Délmagyarország, 1997. július (87. évfolyam, 151-177. szám)

1997-07-25 / 172. szám

PÉNTEK, 1997. JÚL. 25. KITEKINTŐ 7 Kedves Csengeleiek! t\ izonyára meglepte Önöket is a múlt péntek estéje. D Amikor is vörösen rezgett az ég alja, és olyan zú­gással volt a karám melletti gázkút, hogy azt hittük ­akik még nem tudtuk az igazi okot -, menten összedől a világ. Azóta már kiderült: a gázosok , járatták meg" a kutat. Annak volt olyan bőgése, mint az imarcon ha­rapott bikának, s látszott úgy, mintha a föld mélyében rejtezkedő ördög gyújtotta volna be a hatalmas gáz­pörkölőjét. Kilométerekre hallattszott mormogása, az est kései ereszkedésével pedig a lidérchez hasonlatos­nak tetszett a lángja. A hatalmas mezei gázláng meg­festette, remegtette a felhőket, így ijesztett a csendhez szokott tanyavilágra. Hihettük sokan: elszabadult, megvadult a csólyosi gázkút. Szokott az morogni máskor is, de ennyire nagy ro­bajlásra, ahogy mondani szoktuk: még a legöregebb csengeleiek se emlékeznek. (Persze, hogy nem, mert a marhakarom melletti gázkutat alig pár éve fúrták. Vi­szont az elhíresült zsanaira, amelynek vadságáról a filmet nemrég ismét láthattuk a tévében, arra tényleg sokan emlékezhetünk. Amikor megbolondult a föld méhében szunnyadó gáz, nem ismert se istent, se em­bert, napokig bömbölt félelmetesen. Kitörve onnét, nagy riadalomban tartotta a környéket.) TJfála Istennek, mint a Kitekintő oldalban is olvas­n hatják, a mi hirtelen aggódalmunk alaptalan volt. Megtudtuk: „csupán megmérték erejét", ezért lobbant a mezei gázfáklya. Másnaptól már a Csók 4 nevet viselő kút csendben dolgozik tovább. Legelhet mellette a szürkegulya, megnyugodhatnak Horváth Pali libái, és Fekete Ferinek se kell idegeskednie, hogy esetleg „odébb teszi" az a fóliasátrat... X la tu> • A Pántlika úton Semmi ez a kanyar?! Tóth Mihályné: Sokan megjárták már itt., Történnek, sajnos, fáj­dalmas dolgok a Pántli­ka út mentén. Azzal las­san megbékélnek Tó­thék, hogy a drága szi­vattyúnak - amelynek egyik reggelre lába kélt a krumplrföidból - bottal üthetik a nyomát, a rendőrség tehetetlen, de hogy a mellettük lévő út emberéletet követelt, az­zal - sehogyan sem. Egy­re több melletük a bal­eset, kérdezik: hogyan kéne óvatosságra inteni az embereket? Szólni ne­kik: hajtsanak óvatosab­ban! Több éves~tapasztalatuk szerint: az úton megy min­denki, mint az őrült. - Általában a mi szőlőnk­ben kötnek ki - mondja Mi­hály gazda, mikor az enyhe kanyart bevenni nem tudó közlekedőket hozzuk szóba. Marika, a feleség, még most is megremeg, ha rágondol a legutóbbi súlyos esetre. Te­herautó vágódott a fának. Fölborult, s a vezetője - hol­tan maradt alatta. Ok értek oda először: - Láttam én, hogy megy a Skoda-Liaz, de nagyon. Még mondtam is magamban, hogy a mi sofőrünknek ilyen a ko­csija, de a Jani nem szokott így hajtani. Hallottuk a csat­tanást, Misi éppen hegesztett, eldobtunk mindent, szalad­tunk oda. Láttuk, hogy nagy a baj. A kocsi valósággal ket­tészelte a fát. A vezetőre rá­borulva a fülke. Szólongat­tuk, hogy Janikám. hallasz minket... Végig azt hittük, hogy ővele történt. Csak ké­sőbb derült ki, hogy más volt. Első útja volt szegény­nek és az utolsó is. Akkor vette a kocsit, vitte volna ha­za Csengeléről Kistelekre. Két kisgyereket hagyott ár­ván... Hallgatunk. Mindnyájan tudjuk: a bajhoz elég egy pil­lanat. Egy rossz mozzanat. - Addig, míg meg nem történik, mindenki azt hiszi, ilyesmi csak mással fordul­hat elő, velem nem. Mind­nyájan ilyenek vagyunk ­tárja a kezét Marika. - Mi itt vagyunk állandóan, látjuk, hogy mi minden történik eb­ben a semmi kanyarban. Merthogy észre se veszi az ember, olyan kicsi. Alatto­mos, sodródnak ki belőle. Mintha lenne is, meg nem is táblája: nem töri meg nagyon az utat, ami a saroktól sokáig egyenes, oda lehet lépni a gáznak. Emerről, Csengele irányából se nagyon kell fog­ni a lendületet. Aztán már nem nagyon tudnak mit csi­nálni, vagy a szőlő vagy a villanyoszlop, vagy a busz­megálló. Sokan megjárták már itt, ebben a kanyarban. Segítettünk már busznak, traktornak, motornak, sze­mélykocsinak. Hát igen, szomorú tapasz­talat, hogy a semmi kanyaro­kat szinte észre se vesszük. Sajnos. M. T. • Lánggal próbálták az erejét a gáznak Mormogott a mezei pörkölő Ráijesztettek az olajo­sok a csengeleiekre. Be­lobbantották a mezei gázpörkölöt, és nyomat­ták rá a naftát, és böm­bölt az, brummogott is néha, mint az ijesztett óriásmedve. Oltögette piros lángnyelvét, aki látta, azt hitte: égsza­kadás, földindulás! Kö­zelébe csak a gázkút ke­zelői merészkedtek, az utazók, a közeli tanyák lakói csak a látványból részelhettek. Mivel az ég is besegített a riadalom­ba, dörgött, villámlott és esett az eső aznap isten­telenül, hamar megálla­píttatott: elszabadult a kisparton a gázkút! Zsa­na után Csengele is megküzdhet a föld szilaj ördögével. - Böffentett, morgott, a libák mind összeszaladtak. Teljesen megbolondultak a zajra. Félni nem féltem, mert máskor is volt már ilyen ­tudjuk meg még a történtek idején Horváth Páltól az első „észleléseket". A fiatalem­ber nemrég vette a tanyát, most rendezkedik a gazdál­kodáshoz, fólia alá libát ho­zott, tanyaudvart füvesít, csőkutat fúratott. - Ez is gázos - mondja meg később -, bugyborékol fölfelé a vize. - Hát, akkor meggazdag­szunk, mint a tévésorozatban Dzsokiék - mondom. - Hú, de jó lenne! - vála­szol Pál. - Volna hová tenni a pénzt?! - Itt? - mutat körbe. ­Nem mentem vissza a kór­házba dolgozni. Most kez­dem az önálló életet. Ól, ga­rázs épül. Aztán kiderül, hogy nem is annyira a morgó gázkút miatt fél, azt bizonyára jól megcsinálták, amikor szól, kibírják valahogy. Az igazi aggódalomra a repülőgépek gyakorlatozása ad okot. - A jegenyék tetejéig le­jönnek. Ettől egymásra ta­posnak a libák. - Szólni kéne érte. - Voltam már az állatvé­dőknél, de kinevettek. Azt Ismét csendes a csólyosi gázkút - kipróbálták. (Fotó: Gyenes Kálmán) mondták, magam kevés va­gyok, hogy másként legyen. Többen és sokfelé kell bead­ni ezért kérelmet. De hát, hova, kinek? Marad a libára szerelhető füldugó ötlete, mert, hogy a témánál maradjunk, úgy iga­zából a gázos cég pöffent, a honvédség — tojik az ilyen fölvetésekre. - A soros munkák egyike volt - tudjuk meg Horváth László olajipari vállalkozó­tól, aki a kis japán gép berre­gését figyeli, már jóval a tör­téntek után. A bekerített gáz­kút köré műszereket telepí­tettek, kocsikat, tartályokat, csöveket lát az idegen, meg a tábori zászlófelvonóhoz hasonló szerkentyűt. - Vitla a neve, drótos csörlőt jelent, 3000 méterig megy le a földbe, ezzel mér­jük a mélységet. A fúvókák­kal meg a kút kapacitását. A zaj az égés hangja volt, tény­leg amiatt, amiért a disznó­pörzsölő is zúg. Itt kicsit na­gyobb a nyomás, mint a pa­lackban - tudjuk meg a bé­kenap frontját precízen tartó embertől. Odébb a föld öles csöve fokról fokra vékonyodik, ha­talmas tolózárak állják az út­ját a fölfelé törekvő gáz nyo­másának, s a végén a helyes irányba is terelik azt. Egé­szen pontosan a főgyűjtőve­zetékbe, amely a kívánatos helyre viszi a föld kincsét. Nemcsak a csólyosi, forrás­kúti, csengelei kútét, hanem mindét, amelyet a szakma termelőnek tart. Ahhoz, hogy tudják, mire számíthat­nak, fúvókákon átfuttatva mérik a kút erejét, nagysá­gát, szakszóval: a kapacitá­sát. Ehhez igazából megdol­goztatják a kutat. Azért, hogy el ne fagyjon (hidrát­képződés miatt), be kell lob­bantani a fáklyát. - A melegítés csak má­sodlagos - így Horváth László, majd készségesen el­magyarázza ismét, hogyan, s miért muszáj ez a manőver. Az öreg gázosoknak: rutin­munka. A tizenöt emberes csapatból mindenki tudja a dolgát, egy nap alatt végezni szoktak vele. Volt már ko­molyabb baj is (nem az itteni Csók négyessel), a megza­bosodott gáz levegőbe do­bálta a lefogószerkezetet. Mázsák röpködtek össze­vissza. Különben: - A gáz olyan, mint a köd. Ha fölszivárog is, a föld fölé teijeng. Megy, kúszik a gyepen. Ha véletlen a fáklya közelébe ér, akkor a forróság beszippanthatja, visszajöhet a szeparálótartályba, s ilyenkor, bizony, lőttek a kö­zelben lévő milliós műsze­reknek. Ma már minden munka vállalkozás, ezért el tudjuk képzelni: a vállalkozók min­dig résen állnak! A marosle­lei ember vállalkozónak még fiatal, de a szakmában már öreg szakinak számít. Hu­szonvalahány éve járja a nagy magyar alföldet. Látott már egyet s mást, például el­süllyedt kutat Szánkon, s an­nak a helyén tavat, meg átélt egy-két komoly kitörést is. A csengelei mező brummog­tatáskor is csak az eső oko­zott némi nehézséget. - Azért volt annak a kút­nak lángja is, nemcsak zaja - említi Fekete Ferenc, ab­bahagyva a tallókrumpli ro­tátorozását. A falu postása szerint: kicsit nagyobb volt a robaj a szokásosnál. Fél na­pig volt téma csupán. A falu elintézte azzal a vaskos megállapítással, hogy a zú­gás a víz miatt, a lángvibrá­lás meg a nagyobb fúvóka miatt történt. Inkább az eső­ről, a félbe maradt aratásról, a várható kukoricatermésről váltanak véleményt a sarki beszélgetők. Mondják: bár­csak az időjárást tudná úgy szabályozni az ember, mint a lefékezett gázkutat. Maradjunk ennyiben. Moioros Tibor Bocisuli - huncutsággal • Munkatársunktól Amikor a gyerek nyaral a mamánál, szinte természe­tes, hogy a bocik még járnak a bocisuliba. Nem minden­hol kapnak kis karámot a nagy mellé, hogy ott az okos bocinénik jászolból enni, vá­lyúból inni tanítsák a boci­apróságokat. Az esetek nagy részében odacsapják őket a többihez, a gyepet legelő csordához, ott lássák, ott ta­pasztalják, milyen is lesz majd a marhaélet. ha ők is megnőnek. Ha majd beléjük mar az agyaras farkaskutya, ha majd üti-veri a gerincüket a gondozók villájának a nye­le, s ordít rájuk a csordás, vagy éppen azt csinálnak a nagy pusztán, amit legjobb kedvük tartja. Legelnek, pi­hennek a hűsön, csapkodják farkukkal a legyeket, s csen­desen kérődznek, mint ilyen­kor nyáridőben szokás. A csengelei szürkemarha­gulya - a minap magunk is tapasztalhattuk - nem tart fönn külön bocisulit. A ki­csik a nagyokkal együtt jár­ják a karám körüli semlyé­Ha a borjak összedugják fejüket... (Fotó: Gyenes Kálmán) ket. Úgy venni észre, mintha nem is nagyon volna ott rá­való, hiszen a téesz, mint tudjuk: fölbomlott. Bizony, az állatok nyári szállásának „tetejével a szél, már tudj is­ten hol szalad" (Petőfi: Pató Pál úr). Ezért a Kitekintő ol­dal olvasóinak meg kell elé­gedniük a máshol fényképe­zett, de általunk aranyosnak tartott bocisulival. Amint a képen láthatják, ezek a bor­jak megtréfálták Sehallselát Dömötört, az óvodásgyere­kek kedvencét, a vicces ver­sike főszereplőjét, (aki buta volt, mint hat ökör, és kerül­te az iskolát), összedugták fejüket, s mintha úgy döntöt­tek volna: tanulnak. Persze a felnőttek már tudják, nagy itt a huncutság: tanul a tinó, mégis ökör lesz belőle... Posta­láda Mint tudjuk, a nyár nem a gazdaemberek szabadsá­gának az ideje. A forró dél­időben, hétvégeken azért jut idő a pihenésre. Akinek kedve tartja, bátran írjon a Kitekintő oldalba való mi­att. A Délmagyarország címe változatlan (6740 Szeged. Stefánia 10., Sajtóház.) Aki nem szereti a tollat meg a papírt, annak javasoljuk a telefont. Nemcsak a szer­kesztőségét (481-281), ha­nem a 06-20-444-16l-es rá­diótelefont, amelyen szom­baton és hétfőn délután 2 és 6 óra között hívható az oldal összeállítója. Bár van téma bőven a tarsolyban, de sohasem le­het tudni... A földügyek mindennaposak, a locsoló­vízzel sincs rendjén min­den és nemsokára a vadá­szat dolgai is terítékre ke­rülnek. Akinek ehhez illő véleménye támad, írjon, te­lefonáljon. Vagy szóljon rám, ha találkozunk. M. T.

Next

/
Thumbnails
Contents