Délmagyarország, 1997. július (87. évfolyam, 151-177. szám)
1997-07-12 / 161. szám
SZOMBAT, 1997. JÚL. 12. STEFÁNIA-RIPORT 9 • Soknyaralós boldogság - Made in Szeged Szőke Tiszára vágynak a Sárgán És a Sárgán ki segít? - kérdeztük egy évvel ezelőtt - beszámolván arról, milyen súlyos gondok is nyomorítják Szeged híres üdülönegyedét. Akkoriban betörőktől rettegtek sokan, mások az utakat földúló kocsik miatt panaszkodtak, s voltak olyanok is, akik az örökösen randalírozó suhancok miatt érezték rosszul magukat. A tősgyökeres „sárgaiak" egy része - mert bizony számos olyan család találtatik arrafelé, amelyik évtizedek óta a Tisza-parti nyaralójában piheni ki hétvégeken a munka fáradalmait - bizonyos újgazdagokban látta a fö ellenséget, míg közös szívfájdalomként jegyezhettük föl a pusztuló Tisza miatti aggódásokat. Vajon mi változott elmúlt nyarunk óta? E kérdéssel tarsolyunkban látogattunk el tegnap újfent a Tisza és a Maros találkozásához, bekukkantva lakájos nyaralókba éppúgy, mint elbeszélgetve homokvárat építgető nagypapával, s ételitalt kináló vendéglőssel. Nos, a legelső élményt máris nevezhetjük lélekmelengetőnek: a Sárga - minden egyéb híreszteléssel szemben - változatlanul épül. Az ugyan tény, hogy a töltésről levezető útszakaszt ma sem lehet összetéveszteni a silverstoni autóverseny-pályával, de szinte minden sárgái nyaralóháztömbben találkoztunk kőművesekkel, akik a kor divatja szerint húzzák föl az emeletes, s inkább már minimagánházra, mintsem nyaralóra emlékeztető épületeket. Szó se róla, veretes ízlés szerint készül legtöbbjük, s komfortfokozatuk alighanem kiütéses győzelmet aratna bármelyik Szeged belvárosi bérlakással szemben. De azért a tősgyökeres szegedi, aki már rövidnadrágos kölyökként is gyakran végigloholt ezeken a picinyke utcákon, örömmel konstatálja: azok a régi, picinyke épületek is új színekben pompáznak, amelyek még a hatvanas években építkezők szegénységét, ám annál több leleményét hirdetik. Néhány kiskertbe bekukkantva szinte álmélkodik a szem az ötletes átépítési megoldásokat látván. Van olyan gazda, aki tornyos kis mesevárral örvendezteti meg magát, de gondolom, inkább unokáját, s van, akinek nyaralója mintha egy kis görög vitorlásról mintázódott volna. Lehet hát a Sárgán álmélkodni örömködve, de sajnos sokszor elkomorul a tekintet, s most nem is azokra a házakra gondolok, amelyek selejtező nélkül indulhatnának a giccsvilágbajnokságon, vagy azokra az telkekre, amelyek inkább már csak emlékeikben őrzik régi jó tivornyák hangulatát, de mára bizony kiöregedett belőlük a tulajdonos (vagy éppen csak a sárgái zajokgulatot, emlékszem olyan időkre, amikor még inni lehetett a Tiszából, de a gyerekeim már inkább csak az árnyoldalát látják a vízparti kikapcsolódásnak. Árnyoldal pedig akad derül ki Árpádfalvi úr elbeszéléséből. Leginkább azt sajnálja, hogy a magántulajdonosi szemlélet szabályosan béklyóba veri a Sárgát. - Annyi itt már a magánút, magánkijáró, magánterület, hogy az ember attól tart, még egy parkolásra elegendő földet sem engedélyeznek autójának. Magánparcellák világában pedig nem könnyű megőrizni azt a sárgái szellemet, ami évtizedekig Jellemezte ezt a földsávot. Érdekes: amikor a balatoni hangulatot rontották el a millió kerítéssel, az egész ország érezte, nagy hibát követünk el. Aztán láthatja: itt és most újra ebbe a hibába esünk. De hát ilyen világ jött el, s már újgazdagék fölingerió modorán sem csodálkozunk igazán - mosolygott Árpádfalvi úr, s épült tovább a homokvár. De történtek itt a Sárga északi végén ennél nagyobb beruházások is ámuldoztunk fotós kollégámmal, amikor beléptünk a betonhajó körzetébe. Öreg szegedieknek aligha kell magyarázni, hogy eme betonhajó a tápéi Mahart üzem tulajdonát képező, és sok vidám bográcsost megért üdülő. Ahol egész generációk nevelődtek a sárgái világ szeretetére. Nos, mára a betonhajó is új ruhába öltözött. Olyannyira, hogy a neve is Hajóskert lett. Parkjában szellemes feliratokkal pingált hordók hirdetik a sör dicséretét. - Aki csak azért jön ide, hogy barátjaival, munkahelyi kollektívájával megfőzze a pörköltet, netán a megsüsse a flekkent, annak még gázt is biztosítunk a tűzhöz - kalauzol az újjávarázsolt területen Feleki Zsolt. - De lehet minálunk sakkozni, biliárdozni, kártyázni, aki pedig megéhezik, hát kipróbálhatja, milyen is a lávakövön sült. hús íze. Szóval lávakő... Az ínyenceknek, ugye, mondani sem kell: akkor itt a Bounty nyitotta újabb kertjét. Vagyis - ha figyelembe vesszük, hogy a Sárga bejáratánál ugyebár a két Kőrössy csárda invitálja a vendégeket - az egykor középpolgári szerénységgel, s lehetőségekkel épült üdülőkörzet - néhány látványosabb beruházás közbeiktatásával - akár még messze földön híres szórakoztatócentrum is lehet egykoron? Ki tudja? Hiszen egyébként is nagy talány a Sárga jövője. De talán tudnám ajánlani Feleki úr szavait. Az szeretnénk mondta -, ha itt mindenki jól érezné magát. S ugyebár ezt a kívánságot jó lenne a Hajóskertből az egész Sárgára importálni... Bátyi Zoltán tói ment el a kedve?), s most bizony kertjébe vendég helyett erőskezű kaszáslegényeket hívhatna már. Szóval mindezt még el is tűrné a megértés, ám találtatik itt akkora romos ingatlan is, amelyiken legalább nyolc nyaraló elférne, de helyette inkább gazt nevel a tulajdonos. Hogy ki légyen az? Nos, a megfakuló, de azért még olvasható bejárati tábla szerint egykoron itt a cipőgyár nyaralója tartózkodott. S bár nem hivatalunk az ingatlanértékesítés, csak nem bírom megtürtőztetni a bennem ágaskodó ötletet: nem kéne inkább eladni, fölparcellázni a területet, mintsem tűrni, hogy fölfalja az enyészet? Persze a Sárgán sétálgatván nem csak ez az egy kérdés kívánkozik ki az emberből. A nyaralójának emeleti teraszán pihengető Juhász Ferencnél például arról érdeklődtünk: menynyire lehet itt élvezni a nyugalmat, már ha egyáltalán nyugalom az, hogy egymásba érnek a nyaralók. S lám, a tavalyi panaszkodások helyett most egészen optimista válasszal lepett meg Juhász úr, aki már 1980 óta nyaralótulajdonos a Sárgán. - Előbb egy picinyke épületet vásároltam itt 30 ezerért, majd 1984-ben került tető a mostani házunkra. Akkor már 400 ezret fizettünk a kényelemért. S bár most már másfél milliót biztos kapnánk érte, inkább megtartjuk. Már csak azért is, mert családunk szereti a természetet, s fiam is akképp voksolt, hogy a Sárga pedig legyen nekik, vagyis a következő generáció számára is családi program. Juhászék nyaralója egyébként ama vegyestulajdonú fajtából való - tudom meg a házigazdától. Vagyis az építmény sajátjuk, a földet viszont még bérlik. Bár ralón ott a tábla: eladó. Gazda sajnos sehol nem találtatott, pedig olyan szívesen megtudakoltuk volna, vajh' mennyit is kóstál most egy szerényebb küllemű sárgái bungalló. Gyerektói - akik pár méterrel arrébb játszottak, éppen pincéreset - már csak nem kérdez ilyet az ember. Legfeljebb arról tudakozódik, oskolától, tanítástól időlegesen megszabadult, vakációt élvező nebulóként mennyire vonzó hely a Sárga. A választ Borbás Brigitta és Laczi Renáta nagyon egyöntetűen, s határozottan adta meg. Szerintük szuperjó itt, mert sok a barát, és senki nem korlátoz a játékban. Na, persze így könnyű... De vajon ennyire elégedett a sárgái világ helyzetével mondjuk egy nagyapa is? szólítottuk meg immáron a Tisza partján, a legendás sárgái homokon Árpádfalvi Istvánt, aki unokájával éppen egy homokvárat épített. - A Sárga természeti közege miatt nagyon vonzó még mindig egy szegedi ember számára. De éppen ebből a tulajdonságából adódnak a bajok is. Ugyanis természetes öntisztulással működne, de hát ez mifelénk nem igazán valósul meg. Láthatja: éppen most kezdi elönteni a Tiszát a békalencse, az ember meg csak azon gondolkodik, vajon miért kell ennek a nagyvárosnak eltűrnie, hogy minden évben visszatérő vendég legyen főutcáján ez a zöld szörnyeteg. Tudom, azt mondják, nem fertőző, meg nem is bánt senkit, de hát nem éppen lélekemelő látvány. Sokakat el is riaszt a Tiszától. Mint ahogy jómagam is félig-meddig illegalitásban hoztam ide az unokámat korábban. Mert én ugyebár még átérzem a sárgái hanA homokvárak világában jól érzi magát a nagyapa is az, unoka is... Most mondják: lehet ilyen idilli képet a Sárga mellett máshol is készíteni? (Fotó: Karnok Csaba) ma már annak sincs akadálya, hogy egy sárgái gazda megvásárolja a telket is. Nem is drága - tudjuk meg -, hiszen 150 négyzetméterért legfeljebb úgy 30 ezrest kell kifizetni. A tulajdonviszonyok elemzése után Juhász úr nem titkolja panaszait sem. Valóban túlzsúfolt már ez a terület - mondja -, a Tisza vízminősége miatt is van ok az aggodalomra, meg aztán a szomszédból is éppen egy napja lopták el a slagot. De érezni hangján - a gondok ellenére igencsak szívéhez nőtt Szeged legSárgább körzete. - Sajnos van néhány érthetetlen dolog a környékünkön. Mint például mindjárt a szomszédban, a Dózsa büfé - mutat a nyaralója előtt elterülő, mindinkább a pusztulással birkózó épületre Juhász Ferenc. - Valaha itt nagy élet zajlott, törzsközönség múlatta az időt. Aztán tavaly már ki sem nyitott, s úgy látom, hogy az idén sincs vállalkozó az üzemeltetésre. Azt mondják, sokat kér érte a rendőrség, mert hogy a Dózsa az ő tulajdonuk. Ki tudja, mi ebben az igazság? De az tény, hogy egyre gazosodik a környéke. No, persze ettől még nem omlik össze a Sárga vendéglátása. Ha jól saccolom, legalább öt-hat kocsma vár itt már vendégekre - számolgatott házigazdánk. Annak ugyan nem tudtunk utána járni, mennyire pontos Juhász úr számítása, de az tény, egyórás sétánk során belébotlottunk jó néhány üresen tátongó büfébe, boltocskába. Az egyikben - mintha nem akarnánk hinni a szemünknek - meg is kérdeztük, mennyire elégedettek a forgalommal? Az üzemeltető, Both Zoltán a várt válasszal szolgált. Vagyis: semennyire. - Hétközben, délelőtt szinte teljesen üres a Sárga, de hétvégeken sem tódul a vendég. Tudja, ez az üdülőterület kifejezetten a középosztály pihenőhelye volt, s éppen ezt a réteget sikerült annyira leszegényíteni az elmúlt években, hogy már egy-két korsó sör is meggondolandó beruházásnak számít köreikben. Ennek a pénztelenségnek a levét aztán mi, vendéglátósok isszuk meg - panaszolta Both úr. Aki annyit elárult a közbiztonságról, hogy amíg üzemel a rendőrséggel közvetlen kapcsolatot tartó riasztórendszere, az égvilágon semmi gondja nem akad. Ám úgy hallotta, hogy tavaly, a nyári zárást követően a betörők azonnal megtalálták ezt a komplexumot is. Talán ilyen támadástól tarthat az egyik szomszéd is, hiszen a kicsinyke nya-