Délmagyarország, 1997. július (87. évfolyam, 151-177. szám)

1997-07-26 / 173. szám

SZOMBAT, 1997. JÚL. 26. STEFÁNIA-INTERJÚ 9 Ágoston testvér. Sokan csak így ismerik Hován Ágostont, a szegedalsóvárosi római katolikus egyházközség ferences rendi plébánosát. Hat éve jött Szegedre - befogadta a város, megszerették hívei, közreműködésével közösségek alakultak, igényes lelki élet fogant, termőre váltott a barát vetése. Most kell hát útra kelnie... - elöljárói utasításra, ám Jézus nevében. Kemény missziós területre, Gyöngyösre szól áthelyező szép üzenete. Ágoston testvért augusztus elsejétől már hiába keressük az alsóvárosi templomban, nem lesz ott, elment... Nincs még sok éve annak, hogy először jelentek meg Szegeden azok a barnacsuhás, szandálos, bim-bam-zsinóros furcsa szerzetek, akikről legelőbb azt a benyomást szerezhették a városlakók, hogy csendesek, kedvesek, jámborak, egyszerűen szeretetre méltóak. Ferences testvérek jöttek vissza a városba, zord évtizedek után. Maroknyi barát, köztük Ágoston testvér, akit az esztergomi tanári katedráról irányítottak elöljárói a szegedi rendházba, hogy irányítsa az alsóvárosi egyházközség életét. Hat év, ennyi jutott neki Szegedből; hat év, ennyi jutott belőle Szegednek. Már lábán az útisaru, hetykén himbálóznak a csomók zsinórövén, még néhány nap, s ferences lelkülettel, Ágostontestvéres lendülettel elsiet újabb küldetése felé, Gyöngyösre. 9 Ágoston testvér, az alsóvárosi hívekkel együtt, magam is szomorkodva az alkalmon, kérem, hogy a minden bizonnyal utolsó szegedi beszélgetésünket kezdjük egy kis visszaemlékezéssel, a rendszerváltoztatáskori első ferences mozgolódással! - Új helyeket kellett vállalnunk. Ott volt Kárpátalja! - egyetlen magyar egyházmegye sem tudott küldeni embereket. Mi sem, mégis mentünk... Odaállt elénk Paskai bíboros úr: „Na, megvan még bennetek a missziós lendület?" - „Meg, püspök úr..." Szegedet meg már csak „pótcsomagként" tudtuk felvállalni. 1989-ben jött Gyulay püspök úr, hogy bajban van, hisz papjaiból többen visszamentek (a többnyire Budapest központú) rendjeikbe, nem tehetjük meg, hogy nem vesszük át Alsóvárost. Két év türelmi időt kértünk - amit nem sikerült betartani, így a komoly létszámgondjaink ellenére is, csak korábban kellett a ferenceseknek Szegedre települniük. 9 Egyáltalán, milyen tervei voltak a ferences rendtartománynak Szegeddel? - 1989-ben - még élt Kádár és Ceausescu - egy kerékpárutat szerveztem Erdélybe, a kirándulás mellett azzal a küldetéssel, hogy nem hivatalos formában, felajánljam az erdélyi provinciának: amennyiben az ő igazolásukkal ellátva növendékeket küldenek át a zöld határon (akkor még csak erre volt mód), mi vállaljuk képzésüket. A román forradalom után közvetlenül, három segélyszállítmányt is vezettem Csíksomlyóra - a harmadik fuvarral velem jöttek a rend elöljárói is, hogy ekkor már konkrétan is megállapodjunk a növendékek képzéséről. Szegedet gondoltuk hídfőállásnak - mind Erdély, mind Vajdaság irányába. 1990 au• Ágoston testvér búcsúzik Szegedtől „A várost gondoltuk hídfőállásnak" Ágoston testvér: „Nehéz a szívem, de higgyétek el, ott van most rám nagyobb szükség..." (Fotó: Gyenes Kálmán) gusztusában meg is érkeztek a novíciák előbb Esztergomba, majd aztán onnét teológiát tanulni ide, a Tisza partjára. Ekkor még nem tudtam, hogy én még előbb Szegeden fogom találni magam. 1991ben közölte velem Hegedűs Kolos rendfőnököm, hogy itt nemcsak hogy növendékház lesz, de a rendi élet mellett az egyházközséget is meg kell szervezni - aminek fontos része a liturgia is, az ének is, vagyis hát én is kellenék Alsóvárosra. Igaz, hogy addig, tanár lévén, csak tanítással foglalkoztam, egy csapásra az alsóvárosi egyházközségben találtam magam - minden különösebb lelkipásztori előképzettség nélkül. A pedagógiai gyakorlatomat próbáltam meg az egyházközségi munkában is kamatoztatni. 9 Milyen körülmények fogadták itt Alsóvároson az első ferences testvéreket? - Ami a külsőségeket illeti, nem éppen ideális feltételek közepette költöztünk be a romos rendházba. A felújítások ugyan már elkezdődtek, de még nem készült el a kolostorrész: se szobák, se víz és csatornázás, nem tudtunk fürödni-zuhanyozni, a vécéket nem lehetett használni, decemberig fűtés sem volt. Az ablakokat pokrócokkal pótoltuk... Azt az ágyat hoztam magammal, amit még érettségire kaptam szüleimtől. Jó kis ágy. A szegediek egyébként vegyes érzelmekkel fogadtak bennünket, kellemetlen és örömteli élmények egyaránt megtaláltak bennünket. Rosszulesett például, hogy alighogy elkészültek az új ablakok, valakik mindjárt bezúztak belőle néhányat - persze, feledhető gorombaság... Nem ez a lényeg, hanem, a befogadás hogy a kezdeti tartózkodás után oly sok jó emberre, segítő, bátorító munkatársra, buzgó lélekre találtunk. 9 Ágoston atya, mint az alsóvárosi egyházközség plébánosa, érkezése előtt, tudta-e egyáltalán, „hol lakik" Szegeden az Úristen? Azaz, lelkiségben, közösségileg, vallási kulturáltságban hányadán álltak az emberek ezen a vidéken 1991-ben? - Jó, előbb essünk túl a nehezén, a kezdeti negatív tapasztalatokon. A szerkezetnélküliség volt az, ami a leginkább meglepett. Ugyanis, olyan kapcsolatokkal, melyekben az emberek őszintén vállalják egymást, a másik életét, alig találkoztam. Mondtam is magamban, homok... Hogyan csírázik ki ebben a mag? Apró kis esők, záporok ide már kevesek jól kenhető sárból még nem fakad termés. A sarjadó hajtásoknak, növénykezdeményeknek éppen azért kellett sokszor elhalniuk, hogy javítsanak talajszerkezeten. Látszott, s igazolódott is: tényleg sok-sok, egyébként üdvös és hasznos kezdeményezésnek és áldozatnak kellett megszületni és elpusztulnia ahhoz, hogy az a termőképes közösségi, vallási szerkezet kialakulhasson itt Alsóvároson. 9 Kissé konkrétabban, milyen meglepetésekkel találkozott lelkipásztorkodás a kezdetén? - A finomságok hiánya... Vegyünk egy példát a zenéből: amellett, hogy nyilván ennek a vidéknek is megvannak a maga zenei hagyományai, meglepődtem, hogy az emberek mily előszeretettel „gyalulják le" a dallamokat, elhagyva a díszítőelemeket, hajlításokat. Az ötvenes évektől kezdve ugyan a legtöbb helyen értelmetlen vallási kultúráról beszélni, ettől még itt is sajnálatos igazság: az egyébként hitükben megmaradók vallásossága is sokszor csak megszokásból fakadt, pusztán keretekhez,külsőségekhez ragaszkodva különösebb hitbéli tudás, lelki tartalom nélkül. Megdöbbentem azon is, hogy főleg a tanyákról bekerült idős emberek között mennyi az analfabéta. Súlyosabb elmaradottsággal, durvasággal is találkoztam - Sík Sándor biztos, hogy nem volt mindenkié... 9 Gyanítom, ha csak ennyi lett volna szegedi élménye, már régen megszökött volna - most viszont nehezen megy el... - Mindezt azért is mertem így elmondani, mert megkapó kontrasztként ugyanebben az egyházközségben olyan önzetlen, nemes szívű emberekkel találkoztam, kiknek ragaszkodása, szeretete időnként már-már zavarba is ejtett. Kitűnő munkatársakra, áldozatos segítőkre, megbízható barátokra találtam, akikre lelkipásztorkodásom idején mindvégig számíthattam, s ott állnak mellett most is, távozásom idején. S tudom, ha szükségem lesz rá, később is... Szóval, van só, van kovász az alsóvárosi egyház-'' községben, szeretném, ha még jobban „összeérnének az ízek". 9 Speciálisan Szegedre írott „receptről" van szó, vagy többről, általánosabb érvényű közösségteremtő törvényszerűségekről? - Egyszerű az alapképlet: két személy, vagy két család vállalja egymást! S ha már van még egy ilyen páros, a kettő szintén egymásra találhat - megmarad a párokon belüli egymással törődés, de már kialakult egy bokor is. Azután, ha ebből is összeáll kettő vagy több, máris csoportról beszélhetünk, ahol a párok, illetve bokrok már megélik a nagyobb közösség életét is. Nem véletlen, hogy a csoportjelenségek pszichológiájában a 14-es az a szám, amikor már azt mondják, új csoport alakításába kell kezdeni. Nem véletlen, hogy már Jézus is 12 apostolt választott maga mellé. A különféle teológiai, irodalmi feldolgozáBánattal elindulniörömmel megérkezni Zalán futása Lendvai Zalán három éve jött Szegedre - a ferences növendékek mellé segítőnek, illetve lelkipásztorkodni. A szokásos „kivárás! idő" után, nemcsak befogadták, de szívükbe zárták öt is az alsóvárosi hívek. Dolgos kapcsolatok, barátságok születtek - talán hogy nehezebb legyen az elválás... A rend elöljárói ugyanis az éppen krisztusi korba lépő Zalán testvérnek is új küldetést találtak: fent északon, a palócföldi Szécsényben, a szegedihez hasonló feladatokkal. 9 A budapesti férfiúnak hogy esett annak idején a szegedi „vezénylés"? - Nem tudtam, igazán hová jövök, hisz korábban nem voltam járatos Szegeden. Kellett is idő az ismerkedéshez. De hát a szegediek amúgy is ilyenek - kezdetben tartózkodóak, nem könnyen nyílnak meg, de aztán... Hogy mennyire sikerült közel kerülnöm a hívekhez, a gyerekekhez meg pláne, talán most érzem igazán, amikor el kell mennem. Nem tagadom, nehéz a szívem... 9 Furcsát kérdezek: kedves emberi kapcsolatokat, értékes barátságokat, ragaszkodó közösséget kell elhagynia - így nem fogja már az első pillanatokban, legalábbis lelkiekben, megcsalni a szécsényieket? - Remélem, hogy nem! A szegedi hívek most gyakran kérdezik tőlem: nem bánt-e, hogy el kell mennem? Jártam Szécsényben, ott meg azt kérdezik: örülök-e, hogy oda mehetek? Mindenkinek igen a válaszom, mert ez így is igaz: elmenni nehéz szívvel, megérkezni örömmel... 9 A déli határszélről az északira tart - lehet ennyi „világhoz" alkalmazkodni? - Kétségkívül minden táj, minden település, az ott élő emberekkel együtt, más és más. Amikor idejöttem, szegedivé kellett válnom, most pedig szécsényivé... Egyébként pedig, jövök én még Szegedre, s remélem, a szegediek is meglátogatnak Szécsényben! Ö. F. sokban az első, az ötödik és a kilencedik helyeken mindig ugyanazt a személyt találjuk - nyilván ők voltak a bokorvezetők. Megfigyelhetjük azt is, hogy Jézus mindig kettesével küldte apostolait feladataikra, tehát a párok is megvoltak. Az alsóvárosi hívek között minden remény megvan arra, hogy mind többen vállalják előbb egymást, majd a bokor, aztán a csoportok, s végül a teljes közösség életét. Ekkor, s csak ekkor érhetjük és érthetjük meg azt, amit az őskeresztényekről mondtak: nézzétek, hogy szeretik egymást! 9 Az alsóvárosi rendház ,feltámadásával" jóval több történt annál, mint hogy egy maroknyi szerzetes megjelent Szegeden. Azzal, hogy valaki az utcai harcosok demonstrációjára bensőséges családi nappal rezonáljon, az éhezőknek rendre meleg ételt osszon, hogy a... Alighanem, kezdünk már valamit megérteni abból, amit az egyházi irodalom ferences lelkületként emleget. Ágoston testvér, mit „tudott" az az Assisi Szent Ferenc, kinek élete, tanítása, éppen a ferences rend példái által, hatni tud a mai zaklatott, agresszív és erőszakos világunkban is? - Az egyik szerző Szent Ferencről azt írja: „Ferenc volt az, aki úgy nyilvánult meg ebben a világban, mint igazi Istengyermek." Szent Pál Írja a római levélben, hogy a természet hiábavalóságnak van alávetve, és sóvárogva váija Isten gyermekeinek megnyilvánulását. Ferenc mit tett? Igyekezett mindent és mindenkit rádöbbenteni a teremtőtől kapott hivatására - hogy azzá lehessenek, aminek őket az Isten elképzelte. A nyuszi legyen nyuszi, a farkas farkas, az ember ember - Jóember, ahogy ő elképzelte. Ferenc így is szólított mindenkit, a meglepett rablót is, Jó ember! Ilyen lelkülettel nem csoda, hogy a farkast is sikerült megszelídítenie. Mint ahogy a farkas, az ember is csak akkor vadul el, ha nem jut megfelelő táplálékhoz az utóbbiak esetében persze elsősorban lelkire gondolok. Ahogy Ferenc, mi, követői, ferencesek sem akarunk egyebet, mint békességet szerezni Isten teremtményei között. 9 Kíváncsi lettem volna azokra a pillanatokra, percekre, órákra, amikor a ferences tartományfőnöktől megjött a Szegedtől eloldó üzenet, ha tetszik, parancs. Tudom, fogadalom a feltétlen engedelmesség... így hát jobban is érdekel magának Hován Ágostonnak az esete az áthelyezéssel... - Ha egy magamfajta papi ember megbízást kap elöljárójától, tényleg afelé kell fordulnia - ám ezt felszentelésekor vállalta. Az egy másik kérdés, hogy mint magunk is esendő emberek, hogyan éljük meg az ilyen eseteket. Bennem is „előhívódtak" azonnal mindazok az emberek, történések, eredmények és élmények, amelyekhez olyannyira kötődtem, s mindazon tervek, amiket még szerettem volna folytatni, illetve megvalósítani Alsóvároson. Persze, nehéz az ember szíve, ám éppen a hívek őszinte ragaszkodása ad boldogító erőt ahhoz, hogy az új állomáshelyemen rám váró, sokkal mostohább, keményebb, próbálóbb feladatok között is megálljam a helyemet. Drága emberek, miután belátták, el kell, hogy engedjenek, máris aggódva egyengetik utamat írogatnak, telefonálgatnak Gyöngyösre, rokonokat, barátokat, ismerősöket keresnek meg, hogy segítsék, támogassák, fogadják szeretettel ezt az embert... Ott vannak persze a pakolásnál, költöztetésnél is. Ha ott valamire szükségem lesz, tudom, a 62-es körzetszámot kell hívnom, s akkor, ha ruhára van szükségem, az lesz; ha templomi erősítő kell, az lesz; ha meg csak jó szó, pláne biztos, hogy megkapom... S ebben megint csak nem az a fontos, amit csinálnak, hanem ahogy csinálják - végtelen, őszinte szeretettel. Bár a Délmagyart is magammal tudnám vinni északra! - sose lesz ilyen barátságos sajtója egyházközségemnek, mint itt volt Szegeden. 9 Úgy hallottuk, a hívek ragaszkodása odáig ment, hogy aláírásokat akartak gyűjteni plébánosuk áthelyezése ellen... - Hát csak megtudtátok?... Persze, hogy megejtő a buzgó ragaszkodás, de nem, nem és nem! A lényeget tettük volna tönkre, ha személyemet toljuk az előtérbe. Bennem is, s utódomban is Jézus akart és akar jelen lenni ebben a közösségben. E küldetésben kell segíteni egymást az ittenieknek, akik maradnak, s itt folytatják a teremtő munkát, s nekünk, akik máshová kerülünk. Az alsóvárosi hívek áradó ragaszkodása óriási energiával tölt el engem, amiben ott ám az Isten jelzése: Látod mennyire támogatlak?! S megnyílik a szemem: Uram, ha te... akkor én... megyek. 9 Lehet, hogy Gyöngyösön most nagyobb szükség van Ágoston testvérre mint Szegeden? - Nem lehet, biztos! Itt, Alsóvároson végül is sikerült olyan liturgiát, életrendet, zenei Ítéletet, közösségi szerkezeti formákat kialakítanunk, s értékekkel feltöltenünk, hogy most már nélkülem is továbbfejlődhet, növekedhet a lelki élet az egyházközségben. S még egyszer mondom: utánam is Krisztus követe jön, fogadják olyan szeretettel, mint ahogy tőlem búcsúznak! Örfi Ferenc