Délmagyarország, 1997. július (87. évfolyam, 151-177. szám)
1997-07-21 / 168. szám
HÉTFŐ, 1997. JÚL. 21. SPORT 7 Sárfürdö a krosszpályán > Világcsúcs és nyolc érem után Európa tapsalt Szegednek A sikercsapat (balról): Gyémánt Imre edző, Kanyó Dénes, Savanya Norbert. Ülnek: Révész Judit, Bozsó Bea. (Fotó: Gyenes Kálmán) Élen az újonc labdarúgó NB I széria autókrossz A széria autókrossz országos bajnokság hódmezővásárhelyi futamán tovább folytatták remek szereplésüket a Hód Bona SC versenyzői. A hét futamból négyben hazai győzelem született, összesítésben pedig mindkét kategóriában dobogóra állhatott Bozsek Lajos, míg Nagy Sándor hatalmas fölénnyel nyerte meg az 1500 kcm felettiek versenyét. Az időjárás nem fogadta kegyeibe a versenyt, hiszen néhány perccel a kezdés előtt hatalmas zápor zúdult a pályára, így majd egy órás késessel kezdődött az 1500 kcm feletti autók versenyszáma. A két vásárhelyi az első sorból indulhatott, de Bozsek már az első kör után feladására kényszerült. Nagy Sándort nem zavarta különösebben a rendkívül nehéz talaj, végig magabiztosan vezetve szerezte meg az első helyezést. A kiskategória első futamában Bozsek a második körben kicsúszott és nem tudott visszaállni. Az újabb esőszünet után következhetett a nagykategória második próbatétele. A két vásárhelyi remek összhangban rajtolt, míg a hátsó régióban hatalmas csata alakult ki. A pálya középső szakaszán négy autó akaszkodott össze, s mire felocsúdtak, már behozhatatlan előnnyel rendelkezett a két hazai pilóta. Végül Nagy Sándor lett az első, másodiknak Bozsek haladt át a célvonalon. A nap negyedik futamát újra az 1500 kcm alattiak teljesítették, sokáig úgy tűnt, nem lehet Bozsektól el• Tudósítónktól Az egykori kevermesi diák, Cs. Tóth Zoltán és kollégája, Révész Gábor testnevelő tanárok fejében született meg az a gondolat, hogy a rúzsai, illetve a mórahalmi általános iskola legtehetségesebb diákjainak labdarúgótábort szervezzenek. A tábornak a kevermesi általános iskola és a festői szépségű több száz éves tölgyfákkal övezett sportkomplexum adott otthont. A negyven tanulóra minden délelőtt szigorú felmérések, képességvizsgáló tesztek vártak, majd délutánonként előkerült a labda is. A kevermesi utánpótlás edző, Domsik János „tető alá hozott" egy minitornát is. A 3venni a győzelmet, de a hazai szurkolók kedvence kicsúszott, majd kocsija bal hátsó kereke kapott defektet, így „csak" a harmadik helyet tudta megszeretni. A „nagyok" harmadik futamában újra kettős vásárhelyi siker született, igaz ehhez hatalmas szerencsére volt szükség. Ugyanis Bozsek kocsija keresztbe fordult a pályán és Nagy Sándor rutinján múlt, hogy a két hazai versenyző újra az élre álljon. Ettől kezdve egyértelmű volt a 10 kör sorsa, Bozsek vezetett az élen, Nagy Sándor pedig gondosan vigyázott a csapattárs első helyére. Az 1500 kcm alattiak utolsó futamában végre megszakadt Bozsek pechszériája, nyugodt és higgadt vezetésének köszönhetően begyűjtötte a győztesnek járó pontokat. A szuperfutamra már csak nagyon kevesen vállakoztak. Nagy Sándor a kormánymű meghibásodása miatt nem állt rajthoz. A másik vásárhelyi, Bozsek a negyedik körben állt ki, Toyotája ugyanis füstölni kezdett. Négyen fejezték be a versenyt, végül a szegedi Domonkos József nyakába került a babérkoszorú. A végeredmény, 1500 kcm alattiak: 1. Németh Ernő (Gyál) 24 pont, 2. Farkas Zsigmond (Bócsa) 20 pont, 3. Bozsek Lajos (Hód Bona SC) 16 pont, 4. Kotogány Tamás (Szeged Autotell) 10 pont. 1500 kcm felettiek: 1. Nagy Sándor (Hód Bona SC) 28 pont, 2. Bozsek Lajos (Hód Bona SC) 18 pont, 3. Domonkos József (Szeged Autotell) 16 pont, ... 5. Csernus Endre (Szeged Autotell) 8 pont. Szuperfutam: 1. Domonkos József (Szeged Autotell), 2. Fábián Tibor (Tompa), 3. Kotogány Tamás (Szeged Autotell). Kandö Tamás 4. osztályosok viadalán a kisdöntőben, a rendes játékidőben az almáskamarási fiatalok l-l-re végeztek a ruzsaiakkal, de a büntetőket pontosabban lőtték. A fináléban a Mórahalom gárdája 2-0-ra legyőzte a Kevermest. Az 1-2. osztályosok döntőjében Börcsök Nándor „mesterhármasa" döntött: Ruzsa-Mórahalom 3-0. A remekül szervezett táborozás támogatói voltak: Kevermesi Önkormányzati Hivatal, dr. Cs. Tóth Zoltán és családja, Domsik János és családja, Rúzsa MGTSZ, Délmagyarország Kft., Pharmavit Rt., Master Foods, Mórahalom és Vidéke Takarékszövetkezet, Szűcs Tibor vállalkozó, Porst Fotó Gyula. uszonyos- és búvárúszás Harmadik nekifutásra sikerült... A szerdai, elpackázott 1500 és a pénteki 400-as ezüst után szombaton a montpellieri EB-n Savanya Norbert végre megszerezte saját maga első, egyesületének harmadik aranyérmét. Egyáltalán nem mellékesen: a Muréna Duna-Tisza Búvárklub sportolója a 800 méteres uszonyos úszást új világrekorddal nyerte. A vasárnap még jobban alakult: Bozsó és Savanya révén újabb két arany-, Kanyó Dénes jóvoltából pedig egy bronzérmet gyűjtöttek Szeged reprezentánsai a franciaországi viadalon. Savanya több mint két másodpercet javított Olejnyikov tíz éve fennálló csúvízilabda A felnőtt nöi vízilabda-válogatott a közelmúltban nemzetközi tornán második lett, míg a junior negyedik helyet szerzett a világbajnokság küzdelmeiben. Dr. Tóth Gyula szövetségi kapitányt Sevilla és Prága után kértük értékelésre. Meglehetősen vegyesek voltak a kapitány benyomásai, de megtudtuk: azokra is odafigyel, akik nem címeres dresszben tapossák a szentesi vizet. • Kezdjük Sevillával! kértem beszélgetésünk elején a magyar női vízilabda-válogatott szövetségi kapitányát. - Négyhetes kemény alapozás után érkeztünk a nemzetközi tornára - mondta dr. Tóth Gyula -, amely az EB csán, s több mint tíz méter előnnyel nyert „ősi" vetélytársa, Szmirnov előtt. Ellenfele nem igazán volt, a nézők lélegzet-visszafojtva figyelték Norbi párharcát az idővel, s hatalmas tapssal honorálták teljesítményét. De ezzel még korántsem fejeződött be a szegedi sikerszéria! Bozsó Bea 200 méteres uszonyos úszásban, egyéni legjobbját teljesítve bronzérmet szerzett. Kanyó Dénes - ugyancsak saját legjobbját produkálva - 100 búváron tizenkettedik, Révész 800 búváron nyolcadik lett. S ekkor még szinte senki sem sejtette, hogy a java hátra van. Ugyanis amit a Muréna sportolói vasárnap, a zárónapon produkáltak, nos, azt méltán nevezhetjük magyar szempontból - a kontinensviadal csúcsának. Merthogy a 400 méteres búvárúszás első és harmadik helyét is a szegedi különítmény tagjai nyerték: Savanya 2:59.95-ös idővel arany, előtti első igazi erőpróba volt. Tréningmérkőzések híján is csupán az olaszok ellen okoztak némi csalódást a lányok. Bár azt a meccset betudhatom annak is, hogy ötórai alvás és két meccs után, „mattan" szálltak vízbe az azzurik ellen... • Aztán a végére csak kifényesedtek. Mennyire volt elégedett a szentesi lányokkal? - Némelyikkel nagyon, s én idesorolom Stiebert is, aki a torna legjobbja lett. Tóth Noémi óriási munkát végzett, csak a kapura volt ezúttal veszélytelen. Szremkónak még mindig van egy kis plusszá a mérlegen, így a megszokotnál gyengébb teljesítményt nyújtott. Tóth Gabriella viszont várakozáson felül teljesített, úgy a védekezésben, mint Stieber „kiszolgálásában". Sipos Edit és Abel betegeskedett 'az elején, de felépülésük után, hasznos tagjai voltak a csapatnak. Kanyó Dénes 3:05,05-tel bronzérmes lett. Ezt követően jött Bozsó Bea, aki a 400 méteres uszonyos úszásban verte meg Európát. Ami a megyeszékhely sportolóinak válogatotton belüli dominanciáját jellemzi, annak érzékeltetéséül csupán egy adat: az összes, más egyesületbéli magyar résztvevő erejéből egy bronzra futotta... A vasárnapi érmesek villámértékelése. Savanya Norbert: - Külön örülök, hogy búvárúszásban is tudtam bizonyítani, pedig ezt csak „kirándulásnak" szántam. Kanyó Dénes: - Saját, legjobb időimen is tudtam javítani, ez a legörömtelibb. Bozsó Bea: - Könnyebben nyertem, mint 800-on, ez kissé meglepett. Gyémánt Imre, a válogatott és a Muréna Duna-Tisza Búvárklub edzője: - Minden várakozásomat, legszebb reményeimet is felülmúlta ez a szereplés. Kiemelem, hogy • Sevillából egyenesen Prágába utazott. Miért? - Kíváncsi voltam az utánpótlásunkra, hogyan „vitézkedik" tétmérkőzéseken. Különösen figyeltem Drávucz Rita, Pelle Anikó, Valkay Ágnes és Valkay Erzsébet játékát, akikre már a felnőtt válogatottban is számítok. Megmondom őszintén, egy kicsit csalódtam bennük, annak ellenére, hogy a junior vb negyedik helyét szenzációsnak tartom. Egyénileg nem ragadtattak el. • Azért az is igaz, hogy nálunk nem túl régi az utánpótlással való törődés... - Ez tény. Két éve kezdtek a csapatok foglakozni vele, ugyanakkor, még ma sincs szervezett bajnoksága az ifistáknak nálunk. Az is igaz, hogy nem dúskálunk az anyagiakban, s ezek a lányok csupán három hétig készültek, a bajnok görögökkel szemben, akik két éve, napi sportolóimnak az EB utolsó napján sem voltak erőnléti problémái, végig bírták a fárasztó hetet. A Muréna versenyzőinek EB mérlege. Öt aranyérem: Savanya 2 (800 uszonyos, 400 búvár), Bozsó 2 (800 és 400 uszonyos), valamint Kanyó (800 búvár). Egy ezüstérem: Savanya, 400 uszonyos. Két bronzérem: Bozsó (200 m uszonyos) és Kanyó (400 búvár). A szombati, szegedi eredmények. Férfiak, búvárúszás. 100 m: ...12. Kanyó Dénes (39.21). Uszonyos úszás. 800 m: 1. Savanya Norbert (6:32.17). Nők, búvárúszás. 800 m: ...8. Révész Judit (7:41.51). Uszonyos úszás. 200 m: ...3. Bozsó Bea (1:39.79). Vasárnap. Búvárúszás, férfiak. 400 m: 1. Savanya Norbert (2:59.95), ...3. Kanyó Dénes (3:05.05). Uszonyos úszás, nők. 400 m: 1. Bozsó Bea (3:31.93) Beck Artúr két edzéssel tréningeztek a vébére. • Tudomásom szerint a bronzba egy kicsit a bírók is „belefütyültek". - Ez igaz, de kiegyensúlyozottabb teljesítményt vártam volna. A két szentesi lány közül Varga Zita csak egy meccsen védett, míg Drávucz végig „húzóember" volt. • Apropó, szentesiek! Akik egyik válogatottban sem szerepeltek, mit csináltak itthon? - Az általam összeállított edzésterv alapján, Torday Árpád, a férficsapat játékosa tréningeztette a lányokat a szeptemberi bajnoki rajtra. • Ha jól tudom, a válogatott Dunaújvárosba „költözik". - Szintén nemzetközi tornán veszünk részt az EBfelkészülés jegyében, ahol a franciák, az olaszok és a portugálok lesznek az ellenfeleink. • Munkatársunktól Bár már pénteken, a BVSC-Debrecen mérkőzéssel megkezdődött az 1997/98-as, első osztályú labdarúgó idény, az első fordulóban még ma (Gázszer FC-Békéscsaba) és holnap (Stadler FCVasas) is rendeznek mérkőzést. Az eddig lejátszott találkozók szenzációja az újonc Diósgyőr 5-1-es győzelme, mellyel a borsodiak a tabella élére kerültek. Haladás-Vác 2-1 (0-1) Szombathely, 6000 néző. Vezette: Márton. Gólszerzők: Kovács S„ Plókai M„ ill. Lévai. Kiállítva: Kriska (Vác). Győr-ZTE 2-1 (0-1) Győr, 2000 néző. Vezette: Pillér. Gólszerzők: Fehér, Mracskó, ill. Szabó II. (1 Lesből). UTE-Tiszakécske 3-0(1-0) Budapest, Megyeri út, 4000 néző. Vezette: Molnár. Gólszerzők: Szanyó (2), Tóth N. Siófok-FTC 0-1 (0-0) Siófok, 12 ezer néző. Vezette: Bede. Gólszerző: Albert. MTK-Videoton 3-1 (2-1) Budapest, Hungária krt., 2000 néző. Vezette: Vágner. Gólszerzők: Halmai, Illés, Orosz, ill. Dvéri. BVSC-Debrecen 2-1 (2-0) Budapest, Szőnyi út, 2000 néző. Vezette: Hanacsek. Gólszerzők: Potemkin, Usvat, ill. Gyurisics. Diósgyőr-Kispest 5-1 (3-1) Diósgyőr, 20 ezer néző. Vezette: Hajdó. Gólszerzők: Jakab, Buliga, Téger, Kákóczki, Kiser, ill. Kovács K. Kiállítva: Plókai A. (Kispest). Távozó kapusok labdarúgás • Madrid (MTI) Az AS nevű spanyol sportnapilap szerint két, egykori válogatott kapus is elhagyja a spanyol Real Madrid labdarúgócsapatát Francisco Buyo és Jósé Canizares a német Bodo lllgner érkezése óta nem jut játéklehetőséghez a királyi klubban. A 39 éves Buyo, aki 542 élvonalbeli mérkőzésen védte a Real illetve az FC Sevilla kapuját, tizenegy év után távozik Madridból. Buyo után érdeklődik az élvonalból tavaly kiesett madridi Rayo Vallecano és a mexikói Atletico Celya is. A kilencszeres válogatott Canizares távozásához hozzájárult, hogy Jupp Heynckes, a Real új edzője lllgner mellé leigazolta a Vallecano kapusát, Pedro Contrerast. Torlódás, „roncsderbis" módra. (Fotó: Tésik Attila) • Rúzsai és mórahalmi gyerekeknek Focisuli Kevermesen • Sevilla és Prága után Dr. Tóth: „Vegyesek az érzelmeim"