Délmagyarország, 1997. július (87. évfolyam, 151-177. szám)

1997-07-16 / 164. szám

SZERDA, 1997. JÚL. 16. SZEGED 5 Jutka nővér búcsúja A vigas mjéhány napja a főfasori buszmegállóban találkoz­1Y tam egy ismerősömmel. A kedves gyógyszerész hölgy volt a sarki patikából, a kékkettesre vártunk. Jaj, ha tudná, hányszor kigyógyított az aszpirinjeivel a világ legaljasabb betegségéből. Valahogy az iroda­lomról kezdtünk beszélgetni. Marquez, új spanyol regények, Krúdy Gyula. És egyszercsak azt mondja ez a kedves patikus hölgy, aki épp akkor lett nagy­mama, hogy több optimizmus kellene. Bólogattam tűnődve, na igen, több optimizmus. Aztán valahogy ebben maradtunk. Optimizmus. De éreztem én, hogy nem jó ez a szó, bír valami körmönfont ridegséggel, akarnoksággal és kincstárisággal, hogy ez a patikus hölgy, aki még olvasó, betűfaló ember abból a kevés eltökélt közül, inkább olyasmi érzést vágyna megne­vezni, amely nélkül voltaképpen felesleges élni. Na, bumm. Nagy szavak. Azt hiszem, a vigaszra gondolt. Vigaszra annak van szüksége, akit baj, tragédia, valaminő csapás ért. Vigasztalni azt kell, aki rászo­ruló, elesett és szenved. A vigaszt nem helyettesítheti pénz, hatalom, de bizony még sör se, hovatovább, egészen messzire megyek, az se pótolja, ha egy másik neművel önfeledt testi relációba kerülünk. Az ember eredendő létezési föltétele, hogy vigaszra szorul ­tudjon bár róla, vagy ne tudjon -, mert a vigasz az életnek az a titkos és és igazából megnevezhetetlen hajtóanyaga, amely nélkül - egyszerűen és durván szólva - első öntudatos lépésünk az önkezű halál lenne. A vigasz a remény betelt, nyugalmi helyzete, mintha még a boldogságnál is több és súlyosabb do­log lenne. Az élet botrány, mert megoldhatatlan. A tudatos élet méginkább az. Énnekem nincsenek illú­zióim, bár néha megfogadom, hogy jobb leszek, ke­vesebb sört iszom, kevesebb otromba szót ejtek ki a számon, de hát nem megy. Az ember olyan, amilyen, voltaképpen javíthatatlan. Az egyik percben egy szerb háborús bűnöst látunk a képernyőn, a másik­ban pedig spanyol százezereket, akik egy halottért tüntetnek. Szabad-e a vigasz kapcsán arról beszélni, hogy egy lengyel művész, bizonyos Zbigniew Libera a Le­go elemeiből készített igazi halálgyárat? Egy fiatal amerikai író, Bret Easton Ellis olyan förtelmes és mocskos regényt írt, amelyet négyszer hagyott abba szentségelve a magyar fordítója, Bart István és ami­kor végül mégis elkészült, azt mondta, hogy boldog, mert bármilyen ocsmány regény az Amerikai Psycho, mindenképpen nagy, megrázó és fontos mű. Németország magyar sikerkönyve mostanság a Sors­talanság című regény. írója Kertész Imre kiskamasz­ként járta meg Auschwitz poklát. Megjegyzem, ná­lunk a hetvenes években jelent meg először. Egyébi­ránt a Sorstalanságról a magyar olvasó se igen tud, holott a század egyik legjelentősebb magyar regénye. Nem árulja könnyen a vigaszát. Vigasz az is, hogy önmagunkra ismerhetünk, jyiilönben pedig azt akarom mondani, hogy a há­iV zunk hátsó bejáratánal idén fészket raktak a fecskék. Tavaly nem sikerült nekik. Idén aztán csak­hamar szűk lett a sárkosár, vagy öt kismadár üvöltö­zött lelkesen benne. Aztán egy nap kiszálltak a kis­fecskék. Csak az egyikük maradt ott, megfázott a hi­deg júniusban, depressziós volt, vigasztalan, nem tu­dom. Másnap megtaláltuk a földön. Mondom, a töb­biek meg kirepültek. A vigaszra gondolok, hogy lá­tom, azóta üres a fészek. 3: Ök már csak Jutka nővér szemével tudnak olvasni. (Fotó: Miskolczi Róbert) • Ma este a Royalban Hogyan lettem összeesküvő? • Munkatársunktól A Közéleti Kávéház ma esti programjában 6 órától arra a kérdésre keresik a vá­laszt a Royal Szálló külön­termében: miként is lett összeesküvő az est vendégé­ből, Nagy Kálmánból, az egykori pécsi diákból? S mi­lyen életutat futhatott be Rá­kosi és Kádár Magyarorszá­gán az, aki már a háborút követő koalíciós időkben fegyveres ellenállás részese­ként küzdött a szovjet típusú • DM-információ A Csongrád Megyei Munkaügyi Központ foglal­kozási információs tanács­diktatúra ellen. Ugyanis Nagy Kálmán, ki hosszú éveket töltött a negyvenes­ötvenes években a magyar börtönökben, már fiatalon vállalta ezt a sorsot, s megta­pasztalhatta, miként is bán­tak az ávós verőlegények mindazokkal, kik mást mer­tek gondolni a világról, mint az a hivatalos politikában szerepelt. A „Búzaszemtől a Csil­lag-börtönig" című est ház­igazdája lapunk munkatársa, adója július 21-től augusztus 20-ig zárva tart. A tanácsadó egyébként Szegeden a Felhő utca 17. szám alatt működik. A gyönyörűséges parkba lépve az elsó gondolatom, hogy nem szeretném idősek ottho­nában eltölteni öreg napjaim, mégha ily cso­dálatos környezetben van is az otthonom. Az ember élete közepe tá­ján - bár ki tudja, mikor a vég -, még viszolyog­va gondol az öregség­re, a világtól való elvo­nulásra avagy éppen a világból való kitaszított­ságra. Fotós kollégám józan ésszel közelíti a kérdést, s azt állítja, jobb itt, mint elhagyatva a valódi otthonban, egy­szál egyedül pergetni az életvégi napokat. Mielőtt megegyeznénk, hogy hol is lenne jó megöre­gedni, hozzánk ér vendéglá­tónk, Jutka nővér, aki meg­tudván, miről dilemmázunk, mondja a saját álláspontját: jómagam már „rendelkez­tem" arról, hogyha terhére válnék a családomnak, akkor ide, az otthonba hozzanak. Jutka nővér persze „előny­ben" van velünk szemben, mert ő tulajdonképpen itt ­otthon van. Közel negyven éve dolgozik az Acél Utcai Idősek Otthonában. Az irodáig, ahol beszél­getni szándékozunk, nem egykönnyen jutunk el, mert a nővért lépésenként állítják meg a kis öregek. Legtöbbje csak azért, hogy megsimo­gathassa a kezét, a ruháját vagy kérdezzen tőle valamit. Ahol először áthaladunk, a legszívbemarkolóbb a lát­vány. Itt vannak a szellemi­leg teljesen leépültek, azok a 70, de inkább 80 év felettiek, akiken elhatalmasodott az agyér-elmeszesedés, akik már-már olyanok, mint a csecsemők. - Nem fél az öregségtől? - kérdezem Gera Károlynét, azaz Jutka nővért, amikor magunkra maradunk. - Nyilván arra gondol, hogy az embert, ha itt eltölt majd egy félévszázadot, megrémiszti az öregség. Té­ved, számomra hihetetlen megnyugvást jelent a re­mény, hogy azt, amit én ad­tam az embereknek, valaki­től visszakapom, akkor, ami­kor a legnagyobb szükségem lesz rá, amikor én is mások segítségére szorulok. Jutka nővérnek ideje volt bőven adni: gondoskodást, szeretetet sok-sok idős em­bernek. Húszévesen, 1962. január 9-én lépett be az idősek vilá­gába. A Mátyás téri idősek otthonában kezdte - akkor még egészségügyi szakképe­sítés nélkül - a gondozói munkát. Nem sokkal később egy kolléganőjét helyettesí­tendő került át az Acél utcai otthonba. Amikor a helyette­sítési idő lejárt, az otthon la­kói nem engedték vissza a Mátyás térre. Azóta 36 év telt el: a lakók közül sokan elmentek csendesen, hét igazgató váltotta egymást, munkatársak jöttek-mentek, Jutka nővér maradt és meg­maradt olyannak, amilyen volt a kezdet kezdetén. Nem kopott, nem fásult el, nem őrlődtek fel az idegei, nem vesztett a szeretete hőfoká­ból. - Szeretetet kaptam, ősz­inte ragaszkodást - mondja -, ez adott mindvégig erőt, s ezért nem jutott soha eszembe munkahelyet vagy pályát váltani. Türelem, nyu­galom, önmérséklet kell eh­hez a hivatáshoz. Mindez a sajátom, ilyen az alaptermé­szetem. Jutka nővér osztályán 96 lakó él, 12 férfi és 84 nő. Többségük súlyos agyérel­meszedésben szenved, szel­lemileg leépült. Néhányan vannak, akik 70 felett is megőrizték szellemi épségü­ket. Az osztályvezető nővér reggel hattól kettőig dolgo­zik. Jóllehet, már vezető po­zícióban megengedhetné magának, hogy csak irányít­son, de Jutka nem ehhez szokott. Ő is részt vesz a reggeli betegmosdatásban, ami eltart 6-tól 8 óráig, aztán ő porciózza ki a reggelit, míg a többi gondozó mege­teti az önállóan étkezni nem tudó kis öregeket. Délelőtt még kezelések, injekcióbea­dások várnak Jutkára, majd az ebédeltetés. Délután ma­rad ideje arra, hogy meghall­gassa a gondozottak problé­máit, intézze teljesíthető ké­réseiket. A főnöke azt mondja, Jut­ka biztos pont az otthonban, ha ő itt van, mindenki nyu­godt, mert Jutka határozott magabiztossága átsugárzik betegre, kollégákra egyaránt. Már csak két hónapig. Szep­temberben véget ér egy hosszan tartó kapcsolat. Jut­ka nővér nyugdíjba megy. A közelgő szakítás őt is és az otthon lakóit is megviseli. Bár Jutka a családjához tér meg, unokái neveléséhez, mégsem tud könnyedén át­lépni 36 esztendőn. Miközben végigkalauzol azokban a szobákban, ahol a szellemileg ép idős nénik laknak, életregényeket mesél szeretett gondozottjairól. Is­meri a legapróbb részletekig az életüket, a fájdalmaikat, az örömeiket. Évek óta összetartozik velük, s ők évek óta bizalommal osztot­ták meg vele gondjaikat-ba­jaikat. A kis öregek tudják, hogy Jutka nővér hamarosan elhagyja őket, fájlalják na­gyon. Egy biztos fogódzó csúszik ki a kezükből, s ők, akik már annyit és mindent elvesztettek az életben, ne­hezen viselik az újabb vesz­teséget. Jutka élete munkájának legnagyobb elismerése az otthon lakóinak ragaszkodá­sa, hálája és szeretete. A bordó bársonyfedelű díszok­levél pedig a szakma legfel7 sőbb vezetőjének, a népjóléti miniszternek dicsérete 36 év kiváló szolgálatért. Jóleső erkölcsi elismerés. Szigorú­an erkölcsi, hisz egyetlen fil­lér nem járt vele a kiváló szolgálatért. Kalocsai Katalin Városházi Esték • Munkatársunktól Ma este. 9 órától a város­háza udvarán Sárkányhajó címmel ír-skandináv tradici­onális zenei estet rendeznek ír, dán és magyar muzsiku­sok közreműködésével. A koncerten Európa zenei kul­túrájának ősi rétegéből csendülnek fel dallamok, hol táncra perdítően, hol szívhez szólóan. A zenészek - a magyar Aithed együttes, az ír Pat­rick McMullan (gitár, ének), a dán Hans Jörgen Christi­ansen és Ole Milner Söega­ard (hegedű) és Leif Söega­ard (bőgő, gitár) - speciális hangszerhasználattal és hangszereléssel repítik kép­zeletbeli kirándulásra a hall-. gatóságot a vikingek sár­kányhajóján, bemutatva: a régi időkből előszűrődő dal­lamok hangulata az itthoni közönségnek sem ismeret­len. Korszerűsített közvilágítás • Munkatársunktól Ma este 21 órakor ünnep­élyes keretek között átadják a korszerűsített Mátyás téri közvilágítást. Az átadáson dr. Szalay István polgármes­ter, dr. Tichy-Rács Csaba te­rületi önkormányzati képvi­selő a és kivitelezők vesznek részt. Toledái nyílt nap • Munkatársunktól Bálint Erzsébet, a Tole­dói Testvérvárosi Iroda igazgatóhelyettese hétfőn nyílt nap keretében fogadja az érdeklődőket a Polgár­mesteri Hivatal 102-es ter­mében. A július 21-i találkozón elsősorban azokat várja az igazgatóhelyettes asszony, akik a gazdasági együttmű­ködéssel kapcsolatos kérdé­sekre óhajtanak választ kap­ni. Azok, akik a hétfői - dél­után 1-5 óra között tartandó - találkozóra el szeretnének menni, holnap, jelenkezhet­nek Varga Beáta referens­nél a 475-575-ös telefonszá­mon (142-es mellék) dél­előtt 10-től délután 4-ig. A fenti információval kapcsolatos a következő hír is: a Toledói Baráti Kör tagjainak találkozója július 21-én, hétfőn este 6 órakor lesz az újszegedi rendez­vényházban (Közép fasor 1-3). Esti járatok • Munkatársunktól A Szegedi Közlekedési Társaság értesíti az utasokat, hogy a Szegedi Szabadtéri Játékok főpróbái és előadá­sai végét a járatok megvár­ják. Az l-es villamosok az Aradi Vértanúk terén, a 3­asok a Dugonics téren, a 4­esek pedig a Kölcsey kitérő­ben várakoznak. A trolibu­szokra a végállomásokon, il­letve Újszeged felé a Szé­chenyi téri megállóban lehet felszállni. A 2-es buszokkal az Erdélyi tér és Vértó vég­állomás felé a Múzeum megállókból utazhatnak to­vább. Szünetel információs tanácsadás Hétköznapi utcabál. Hétfőn este koncerttel és ut­cabállal ünnepelték a Szé­chenyi téren a Bastille be­vételének évfordulóját - er­ről lapunk is beszámolt. Ol­vasónk, H. Ildikó (330-368) pedig arról számolt be, hogy az óriási zaj miatt a környéken lakók nem tud­tak pihenni, éjfélig harso­gott a zene. Minden tiszte­lete a franciáké, de hétköz­nap, amikor másnap munka van, nem kellene ilyen so­káig tartó ünneplést rendez­ni. Rablás. Hajdú István azért hívta a rovatot, mert köszönetet szeretett volna mondani a nyilvánosság út­ján. Az első köszönete idé­zőjelben értendő. Vasárnap hajnalban négy román ál­lampolgár kirabolta a fiát a Makkosházi körút és a csörög a Pannon GSM Kedves Olvasóink! Közérdekű problémáikat, észrevételeiket, ta­pasztalataikat ezen a héten ügyeletes újságíró munkatársunkkal, Szabó C. Szilárddal oszthatják meg. Munka­napokon reggel 8 és 10 óra, vasár­nap pedig 14 és 15 óra között várjuk hívásaikat a 06-20-432-663-as tele­fonszámon. Elveszett tárgyakat ke­reső olvasóink olcsó hirdetésben tehetik közzé monda­nivalójukat. Csongrádi sugárút találko­zásánál. A fiatalember egy taxist kért meg, hogy szól­jon a rendőrségnek. A taxis megmondta, hol találja a telefonfülkét, nem segített. Viszont a rendőrség a beje­lentést követően gyorsan és sikeresen dolgozott, elfogta a rablókat. A rendőröknek köszöni az édesapa a gyors intézkedést. Kacsingatós közvilágí­tás. Lapunk régi móraváro­si olvasója (cím és telefon­szám a szerkesztőségben) már nem tudja, kihez for­duljon panaszával. A Csák­tornyai és a Szél utca sar­kán lakik. A Démásznak már többször jelezték a kör­nyékbeliek, hogy a sarki közvilágításnak „szemidege van", állandóan pislog. Tíz­percenként kialszik, majd újra összeszedi magát, aztán minden kezdődik élőről. Segítőkész trabantos. Hétfőn este Szőregen rob­bant le Tavriájával a Csörö­göt a 477-101-ről hívó hölgy. A jármű megmaka­csolta magát, egy tapodtat sem mozdult. Egy trabantos úr megállt mellettük és meg­kérdezte, miben segíthet. Hazáig vontatta őket, egy fillért sem fogadott el tőlük. A rendszámot megjegyez­ték: ERN-930. Köszönet a segítőkész autóstársnak. UIMgjw

Next

/
Thumbnails
Contents