Délmagyarország, 1997. július (87. évfolyam, 151-177. szám)
1997-07-21 / 168. szám
10 SZOLGÁLTATÁS - INFORMÁCIÓ HÉTFŐ, 1997. JÚL. 21. • Segítség az árvízkárosultaknak Adományok, segélyek • Budapest (MTI) A viszonylag szolid indulás után egyre több adomány érkezik a közép-európai árvízkárosultak megsegítésére rendezett gyűjtés szervezőihez. A legkorábban azonban csak hétfőn állnak rendelkezésre pontos adatok arról, hogy mennyi pénz is érkezett eddig az e célra nyitott bankszámlára. Rózsa György, a Magyar Vöröskereszt főtitkára elmondta: eddig számos vállalattól kaptak - nemegyszer több kamionnyi - adományt. Felhívta ugyanakkor a figyelmet arra, hogy az árvíz sújtotta területeken ma tartós élelmiszerekre, bébiételre, oltóanyagra, tisztasági és egészségügyi eszközökre, gyertyára, lámpára, ágyneműre, szállítóeszközökre, valamint fertőtlenítő- és gyógyszerekre van a legnagyobb szükség. A Polgári Védelem Országos Parancsnokságának (PVOP) operatfv csoportjától szombat délután kapott felvilágosítás szerint a megyei pv-szervek a nap folyamán jelzik a központnak, milyen eszközökkel tudnak hozzájárulni a „Baráti kéz" elnevezésű akció sikeréhez. A tájékoztatás szerint már a jövő hét első napjaiban indíthatnak egy vasúti segélyszállítmányt. A PVOP illetékesei elsősorban a helyreállításhoz szükséges eszközök, lakókonténerek, valamint ivóviz kijuttatását tervezik. A polgári védelem sajtóügyeletese elmondta: az első Magyarországról indított segélykonvoj péntek este megérkezett Wroclawba. A 25 fős csapat világító- és műszaki eszközöket, szivattyúkat és víztisztító berendezést, valamint a fővárosi önkormányzat vizet, élelmiszereket és tisztasági felszereléseket tartalmazó adományát és a pv által küldött kétezer pár gumicsizmát vitt az elöntött városba. Szombaton délután Krakkónál járt a második magyar csoport, amely várhatólag még a nap folyamán megérkezik célállomására - ez a magyar korírliny által felajánlott 15 nagy teljesítményű szivattyú mellett világítóeszközöket és műszaki mentéshez szükséges berendezéseket visz Wroclawba. Bravúros nyomozás • Vác (MTI) A Váci Büntetés-végrehajtási Intézet külső munkahelyéről július 19-én megszökött Botos József 25 éves nagyoroszi lakos, aki rablás miatt töltötte öt év négy hónapos büntetését, s két év múlva szabadult volna. A rabló nem sokáig élvezhette a „szabad levegőt", mert szökése után alig egy órával elfogták a forró nyomon induló váci rendőrök a verőce-fenyvesi vasúti megállóban. Botos József a vasárnapot már ismét a zárkában töltötte. 3-5000 nm-es 7 m belmagasságú csarnok, valamint 100-1000 nm közötti épületek raktározás céljára hosszabb távon kiadók. Érdeklődni: 62/434-134/ 108, 109 mellék 8.30-15.30 között. Tájékoztatást ad: Gábor Ildikó Telefon: 62/481-281/1 orvosi ügyelet • GYÓGYSZERTÁR: Klauzál téri, este 8-tól reggel 7 óráig. Csak sürgős esetben! O BALESETI, SEBÉSZETI ÉS UROLÓGIAI FELVÉTEL: ma a balesetet szenvedett személyeket Szegeden a SZOTE Traumatológiai Klinika (az új klinikai tömbben, Semmelweis u. 6. szám) veszi fel és látja el, sebészeti (nem baleseti!!) és urológiai felvételi ügyeletet a II. Kórház (Kálvária sgt. 57.) tart. A gyermeksérültek és gyermeksebészeti betegek ellátása a gyermekklinika gyermeksebészeti osztályán történik. O KÖZPONTI ORVOSI ÜGYELET a mentők Kossuth Lajos sugárút 15-17. szám alatti épületében, hétköznap 17 óra 30-tól másnap reggel 7 óra 30ig, szombaton, vasárnap és ünnepnapokon reggel 7 óra 30-tól másnap reggel 7 óra 30-ig. Tel.: 474-374. O GYERMEKGYÓGYÁSZAT NAPPALI ÜGYELET: hétköznap 13-tól 19 óráig, hétvégén és ünnepnapokon pedig reggel 7.30-tól este 19 óráig a Tisza Lajos krt. 20. sz. alatti rendelőben történik a sürgős esetek orvosi ellátása. O GYERMEKGYÓGYÁSZAT ÉJSZAKAI ÜGYELET: hétköznap és ünnepnapokon 19 órától 7.30-ig a Gyermekkórházban (Temesvári krt. 37.) folyik a sürgős esetek ambuláns ellátása, ezen időszakon belül, 22 órától 6 óráig a súlyos állapotú, nem szállítható gyermekekhez az ügyeletes gyermekorvos kihívható. Telefon: 474-374. • CSALÁDVÉDELMI TANÁCSADÁS: kedden, szerdán és pénteken délután 3-6 óráig a családsegítő szolgálatnál, Eszperantó utca 1. szám alatt, telefon: 498-184. • SZÜLÉSRE FELKÉSZÍTÉS: Család'és Nővédelmi Tanácsadó. Debreceni u. 2. Telefon: 48-36-31. • MÓRAHALMON REUMATOLÓGIAI SZAKRENDELÉS: kedden 10.30-12, csütörtökön 15-18 óráig. • S. O. S. LELKISEGÉLYSZOLGÁLAT: éjjel-nappal hívható. Telefon: 311-000. A hívás ingyenes. • IFJÚSÁGI DROGTELEFON 436-355. Munkanapon 8-16 óráig. • ADDIKTOLÓGIAI (alkoholgyógyszer) krízisellátó, ambuláns segélyszolgálat 0-24 óráig. II. Kórház pszichiátriai osztály. Kálvári sgt. 57. • HÁZI SZAKÁPOLÁS: Szegedi Kék Kereszt Szolgálat. Tel.: 469-300, 489-215. OREX KERESKEDŐHÁZ Rt. Nyári meglepetés az OREX-nél Minden ú) arany ékszer és 50 000 Ft alatti karóra 10% engedménnyel kapható július 21-3l-ig RAGYOGÓ NYÁR - RAGYOGÓ ÁR % OREX Kárász u. 13. Kárász u. Kölcsey u sarok. Az Alsó-Tiszavidéki Környezetvédelmi Felügyelőség bérbeadja szabad irodahelyiségeit a Szeged, Irinyi J. u. 1. sz. alatti irodaépület IV. emeletén. Az 5 db helyiség bérbe vehető együtt, illetve külön-külön is. Érdeklődni lehet személyesen a fenti címen, illetve telefonon a 326-377/21428 melléken, a főkönyvelőségen. r AKCIÓ! AKCIÓ! PVC és TAPÉTA 10-30% engedménnyel PVC 690 Ft/fm-től tapéta 398 Ft/tek-től REKLÁMÁRON viaszosvászon, műanyag lambéria, festékáru, harmonikaajtó, álmeny- | nyezet, ragasztók és szegők. Szeged, Kálvin téri Üzletház közérdekű tájékoztatás • MENTŐK: 104 • RENDŐRSÉG: 107 • MEGYEI BALESETMEGELŐZÉSI BIZOTTSÁG: 32+312 • TŰZOLTÓSÁG: 105 • ÖNKORMÁNYZATI VÁROSŐRSÉG Szeged, Rókusi krt. 66. Ügyelet: 16-20 óráig. Tel.: 60/301-125, 62/407-960. CB hívó „K"-10 Megye 1. • A POLGÁRŐR SZÖVETSÉG ÉS A VAGYONVÉDELMI SZÖVETSÉG Szegeden, a Rákóczi tér 1. 419-es szobában kedden és pénteken 10-12 óra között díjmentes szaktanácsot ad. Tel.: 483-583/194-es vagy 208-as mellék. Az éjjel-nappali diszpécserszolgálat Szegeden, a Fő fasor 152. szám alatt. Tel.: 06-62 438-495. • MÁV-INFORMÁCIÓ: 421821; belföldi utazási ügyekben 5-23 óra között: 62-405-112. • ÖNKORMÁNYZATI szociális irodák: Kereszttöltés u. 29/B (tel.: 469-046); Kossuth L. sgt. 115. (tel.: 489-086); Alsó kikötő sor 5. (tel.: 434-162). • INTERCITY menetjegyrendelés: 310-136 • VOLÁN-INFORMÁCIÓ: 421-478 • AUTÓMENTŐ: 470-470 • ZÖLDTELEFON: 475-375 • AUTÓKLUB SEGÉLYSZOLGÁLAT 088 • TINITELEFON: 312-011, hétköznap 16-19 óráig. • VÁMÜGYINTÉZÉS. ZollPlatz Kft. Vámügynökség munkanapokon. Tel.: 421-011, fax: 325-788 szervizek e ÁRAMSZOLGÁLTATÁSI HIBÁK BEJELENTÉSE: 474-574. e FÖLDGÁZSZOLGÁLTATÁSI HIBÁK (gázhiány, gázszivárgás) BEJELENTÉSE. DÉGÁZ RT. Munkanapokon 7-18, szombaton 7-12 óráig: 482-084, 312-287; éjszaka és munkaszüneti nap: 482-084,471-968. e TÁVHŐSZOLGÁLTATÁS HIBABEJELENTÉS: 488-588, éjjel-nappal hívható (Szetáv) e VÍZ- ÉS CSATORNAHÁLÓZATI HIBABEJELENTÉS: 310-155 Mesterek a házhoz és a háztartáshoz KLÍMÁK KAPHATÓK NAGY ÁRKEDVEZMÉNNYEL. OTP.-hitel, tervezés, szerelés, szervizelés, szaktanácsadás. 'Cím: Műszaki Áruház, Szeged. Fekete sas u. 28. Tel.: 62/326-928. ÜVEG, TÜKÖR, KEPKERET, PLEXI, LEXAN Műanyag üregkamrás és tömör plexilemezek méretre • és beépítése. Törhetetlen, könnyű UV-szűr<5, hajlítható. Szilánk, Szeged, Teréz u. 42. Tel./fax: 62/313-633. Nyitva: h-p: 7-18, sz:| 7-12 óráig. EPULET-, LAKASKARBANTARTAS Rózsa Miklós. Minden szakmában - mindig mindennemű javítás. Hétfőtől hétfőig. Tel.: 469-404, Szeged, Kereszttöltés u. 12. „ | i |——— esterségem címere Szennyvízszippantás, szállítás 5m'-es és lOm'-es kocsikkal, csatornamosás, valamint konténeres szemét- és törmelékszállítás HIVATALOS ENGEDÉLLYEL. 1AC7.1 ZOLTÁN településszolgáltató cég Tel.: 62/272-760, 30/253-293. SÓDERDEPÓ: SÓDER, marosi homok, bányahomok, osztályozott kavics - kohósalak házhoz szállítása min. 3 m'-lál TAVALYI ÁRON. Alapba való BETONTÖRMELÉK házhoz szállítása. Tel.: 62/484-133, 62/463-060 ADMIRALITAS Hajózási és Kereskedelmi Kft. MAROSI HOMOK ÉS SÓDER házhoz szállítás Megrendelhető: (62) 313-470, 312-692 SZEGED, Csongrádi sgt. 27. Telephely: Szeged, Boszorkány-sziget mcF Műszaki Kereskedés ZANUSSI LEHEL HÚTÓGÉPVÁSÁR ÉS CSEREAKCIÓ! hütögépcsereakció! 1601 normál 38 900 32 900 2501 normál 47 900 37 900 280/601 kombi 64 600 53 900 Szeged, Dorozsmai út-Adél köz 1. T.: 421-122. Díjtalan házhozszállítás, kedvező hitellehetőség WOMA Kft. Szippantás Napos u. 3. Tel.: 62/499-994 Csatornatisztítás Napos u. 3. Tel.: 62/499-994 Duguláselhárítás 62/414-356 Veszélyes hulladékok szállítása 62/480-119 (olajos iszap, fáradtolaj, 06-60/450-430 galvániszap) ZSUZSI BT. ÉPÍTŐANYAG KIS- ÉS MAPE1 NAGYKERESKEDÉS Értesítjük kedves vásárlóinkat, hogy 1997. július 21.-július 29-ig SZABADSÁG MIATT ZÁRVA TARTUNK Nyitás: 1997. július 30-án, 7 órakor. Cfm: Szabadkai út 89. Tel.: 310-863. Ny.: 7-16-ig, szo., vas.: zárva. MA OKÉT KÖSZÖNTIK Tápéra, Bényai Jánosnénak 50. születésnapjára nagyon sok boldogságot és jó egészséget kívánunk Mama, Melinda, Tibi, Erika, Flóra Dr. V. Ür! Gratulálunk, hogy ismét megkezdi munkáját! R. T. és B. S. Legkedvencebb Gáborom! Nagyon sok és boldog szülinapot kíván Gabi! • Mi az igazság? Hús, zsir és egészség Ez sem egészségtelen! (Fotó: Révész Róbert) MAROSD<™>MPER 6772 DESZK, ALKOTMÁNY U. 43. MAROSI HOMOK. BÁNYAHOMOK. FÖVENY ÉS FÖLD szállítása Megrendelhető: Tel.: 62/371-407. Pénteki lapunk egyik írásában a szívkoszorúér-betegség lehetséges okait taglaltuk, közöttük a disznózsírral történd sütést. Nem késett a válasz, hiszen az országos szaktekintély az ellenvéleményének ad most hangot. Hallgattassék meg tehát a másik fél is: A hús és húskészítmények jelentik a legfontosabb állati eredetű fehérjeforrást. Az állati fehérjék az emberi szervezet számára megfelelő arányban tartalmazzák az esszenciális aminosavakat, amelyeket a szervezet előállítani nem tud, de amelyek feltétlenül szükségesek a szervezet felépítéséhez. A húsban lévő zsiradékok tartalmazzák az esszenciális zsírsavakat és zsírban oldódó vitaminokat, amelyeket a szervezet szintén nem tud előállítani, de nélkülözhetetlenek. A zsír minden sejt építőköve, fontos és olcsó energiaforrás. A húsételek és a húskészítmények í#e, laktató hatása jelentős részben a zsíroknak köszönhető. A zsír aromahordozó, zstr nélkül a főszerek, sőt a hús gazdag aromája sem érvényesül. A hús jelentős B-vitaminforrás, fontos cink-, réz- és mangánforrás, mindezek a szervezet működésének lényegét adó enzimek tevékenységéhez nélkülözhetetlenek. A hús tartalmazza a legtöbb felszívódó vasat, sőt elősegíti más élelmiszerekben lévő vas felszívódását is. Mindezeken túl a megfelelően előkészített húsétel vagy hústermék fogyasztása a legnagyobb gasztronómiai élvezetek közé sorolható. Érthető ezek alapján, hogy akik a fentiekben csak vázlatosan felsorolt előnyös tulajdonságok töredékével sem bíró élelmiszereket el akaiják adni, megpróbálják a húst támadni és más élelmiszerek hátrányos tulajdonságairól mólyen hallgatni. Melyek a gyakrabban említett vádak? „A húsnak túl nagy a zsírtartalma, a hús csak telített zsírsavakat tartalmaz és nagy a koleszterintartalma." Ezzel szemben mi a valóság? A sovány sertéshús (karaj, dió, lapocka) zsírtartalma 5 százalék alatt van, a csirkecombé 5 százalék felett!! A sertészsír zsírsavtartalmának több mint fele telítetlen zsírsavakból áll, a húsban pedig jelentős mennyiségű a foszfolipid, amely a sejtmembránalkotó és még nagyobb arányban tartalmaz telítetlen zsírsavakat. A sertés- és marhahús koleszterintartalma a csirkemell és -comb koleszterintartalmával azonos!! (80-90 mg/100 g). Ugyanakkor például a vajban 190, a sajtban 160, a tojássárgájában 1200 mg/100 g a koleszterintartalom. És most nézzük, mi a helyzet a többi élelmiszerrel! A sütésre a zsír helyett ajánlott növényi olaj telítetlen zsírsavakban gazdagsága kifejezetten hátrányos, mivel a sütés hőmérsékletén mutagén és rákkeltő anyagok keletkeznek! A telített zsírsavakat is tartalmazó sertészsírban sütéskor ez sokkal kevésbé következik be. Egy másik élelmiszercsoporttal kapcsolatban érdemes megemlíteni, hogy a növényi eredetű élelmiszerek (zöldségfélék) igen nagy koncentrációban tartalmaznak nitrátot (répafélék pl. akár 7000 mg/kg-ot), a nitrátból a szervezetben szintén rákkeltő anyagok keletkezhetnek. A termőhelytől függően a növényi eredetű élelmiszerek jelentős mennyiségben tartalmazhatnak nehézfém és peszticidszennyezéseket is. Mindezeken túl sem a növényi olajok, sem a zöldségfélék értelemszerűen nem tartalmazzák a fontos eszszenciális aminosavakat, esszenciális zsírsavakat és a könnyen felszívódó vasat sem. Ezek után mit fogyasszunk, hogyan táplálkozzunk? Alapigazság: csakis a változatos, kiegyensúlyozott táplálkozás egészséges, a túlzott zöldségfogyasztás ugyanúgy nem egészséges, mint a túlzott zsírfogyassztás, az olajban sütés pedig kifejezetten egészségtelen. A húsnak, amely - láttuk - számos életfontosságú anyagot tartalmaz, feltétlenül helye van az egészséges étrendben és a húskészítményekkel együtt a gasztronómiai örömök között. Dr. Incze Kálmán igazgató, Országos Húsipari Kutatóintézet, Budapest PARTIMER ftllFTOÉPf Vtn UMÚ2UT Gázkészülékek, radiátorok, acél-, műanyag- és rézcsövek, fittingek, szaniter- és fürdőszobaÖNTÖDE KFT. Szeged, Kálvária sgt. 73Tel./fax: 62/468-838 berendezések, fehér ESTAP fürdőkádak 14 000 Ft-os akciós áron. PAPP AUTOHAZ Alapítva 1973 • Használtautó-kereskedés • Adásvétel, beszámítás, • Bizományosi értékesítés • Rokkantsági utalvány elfogadása. Szeged, Berlini krt. 7. TeL: 62-498 504 3,33/4