésbé világhírű szuperkomputer, a Deep Blue és a profi sakkvilágbajnok orosz Garri Kaszparov között. Az IBM sajtófőnöke, Luis Smart azt közölte, hogy erről Kaszparovot is tájékoztatták. A világbajnok először 1996ban ült asztalhoz a csodamasina ellen, és akkor az ember győzött, méghozzá 4:2-re diadalmaskodott Kaszparov. Az idei visszavágón, májusban New Yorkban azonban bekövetkezett a revans: a Deep Blue 3,5:2,5 arányban legyőzte ellenfelét. Ezután tette meg ajánlatát Kaszparov, bejelentvén, hogy kész harmadszor is megmérkőzni a számítógéppel, ám új formában. Nevezetesen a világbajnok azt szeretné, ha húsz nap alatt játszanának tíz partit, tehát több ideje lenne felkészülni a Deep Blue ellen. Erre az indftványra reagált az IBM, a válasz tehát július 31én válik ismertté. Az IBM szóvivője mindenesetre a mérlegelési szempontok között említette annak felderítését is, hogy mekkora érdeklődés övezi majd a lehetséges harmadik KaszparovDeep Blue összecsapást. Veteránversenyek • Munkatársunktól A veterán atlétákra az országos bajnokság után még két viadal vár. Augusztus 8ától 10-éig a tatai edzőtáborban rendezik meg a 4. dobó Európa-kupát, melynek keretén belül több új és antik versenyszámban mérhetik össze erejüket, tudásukat az indulók. Részletes információkat Mészáros Miklóstól a következő • telefonszámokon kaphatnak az érdeklődők: 0634/356-030, 06-20/353-936. Nevezni is itt lehet. A 15. nyílt magyar veterán bajnoksággal kapcsolatban - melyet szeptember 6-án és 7-én szintén a tatai edzőtáborban bonyolítanak le - is a fenti telefonszámon kaphatnak felvilágosítást a senior atléták. Nevezni ez esetben a helyszínen kell. Budalakk Titán-kupa • Munkatársunktól Szegeden megkezdődött a Budalakk Titán-kupa elnevezésű sakkverseny, amelyen 23 élsakkozó vesz részt. Az első két fordulóban Papp Z. és Dupsky 2-2, Tatár, ifj. Baranyai, Papp L., Csűri, Apró és Blázsik másfél-másfél pontot szerzett. Ma: MK-meccs • Munkatársunktól Ma, 17 órai kezdettel Gyulán Magyar Kupa-mérkőzést játszik a SzegedDorozsma labdarúgócsapata. Amint Vágó Attila edző elmondta, a következő öszszállftásban lép pályára az együttes: Csehó - Tóth-Kovács, Stredie, Szentmiklósi - Krajczár - Stefanov, Kenesei, Farkas. Udvari - Molnár, Miklós. labdarúgás E lap hasábjain sokszor méltattuk a Tisza Volán SC egykori kitűnő labdarúgóját, a mindössze 12. évében járó Hegyesi Lászlót. Helyénvaló az idóhatározó, hiszen Lacika már nem a Tisza partján ontja a gólokat, immáron az MTK futballistája. Az utóbbi időszak legtehetségesebbnek mondott labdarúgója négy évet húzott le a Tisza Volán SC-ben, innen ismerte meg a különböző korosztályos tornák folyamán az ország. Távozásának okáról kérdeztük meg az édesapát és a szegedi klub elnökét, Kővári Árpádot, valamint Halkó Pált, Hegyesi eddigi edzőjét. Hegyesi Lacika tehetségéhez nem férhet kétség, ezt számtalanszor bizonyította már. Szinte nem akadt olyan torna - legyen az hazai, vagy külföldi - , hogy a szőke srác ne kapott volna valamilyen dfjat. Általában a gólkirályi titulus illette meg, de nagyon sokszor előfordult, hogy a mezőny legjobbjának választották, sót, arra is akadt példa (nem is egy), hogy mindkét elismerést besöpörte. A gyerekfutballt alaposan ismerők már régóta dörzsölgették a tenyerüket, hiszen benne látták a jövő nagy szegedi labdarúgóját, a magyar foci leendő híres gólvadászát. Nos, ebbéli álmuk szertefoszlani • Budapest (MTI) Kedden ünnepélyes keretek között, a Petőfi adó nyilvános közvetítése mellett Hajdú István, a Magyar Rádió Rt. elnöke és Schmitt Pál, a MOB elnöke irta alá azt a megállapodást, melynek értelmében a Magyar Rádió a Magyar Olimpiai Csapat arany fokozatú partnere, a magyar csapat hivatalos rádiója lesz. A Magyar Rádió Márványlátszik, mert mi a garancia arra, hogy a kis kedvenc majdan visszatér szülővárosába? Hegyesi eligazolásával kapcsolatban igencsak megoszlottak a vélemények. Vannak, akik azt mondják, jó lépés volt az MTK-ba igazolnia, igazi profi klub, az előkészítőtói a felnőttekig mindenki tudja, hogy mi a dolga, s azt precízen el is végzi. A másik táborba tartozók viszont aggódnak, korainak tartják, hogy egy mindössze 11 éves gyereket kiragadnak a megszokott környezetből. Az átigazolás kitalálója, elindítója a kissrác édesapja, az egykori labdarúgó, id. Hegyesi László. - Óriási felelősség volt a fiamon Szegeden, hiszen mindenki (társak, edző, szülők) tőle remélte a csapat eredményességét - kezdte mondandóját az édesapa. Ha Lacika jól játszott, akkor jó volt a Tisza Volán SC is, ha nem ment neki a foci, akkor viszont nem. Sok esetben nem btrta ezt a hatalmas stresszt elviselni, voltak olyan tornák, hogy emiatt megfájdult a feje. Harminc éve ügyködöm a labdarúgásban, valamit konyítok is hozzá, látom, ez a korosztály megállt a fejlődésben. Az edzéseken elmaradnak az egyéni képzések, s állóképességben is alulmaradunk például a Debreceni Olasz Focisulival szemben. Azért ezt a csapatot említem, mert a hajdúságiak jelentenek számomra komoly szintet. A gyereket már télen hívta a Fradi, de akkor még nemet mondtam, most viszont elhatermében lezajlott eseményen a 100 meghívott között jelen volt Harcsár István államtitkár, az OTSH elnöke, számos olimpiai bajnok, közöttük Csák Ibolya, a berlini és Kőbán Rita, a barcelonai és atlantai olimpia aranyérmese éppen egymás mellett foglalt helyet. Hajdú István hangoztatta, hogy a rádió közszolgálatot lát el, a sport, az egészséges életmódra való nevelés népszerűsítése közszolgálatnak tekinthető, tehát szinte kötelességük a sport, az olimpiai mozgalom tároztam, Lackót mindenképpen felviszem Pestre. Az MTK utánpótlás szakágvezetője, Teodoru Vaszilisz már két éve felfigyelt a fiamra, azóta hívják a kék-fehérek folyamatosan. Attól nem kell félni, hogy a gyerek elveszik a pesti forgatagban, hiszen az elsó fél évben én is ott leszek mellette, s ha a helyzet úgy hozza, még tovább is. Nagy fantáziát látok a srácban, most kellett lépnem. Nem erőszakoltam döntésemet Lacira, ő is szívesen váltott. Két hete edz már Pesten, s nyugodtan kijelenthetem: akárcsak én, a fiam is el van ájulva az ott tapasztaltakon. Fent az egyéni képzés az erőnléti edzésbe van becsempézve. Ilyen nem volt Szegeden. Az is döntően befolyásolta lépésünket, hogy immár két éve ígérik, hogy a Volán SC a Budapest bajnokságban szerepel majd, többek között az FTC, az MTK, az UTE ellen. Nos, ebből nem lett semmi, magyarán, itt, Szegeden nem megoldott a gyerekek versenyeztetése. Arról pedig mi nem tehetünk, hogy az MTK-nak mindössze 45 ezer forintot kellett a Volán SCnek kifizetnie Lacikáért - fejezte be monológját az édesapa. Kővári Árpád klubelnök nem haragszik a játékosra és az édesapjára, annál inkább az MLSZ átigazolási szabályzatára: - A rendezetlenség miatt vagyok mérges, a Magyar Labdarúgó Szövetség semmibe veszi a munkánkat. Képtelenség, hogy az ország egyik legtehetségetámogatása. Schmitt Pál a rádió szerepét, jelentőségét és segítőkészségét emelte ki, s elismeréssel adózott azért, hogy a 141 magyar olimpiai aranyérem közül 97-nek a története hangszalagon is rögzítődött. A nyilvános adás keretében felidézték Csík Ferenc 1936ban nyert bajnokságát, utána Csák Ibolya elevenítette fel az ugyanazon a napon, 1936 augusztus 9-én aratott győzelmének pillanatait. Hasonló bejátszások következtek a tokiói olimpiáról, Dömötör Zoltán sebb 11 éves labdarúgója, akit négy éve nevelünk, versenyeztetünk, mindössze 45 ezer forintot érjen!!! Ki vagyunk szolgáltatva a csábítóknak, hiszen a gyerekekkel még nem lehet szerződést kötni, csak a szülővel állapodhatunk meg, de a költözködést nem akadályozhatjuk meg. Amíg ilyenek az átigazolási szabályok, addig ne váljon senki előrelépést az utánpótlásnevelés területén... Id. Hegyesi László kifogásolta a Szegeden végzett szakmai munkát. Erre reagált Halkó Pál edző: - Ezt már többször hangoztatta a szülő, sőt azt is a szemünkre vetette, hogy a gyerekekkel való törődés sem megfelelő. Mit mondjak erre? O is edző, én is az vagyok, de teljesen más vehemenciával dolgozó. Az igaz, hogy Lackó szerezte a legtöbb gólt, de hát a többiek segítsége is kellett ehhez. Azt mondja az apa, hogy jobb csapatba kerül a fia. Ehhez csak annyit fűznék, az MTK-t mindig legyőztük... Tény, Hegyesi nagyon megelőzte a korát, de ez nem azt jelenti, hogy a Volán SC-ben maradt társakból ne lehetnének jó labdarúgók. Elismerem, hogy az apa sokat foglalkozott a gyerekkel, de nem vagyok biztos abban, hogy ollózni kell megtanítania. Emlékszem, elég sokszor azért maradtak ki a ziccerek, mert Laci ollózni akart... Nagyon fog hiányozni Lacika a társaknak, nekem, sok sikert kívánok neki a csapattal együtt. Szélpál László vízilabdás emlékezetes góljáról és további olimpiákról.A Magyar Rádió a megállapodásban kötelezte magát, hogy a Magyar Olimpiai Bizottságnak az elkövetkezendő 4 évben, 2001. július l-ig évente 10 millió forintos értékhatárig reklámidőt ajánl fel, amit a a Magyar Olimpiai Sikerekért alapítvány támogatóinak céljaira használhatnak fel. A rádió vállalta, hogy műsoraiban meszszemenően segíti a MOB munkáját. valamint az olimpiai eszme népszerűsítését. • Nagano (Kyodo, MTI) Tasuku Tsukada naganói polgármester szeretné elémi a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnál, hogy az északkoreai sportolók szabad kártyát kaphassanak a jövő évi téli olimpiára. A város első embere ezt azután hozta nyilvánosságra, hogy találkozott a két ország kapcsolatát ápoló polgári szövetség vezetőjével, Yoshio Nakamurával. Nakamura nemrégiben járt a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságban, ahol az olimpiai bizottság vezetői megkérték őt: tegyen meg mindent annak érdekében, hogy a szocialista ország sportolói ott lehessenek Naganóban. Eddig még birkózás Igazán nem unatkoznak a legjobb hazai birkózóink, hiszen a címeres mezre pályázók edzőtáborból edzőtáborba mennek. A krasznojarszki (szabadfogás) és a wroclawi (kötöttfogás) világbajnokságra készülő válogatottak között ott vannak a Szegedi Birkózó Egylet versenyzői is. Balla József szövetségi kapitány bizalmát öt szabadfogású birkózó élvezi. - A legnagyobb örömünkre köztük van Kiss Károly is, aki az 54 kg-ban képviseli majd Magyarországot a világ legjobbjainak találkozóján mondta Kocsis Ferenc edző. A többszörös magyar bajnok a lengyelországi verseny után egy hétig itthon készült, most hétfőn pedig Kijevbe utazott, hogy társaival együtt, egy hónapon keresztül az ukrán válogatottal készüljön. A kötöttfogásúak eddig a klubjukban tréningeztek. Mától azonban sűrűsödik a programjuk, hiszen délelőtt Budapesten randevúzik a Ballalegénység, majd délután az egyetlen észak-koreai versenyző sem érte el ugyanis a kiküldetési szintet, függetlenül a sportágaktól. - Az észak-koreaiak sokat segítettek abban, hogy mi kapjuk meg az 1998-as téli olimpiát. Kérésüket mindenesetre a NOB-hoz továbbítom - nyilatkozta Tasuku Tsukada. A polgármestert és a KNDK-s sportvezetőket az sem tántorította el a kérvénytől, hogy a NOB egyáltalán nem ad szabadkártyát - legalábbis egyelőre. Nemrégiben a téli sportnagyhatalomnak nem igazán nevezhető Kambodzsa éppen emiatt mondta le a jövő évi olimpián való részvételt. edzőtermet látogatják meg, este pedig vonatra szállnak, hogy elutazzanak a romániai Konstancába. A fekete-tengeri üdülőhelyen a hét végén nagyszabású nemzetközi versenyt rendeznek. A kötöttfogású válogatottnak három „rendes" - Majoros István (58 kg), Megyes Mátyás (63 kg), Deák Bárdos Mihály (125 kg) - és két ideiglenes - Bajczik Sándor (76 kg) és Tóth János (97 kg) - szegedi tagja van. Ezen a versenyen dől el, hogy végül is hányan maradnak a Tisza-parti klubból a címeres mez tulajdonosai között. - Bajczik Sándor, az ismét intenzíven készülő Repka Attila tartalékaként edz a válogatottal. Ő az, aki bármelyik pillanatban beugorhat. A másik bevetésre kész ember Tóth János, aki a válogatottban szereplő Kálót az idén már legyőzte. Ha Konstancában is a volt serdülő világbajnokunk előrébb végez, ő képviseli hazánkat a wroclawi vb-n - árulta el Kocsis Ferenc. Az edzó még megjegyezte, hogy a klubban is nagyon komoly munka folyik, hiszen készülni kell a szeptemberi BEK-mérkőzésekre. Süli József MOB és MR megállapodás Bajczik (emel) útja Repkán át vezet a címeres mezhez. (Fotó: Gyenes Kálmán) unó1 EREDETI Puma és Kappa cipók A hónapos garanciával, széles választékban. A nálunk vásárolt cipóhoz ajándékba Puma zoknit adunk. '97-es Puma gyermek- és felnóttpólók, sortok, teniszingek, szabadidőruhák nagy választékban. Szeged, Takaréktár u. 1. Tel.: 62-313-356/12. Ny.: H-P.: 9-18-ig. Szo.-Vas.: 9-12-ig.