Délmagyarország, 1997. július (87. évfolyam, 151-177. szám)

1997-07-10 / 159. szám

CSÜTÖRTÖK, 1997. JÚL. 10. SPORT 9 A Wesselényi­alapítvány hírei • Sorsoltak az európai kupákban Fortuna kegyes volt a magyarokhoz Újév-köszöntő" a Picknél Kővári Árpád elnök a csapategység és a „gazdaszemlélet" fontosságáról beszélt. (Fotó: Gyenes Kálmán) Szabó doktor örömmel konstatálta: Tyetyák kapusnál nem ment fel a „pumpa". • Munkatársunktól A Wesselényi Miklós nemzeti ifjúsági- és sza­badidósport az egészsé­ges életmódért közala­pítvány már szerepelt ezeken a hasábokon. Fontosságára való tekin­tettel/ most ismét, ezúttal az indulásról és egy-két aktuális problémáról szálunk. Csak sportszövetségek pá­lyázhatnak, gazdasági társa­ságok és magánszemélyek részére ugyanis nem tudnak támogatást biztosítani. Ki­emelt a tanórán kívüli rend­szeres sportfoglalkozás, illet­ve a diáksport szervezetek által előkészített és lebonyo­lított helyi és megyei bajnok­ságok, itt legfeljebb az össz­költségvetés 30 százaléka igényelhető. Egyetlen kategóriában sem lehet étkezési, személygépko­csival kapcsolatos, vagy sze­• Genf (MTI) Szerdán Genfben elkészí­tették az európai labdarúgó klubkupa-tornák előselejte­zőinek és selejtezőinek sor­solását. Az UEFA-kupában induló Ferencváros és UTE feladata az előselejtezőben nem tűnik túl összetettnek. A zöld-fe­hér legénység az ír Bohe­mians Dublin együttesével kezd. Az UTE messzire uta­zik, a Feröer-szigeteken lép gyepre. Riválisa a Klaksvi­kar Itrottarfelag. Történeti mélyi célú kifizetésekre pá­lyázatot benyújtani. E tila­lom alá nem tartozik a bírói díj, illetve az orvosi ügyeleti költség. Egy szervezet csak egy pályázatot nyújthat be, s beruházási tervekre nem fo­gadnak el igényt. A „neve­zéshez" szükséges adatlap ára 300 forint, a díj pedig 1000 Ft. Az említett adatlapok, ill. pályázati csomagok Csong­rád megyében 8 és 15 óra között a következő helyeken szerezhetők be július 15-től: 1. Csongrád Megyei Test­nevelési és Sporthivatal (Szabadidősport Szövetség), Szeged, Victor Hugó u. 1.2. Makó, Polgármesteri Hiva­tal, Sportosztály, Virághné Hajdú Gizella. 3. Szentes, Polgármesteri Hivatal, Hu­mánpolitikai osztály, Ta­kács László. 4. Hódmezővá­sárhely, Polgármesteri Hi­vatal, Sportosztály, Czakó Józsefné. érdekesség: magyar és fe­röer-szigeteki gárda még so­hasem találkozott egymással. A KEK-selejtezőben a BVSC-Zugló legénység a liechtensteini Balzers le­génységével ütközik meg. A Bajnokok Ligája előselejte­zőjében örmény gárda elle­nében vállal harcot az MTK FC, riválisa a Pjunik. Fortuna istenasszonya ez­úttal igen kegyes volt a ma­gyar csapatokhoz, hiszen egyetlen esztendőben sem volt még úgy, hogy minden benevezett együttesünk az első körben továbbjutási eséllyel startolhatott. kézilabda A Pick Szeged NB l-es férfi kézilabdacsapata április 5-én játszotta utolsó bajnoki mérkőzé­sét. Az együttes azonban nem állt le egyből, ha­nem Skaliczki László edző „játékos" foglalko­zásait látogatta. Az igazi pauza június elején kez­dődött, amelynek a be­fejező napja kedd volt. Szerdán délelőtt az új­szegedi Sportcsarnok­ban a pickesek már így köszöntötték egymást: boldog új évet... Az első névsorolvasáson egyetlen hiányzó sem volt, igaz a mostani időjárás senkit nem csábít a szabadba. Kővá­ri Árpád elnök az öltözőben tartott eligazításon két dolgot emelt ki a beszédében. Elő­ször is kérte a tíz régi játé­kost, hogy segítse az öt új ­Igor Rapovec, Szotyori Ist­ván, Doros Ákos, Cseh Zsolt, Kuzma Norbert - kézilabdás gyors beilleszkedését, hogy minél hamarább ütőképes le­gyen az együttes. Továbbá felhívta a gazdaszemléletre a figyelmet. Meg is magyaráz­ta, hogy a csapatot csak ak­kor szponzorálják szívesen hajó teljesítményt nyújt, a já­tékosok ne lépjenek fel irreá­lis követelésekkel, a klubnál labdarúgás Szeged-Dorozsma­Videoton 0-2(0-1) Felső Tisza-parti stadion, 1000 néző. Vezette: Bánócz­ki. Szeged-Dorozsma az 55. percig: Csehó - Magyar, Stredie, Szabó B. - Szentmik­lósi - Stefanov, Kenesei, Oláh B., Vukodinovics - Miklós, Molnár Cs. Az 55. perctől: Dobó - Magyar, Szabó T., Tóth-Kovács - Krajczár - Sü­li, Ferenczy, Oláh B„ Udvari - Barna, Vukodinovics. Edző: Vágó Attila. Videoton: Bíró (Milinte) ­Schindler, Tóth A., Csordás ­Dulics - Horváth A., Dvéri, Schneider, Dómján - Korsós tevékenykedők pedig vigyáz­zanak az értékekre. Azt is kö­zölte, hogy a keret egyelőre 15 tagú, de elképzelhető még, hogy gyarapodik. Bartók Csaba csapatkapi­tány járásán már nem látszott az áprilisban összeszedett sé­rülés. - Valami jó azért volt a sérüléssel járó sok rosszban, nevezetesen az, hogy végre két és fél hónapot tölthettem a családommal. Szellemileg és fizikailag is regenerálód­tam, s közben teljesen rendbe is jöttem. A kézilabdázás kellemetlenebb része követ­kezik most, de tudjuk jól: enélkül nincs eredmény ­mondta a válogatott játékos. Bajusz Sándor arra a kér­(Várszegi R.), Karvelisz (Fésű). Edző: Disztl László. Az időjárás nem volt ke­gyes a labdarúgáshoz; amikor elkezdődött a mérkőzés, el­eredt az eső, s kisebb-na­gyobb megszakítással szinte végig zuhogott. A csúszós pá­lyán nehéz volt a labdát útját kiszámítani. Mindjárt az ele­jén a hazaiak léptek fel táma­dólag, s szinte állandóan az NB l-es csapat térfelén patto­gott a labda. A dorozsmai fö­lény azonban csak szögletek­ben mutatkozott (a meccs vé­géig 14:1 lett a szögletarány), de ezek beíveléséből nem született gólt. A 23. percben viszont már mindenki a fe­hérvári kapuban látta a lab­dát, de Stefanov beadása után Molnár közeli fejese az üres désemre, hogyan sikerült a térdműtét, felhúzta a melegí­tőjének szárát, s megmutatta, honnan vettek ki egy kisda­rab csontot, hogyan tették fe­szesebbé a szalagot. Közben elmondta, hogy edzésbe áll, de egyelőre nem tud minden gyakorlatot elvégezni. To­vábbá, nagyon várja már, hogy megkapja a nyárra ígért magyar állampolgárságot. Dr. Szabó István, a csapat orvosa vette előbb „kezelésbe" a játékosokat. Az alapos vizs­gálat minden paraméterét fel­jegyezte Pártos István másod­edző. Közben pedig Skaliczki László edzővel a felkészülési tervekről beszélgettünk. - Nyolc hétre szóló termi­nust dolgoztam ki. Ez a hét kapu mellé csúszott. Három perccel később Miklós került nagy gólhelyzetbe, de ő sem tudta bevenni Bíró kapuját. Ami nem sikerült Keneseiék­nek, az „bejött" a Videoton­nak az első valamire való támadása végén. A hazai ka­putól mintegy 20 méterre sza­badrúgáshoz jutottak a ven­dégek, Dvéri legurította a lab­dát Korsósnak, akinek erős lövésébe Csehó csak beleütni tudott, s kezéről a bal felső sarokba vágódott a játékszer, 0-1. Szünet után egy gyors Vi­deoton támadás végén Dvéri szép átemeléssel már kettőre növelte csapata előnyét. Az 57. percben kimaradt a legna­gyobb dorozsmai lehetőség: Vukodinovics pár lépésre a már azzal fog eltelni, hogy minden játékosról egy adatla­pot állítunk ki, amely tartal­mazza a jelenlegi fizikai és egészségügyi állapotot. Az­tán következik egy háromhe­tes ciklus, amely még mentes lesz a mérkőzésektől, annál inkább az erőgyűjtésre és a fizikai képességek fejlesztése felé tolódik el a hangsúly, s ekkor helyet kap még a takti­kai repertoár bővítése is. Ezt a részt egy nyolc napos sop­roni edzőtábor zárja. Az ezt követő öt hétben aztán soro­zatmérkőzések, kupák, tor­nák teszik színessé a mun­kánkat. Az már biztos, hogy augusztus 8-10. között Keszt­helyen a Georgikon-kupán veszünk részt. Augusztus 17­én mutatkozunk be először a hazai közönség előtt, amikor a cseh Bánik Karvinát fogad­juk. Három nappal később Nyíregyházán vagy Doboj­ban indulunk egy nemzetközi tornán. Az augusztus 25-én kezdődő héten pedig Jugo­szláviában portyázunk. A második hazai mérkőzésün­ket augusztus 30-án a cseh bajnok Zubri ellen vívjuk. Szeptember elejére egy oszt­rák, német, vagy svájci „ka­landozást" tervezünk. Aztán már kezdődik a pontvadászat. A csapat erősödött, s úgy ér­zem, hogy a háromfrontos harcban megálljuk a helyün­ket. Süli József kaputól hibázott nagy hely­zetben. Az 55. perctől Vágó Attila nyolc játékost is cse­rélt, de az újonnon beálltak sem tudták a Videoton háló­jába küldeni a labdát. A játékidő nagy részében a Vágó-legénység játszott fö­lényben, de hiába mentek a középpályán jól a passzok, a 16-oson a Videoton védői kitűnően tömörültek, s rendre visszaverték a hazai rohamo­kat. A Szeged-Dorozsma já­tékán látszott, hogy még a felkészülés elején tart; sokat kell dolgoznia azért, hogy a sok jó játékosból egy jó csa­pat formálódjon. Talán a hol­nap kezdődő nemzetközi tor­nán már jobban fog menni a góllövés is... P. Sándor József Sorsoltak az MK-ban • Tudósítónktól Az MLSZ-ben elkészítet­ték a labdarúgó Samsung Magyar Kupa csoportmérkő­zéseit. A résztvevőket 16 csoportba osztották, s ott mindenki játszik mindenki­vel. A négyes csoportokból két-, a hármasokból egy csa­pat jut a 32-es „főtáblára". A Szeged-Dorozsma együttese a Csenger FC (megye I.), a Gyula (NB III.), valamint a DVSC (NB I.) gárdájával együtt az 5. csoportba került. A dorozsmaiak első mérkő­zésüket július 30-án a Gyulá­val játsszák. Horgászhírek • Tudósítónktól A Szegedi Hermann Ottó Horgászegyesület július 12­én, szombaton 11-19 óráig horgászati tilalmat rendel el a Gumis nevű vizén. Itt ren­dezik ugyanis a hagyomá­nyos nemzetközi Szabadtéri­kupa horgászversenyt. Örvendetes hír, hogy a gyermek és ifjúsági váloga­tott keretben három Csong­rád megyei versenyző, ifj. Barna Szilárd (Makói HE), Molnár Emese és ifj. Varga Oszkár (mindkettő Szegedi Hermann Ottó HE) képvisel­heti a nemzeti színeket a 11. ifjúsági illetve a 8. gyermek horgász világbajnokságon, amelyet július 19-20 között a horvátországi Varasdon ren­deznek meg. Hármon az élbolyban • Munkatársunktól A Gellért tenisziskola há­rom gyermekversenyzője vett részt az elmúlt napokban a Kiskunfélegyházán megren­dezett Kinder-kupán, s ott do­bogós helyeket szereztek. Bo­ros Martin (a 10 éves fiúk ka­tegóriájában) harmadik, Bo­ros Fanny (a 10 éves lányok kategóriájában) második, mlg Antunovics Dunja (a 12 éves lányok kategóriájában) a har­madik helyen végzett. Vízi foci • Munkatársunktól Július 12-én és 13-án a Szegedi Kajak-Kenu SE vízitelepén Pepsi Vízifoci­kupa néven tornát rendeznek a lassan Szegeden is hódító űj sportágban. Szombaton 14 órától 19.30-ig, vasárnap pe­dig 10-től 16 óráig lesznek a mérkőzések. Jelentkezni a 62/325-122-es telefonszá­mon lehet a viadalra, a neve­zési díj 5000 forint csapaton­ként. Ezt ellensúlyozandó ér­tékes jutalmakat vehetnek át a legjobbak, az első helyezett például 30 ezer forint értékű díjat vihet haza. A rendezők 12-15 együttes nevezését tudják fogadni. Stihl-gyözelem • Munkatársunktól A közelmúltban befejező­dött a Kisstadionban a Stadi­on-kupa '97 elnevezésű kis­pályás labdarűgóviadal. A tornát 9 győzelemmel, 39-13-as gólkülönbséggel a Stihl SC csapata nyerte meg a Macibarlang és a Henry gárdája előtt. A győztes együttes tagjai: Kocsispéter Roland, Oláh Péter, Laczkó Zoltán, Tóth Attila, Karizs Tamás, Pallag János, Vánkay Attila és Kolter Gábor. Totómonológ Sike József, Európa­bajnok sportlövő, legutóbb Finnországban állhatott fel a dobogó legmagasabb fo­kára. A nagy világverse­nyeken szerzett érmeinek számát már nem is tudja számon tartani, hiszen az elmúlt években jócskán volt része a sikerekben. - Nem mondanám, hogy napirenden vagyok az Intertotó-UEFA-kupa találkozóinak eredményei­vel - mondotta, amikor tippelni kértük. - Az olva­sók megbocsájtanak, ha így csak szimpátiámra és megérzéseimre támaszko­dom. A Duisburg, német csapat lévén, egész bizto­san ezt a meccset is komo­lyan veszi, s ezért győzel­mére szavazok. Éppen úgy, mint a másik német gárda, a Bremen sikerére. Sike József (Fotó: Karnok Csaba) A Lausanne is begyűjti a három pontot az Ards el­len, akárcsak a Hajdúk Rodics a Kongsvingerrel szemben. A többi találko­zót kétesélyesre venném, mert bármi előfordulhat. Tippjeim a 28. játékhéten szereplő találkozókra: 1. Duisburg (9.)-Heerenveen (7.) 1 2. Aalborg (5.)-Dinamo-93 Minszk X 3. Grazer AK (5.)-Dragovoljac (3.) 1 X 4. Auxerre (6.)-Antwerp (6.) X 2 5. Lausanne (4.)-Ards (8.) 1 6. Dinamó Moszkva (3.)-Genk (8.) 1 X 7. Bremen (8.)-IstanbuIspor (6.) 1 8. Öster (ll.)-Univers. Riga (8.) 1 X 9. TPS Turku (9.)-Lommel (5.) 1 X 10. Hajdúk Radics (4,)-Kongsvinger (8) 1 11. Lyon (8.)-Austria Wien (6.) X 12. Wodzislaw (3.)-ZiIina (9.) 1 13. Szpartak Várna (9.)-Montpellier (10.) X 2 +1 mérkőzés: 14. Floriana (3.)-Torpedo Moszkva (4.) X • Hiába támadott a Szeged-Dorozsma A Videoton helyzetek nélkül győzött labdarúgás

Next

/
Thumbnails
Contents