Délmagyarország, 1997. július (87. évfolyam, 151-177. szám)
1997-07-29 / 175. szám
Isten éltesse! MÁRTA, FLÓRA A Márta keleti eredetű név, és Dél-Mezopotámiában, a káldeusok között már időszámításunk előtt ezer évvel használatban volt. Elterjedt a héber nyelvben is, s ennek alapján jelentése: úrnő. Régebben gyakori név volt hazánkban, népszerűsége az utóbbi években azonban megkopott. A Flóra a virágok és a tavasz istennőjének. Flóra nevéből ered. Ez a latin flos (virág) szó származéka. A növényzet jelentésű flóra szó az újkori latin flóra átvétele, ez pedig a Flóra istennév allegorikus felhasználásával keletkezett. Farkas Csaba Skorpiók közt YJötezer skorpióval záratta magát Ll egy üvegkalickába Ali Khán, Kuala Lumpur-i fakír. Mint olvasom az újságban, célja a Guinness-rekordok könyvébe való bekerülés volt. Ez bizonnyal sikerül - a hatezer skorpió között nem kevesebb, mint kilencvenöt marást szerzett, ami rekordok könyvébe való bekerüléshez nyilván nagyon elegendő. Még sok is. Más megközelítésben viszont roppantul kevés. A tény, hogy hatezernyi - te jó isten! - skorpió közül mindössze kilencvenöt tett csípős megjegyzést Ali Khánra, jelzi: a skorpió alapvetően békés élőlény, igyekszik jóban lenni környezetével, még akkor is, ha e környezet kizárólag egy db. fakírból áll, plusz üvegfalak. Pár biológiai alapismeret birtokában föltehető, az a kilencvenöt sem azért marta meg az elszánt rekordert, mert úgy vélte, enélkül nem élet az élet, hanem mert a fakír rálépett, ill. -tenyerelt, vagy pediglen egyenesen beleült, ami mellesleg érthető; mindenütt egy fakírnak sem lehet szeme. Az sem zárható ki, Ali Khán szántszándékkal atrocitálta a skorpiókat, elvégre nyavalyás egykét skorpiómarással semmiféle rekordok könyvébe nem lehet bekerülni, legkevésbé a Guinness-be. Még az is előfordulhatott volna: kilépve az üvegkalickából, harsány abcúgozásba fog a közönség - mi az, hogy valaki bemegy hatezer skorpió közé, és még csak meg sem marják? Szemfényvesztés! Csaló! Nem kevés erőfeszítésébe kerülhetett a fakírnak a kilencvenöt csípés begyűjtése. Nehezen akadt marására vállalkozó. Én alapvetően békés állat vagyok nyilatkozta a Kuala Lumpur-i sajtónak az egyik támadó -, semmi kedvem csipkelődni, nem állt szándékomban most sem. Amikor ez az ember összekötötte a középső bal lábamat a jobb ollómmal, s így akart másztatni az üvegen, mondtam magamban, ha egyszer elkezdte, majd abbahagyja. Am mikor a farkamnál fogva pörgetett a levegőben, egy pillanatra elvesztettem önuralmamat. Nem is tudom, hogyan történhetett, egyszer csak azt láttam: Aga Khán meg van marva. Még egyszer elnézést, és végtelenül sajnálom... - Ilyen értelemben nyilatkozott a többi skorpió is. Egyiknek lábára lépett Aga Khán, másiknak fejére, a harmadikat odatartotta a kisujjához, marja meg, s így tovább. Mondhatnak azonban a skorpiók akármit. Az új rekord bekerül a Guinness-be, a közvélemény megerősödik hitében: a skorpió vérszomjas vadállat, lám, Aga Khán is kilencvenöt marást szerzett, röpke ,,x" idő alatt. Arról pedig, hogy mindezt nem a skorpiók akarták - nem ők záratták össze magukat Aga Khánnal, hanem fordítva, meg különben is, aki fakír, szenvedjen - nos, minderről aligha esik szó. Szegeden Szentesen Makón Vásárhelyen A Nap kel: 05.18, nyugszik: 20.28, A Hald kel: 01.15, nyugszik: 16.16. Csongrád megyében ma az alábbi városok körzetében számíthatnak sebességellenórzési akcióra a járművezetők. Szeged: 5 és 7, valamint 14 és 23; Kistelek 9 és 13; Makó: 6 és 22 óra között. A rendőrség a változtatás jogát fenntartja! Ladó Zoltán Július 27., 18 óra 50 perc, 3940 g. Sz.: Egyedi Ildikó és Ladó Lőrinc (Tiszasziget). Jáksó Katalin Július 28., 2 óra 50 perc, 2260 g. Sz.: Molnár Erzsébet és Jáksó Mihály Péter (Szeged). Siskó Laura Július 28., 8 óra 20 perc, 3300 g. Sz.: Németh Ágnes és Siskó Sándor (Domaszék). Oláh Lajos Július 28., 10 óra 30 perc, 3590 g. Sz.: Sipka Viktória és Oláh Lajos (Pálmonostora). Bogdán Viktória Július 27., 19 óra 35 perc, 3565 g. Sz.: Tóth Erika és Bogdán László (Szeged). Dobó Levente Július 28., 6 óra 30 perc, 3920 g. Sz.: Dr. Molnár Terézia és Dobó István (Szeged). Lengyel Rózsa Július 26., 3 óra 15 perc, 3100 g. Sz.: Lengyelné Kovács Rózsa és Lengyel József. Szabó Adrienne Július 26., 10 óra 50 perc, 3750 g. Sz.: Szabóné Dehény Adrienne és Szabó László. Fejes Dávid Rómeó Július 26., 12 óra 45 perc, 3250 g. Sz.: Fejes Attiláné Búzás Katalin és Fejes Attila. Nyíri Judit Július 27., 8 óra, 3700 g. Sz.: Nyfriné Kotormán Judit és Nyíri Lajos. Nyemcsok Dániel Július 25., 12 óra 45 perc, 3200 g. Sz.: Nóvé Anna és Nyemcsok László (Nagyér). Barna Máté Július 26., 14 óra 20 perc, 2500 g. Sz.: Szabó Csilla és Barna József (Makó). Schmidt Mihály Július 27., 20 óra 15 perc, 3000 g. Sz.: Schmidt Mária és Veres Mihály (Makó). Sarnyai Egon Július 28., 7 óra 15 perc, 3350 g. Sz.: Polacsek Éva és Sarnyai Zoltán (Makó). Marsovszki Dalma Július 25., 13 óra 55 perc, 3460 g. Sz.: Bozó Ildikó és Marsovszki Antal (Fábiánsebestyén). Werner Richárd Július 26., 13 óra 20 perc, 3940 g. Sz.: Werner György és Tihanyi Andrea (Fábiánsebestyén). A családoknak szívből gratulálunk! Kíváncsi gepárd A Kenya keleti részében lévő Garissa városában vasárnap jókora pánikot okozott egy kíváncsi gepárd azzal, hogy zavartalanul besétált a belváros egyik ruházati boltjába. A ragadozó láttán a járókelők egymást taposva igyekeztek elmenekülni a helyszínről, miközben többen megsebesültek. A lélekjelenlétüket visszanyert járókelők végül bezárták az állatot az üzletbe és kihívták a vadőröket, akiknek sikerült ketrecbe terelni a hívatlan „vevőt". V> melegfront hidegfront kettős front Szentes 30 C Makó Szeged Az OrezSggyűSéEÍ Könyvtár állományából törölve Jim Morrison fantomlemeze" • MTI Panoráma A Beatles-antológiák nyomán úgy tetszik mások is kedvet kapnak „fantomlemezek" készítéséhez. Jim Morrison, a Sárkánygyík-király, a legendás Doors együttes ma is legendás-misztikus énekese több mint negyed századdal halála után rövidesen ismét lemezről szólal meg. A technikai „trükk" ugyanaz, mint amelyik segítségével a jó másfék évtizede halott John Lennon együtt énekelhetett az egykori Beatles többi tagjával néhány dal erejéig. Az önpusztító Morrisonnak is vannak olyan felvételei, amelyeket 1971-ben bekövetkezett halála óta senki emberfia nem hallott. Nos, ezeket a megkerült szalagokat „leporolták", megtisztították, vagy ahogy a szakmabeliek csúnya sgóval mondják, „remasterolták". Az anyag várhatóan októberben jelenik meg egy gyűjteményes lemez, box formájában. A dalokat a teljes Doors együttes végnapjaiban vették szalagra, s van köztük néhány olyan is, amelyiken Morrison zongorázik. Ezek a nóták Jim barátnője,1 Pamela Courson számára készültek, aki csak néhány évvel élté túl szerelmét: 1974-ben túladagolt kábítószer végzett vele. Találkozót szerveztek az Éjszakai farkasok A vízállás tegnap A Tisza Szegednél: 341 cm, Csongrádnál: 395 cm. Mindszentnél: 346 cm. A víz hófoka Szegeden: 20,3 'C A Maros Makónál: 34 cm. A dús vegetáció előnyösen befolyásolja a szarvasok agancsfejlödését. A Lábod-Mavad Rt. vad- és erdőgazdaságában is szép fejdísszel büszkélkednek idén a dámszarvasbikák. (MTI Telefotó) Hatos volt, ötös nem A hét végén harmadik alkalommal rendeztek nemzetközi motorostalálkozót egy Moszkvához közel esá táborban. A háromnapos eseményt a magát a hírhedt amerikai Hell's Angels (Pokol angyalai) szervezethez hasonlító Nocsnyije Volki (Éjszakai farkasok) orosz motorosklub rendezte. (MTI Telefotó) Az idők szava... Egymásnak huhogtak • Pasadena (MTI) A bikini, megszületése után több mint 50 évvel, még mindig nem léphet az amerikai szépségkirálynőválasztások színpadára. Leonard Horn, a 77 éve működő Miss America szervezet elnöke a napokban a kaliforniai Pasadenában ugyan mélyreható változásokat jelentett be: eszerint 77 esztendő óta első ízben a szeptember 13án tartandó versenyen kétrészes fürdőruhát is viselhetnek a versenyzők - de csak a „tisztesség határai között". Más szóval alig takaró bikinikről szó sem lehet - és a megszokott magas sarkú cipellők helyett nyári szandálokat is felvehetnek a hölgyek. (Korábban egyforma, egyrészes fürdőruhában és tűsarkú cipőben kellett a zsűri elé vonulni a szépeknek.) A „tisztesség határait" a szabályzat eléggé pontosan körülírja: „a nadrág hátsó részének teljességgel fednie kell a versenyző hátsó felét, elől pedig legfeljebb a hölgy köldöke alatt 2,5 centiméterrel kezdődhet". • MTI Panoráma Neil Symmons, a madarak ismerője és barátja hónapokon át utánozta a bagolyhuhogást kertjében esténként, s boldog volt, amikor egyszer csak válasz érkezett a sűrűből. Symmons további hónapokig kiáltozott a feltételezett bagolynak, de sajnos idővel kiderült, hogy a vélt tollas barát helyett csupán egy emberre, nevezetesen egy szomszédra talált. Symmons felesége, Kim ugyanis mesélt szomszédasszonyának, Wendy Cornesnak, hogy férje milyen éjszakai hobbit talált magának, s Wendy erre némi csodálkozással azt válaszolta, hogy érdekes, az ő férje is egy bagollyal beszélget éjszakánként. Mindkét madárleső kissé elszomorodott a hírtől, hogy egymásnak huhogtak hónapokon át. Cornes elmondta egy brit napilapnak: „Soha nem hittem volna, hogy egy szomszédomat bolondítom, aki engem bolondít". Elhunyt Picasso múzsája Párizsban kilencven éves korában elhunyt Dora Maar, a világhírű művész, Pablo Picasso egykori múzsája és élettársa. Dora Maart, aki maga is festő és fotográfus volt, a Párizstól nyugatra fekvő Clamart-ban temették el. Dora Maar 1936-ban ismerte meg Picassót a párizsi szürrealista kiállításon. A szeretője lett és két hfres festményéhez is modellt állt. Az egyik az 1937-ben keletkezett Femme qui pleure, a másik pedig az 1939-ből való Femme couchée avec un livre. Tömeges esküvő Iránban 15 tartományból összesen 6600 pár mondta ki egymásnak a boldogító igent egy teheráni ceremónián, Mohammed próféta születésnapján. Iránban a forradalom óta divatba jöttek - és a síita papság támogatását élvezik - a tömeges esküvők, mivel jóval olcsóbban a hagyományos esküvőknék. Az utóbbi a hozományt nem számítva is belekerül mintegy fél millió forintnak megfelelő összegbe, ami nagyon sok család számára elérhetetlen. Ma estig nagyrészt napos, meleg idö lesz A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 31. hét lottóeredményei a következők: Ötöslottó: 5 találatos szelvény nem volt (a következő hétre átvitt nyereményösszeg 187 millió 440 ezer 275 forint). A négyesekre 659 ezer 579, a hármasokra 8079, a kettesekre 456 forintot fizetnek. Hatoslottó: 1 darab 6 találatos szelvény volt, nyereménye 180 millió 714 ezer 493 forint. 1 darab 5 plusz 1 találatos szelvény volt, nyereménye 5 millió 396 ezer 18 forint. Az ötösök 103 ezer 770, a négyesek 1511, a hármasok 311 forintot érnek. A Joker játékban az élső nyerőosztályban nyereményt elért szelvény nem volt (következő hétre átvitt nyereményösszeg: 37 millió 793 ezer 17 forint). Ezer év börtön A kolumbiai Medellinben egy bíróság összesen ezer év börtönbüntetésre ítélt 25 gerillát az ország történetének legnagyobb vérengzésében való részvételért. A marxista Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők gerillái 1994 januáijában egy rivális fegyveres szervezet 37 tagját gyilkolták meg. Az áldozatok a „Remény, Béke és Szabadság" nevű politikai szervezet tagjai voltak, akik 1991-ben békemegállapodást kötöttek a kormánnyal. FIGYELEM! A Gábor Dénes Főiskola szegedi tagozatára történő jelentkezés határideje megváltozott! Kérjük, hogy a korábbi tájékoztatóinkon résztvevdk is jelentkezési dokumentumaikat legkésőbb július 31-ével beérkezdleg adják be! (Inrormulikus mérnök diploma. 4 éves távoktatás, péntek délutáni, szombuti előadásokkal. Munka mellett is elvégezhető.) Érdeklődni lehel a 62/311-538-as, vagy a 62/456-07»-es telefonon, 8-14 óra kőzött. Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Kontinensünk délnyugati, nyugati térsége, valamint a Kelet-európai Síkság fölött anticiklon helyezkedik el. A felsorolt területeken a leszálló légmozgások hatására többnyire derült, száraz az idő. Ugyanakkor az Atlanti-óceántól Izlandon és a Skandináv-félszigeten át a Balti-tenger térségéig több középpontú alacsony légnyomású zóna húzódik, változékony időt okozva. A Kárpát-medencét egyelőre elkerülik az idöjarásváltozást okozó légköri frontok, így hazánkban ma estig nagyrészt napos, meleg időre számíthatunk. A legmagasabb nappali hőmérséklet 25, 30 fok között várható.