Délmagyarország, 1997. június (87. évfolyam, 126-150. szám)
1997-06-20 / 142. szám
PÉNTEK, 1997. JÚN. 20. A HELYZET 9 Új egyetemi tanárok Megvesztegetett rendörök • Pótgyermeknap, sportdélután Óvodai oromok • Az Éliker és a „birodalmi lépegetők" Övön aluli ütések Tizenhárom üzletét tette vonzóbbá az Éliker Rt. - csak az árak maradtak. (Fotó: Miskolczi Róbert) • Budapest (MTI) A Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatal - a Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálata információi alapján, a Budapesti Rendőr-főkapitányság vizsgálati főosztálya segítségével - kedden nyomozást rendelt el fontosabb ügyekben intézkedő hivatalos személy által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés bűntette és más bűncselekmények miatt. Erről a BRFK Sajtószolgálata csütörtökön közleményben tájékoztatta az MTI-t. • Munkatársunktól Pótgyermeknapot szervezett a minap a Gyertyámos utcai Óvoda alapítványa az ovisoknak és szüleiknek. Felejthetetlen élményt nyújtott mindenkinek a rendezvény valamennyi programja. Az óvónők bábjátékával kezdődött az esemény, majd néptáncbemutató és táncház várta a kicsiket és nagyokat egyaránt. A gyerekeket megismertették különféle „kézművességekkel", tanulhattak agyagozni és gyöngyöt fűzni. Szavalóversenyen is összemérhették tudásukat az apróságok. Ebéd után a kicsik a River együttessel együtt énekeltek, majd kisorsolták a tombolatárgyakat. A gyermeknapot sportvetélekedő zárta, a legnagyobb sikert a dajkák csapata aratta. Az óvoda dolgozói és a szülők köszönik a Délmagyarország Kft., a Százszorszép Gyermekház Babszem tánccsoportja, a Városi Sportigazgatóság, a Chio-Chips, a Pick Rt., a Danone, a McDonald's, a Kerek-Perec Pékség, a Szegedi Sütödék Kft., az Iskolák Sportboltja, a Colibri Édesipari Kft., a Kiss & Co. Kft. és a DHL segítségét. Külön köszönetet mondanak a zsűritagsáAz eddigi nyomozás adatai szerint a budapesti XIII. kerületi rendőrkapitányság idegenrendészettel foglalkozó három, jelenleg őrizetben levő beosztottja 1996-97-ben több személytől pénzt és egyéb előnyt fogadott el hivatali kötelessége teljesítéséért, illetve azért, hogy kötelességüket megszegve, hamis tartózkodási engedélyt, valamint más idegenrendészeti hatáskörbe tartozó iratot adjanak ki. Az eljárás gyanúsítottjai között vannak a jogtalan előnyt nyújtó személyek is. got vállaló dr. Ilia Mihály tanárnak, Simái Mihály költőnek és Pathó Attilának. A kihívás napján rendezte meg a JATE napköziotthonos óvodája hagyományos sportdélutánját. Az ovi udvarán és tornatermében együtt sportolt szülő és gyerek. Az „ovimarathonon" több mint ötvenen futottak. A rendezvényhez kapcsolt jótékonysági vásár bevételéből létrehozták az óvoda Gyermekkert alapítványát, melynek célja, hogy az intézmény anyagi gondjain segítsen. Az óvoda vezetője, Madarászná Szász Éva köszöni mindazok segítségét, akik hozzájárultak a sportdélután sikeréhez. Segítettek az óvodai dolgozók, a szülők - köztük Maróti László és Kapás Edit -, valamint néhány magáncég. Az adományokért az ovisok hálásak például a Délmagyarország Kft.-nek, a Friesland Hungariának, a Tisza Reklámügynökségnek, a Sportbarlangnak, a Liliom cukrászdának, a Sootersnek, a Csiga pékségnek, a Dobay kertészetnek, a Zephir és a Karnis boltnak, a Bálint Sándor könyvesboltnak, a Magyar Rádió szegedi stúdiójának, valamint a sportot „vezénylő" főiskolásoknak. Szabó József tanár úrnak és diákjainak. Az elmúlt időkben keveset lehetett hallani a Szegedi Éliker Rt.-röl. Jó két esztendeje, hogy a hosszasan vajúdó privatizációs folyamat végén a szegedi Pick Rt. vásárolta meg a kiskereskedelmi láncot. A tizenhat élelmiszerboltot üzemeltető társaság nagy átalakításon esett át az elmúlt másfél esztendőben. Szükség volt rá, hiszen Szegeden is egyre-másra jelennek meg a „birodalmi lépegetők", azaz a nagy, külföldi multicégek, akikkel - tetszik, vagy sem versenyezni kell a hazai kereskedelemnek. - Másfél évvel ezelőtt, amikor vezérigazgatónak kineveztek az akkor négymilliós hasznot hozó társaság élére, az volt az elvárás, hogy versenyképessé tegyük a céget - mondja Tóth István vezérigazgató. • MTI Press Klasszikus vonalú sötétkék kosztüm, fehér gombokkal, harisnya, trotörsarkú szandál, ékszerként fehér klipsz. Horn Gyula felesége kedves mosollyal tessékel a miniszterelnöki rezidencia vendégváró halijába. Hűsítővel, kávéval kínál. Elmondom, hogy nem készültem előre gyártott kérdésekkel, őszinte beszélgetést szeretnék. - Erre gondoltam én is mondja. - Nem szívesen nyilatkozom. Eléggé megvisel a sok igazságtalanság és alaptalan vádaskodás, bár a nyilvánosságot szerencsére korántsem ez jellemzi. • Akkor Önnek nem szabad a parlamenti közvetítéseket sem nézni! - Bizony, nem értem, hogy felelős politikusok miért nem vitatkoznak érvekkel és kulturáltan? Arról nem is szólva, hogy a megnyilvánulásaikkal milyen példát mutatnak a felnövekvő nemzedéknek. • Hogyan, honnan kíséri figyelemmel a férje munkáját? - Meghallgatom a híreket, nézem a híradót, olvasom az újságokat. Ha a férjem nem túl fáradtan ér haza, akkor ő • Sikerült? - Egy év alatt megtöbbszöröztük a nyereséget. De igazából ez keveset mond egy kívülállónak. A vásárlók egészen mást látnak. • Mit? - Azt, hogy megváltozott az Éliker arculata. És ez egy nagyon tudatos folyamat eredménye. Tizenhárom üzletünket korszerűsítettük, hozzáigazítottuk a kor követelményeihez. Ötvenötmillió forintot költöttünk arra, hogy a vásárlók jól érezzék magukat akkor, ha betérnek hozzánk. Mindezt úgy, hogy az árainkon ne látsszon. Az elegáns környezet nem takarhat magasabb árakat. • Vagyis? - Ma már mindent a beszerzés dönt el a kereskedelemben. Csak úgy lehet a vásárlóknak kedvező áron kínálni bármit is, ha a nagy vevő pozíciójából olcsóbban tudunk beszerezni árukat. Most ez a legfőbb célunk. is mond néhány szót a munkájáról. • A férje gyakran utazik külföldre. Ez esemény, amelyről beszámolnak a lapok, a rádió, a tévé. Ön mikor kíséri el? - Külföldre természetesen csak akkor utazom, ha a meghívás nekem is szól. Legutóbb Szingapúrban és Malajziában voltam vele, de elkísértem Japánba, Norvégiába is. • Jelentett-e valaha is problémát itthon, hogy a családanya-feladat a firsl lady szereppel párosult? - Nem vagyok first lady, ezért itthon sem akarok magamnak jogot bizonyos protokolláris eseményeken való szerepléshez. Ettől függetlenül számos karitatív rendezvényen részt vettem, és a családtagjaimmal vállaljuk a jótékony célú előadásokra a jegyek árusítását. Azt azonban nem tudom vállalni, hogy bankoktól, vállalkozóktól milliókat szerezzek ilyen célokra. Ha személyes megjelenésemmel, tevékenységemmel segíteni tudok, megteszem. • Mennyire tisztességes ma a kereskedők versenye Szegeden? - Az üzletben nehéz tisztességről beszélni. Inkább úgy fogalmaznék, jobban szabályozni kellene ezt a területet. • Mire gondol? - Például arra, hogy senki se kínálhassa beszerzési ár alatt a portékáját. Ez már övön aluli ütés a versenyben, de sajnos ma előfordul ilyen. Az úgynevezett kemény- és lágydiszkontok néhány száz cikket kínálnak és igyekeznek árban mindenki alá menni. De egy ilyen városi lánc, mint az Éliker, a vevői igényei miatt 7-8 ezer áruféleséget is tart. Persze mi is folyamatosan azzal birkózunk, hogyan tudjuk csökkenteni árainkat. • Meddig maradhat életképes egy cég, ebben a lefelé tartó licitben? - A hazai kereseti viszonyok úgy alakultak, hogy egy • Hogyan telik egy eseménytelen napja? - Pontos időbeosztással élek. Általában fél hétkor kelek, s mivel a gyerekeinkkel, unokáinkkal együtt élünk itt a rezidencián, reggelit készítek nekik. Aztán bevásárolok, intézem a hivatalos dolgokat, virágokat gondozok. Hétközben nem, de a hétvégén mindnyájunkra én főzök. Egyébként erre a férjem is igényt tart. • Például mire? Mi a kedvenc étele a miniszterelnöknek? - Most a sláger a tojásos galuska fejes salátával, de kedveli a töltött káposztát, a pörköltet tésztával és a sült húst krumplikörítéssel is. Az unokáimnak gyakran sütök süteményt, ők még nem fogyókúráznak. • Mi jelenti az Ön számára az igazi kikapcsolódást? - Egy héten legalább egyszer lemegyek a Fejér megyei telkünkre, mert rengeteg a munka. A fiam, ha tud, segít, de többnyire egyedül csinálok mindent. Húsz évvel ezelőtt hirdetés útján vettük a profitorientált társaságnak is figyelemmel kell lennie a szociális viszonyokra. A piacon egyelőre nem lesz lényegesen több pénz a vásárlóknál, azzal kell beérnünk, ami van. • Mennyire tudja az Éliker a szegedi árakat diktálni? - Egy közelmútbeli felmérés szerint meghatározóak vagyunk ezen a téren a városban. • A tortál viszont egyremásra újraszeletelik! - Igen. Mégpedig úgy, hogy a hazai futballpályán neves külföldi játékosokkal kell megküzdenünk. S ha életben szeretnénk maradni, nincs más lehetőségünk csak az, hogy a dobogón végezzünk. Ézért a jövőben is igyekszünk tartósan alacsony árakat diktálni, mert látszik, ma csak így maradhat életképes egy kereskedelmi vállalkozás. Rafai Gábor telket, a présházzal együtt. Sajnos a nádtetőt cserépre kellett cserélni, nagyon öreg volt már. Építettünk egy kis pincét hozzá, abban tároljuk az almát, a különböző gyümölcsöket, zöldséget, meg a saját szőlőnkből készített bort. • Horn Gyulának, miniszterelnökként jut ideje „gazdálkodásra "? - Ott érzi igazán jól magát, dolgozik; volt rá eset, hogy rekkenő hőségben estig meg sem állt. Permetezett, géppel megkapálta a szőlőt, aztán meg kézzel kiszedte a tőkék közül a gazt, füvet nyírt, majd a maga készttette kerti zuhanyozónál lemosakodott, és közölte: Indulhatunk haza! • Szabad érdeklődnöm, hogyan ismerkedtek meg? - Az nagyon kedves történet. Negyvenkét évvel ezelőtt a Bajcsy-Zsilinszky út és Alkotmány utca sarkán volt egy zenés, táncos hely, hétvégén oda jártunk a kolléganőimmel. Az egyik alkalommal tánc közben figyeltem fel a fal mellett álló „helyes fiúra" - Így neveztem el magamban. • Munkatársunktól Göncz Árpád köztársasági elnök 1997. július 1-jei hatállyal egyetemi tanárokat nevezett ki. A József Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karára: dr. Blazovich László (másodállású, Jogtörténeti Tanszék), dr. Zeller Gyula és dr. Dinya László (másodállásúak, Marketing-Menedzsment Tanszék). Bölcsészettudományi Kar: dr. Olajos Terézia (Klasszika-Filológiai Tanszék), dr. Szigeti Lajos (Modern Magyar Irodalmi Tanszék), dr. Wojtilla Gyula (Ókortörténeti Tanszék), dr. Csapó Benő (Neveléstudományi Tanszék), dr. Bassola Péter (Német Nyelvészeti Tanszék), dr. Csejtei Dezső (Filozófia Tanszék), dr. Szörényi László (másodállású, Olasz Nyelvi és Irodalmi Tanszék). Természettudományi Kar: dr. Lehoczki Endre (Növénytani Tanszék), dr. Gallé László (Ökológiai Tanszék), dr. Szente Magdolna (Összehasonlító Élettani Tanszék), dr. Ésik Zoltán (Számítástudomány Alapjai Tanszék), dr. Penke Botond (másodállású, Szerves Kémiai Tanszék), dr. Kiss Tamás (Szervetlen és Analitikai Kémiai Tanszék), dr. Erdőhelyi András (Szilárdtest és Radiokémiai Tanszék), dr. Szendrei Mária és dr. Czédli Gábor (Algebra és Számelméleti Tanszék). A Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem új tanszékvezetői, illetve egyetemi tanárai: dr. Dombi György tanszékvezető egyetemi tanár (Gyógyszeranalitikai Intézet), dr. Husz Sándor egyetemi tanár (Bőrgyógyászati Klinika), dr. Járdánházy Tamás egyetemi tanár (Idegés Elmegyógyászati Klinika, Neurológia), dr. Pajor László tanszékvezető egyetemi tanár (Urológiai Tanszék), dr. Szabó János tanszékvezető egyetemi tanár (Orvosi Genetikai Intézet), dr. Thurzó László tanszékvezető egyetemi tanár (Onkoterápiás Klinika). Úgy látszik, észrevette, hogy megnéztem, mert lekért a partneremtől. Fél év múlva összeházasodtunk. • Hogyan alakult az élete, miután Horn Gyula akarva-akaratlan is meghatározta azt? - A Mezőgazdasági Minisztériumban dolgoztam statisztikusként, onnan mentem nyugdíjba. Előtte kilenc évig éltünk külföldön, a féljem beosztása miatt. • Az életükei alakító körülmények változtattak az Ön egyéniségén? Hogyan látja ezt, visszatekintve a miniszterelnöki rezidenciából? - Én érzelmileg ugyanaz a vidéki lány maradtam, aki egy Vas megyei kis községből, Dukából került Budapestre. Hét testvéremmel együtt nagyon szegényen éltünk. Nekünk dolgozni kellett, de a családunkban mégis volt jókedv és szerettük egymást. Pedig mi csak egymás kinőtt ruháit hordhattuk. Ma sincs bundám. • Kérnek Öntől protekciót? - Sajnos, sokan kérnek írásban vagy telefonon személyes jellegű segítséget. De én nem akarok és nem is tudok ilyen ügyekben közreműködni. Sxig.thy Emma BANO CALCIUM-KOVAFOLD KAPSZULA A kovaföld fontos szerepet játszik • a haj minőségének javításában, • a töredezett köröm erősítésében, • a bőr állapotának helyreállításában. A kalcium elengedhetetlen • a csontok és a fogazat felépítésében. Természetesen az egészségért Kapható: gyógyszertárakban és gyógynövényszaküzletekben. Forgalmazó: Fahrvitex Kft. Tel./fax: 269-0197 a nagyszínpadon, zenekarral, tánckarral! 1 997. JÚNIUS 20., PÉNTEK 22 ÓRA A KONCERT VÉGÉN TŰZIJÁTÉK! • Látogatóban Horn Gyulánénál „Ma sincs bundám"