Délmagyarország, 1997. június (87. évfolyam, 126-150. szám)
1997-06-27 / 148. szám
John C. Anderson 52 éves silvisi férfi Rock Islanden (USA) megdöntötte Harry Houdini „egy levegővétellel a viz alatt" csúcsát. Anderson 4 perc 20 másodpercig bírta egy levegővel, míg az előző csúcstartá, a néhai menekülőmüvész levegője „mindössze" 4 perc 16 másodpercig tartott. (MTI Telefotó) Isten éltesse! LÁSZLÓ A név a szláv Vladislav névből fejlődön Ladiszló, Ladszlő, Lacló, László alakokon keresztül. A szláv név elemeinek jelentése: hatalom + dicsőség, magyar fordításban: dicsőségesen uralkodó. A magyar történelemben I. László nevéhez fűződik a feudalizmus megalapozása. Alakját Janus Pannonius, Arany és Garay dolgozta fel. Bubópestis Kazahsztánban Kazahsztán nyugati részén felütötte fejét a bubópestis. A betegség tünetei egy 33 éves pásztoron jelentkeztek. Az Atirau tarto* mányban élő pásztort és családját elkülönítették, csakúgy mint a férfit kezelő orvosokat és ápolókat. A pásztor feltehetőleg bolhacsifpés következtében kapta el a magas lázzal, eszméletvesztéssel és nyirokcsomó-duzzanattal járó kórt, amelyet rágcsálók, főként patkányok terjesztenek, és bolhák visznek át az emberre. Kazahsztánban az utóbbi néhány hónapban nagyon elszaporodtak a patkányok, és az országban több pestisgóc is kialakult. „Megindult" a domboldal Tizenkét ember vesztette életét szerdán Dél-Mexikóban egy földcsuszamlás következtében. Az Oaxaca állambeli Huautla de Jiménez * körüli felázott domboldal megindult, és elárasztotta a Mexikóvárostól mintegy 250 kilométerrel délkeletre fekvő települést. Albán matróna halála Százhúsz éves korában meghalt Albánia legidősebb asszonya; Peme Emiri egy dél-albániai faluban élt és halt meg. A matróna hat gyermek anyja volt, és egy vakbélműtéttől eltekintve soha nem betegeskedett. Mindez talán azzal is összefügg, hogy Peme Emiri igen egészséges életet élt: soha nem ivott alkoholt és nem dohányzott, viszont minden nap megivott egy pohár rózsavizet. Diana ruhái Több mint hárommillió dollárért kelt el a Christie's New York-i árverésén Diana hercegnő 80 ruhája. Az aukció teljes bevételét AIDS- és rákbetegek gondozásával foglalkozó jótékonysági szervezetek kapják. A legnagyobb összeget - 222 ezer 500 dollárt - egy földig érő éjkék selyem-bársony estélyi ruháért fizette egy amerikai hölgy, aki nem kfvánta fölfedni kilétét. Ebben a ruhakölteményben táncolt a hercegnő John Travoltával a Fehér Házban 1985-ben. Heves esőzések Legkevesebb tíz halottja és több tucat sérültje van a két napja tartó heves esőzések okozta baleseteknek DélKoreában. Két nap alatt összesen 300 milliméter eső hullott. Az ország déli partvidékét sújtotta a legkeményebben az özönvízszerű eső: ott öten fulladtak meg, miután autójuk a nedves úton megcsúszva folyóba zuhant. Kojangban két embert gázolt halálra és további tizenegynek okozott sérülést egy gépikocsi, amelynek vezetője a síkos úton elvesztette uralmát a volán fölött. Havi 20 óra Internet nettó 2000 Ft-ért fiiiaNől , Tel.: 402-360 http://www.tiszanet.hu * SZAMSZURKA Kérjük, figyelje mindenki az Előfizetői klubkártyájának számát - csütörtökön derül ki, hogy megnyerte-e ajándékunkat! A játék részletes leírása ugyancsak csütörtöki számunkban található. A vérbeli szónokok, a jó prédikátorok miközben beszélnek, együtt élnek-lélegeznek hallgatóságukkal. Érzik, ahogy közönségükben az ébredező érdeklődés feszült figyelemmé válik, és azt is, amikor a fáradtságtól lanyhulni kezd. Ilyenkor, amolyan szellemi-lelki gimnasztikaként, oldanak a szövegükön, elmondanak egy színes történetet, érdekes mesét, vidám esetet, amely a becsukódni készülő füleket újra kinyitja. A papok például a Biblia kiforgatásával is azon igyekeztek, hogy nyájuk még inkább füleljen a bibliai magyarázatokra. Az egyik figyelemfrissítő apróság például az asszonyi állhatatlaságból táplálkozik. Nincs ezen semmi csodálkozni való, hiszen tudjuk, hogy az „alma-ügy" óta a nem csak - keresztény irodalom olykor milyen lesújtóan vélekedett a nőkről Miközben persze ezen írások álszent szerzői minél több tapasztalatot igyekeztek az asszonynép körében szerezni, s bármikor hajlandóak voltak akár éjszakai szociográfiai gyüjtőútra indulni, hogy másnap megint valami fekete példázatot IrZelei Miklós Feltámadás hassanak az „asszonyállat" minéműségérőL Nem tudom, hogy a barát, akinek húsvétvasárnapi prédikációjából az itt következő feltámadási bagatellt kijegyezték, mekkora macsó volt, az azonban biztos, hogy a nőszövetségek állhatatos küzdelmeinek köszönhetően, állítása mára szinte teljesen megdőlt. Azt kérdezte a szószékről a macsó, vajh, tudják-e kedves híveim, hogy Krisztus urunk miért jelenté meg az ő feltámadását először asszonyoknak? Azért, hangzott a válasz, mert Üdvözítőnk azt akarta, hogy feltámadásának híre mindenkihez eljusson. Miután pedig az asszonyok titkot nem tarthatnak, de ha valamit hallanak, azt továbbmondják mindenkinekj Jézus ezért rájuk bízta feltámadása hírét. Tudta, hogy ők fogják a leghamarabb mindenkinek elmondani. Ma már azonban itt vannak köztünk a jövő évezred hallgatag hölgyei: tábornokok, miniszterek, miniszterelnökök. Szerintem ez nem is baj. Azt hiszem, sokkal jobb, ha egy tábornok a világot nem hatalmas hadszíntérnek, hanem egy óriási konyhának képzeli, s engem nem visz el katonának, hanem meghagy önfeledt konyhamalaci állapotomban. Sajna, itt még azért nem tartunk. Ott viszont igen, hogy nő lesz az Egyesült Államok katonai hírszerzésének parancsnoka: Claudia Kennedy. A Kennedy-klán hölgy tagja egyébként az első háromcsillagos generálisa az amerikai hadseregnek, ő biztosan tud titkot tartani. Ha a feltámadás híre annak idején reá bízatott volna, lehet, hogy még ma se tudná senki? Szegeden Sipos Bence Június 24., 14 óra 45 perc, 3200 g. Sz.: Sipos Melinda és Sipos Béla (Szeged). Fejes Balázs Benedek Június 24., 16 óra 5 perc, 3700 g. Sz.: Szabó Mónika és Fejes Tibor (Szeged). Hora Gábor Dániel Június 25., 18 óra 7 perc, 3550 g. Sz.: Váradi Judit és Hora Elliot (Szeged). Koltai Blanka Sára Június 25., 4 óra 49 perc, 3500 g. Sz.: dr. Pethő Ildikó és dr. Koltai Attila (Szeged). Róka Edina Június 25., 11 óra 55 perc, 3530 g. Sz.: Miszlai Zita és Róka Mariján (Szeged). Molnár László Dániel Június 25., 21 óra, 3710 g. Sz.: Palatínus Mónika és Molnár Miklós (Szeged). Forintos-expedíció az Északi-sark mágneses pontjára Vá*értl*iy** Forintos Gyula Dunakeszin élő „amatör tengerész" várhatóan a nyár végére elkészíti tengeralattjáróját, amellyel a Polarisz névre keresztelt expedíciójára indul. A mini-tengeralattjáróval az expedíció át akar kelni az Északi-sark mágneses pontján, ahol elhelyeznek majd egy magyar címerrel ellátott jelzöbóját. (MTI Telefotó) Rettegő gyerekek „Öltözz kínai viseletbe!'' • MTI Panoráma Németországban minden harmadik gyerek fél a szüleitől, ha rossz osztályzatot visz haza. Az Iconkids and Youth közvélemény-kutató intézet felmérése szerint a nyolc-kilenc évesek közül 42 százalék retteg. A szakértők szerint azért különösen ez a korosztály érintett, mert ebben a korban szembesülnek először az addig könynyen éló kicsik a modern, teljesítmény-orientált társadalom támasztotta követelményekkel. A felmérés során 815, 814 éves gyereket kérdeztek meg, s összesen 37 százalék mondta azt, hogy fél a szüleitől, ha rossz osztályzatot visz haza. Érdekesség, hogy a gyerekek egyaránt félnek édesapjuktól és édesanyjuktól. Ez a felmérés készftői szerint azt jelzi, hogy ma már nem az apa a családok egyeduralkodó irányítója, amint az korábban volt. Egyébként a fiúk apjuktól, a lányok anyjuktól félnek jobban. A felmérésből az is kiderült, hogy a gyerekeket Németországban már nemigen verik meg ilyen esetekben, de például attól tartanak, hogy csökkentik zsebpénzüket, vagy hogy a szülők szeretetmegvonással reagálnak. • MTI Panoráma Hongkong egyik hagyományos kínai ruhákat ktnáló drága cége, a Sanghaj Tang, valamint a legnagyobb jótékonysági egylet kampányt indított azért, hogy július 3án, a Hongkong Kínának történő, június 30-i átadása és az azt követő kétnapos nemzeti ünnep utáni első munkanapon mindenki hagyományos kínai ruhában menjen munkába, s egyúttal adakozzon jótékonysági célra. A Sanghaj Tang cég Gong Li népszerű kínai filmszínésznő arcképével már év eleje óta népszerűsíti a hagyományos kínai viseleteket, s a reklámjait a hongkongi hölgyek szívét megdobogtató Andy Lau énekes külön az átadás alkalmából komponált „Kínai" című száma festi alá. Dávid Tang, a „Kínai nap" fő szervezője, s egyben a Sanghaj Tang vezetője azt reméli, hogy a dolgozók 20-25 százaléka megy majd munkába a kínai kultúra egyik aranykorában uralkodó, X. századi Tang dinasztia idején divatos ruhákban, bár a Reuter tudósítójának nyilatkozva meghagyta, hogy alsónadrágot például elég nehéz tizedik századi kivitelben kapTovább erősödik a nappali felmelegedés Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Nyugat-Curópa nagy részének időjárását egy ciklon határozza meg, melynek hatására a gyakran erősen megnövekvő felhőzetből többfelé esik az eső. A kontinens középső és déli vidékén általában kevés a felhő, csapadék csak elvétve fordul elő. A Kárpát-medence fölé ma estig délről meleg levegő áramlik, így tovább erösödik a nappali felmelegedés. Hazánkban is meleg idö várható. A többször megnövekvő felhőzetből helyenként fordulhat e/ő zápor, esetleg zivatar. Idánként megélénkül a délkeleti, déli szél. A hőmérsékleti maximum 25, 30 fok között várható. Adok Lilla Június 26., 6 óra 15 perc, 3700 g. Sz.: Ádokné Vida Erzsébet és Ádok Pál. Makón Kókai Kelli Kitti Június 25., 11 óra 20 perc, 2750 g. Sz.: Tősmagi Szilvia Anikó és Kókai Ferenc (Makó). Gazdag Klaudia Június 26., 0 óra 25 perc, 3500 g. Sz.: Gyenge Anikó és Gazdag Tibor (Makó). Szentesen Hegedűs Laura Június 25., 0 óra 5 perc, 2890 g. Sz.: Manga Julianna és Hegedűs István (Gádoros). A családoknak szívből gratulálunk! Intelsat-mühold Intelsat-802 jelzéssel újabb nyugat-európai távközlési műholdat lőttek fel és állították pályára szerdán késő este. A műholdat Francia-Guyanából indították Ariane-4 rakéta segítségével. Húsz perccel felbocsátása után a 3,4 tonnás Intelsat-802 műhold és a rakéta elvált egymástól. Ezúttal 97. alkalommal bocsátottak fel Ariane-4 rakéta segítségével távközlési műholdat. Óriás strucctojás Óriás tojást tojt egy strucc a Pest megyei Vasadon lévő struccfarmon. Az egyedülálló darab súlya két kiló 26 deka. Amint Szőke Tibor a farm tulajdonosa elmondta, a Guiness rekordok könyve szerint az eddigi legnehezebb strucctojás 2,15 kilogramm volt. Egy átlagos strucctojás egyébként hozzávetőleg másfél kilogrammot nyom. A rekord súlyú tojás ráadásul kétszikű, vagyis egyszerre két zigótát is tartalmaz, ami azt jelenti, hogy - elvileg - két kis csibe is kikelhet belőle. A tulajdonos a speciális strucckeltető gépbe helyezte a rekord tojást, ahol 42 nap után törik majd fel a kiscsibék. Csongrád megyében ma az alábbi városok körzetében számíthatnak sebességellenörzési akcióra a járművezetők. Szeged: 5 és 7, valamint 9 és 23; Kistelek: 14 és 23; Makó: 6 és 22 óra között. A rendőrség a változtatás jogát fenntartja! A2 Országgyűlési Könyvtár állományából törölve wv > A Nap kel: 04.49, "ed nyugszik: 30.45, A Hold kel: 0.53, nyugszik: 13.44 Napi óriaghámérsáklef LLLLL V> v, V/ melegfront hidegfront Icettós front A vlx*ll*s tegnap A Tisxa Szegednél: 303 cm. Csongrádnál: 344 cm, Mindszentnél: 399 cm. A viz hőfoka Szegeden: 30,7 *C A Maros Mákénál: 77 cm.