Délmagyarország, 1997. július (87. évfolyam, 151-177. szám)
1997-07-15 / 163. szám
KEDD, 1997. JÚL. 15. BELFÖLD 3 röviden Belgrádiak Szegeden Felúsztak" a Tiszán Jevrem Damjanovic (balról a második) a belgrádi regatta vezetője munkatársaival a tegnapi találkozón. (Fotó: Gyenes Kálmán) jegyzet Tuti buii A Mint az árvíz, nyomul a világháló. Ráadásul az In1v1 ternet jelen pillanatban nem a hírekben, a kis színesekben játszik főszerepet, hanem a reklámokban. A Matáv nevezetű távközlési monopóliumnak köszönhetően, mely irdatlan kampánnyal próbálja bekebelezni az új piacot. Kampányol a kormány is, 1996-ban a tanévnyitón Magyar Bálint kultuszminiszter bejelentette: 1998 szeptember elsejére minden magyar középiskolái bekapcsolnak az Internetbe. Nagy buli ez bizony. Sokmilliárdos tétel, melynek kapcsán elhangzott, hogy nemcsak a kiművelt emberfőknek, de a piacnak is jót tesz majd. Elég csak két szám: 1200 intézmény, mintegy 8-10 ezer gép beszerzése, plusz az infrastuktúra. Kiírták a pályázatot, ahogy a törvény betűje kimondja. A kisebb cégek vezetői ekkor már bosszúsan dörzsölték a tarkójukat, a feltételek ugyanis eléggé egyértelműen kedvezőtlenek voltak számukra. Úgy tűnt, ezt a ruhát bizony a Matávra szabták. A meglepetés azonban a pályázati határidő után érkezett: a távközlési monopólium nem indulhatott, a Versenyhivatal ugyanis egy korábbi szabálytalanság miatt 5 millióra forintra büntette és 5 évre kizárta a közbeszerzési pályázatokból a Matávot. A pofont azonban mégsem a mamut kapta, hanem a két érvényes pályázatot benyújtó Internet-szolgáltató cég, az Elender és a Datanet. Melyek ugyan országos hálózattal rendelkező vállalkozások, mégsem nyertek, a minisztérium ugyanis eredménytelennek nyilvánította a pályázatot. Magyar Bálint miniszter néhány napja egy interjúban meg is indokolta: a Matáv nem indulhatott, márpedig csak akkor tudnak kedvező árakat elérni, ha a távközlési óriáscég is csatlakozik a rendszerhez... A magyarázat több mint furcsa. Eleve különös, ha egy miniszter bírálni kezdi a Versenyhivatalt. Arról nem is beszélve, hogy milyen pályázat az, ahol előre kihirdetik a győztest?.' náadásul különös rövidlátásról tanúskodik ez a véA dekezés, hiszen a Matáv csak jelen pillanatban élvezi a monopolhelyzet kiváltságait. Néhány esztendő múlva lejár a koncesszió, a versenyhelyzetben jöhet a konkurrencia versenyképes árakkal. Valószínűleg már hiába... így jelen pillanatban kíváncsiság helyett csalódottan várhatjuk az újabb pályázatot. • Giczy ismeri az alapszabályt... A KDNP megszegte ígéretét? • Budapest (MTI) Az Európai Kereszténydemokrata Unió Luxemburgban megtartott tanácsülésén ellenszavazat nélkül, két tartózkodással tudomásul vette, hogy a magyar Kereszténydemokrata Néppárt önmagát kizárta a szervezetből, mivel Giczy György pártelnök az előző tanácsülésen tett ígéreteit megszegte. Erről Surján László, az EUCD magyar alelnöke tájékoztatta hétfőn az MTI-t, egyben mellékelte azt a levelet, amelyet ez alkalomból W. G. van Velzen, az EUCD elnöke írt Giczy Györgynek. Az EUCD elnöke levelében emlékezteti a KDNP elnökét, hogy ez év áprilisban, Pozsonyban azt ígérte, pártja minden szinten, minden kapcsolatot megszakít a MIÉP-pel. Ezzel szemben Báthory Gábor, a KDNP alelnöke nemcsak beszédet mondott a MIÉP tüntetésén, hanem deklarálta, hogy a KDNP kész együttműködni nacionalista pártokkal. Az EUCD elnöke szerint a KDNP jelenlegi vezetése elvesztette hitelét a nemzetközi szervezetben, amely ezért kénytelen a KDNP-vel a továbbiakban minden kapcsolatot megszüntetni. • Az Európai Kereszténydemokrata Unió (EUCD) alapszabálya nem ismeri azt a formulát, hogy egy szervezet önmagát zárja ki a testületből - nyilatkozta Giczy György, a KDNP elnöke hétfőn este az MTI-nek. Hozzátette: a nemzetközi szervezet érvényes alapszabálya szerint négy különböző ország tagszervezetének kell kérnie a felfüggesztést vagy a kizárást, és utána szavazni kell az ügyben. Mindez nem történt meg. MÁV-megállapodás a román vasúttal Térségkutatók • Elek (MTI) Félszáz hazai s külföldi (aradi, kanizsai) ifjú térségkutató vesz részt a békéscsabai székhelyű Karácsonyi János Honismereti Egyesület által szervezett eleki kutatótáborban, amelynek Arad, Békés, Csanád, Torontál és Zaránd megyék történelmének, néprajzának s mai társadalmi helyzetének a megismerése a célja. A kéthetes munka értékét - a szervezők reményei szerint - növeli, hogy az egykor Arad (még korábban Zaránd) megyei kisvárosban, Eleken az ifjú kutatók a magyar, német, román, szlovák és cigány lakosság együttéléséből fakadó azonosságokat és különbözőségeket is tanulmányozhatják. Tőzelhalós • Eger (MTI) Heves megyében is felütötte fejét az almástermésű gyümölcsfákat megtámadó növénybetegség a tűzelhalás: Tiszanánán azonosították a megyei növényegészségügyi és talajvédelmi állomás szakemberei a kórokozó baktériumot. Vélhető kártételének jeleit ugyan már máshol is felfedezték, ám a tünetek még nem bizonyítotják egyértelműen, hogy erről a betegséről van szó. Tiszanánán 59 portán, mintegy 100 növény, főleg birsalmafa kapta meg a betegséget. A tulajdonosok hozzáláttak a fertőzött ágak lemetszéséhez, a menthetetlen fák kivágásához,.elégetéséhez. A szakemberek szerint remélhető, hogy sikerül lokalizálni a fertőzést. Bartók és Kurtág • Szombathely (MTI) A Szombathelyi Szimfonikusok hétfő esti koncertjével a vasi megyeszékhelyen elkezdődött a 30. Bartók Szeminárium és Fesztivál. A július 27-ig tartó kurzusra a világ számos országából, még a tengeren túlról, így Argentínából, Japánból, UjZélandból, Kanadából és az Amerikai Egyesült Államokból is érkeztek résztvevők. A szeminárium több mint száz hallgatója a karmesteri, zongora, ének és zeneszerzés szakokon mélyítheti el tudását, olyan mesterek irányításával, mint Kurtág György zeneszerző, aki a vonósnégyes és kamarazene kurzust vezeti. Népszavazás • Kengyel (MTI) Népszavazás lesz augusztus 3-án a Jász-NagykunSzolnok megyei Kengyelen. A voksolás tétje: telepftsenek-e a községbe plazmaenergiás hulladékmegsemmisítő művet, vagy sem. Bár a törvény nem teszi kötelezővé ebben az esetben a népszavazás kiírását, az önkormányzat mégis úgy döntött, hogy megkérdezik a lakosságot. A veszélyeshulladékmegsemmisítőt építő GreenWorld amerikai-magyar cég korábban Rákóczifalvát szerette volna telephelyül, ám a falu nem fogadta be a művet. A Green Worldnak már 43 országban működik hasonló létesítménye és a Kengyelre tervezettről már beszerezte a pozitív szakvéleményt. Először 1975-ben kötött ki Szegeden a belgrádi llustrovana Politika magazin által szervezett jugoszláv hajós-különítmény a szegedi kemping kikötőjében. A nemzetközi regatta pénteken immár 22. alkalommal vetett horgonyt az újszegedi partokon, s a jelekbál ítélve nem ez az utolsó kikötésük a merész folyami váltakozóknak... Tíz nappal ezelőtt indultak el a regatta résztvevői a szerb, egyben pedig a jugoszláv fővárosból, Belgrádból, s miután a hétvégén kipihenték magukat, tegnap délután vendéglátóikkal, valamint a város gazdasági, idegenforgalmi és kulturális életének képviselőivel találkoztak a Partfürdő kempingjében. A találkozón Dóra József (Vízművek és Fürdők Kft.), Gila • Budapest (MTI) Az Országgyűlés alkotmányügyi bizottságának székház-albizottsága, amely az MDF és a Fidesz ingatlanjutattását vizsgálja, hétfői ülésén elfogadta az ügyről készültjelentés tervezetét. A testület indítványozza az alkotmányügyi bizottságnak, hogy terjesszen a T. Ház elé egy határozati javaslatot, állami számvevőszéki célvizsgálatot kérve az MDF és • Budapest (MTI) Az idén a reálbérek 45 százalékos pozíciójavulása valószínűsíthető a tervezett szintentartás helyett. Ez örvendetes, de óvatosságra int a jövő évi bérmegállapodások előkészítése során hangsúlyozta a kormányzati oldal az Érdekegyeztető Tanács hétfői plenáris ülésén. A kormányzat ezért a feltételezett 13,5 százalékos inflációhoz mérten szerény, átlagosan 14,5 százalékos bruttó keresetnövelést javasol országosan a versenyszférának, 16 százalékos maximummal. A munkavállalói oldal táFerenc önkormányzati képviselő, kistérségi tanácsnok), Nacsa József (Matur), Kisimre Ferenc (Délmagyarország) ismertette a vendégekkel a Szegeddel és saját környezetükkel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat, majd Jevrem Damjanovic, az llustrovana Politika főszerkesztője, llija Petrovic, a regatta kapitánya, Aleksandar Negotinac és Jovan Antonijevic újságírók, a túra szervezői, számoltak be a szegedieknek a hagyományos vállakózás eddigi menetéről és a további tervekről. A belgrádi hajósok vezetője, Jevrem Damjanovic, arról beszélt, hogy lapja, az llustrovana Politika, amely képes magazinként politikamentes és az ország határain túl is csaknem 70 ezer példányban jelenik meg, a népek közötti barátság elmélyítésének a híve. De nemcsak szóban, hanem tettekben is. a Fidesz 1989-es ingatlanjuttatásával kapcsolatban. Az ÁSZ-vizsgálatnak az elképzelések szerint ki kellene terjednie arra is, hogy a két párt ingatlanjuttatása esetében történt-e jogsértés. A jóváhagyott jelentésben megállapítmogatta, hogy minél alacsonyabb szintű infláció- és nominálbér-emeléssel valósítsák meg jövőre a reálbérek növelését, de a kormányzat által javasolt 1, illetve maximálisan 2,5 százalékos pozíciójavulás számukra elfogadhatatlanul alacsony. Legalább 4-5 százalékos reálbérnövelést tartanak indokoltnak, s ez megítélésük szerint nem veszélyezteti a kormány gazdaságpolitikáját. A munkavállalói oldal rámutatott: az idén eddig elért reálbérpozíció-javulás nagy eltéréseket mutat az egyes jövedelmi szintek között. Az alacsony és középjövedelmú kategóriáknál 2 százalék alatt maradt a reálbérek növelése, a magaEzért utaztak 10 napon keresztül a Dunán felfelé Titelig, ott a Tiszára „léptek", s meg sem álltak Szegedig. A napfény városában mindig is barátokra leltek, s minden egyes találkozás után lelkileg felfrissülve, gazdagodva távoztak ebből a szép városból: Damjanovic több javaslattal állt elő, melyek közül először azt említette, hogy: ők is szeretnék vendégül látni a szegedieket. Ehhez viszont a Tisza-partiaknak kellene összeállítaniuk egy olyan hajóskülönítményt, amely vállakozna a Belgrádig és vissza vezető útra. Elismerőleg szólt arról, hogy lapunk, a Délmagyarország, tevőlegesen részt vesz a város életének szinte minden szegmentumában, s ezért javasolta: tegye közhírré a lap, hogy az llustrovana Politika védnökségével tartott hagyományos fúvószenekari fesztiválon, amelyet évtizedek óta a szerbiai Dragaják, hogy az MDF és a Fidesz jogosultságukat jelentősen meghaladó mértékben szereztek ingatlan-tulajdonjogot. A dokumentumban leszögezik, hogy a demokrata fórum és a Fidesz kivételével valamennyi párt a jogszabásabb kereseteknél pedig ezt a szintet lényegesen meghaladta. Ezért jövőre a munkavállalói oldal az alacsony és középkeresetű rétegek helyzetét javító intézkedéseket vár az adó- és járulékpolitikában. Az országosan ajánlható béremelési mértékekről csak szeptemberben, a költségvetési keretszámok, az adó- és járulékmértékek előzetes jóváhagyását követően hajlandók megegyezni. A munkavállalói oldal javasolta, hogy a kormány a jövő évi bértárgyalásokkal együtt kezdeményezzen ártárgyalásokat az energiaágazattal, az önkormányzati, a közszolgálati szektorral. Akar László pénzügymicsevón augusztus 28-án tartanak, szívesen látnak vendégül egy szegedi vagy Csongrád megyei együttest. Megtettük. A szegediek arról tájékoztatták a szerbiai vendégeket, hogy városunk nyitott, fogadókész minden új kezdeményezésre, s a jövőben is így áll hozzá a határon túlról érkező együttműködési javaslatokhoz. Annál inkább, mert a délszláv harci zajok elcsituldsa után reális lehetőség mutatkozik mind a gazdasági, mind a kulturális együttműködés fellendítésére, különös tekintettel az eurorégiós kapcsolatokra, melyek egyre „aktívabbak" ezen a területen is. A szerbiai vendégek köszönetet mondtak a szívélyes fogadtatásért és megígérték, hogy - ezalkalommal is csupa jó hírek jutnak el az llustrovana Politika hasábjain Szegedről Belgrádba! lyok rendelkezéseinek megfelelő mértékű ingatlan tulajdonjogát szerezte meg az "adott időszakban. Végül az ingatlanok értékesítési adatait vizsgálva a székházbizottság aláhúzta, hogy a két párt az MDF-kormány, az Állami Vagyonügynökség és a Kicstári Vagyonkezelő Szervezet tevékeny közreműködésével 2 milliárd forintot meghaladó olyan bevételhez jutott, amely őket nem illette meg. nisztériumi államtitkár szerint nem reális igény a 4-5 százalékos reálbér-pozíció javítás. Elmondta: téves következtetéshez vezetne, ha a feldolgozóipar 10 százalékos teljesítményjavulásából indulna ki, és erre alapoznák a reálbér-növelést, mert a feldolgozóipar nem az egész gazdaságot jelenti. Ráadásul egy sor más lényeges kiadást kell finanszírozni, például mérsékelni kell az infrastrukturális lemaradást. A 3,5 százalékos GDP-növeléssel 1,52 százalékos reálbér-növelés van összhangban. Ennél magasabb mérték a kormányzat szerint veszélyezteti a stabilizáció eddig nehezen elért eredményeit. • Budapest (MTI) Gabonaszállító vasútikocsikat bocsát a román vasúttársaság (SNCFR) a MÁV Rt. rendelkezésére. Erről Kukely Márton árufuvarozási szakigazgató állapodott meg román kollégájával, Virgil Nita alelnökkel - tájékoztatta a MÁV hétfőn az MTI-t. Az 500 darab Uagps típusú vagon biztosításának feltétele volt, hogy a magyar vasúttársaság e kocsikat Románia és Nyugat-Európa irányában közlekedtesse. A román fél bérbe ad ezer négytengelyes nyitott vagont az őszi cukorrépa kampány idejére is. A székházbizottság jelentése • Az ÉT plenáris ülése Vita a jövő évi bérekről