Délmagyarország, 1997. július (87. évfolyam, 151-177. szám)

1997-07-02 / 152. szám

2 KÜLFÖLD SZERDA, 1997. JÚL. 2. kommentár Akié a föld... A Z új román képviselőház megválasztása óta először szavazott meg olyan fontos törvényjavaslatot, amely a korábbi, Iliescu-féle román kormánypolitika után új távlatot nyit. A bukaresti parlament elfogadta, hogy a kommunista korszak alatt elvett földtulajdon egy része visszaigényelhető legyen a tulajdonos vagy örökösei által. A törvény meghozatalát 1990 óta, két választási cikluson át hiába várták az Iliescu-párt uralta parlamenttől Ennek oka az volt, hogy Románi­ában attól tartottak, a máig rendezetlen ingatlankár­pótláshoz hasonlóan a foldvisszaadás Erdélyben je­lentős területeket juttatna magyar tulajdonba. A föld­kárpótlás helyett a román állam mindeddig banki se­gélyekkel támogatta a földvásárlásokat, amelynek eredményeként egész sor bank szakosodott azoknak a románoknak a hitelezésére, akik elszegényedett vagy városba költöző magyar parasztoktól vásároltak földet Erdélyben. A földtörvény módosítását és az állami fóldjuttatá­sokat a Romániai Magyar Demokrata Szövetség is tá­mogatta, hiszen a nehéz mezőgazdasági viszonyok el­lenére számos magyar kész arra, hogy földhöz jutva gazdálkodással foglalkozzék. A nehézségek áthidalása végett az RMDSZ gépek beszerzésével és különböző képzési programokkal már korábban is sokat tett a kisgazdaságokban dolgozó magyar parasztok támoga­tásáért, s remélni lehet, hogy a magyarlakta területe­ken a háború előtt jól működő gazdaközösségek ismét életre kelnek. J7» törvény állami földjuttatásról rendelkező része Hz kedvező azoknak a fiatal családoknak, akik a kommunista időkben kevéssé iparosított (az utolsó időkben az eltörléssel fenyegetett) magyar kistelepülé­seken laknak és szülőhelyükön akarnak gazdálkodni. Ugyanakkor a rendelkezés nem zárja ki, hogy állami földjuttatás elmén a mai román állam ne folytassa a városok nemzetiségi arányát korábban már megvál­toztató betelepítési politikát, ezúttal a falvakban is. Ct IGLX ja'n cthf „Tacepao" miatti indulatok • „Nagyobb megértést Kína iránt" Korlátok - az első órától • Hongkong (MTI) A Kína által beiktatott ideiglenes törvényhozás helyi idö szerint kedden hajnalban Hongkongban tartott első ülésén egy­hangúlag elfogadta az Egyesülési Törvényt, amely egyebek mellett korlátozza az olyan alapvető szabadságjogo­kat, mint a gyülekezés, az egyesülés és a véle­ménynyilvánítás szabad­sága. A tavaly decem­berben felállított 60 tagú testület eddig Sencsen­ben tartotta üléseit. A törvényhozó tanács he­lyébe lépett új parlament gyorsított eljárással, alig egy óra leforgása alatt szavazta meg második és harmadik ol­vasatban a több jogszabályt tartalmazó Egyesülési Tör­vényt, amelynek néhány pontját visszamenőleges ha­tállyal kedden nulla órakor léptették életbe. A sietséget azzal indokolták, hogy nem hagyhatták egy jogi vákuum kialakulását. Az Egyesülési Törvényt alkotó jogszabályo­kat az ideiglenes parlament még Sencsenben elfogadta. A szabadságjogokat korlátozó rendeleteken kívül egyebek mellett megtiltja a pártok külföldi pénzelését és a kínai zászló rongálását, valamint szentesíti a Hongkongi Kü­lönleges Közigazgatási Kör­zet legfelsőbb bíráinak kine­vezését és jogrendszererének létrehozását. A hongkongi demokartikus erők, élükön Martin Livel, a Demokrata Párt elnökével élesen bírálták jogaik megnyirbálását. Rita Fan, az ideiglenes parlament elnöke az ülésen hangsúlyozta: a képvi­selőknek hamarosan el kell fogadniuk a választási tör­vényt, hogy a lehető legrövi­debb időn belül megválaszt­hassák az új törvényhozást. Tung Csi-hua, a ktnai kor­mány hongkongi főképvi­selője korábban azt ígérte, hogy a választást jövő év má­jusában megtartják. Hong­kong új vezetője hétfő éjsza­kai ünnepi beszédében arra buzdította hongkongi honfi­társait, hogy tanúsítsanak na­gyobb megértést Kína iránt. Tung Csi-hua a Kína ré­szét képező új különleges közigazgatású körzet megala­kulása alkalmából tartott ün­nepségen sok ezer hongkongi és külföldi meghívott előtt mondott beszédében hangoz­tatta, hogy Hongkong és Kí­na érdekei szorosan összefo­nódnak egymással. Az újraegyesltési ünnep­ség zenei tetőpontja a külön ebből az alkalomból született „Szimfónia-1997 - Ég, Föld és Emberiség" című mű ősbemutatója volt, amelyet a New Yorkban élő kínai szár­mazású Tan Dun zeneszerző alkotott. A műben - amelyet 150 tagú zenekar szólaltatott meg - 64 ősi mintára készült kínai harang, gordonka-szóló és gyermekkórus is szerepelt. Hongkong utcái a várako­zással ellentétben, talán az eső miatt, a vártnál jóval csendesebbek voltak. Elma­radtak az utcai ünnepségek és tömeggyűlések, és a vártnál kevesebb látogató kereste fel az éjszakai szórakozóhelye­ket is. Miközben a világ Hongkongra figyel, izraeli katonák legalább tizenöt palesztint sebesítettek meg Hebronban azon az újabb megmozduláson, amellyel a palesztin lakosok a Mohamed práfétát gyalázó falragaszok ellen tiltakoztak. A Mohamed prófétát palesztin fejkendős disznóként ábrázoló plakátból több tucat jelent meg palesztin boltok ajtaján. Az izraeli hatóságok egy 25 éves zsidó nőt vettek őrizet­be, akit azzal gyanúsítanak, hogy ö ragasztotta ki a gyalázó képeket. A palesztinok sem maradtak „adósak": csőbombával két izraeli katonát sebesítettek meg. Felvételünkön: egy katona a társát menti. (MTI Telefotó) Módosították a román földtörvényt • Bukarest (MTI) A román képviselőház megszavazta a földtörvény módosítását. A törvényre a szükséges 172-nél kettővel több képviselő voksolt, 53 ellenszavazat és 17 tartózko­dás volt. A sikert az tette lehetővé, hogy a volt államfő, Iliescu pártjából kilépett egyik el­lenzéki képviselő a módosí­tásra szavazott, kettő pedig tartózkodott a hétfői szava­zásnál. A módosítás értelmében a korábbi tulajdonosok vagy örököseik 50 hektár me­zőgazdasági földterületig és 30 hektár erdőig igényelhe­tik vissza a megszüntetendő állami gazdaságok terüle­téből a kommunista időkben elvett földjeiket. Erre jogo­sultak a külföldön élő román állampolgárok is. A törvény szabályozza azt is, kik jogosultak állami földjuttatásra: fiatal falusi családok, mezőgazdasá­gi szakemberek, falusi taní­tók. A szenátus kedden kezdő­dött rendkívüli ülésszakán tűzheti napirendre a tör­vényt. A tervezet körül éles harc folyt a kormánykoalíci­óban, a parasztpártiak és az RMDSZ támogatták az 50, illetve 30 hektáros felső ha­tárt, a Demokrata Párt ala­csonyabbat tartott volna csak megengedhetőnek, de végül elfogadta a módosítást. Mallorcai kalandok Brahms és Liszt a brit pubban Spanyolországban és Mallorcán jól tudják, hogy az idegenforgalom értékes ágazat, s a turis­ták jóindulatát csak egy­szer veszíthetik el. S ugyan a szigorú szabá­lyokra külön minisztéri­um és rendőrség ügyel, ám intézkedésre ritkán kerül sor, hiszen a ven­déglátók tisztában van­nak vele: hosszú távon csak tisztességes üzlet­politikával lehet a pia­con maradni. A leckét pedig jól megta­nulták, hiszen Mallorca nem az utóbbi egy-két esz­tendőben vált felkapott üdülőparadicsommá. Az 50­es évek óta sereglenek ide a napimádók, hiszen itt július­ban nappal 30 fokra meleg­szik a levegő, a türkizkék tenger pedig 25 fokos. A ter­mészeti adottságok kiváló kiépítettséggel párosulnak, Playa De Palma parti sétá­nyán több kilométer hosszan váltogatják egymást a szuve­níráruházak, szupermarke­tek, diszkók és pubok. Az olasz pizzériától kezdve a francia éttermen keresztül a holland koffie shopig min­den megtalálható itt. Bár a pálmát az a cégér vitte el, melyen két zongoristafigura fölött díszelgett a felirat: Liszt & Brahms British Pub. A többség egyébként a né­Aquacity: Európa egyik legnagyobb vízi vidámparkja. (DM/DV-fotó) met turistaáradatra speciali­zálódott, így van természete­sen sör- és sonka utca is, ahol hajnalig szól a zene és folyik az árpáié. A diszkók bármelyik euró­pai fővárosban megállnák a helyüket, ráadásul hazánkkal ellentétben itt nem a kidobó­emberekről, hanem a „bedo­bóikról" a nevezetesek. Este minden lépésre két fiatal jut, akik a legjobb és a legszupe­rebb helyet ajánlják, ingye­nes belépéssel. Sőt, ha koráb­ban - a happy hour alatt ­megyünk még ajándékot is kapunk, rendszerint baseball­sapka, kazetta vagy póló kö­zül választhatunk. Rendsze­resen jönnek sztárvendégek is a szórakozóhelyekre, első nap például a „csehszlovák" világsztár, Karel Gott mo­solygott ránk a plakátról. El­lenálltunk a kísértésnek, így sajnos nem szolgálhatunk sztárinterjúval... Ha valakinek kevés a sós víz és a tengerparti móka, akkor érdemes felkeresnie Marinelandot vagy Aqua­city-t. Előbbi fő vonzereje a medencék mellett a papagáj­, delfin és fóka-show, míg a víziváros valódi vidámpark, temérdek különféle irányban kanyargó fedett és nyitott csúszdával. De nem marad hoppon az sem, aki a spanyol konyhára kíváncsi, hiszen fő büszke­ségük, a paella — sáfránytól sárga rizs, hússal, hagymá­val, tenger gyümölcseivel ­minden étlapon szerepel. Nemzeti italukat, a sangriát - csekély alkoholtartalmú vörösbor, melyet narancslé­vel és gyümölcsdarabokkal dúsítva szervíroznak - pedig ki sem kerülhetjük. A medi­terrán népek tudhatnak vala­mit az élet élvezetéről, hi­szen ezt az édes vörösbort jól lehűtve kancsókban szol­gálják fel, melybe méteres szívószálakat raknak, hogy a nádszékekben kényelmesen hátradőlve szivornyázhassa­nak a sziesztázó vendégek. Már az útikönyvek is fi­gyelmeztetnek, megérkezé­sünk után a Neckermann ide­genvezetője is külön hangsú­lyozta, hogy vigyázzunk a nagy tömegben és a tenger­parton szívesen dolgozó tol­vajokra. Biztonságérzetünk azonban egy pillanatra sem múlt el, a parti sétányon ugyanis soha sem telt el anélkül öt perc, hogy ne ta­lálkoztunk volna mosolygó és készséges rendőrökkel. Akik nemcsak kirakatembe­rek, hiszen láttuk őket az „Itt a piros, hol a piros" játék­ban utazó csalókat üldözni. Mondom, Mallorcán tudják a leckét, biztonságérzet nélkül ugyanis nincs turizmus. (Folytatjuk.) • Tudósításunk a Necker­mann Utazási Iroda (Sze­ged, Oroszlán u. 6., Tel: 62/322-502, 421-110) támo­gatásával készült. Takács Viktor Hongkong és Gibraltár • Madrid (MTI) Hongkong és Gibraltár jogilag különbözőek, de po­litikailag egyenértékűek ­jelentette ki Madridban Abel Matutes spanyol kül­ügyminiszter. „Valamennyi gyarmat anakronizmus" ­hangsúlyozta a spanyol dip­lomácia vezetője, aki abból az alkalomból nyilatkozott újságíróknak, hogy Hong­kong visszakerült Kína fennhatósága alá. Gibraltár brit fennhatóság alá tartozá­sa még kevésbé indokolt, mint Hongkongé, mivel semmilyen gazdasági, stra­tégiai vagy katonai indoka sincsen - mondta Abel Ma­tutes. Közkegyelem Szudánban • Karfám (MTI) Omar el-Besir szudáni ál­lamfő hétfőn közkegyel­met hirdetett mindazoknak a fegyvereseknek, akik rend­szerének megdöntéséért harcolnak. A tábornok-el­nök annak a nyolc év­vel ezelőtti államcsínynek az évfordulóján mondott ün­nepi beszédet, és jelentette be az amnesztiát, amely a hatalomba emelte őt. A ren­delkezés vonatkozik az or­szág déli részén harcoló Szudáni Népi Felszabadítási Hadsereg (SPLA) tagjaira, valamint a velük együtt­működő északi ellenzé­kiekre is. A két fegyveres lázadógóc az év eleje óta összehangolt offenzívát folytat a kartúmi rezsim el­len. Visszatérés • Párizs (MTI) Nagy-Britannia visszatért az ENSZ legnagyobb szako­sított szervezetébe, az okta­tási, tudományos, kulturális kérdésekkel foglalkozó UNESCO-ba: ennek jele­ként a brit zászlót ked­den ünnepélyes keretek között ismét felhúzták a pá­rizsi székház előtt magaso­dó árbócok egyikére. Lon­don még 1985-ben hagyta ott az UNESCO-t, így tilta­kozva amiatt, hogy a szer­vezet munkáját szerinte „túlzott politizálás" jelle- , mezte. Újabb cseh válság • Prága (MTI) Válságos helyzet alakult ki a cseh egészségügyben azt követően, hogy az orvo­si kamarának, a minisztéri­umnak és az egészségbizto­sítónak nem sikerült meg­egyeznie az orvosi szolgál­tatások árában. Emiatt az orvosi kamara bejelentette, hogy keddtől kezdve a ke­zelőorvosok minden kivizs­gálásért készpénzbeli fize­tést kérhetnek a pácien­sektől. Az orvosok ugyanis egy pontért, amellyel a tel­jesítményeket értékelik, egy koronát kérnek a biztosító­tól, míg az csak 0,46 koro­nát hajlandó fizetni. Június végéig egy pont ára 0,70 korona volt. Jan Strásky egészségügy-miniszter a Nova magántelevízió hétfő esti híradójának adott inter­jújában alkotmányellenes­nek nevezte az orvosi kama­ra eljárását, és felhívta a la­kosságot, hogy ne fizesse­nek.

Next

/
Thumbnails
Contents