Délmagyarország, 1997. június (87. évfolyam, 126-150. szám)

1997-06-04 / 128. szám

SZERDA, 1997. JÚN. 4. BELFÖLD 3 Hova „megy" a töke? • Csenger (MTI) Az Európai Unió elfogad­ta Csenger város és a Sza­bolcs-Szatmár-Bereg Me­gyei Fejlesztési Tanács kö­zös pályázatát, és 2,5 millió ECU támogatást ad a Csen­gersima és Pete (Petea) ha­tárállomásának korszerűsíté­séhez - jelentette be kedden, a Csengerben rendezett ma­gyar-román határ menti pol­gármesteri találkozón Apáti György, a település önkor­mányzati vezetője. A re­konstrukció a tervek szerint még az idén megkezdődik. Megafa • Gyöngyös (MTI) Rendeződni látszik a Gyöngyös határában fekvő Megafa telep sorsa. A tulaj­donos, a CW Kereskedelmi és Finanszírozási Kft. beje­lentette, hogy kiépíti a telep megközelítéséhez szükséges közlekedési csomópontot és megkezdi az engedély nélkül felépített három épület le­bontását. Az egykori „Mor­vái Birodalom" részeként működtetett kereskedelmi centrum helyén mezőgazda­sági-termény raktárakat ala­kít ki a Magyar Nemzeti Bank tulajdonában lévő cég. Kerékpárút • Fertőd (MTI) A Nyugat-Európából Kö­zép-Európa felé haladó nem­zetközi kerékpárutak tovább­építése Győr-Moson-Sopron megye közlekedési beruházá­sainak jelentős tétele. Ezek közé tartozik a Fertő menti és a Duna menti út. Mindkettő­höz uniós PHARE-forrásokat is felhasználhatnak. A Fertő mentire az idén 400 ezer ECU-t költenek: kiépítik a Balf és Fertőboz közötti sza­kaszt. Eddig az út mintegy 60 százaléka készült el. A Duna menti kerékpárutat ez évben 630 ezer ECU-ből fejlesztik tovább a Hédervár és Győrúj­falu közötti térségben. A me­gye az idén további forrást szándékozik szerezni PHA­RE-pályázaton. Hatvanéves a bányászkodás • Oroszlány (MTI) Hatvan évvel ezelőtt kez­dődött meg a bányászat Oroszlányban; a jubileum al­kalmából kedden szakmai konferenciát tartottak. A megemlékezésen jelen volt több egykori építő, a későbbi dolgozók és vezetők, vala­mint jó néhány országos szakmai csúcs elérésében közreműködő szakemberek. Az ünnepségen elmondták: az évszázad elején földmű­velők szántás közben buk­kantak rá az első szénrögök­re. Az első aknát 1937-ben kezdték építeni. 1945 után sorra épültek az új üzemek. A vállalat 1965-ben érte el termelési csúcsát: 7000 dol­gozója akkor 3,6 millió ton­na fűtőanyagot bányászott ki. A német-magyar tu­dományos és technoló­giai együttműködési ve­gyesbizottság ezekben a napokban ülésezik Magyarországon. A há­rom napos megbeszélés második napján, teg­nap, Szegedre látogat­tak a bizottság tagjai. A német delegáció vezető­je, dr. Volker Knoerich, a Német Szövetségi Ok­tatási, Kutatási és Tech­nológiai Minisztérium nemzetközi együttmű­ködési alosztályának vezetője előadást tartott a tudományegyetemen. A delegáció megismer­kedett a Bay Zoltán Bio­technológiai Kutatóinté­zetben folytatott al­kalmazott kutatásokkal is. A József Attila Tudomá­nyegyetemen dr. Rácz Béla általános és tudományos rek­torhelyettes fogadta a vendé­geket és ismertette a szegedi felsőoktatás helyzetét. Dr. Volker Knoerich arról be­szélt, hogy Németországban annak a felismerésnek a nyomán, mely szerint a tu­domány és a technika a leg­szorosabb kapcsolatban áll a felsőfokú oktatással - a mi­nisztérium nevét és feladat­körét is megváltoztatták. A korábbi kutatási és technoló­giai tárca már az oktatásért is felelős, mert a három terü­let együttes fejlesztése elen­gedhetetlen. A világ gazdaságának globalizálódása, a tőke moz­gásának természete (hogy tudniillik oda „megy", ahol a leghatékonyabban működ­het) mára kialakította azt há­rom gazdasági régiót, ame­lyek között a világméretű verseny folyik: az USA, a távol-keleti országok és az európaiak gazdasági verse­nyében Európának akkor van esélye, ha a jelenleginél hatékonyabban lehet a gaz­daságban felhasználni a tu­domány és a technológia új­donságait. A kívánatosnál egyelőre kevesebb az euró­pai országokban a találmá­nyok száma, s hagyományo­san nehezebb a megvalósu­lás útja is. Németországban jelenleg a GDP 2,3 százalé­kát fordítják kutatásfejlesz­tésre; ez Európában sem a legjobb arány, hiszen Finn­országban ugyanez az arány­szám 2,9. (Japánban: 3 szá­zalék.) Magyaroroszágnak van mit behozni: a GDP 0,7 százalékát fordttjuk kutatás­fejlesztésre. A teendőkről, a verseny­képesség javításáról tárgyalt már az Európai Parlament, a konkrét együttműködéseket az országok kétoldalú kap­csolataiban, az illetékes mi­nisztériumok koordinálásá­val kell megvalósítani. A né­met minisztérium fejlesztési stratégiájában három kiemelt régió szerepel: a Távol-Ke­let, Dél-Amerika és Kelet­Európa. Ez utóbbi keretében a német-magyar kétoldalú tudományos és technológiai együttműködés egy évtized­re tekint vissza; az említett stratégiai célok szellemében ezt tovább kívánják erősíte­ni. A német és az európai ku­tatási, fejlesztési feladatokat ismertető előadás után a sze­gedi tudományegyetem rek­torhelyettese, dr. Rácz Béla némi keserű humorral arra hívta föl a vegyesbizottság tagjainak figyelmét, hogy befolyásukat érvényesítve próbálják tudatosítani az il­letékes minisztériumokban a következő összefüggést: ha Magyarországon a NATO­tagsággal meg kell duplázni a védelmi költségvetést, ak­kor a kutatásra és fejlesztés­re szánt pénzeket legalább a jelenleginek a háromszoro­sára kell növelni - különben hamarosan nem lesz mit vé­deni... S. E. • Budapest (MTI) A fogamzásgátlásról és a családtervezésről tanácskoz­tak az országos védőnői konferencia résztvevői ked­den a fővárosban. Lépes Pé­ter, a Népjóléti Minisztérium helyettes államtitkára meg­nyitó beszédében méltatta a közel négyezer védőnő áldo­zatkész munkáját. Tevé­kenységüket különösen fon­tosnak tartotta, most amikor a művi terhességmegszakítá­sok száma tekintetében ha­zánk a világranglista harma­dik helyén áll. Szolnoki Andrea főpolgármester-he­lyettes a konferencia meg­kezdése előtt megnyitotta a Csepeli Kórház Szakorvosi Rendelőintézetében az or­szág első fogamzásgátlási ambulanciáját. A rendelésen különböző vizsgálatokat vé­geznek - rákszűrés, vizelet­vizsgálat, májfunkció - és fi­gyelik az esetleges panaszo­kat, vagy mellékhatások gyakoriságát is. - . / / - II S • , V-Í / - , / ' / ^ f ^ V A REGI0 LEGNAGYOBB PADL0SZ0NYEG-, PVC- ES TAPÉTAVALASZTEKA, 1200 nű-en BUDAPEST, MISKOLC, DEBRECEN, SZEGED FUTO­SZÖNYEGEK 0,67 m 1190 Ft/m'-Wl 0,95 m 1690 Ft/m'-tól 1,2 m 1990 Ff/m'-fól SZEGÖLÉCEK, RAGASZTÓK, SZERSZÁMOK AKCIÓS SZŐNYEGEK nagy választékban PVC 2-3-4 m szélességben mór 490 Ft/mJtöl KARNISOK 1,2 m-től 3 m-ig 5-féle színben 1890 Ft/db-tól r» -Szerviz szaktanácsadás méretre vágás szeges házhoz szállítás Váfáitolyi Pál u. 3-5. Tel./fax: 62/466-845 (A konzervgyári diszkont mellett) INGYENES ÉS KÉNYELMES PARKOLÁSI LEHETŐSÉG! Nyitva tartás: hétköznap: 8-19-ig, szombaton: 8-15-ig 1 röviden Pályázat A delegáció ellátogatott a Bay Zoltán intézetbe is. (Fotó: Karnok Csaba) Tartós állami vagyonkezelés e Budapest (MTI) A privatizációs folyamat a vége felé közeledik, és egyre inkább előtérbe kerül a tartósan állami tulajdonban maradó vagyon kezelése. Az ÁPV Rt. helyett létrejövő új szervezeti forma koncepció­járól és a tartós állami va­gyonkezelésről rendezett kedden szakmai konferenci­át a Gazdálkodási Tudomá­nyos Társaság és az ÁPV Rt. Budapesten. A gazdasági élet vezetőinek szóló konfe­rencián különböző koncep­ciókat ismertettek. Kovács Árpád, az ÁPV Rt. igazgatóságának elnöke szerint nem az ÁPV Rt. fel­adata meghatározni a va­gyonkezelés jövőjét. A tar­tós állami vagyonról azért is időszerű beszélni, mert még jelenleg is 600 milliárd fo­rintot tesz ki az ÁPV Rt.-nél lévő állami vagyon, és ebből mindössze 300-400 milliárd forintnyi privatizálható. Ko­vács Árpád szerint 100 mil­liárd forint a nehezen értéke­síthető hányad értéke. Van­nak olyan privatizációs lépé­sek, amelyek áthúzódnak a következő esztendőre ­hangsúlyozta Kovács Árpád, ilyenek például az MVM Rt. és a közúti szállítási cégek értékesítése. Az ÁPV Rt. feladatai kö­zé tartozik a hátralévő priva­tizáció lebonyolítása, vala­mint mintegy 2000 privati­zációs szerződés további menedzselése, archiválása, és az elmúlt hét év magáno­sttási folyamatának elszámo­lása. Becker László, az ÁPV Rt. ügyvezető igazgatója szerint a közeljövő feladata lesz, hogy kialakítsák azt az állami vagyonkört, amelyet majd kezelni kell. Egyházellenes plakátok • Gyöngyös, Eger (MTI) Egyházellenességet sugal­ló plakátok jelentek meg hét­főről keddre virradó éjszaka Heves megye több városá­ban, a legtöbb Gyöngyösön és néhány Egerben. A röpira­tok egy Kossuth Lajosnak tulajdonított kijelentést idéz­nek, amely szerint „hazaáru­lással határos merénylet", ha a katolikus egyház a Vatikán utasítása alapján jár el az ál­lamot érintő ügyekben. A nemzeti színű keretbe foglalt plakátokon Kossuth Lajos alakja látható. Felette az idé­zet, amely - állítják a plakát ismeretlen szerkesztői ­Kossuthnak a Függetlenségi Párt vezetőjéhez, Helszy Ig­náchoz 1893-ban Turinból írt levelében olvasható. Esze­rint: „Én a hazaárulással ha­táros merényletnek tartom azt, ha a Magyar Katholikus Klérus, akármely oly kérdés­ben, amely a magyar tör­vényhozás ellenőrzése alatt álló kormány, akárminő tet­tének megbtrálására tartozik, a római pápától kér utasí­tást." A plakát-röpiratról hi­ányzik a kibocsátó megjelö­lése. Juhász Ferenc atya, az érsekség sajtószóvivője úgy nyilatkozott, hogy ők ugyan nem kívánnak senkit vádol­ni, ám a nép ítélt, hiszen lá­tott olyan falragaszt, ame­lyen tintával pótolták az SZDSZ aláírást. Ugyancsak a szabaddemokratákat gya­núsítja a plakátragasztással Nag^ Lajos gyöngyösi apát­plébános is. Fodor Gábor, Gyöngyös országgyűlési képviselője viszont cáfolja a vádakat, mint mondta: minden olyan gyanúsítást, ami azt feltéte­lezi, hogy az SZDSZ ragasz­totta volna ki a plakátokat, határozottan visszautasít. jegyzet Jobb ma egy tabletta,.. A Nagy Generációnak nevezett korosztály, a ma öt­venesei ama felszabadult érzéssel kezdhettek sze­xuális életet és indíthatták el a szexuális forradalmat, hogy nincs mit kockáztatniuk. Ez idő tájt kúsztak be hozzánk a ,Jogalmazásgátlónak" csúfolt tabletták. Akkoriban még persze csak a legfelvilágosultabb leá­nyok és asszonyok tették a fogmosó poharuk mellé a mindennapi pirulákat, később aztán futószőnyegként terjedt tovább az antibébitabletták használata. Ki-ki vette és szedte, amit éppen a barátnője, a padtársa, jobb esetben a nőgyógyásza ajánlott neki. Jó sok évvel később aztán érkezett a riadalom, pontosabban a rio­gatás, hogy a tablettáktól rákot, érbetegséget, infark­tust lehet kapni. Ami a hőskorban kapható pirulákat illeti, ki tudja, hányan fizettek drága árat a fogamzás­gátlás forradalmian új szereiért? Hogy most hol tartunk tablettaügyben? Állítólag a fogamzásképes korú nők fele szed teherbe esés elleni tablettákat, ennek ellenére az abortuszok száma évi 80 ezer. Sajnálatos ez azért is, mert ennyi gyermek nem születik meg, meg azért is, mert egy-egy művi terhes­ségmegszakttás nem veszélytelen beavatkozás. Marad­nak hát a korszerű védekezésre kitalált, talán ma már veszélytelen tabletták. A népességfogyásért aggódok persze most felhör­dülnek, mondván: Szüljön a magyar anya!, s ne az abortusz kontra pirulák harc legyen a porondon. Csak hát a magyar anya, ha nem akar, akkor úgysem fog szülni, s minden eszközt megragad, hogy elkerülje, vagy megszabaduljon nem kívánt terhétől Még akkor sem szül, ha fejére olvassák, hogy ha nem ad elég utódot az országnak, akkor az ezredfor­dulóra csak 9 millióan leszünk. S ha nem óhajt gyer­meket, vagy egynél, kettőnél több csimotát, legalább hadd védekezzen, ismeretekkel felvértezve, olyan mó­don, amelyről úgy tűnik, a legideálisabb. M ég mindig inkább a tabletta, mint néhány hét múlva egy méhkaparás, vagy kilenc hónap múl­va egy kukába dobott csecsemő. C90-, (JoLotcJU^ Szeged, Csongrádi sgt. 27. Tel /fax: 02/491-022 Szeged, Dorozsmai út 5. TeL/fax: 62/311 -092 MODUL BAU Uj termék POROTON 36x21,5x 1 9-es 1 tégla (22,2 db/m3) 83 Ft/db. Szeged területén ingyenes házhoz szállítással! Fogamzásgátlási ambulancia Leszavazták • Budapest (MTI) Az Országgyűlés 65 igen szavazattal, 91 ellenében, 47 tartózkodással nem fogadta el Csiha Judit válaszát, ame­lyet a privatizációt felügyelő tárca nélküli miniszter Far­kas Imre szocialista képvise­lő interpellációjára adott kedden délután a parlament­ben. A honatya sürgette, hogy a nehéz helyzetben lévő, el­adósodott Tisza Cipőgyár Rt. minél előbb támogatás­hoz jusson.

Next

/
Thumbnails
Contents