Délmagyarország, 1997. június (87. évfolyam, 126-150. szám)

1997-06-17 / 139. szám

KEDD, 1997. JÚN. 17. BELFÖLD 3 Koszorú Nagy Imre szobránál Közös koszorút helyezett el hétfőn reggel, Nagy Imre kivégzésének 39. évfordulóján a politikus buda­pesti szobránál Göncz Árpád köztársasági elnök, Gál Zoltán, az Országgyűlés elnöke és Horn Gyula mi­niszterelnök. Az emlékműnél lerótták kegyeletüket a Nagy Imre Társaság, az 56-os Szövetség és a Pofosz képviselői is. Az eseményen részt vett Kuncze Gábor belügyminiszter, Fodor István, a honvédelmi tárca politikai államtitkára, valamint Forgács László országos rendőrfőkapitány és Nováky Balázs, a Határőr­ség Országos parancsnoka. (MTI Telefotó) Végtelenítve... Dinnyevész jegyzet A másik Nagy rtirt a csöpp lányom. Borzongva könnyeztünk mi, i3 fölnőttek. A kisbabám éhes volt. Mi, nagyok a tévé képernyőjére tapadtunk, mert olyat láttunk, mint még soha: újratemették a hősöket, egy nép emlékezett for­radalmára - megrendülten, igazul. A csecsemőlyány jóllakott. Mi a közvetítés katarzisszerű élményétől gaz­dagodva hittük és mondottuk, hogy ezentúl minden másképpen lesz. Az egy különös június 16. volt. Nagy álmodott. Arról, hogy sem őt, sem Kádárt nem választották meg, hanem ellenük szavaztak. Újsá­got olvasott. Asszonyának kommentálta a híreket, „íme, ez Kádár!" - mondta 1956. december 11-én. Ahhoz szoktak, hogy mindig van. virág a lakásban. Ezért snagovi házukba krizantémot, a temetők ékét kérte a házvezetőnő, az operatív tiszt, akivel Nagy a harangszóról, a zenéről és a cigarettáról is beszélge­tett. Akinek feljegyzései szerint Nagy Imre olyan férfi, akinek nagyon fontos a családja, optimista, hisz ab­ban, hogy minden meg fog oldódni. Ez a másik, a sna­govi besúgók által festett Nagy Imre-portré. És még sok-sok más, hétköznapi, apró részlet, amit nem isme­rünk. Se Nagyról, se társairól, se a forradalomról. \jagy Imrét és társait csak egyetlenegyszer, akkor, Ii az újratemetéskor ünnepeltük - szépen. De felol­dódás és feloldozás nélkül. Ezért érezzük most úgy, hogy a forradalom és hősei távol maradtak, nem lettek a hétköznapok részévé. Évfordulók főszereplőivé ma­gányosodtak a mártírok. Helyettük az eméktáblákat és sírokat koszorúzó percpolitikusok hosszú névsora, a mai szónokok szóvirágai számítanak. Semmi különös. A csöpp lyány ma már kisdiák. S minden másképp lett, de nem úgy, mint reméltük. r l Búza nyomta Géza Beruházások • Kaposvár (MTI) Somogy megyében az idén a csaknem kétmilliárd forintnyi mezőgazdasági be­ruházáshoz 448 millió forint támogatást kapnak a gazdál­kodók. A 110 pályázó közül 79-en feleltek meg a megle­hetősen szigorú feltételek­nek. Mint mondta: a jelent­kezők egy kivétellel egymil­lió forint feletti éves árbevé­telt igazoltak. Ez alapfeltétel ahhoz, hogy 150 ezer forint­nál nagyobb összegű támo­gatást kaphassanak. Vala­mennyiüknek öt évig garan­ciát kell vállalniuk arra, hogy az árbevételük nem csökken a támogatottsági ha­tár alá, ellenkező esetben a már kiutalt összeget időará­nyosan visszavonják a pá­lyázótól. A legnagyobb ad­ható támogatás 30 millió fo­rint. Bababarát kezdeményezés • Salgótarján (MTI) Európa minden kórházá­ban, szülészetén népszerűsí­teni fogják a salgótarjáni kórház szülészeti osztályá­nak természetes táplálást szolgáló, baba-barát kezde­ményezését. A kezdeménye­zés lényege az újszülöttek anyatejes táplálásának szor­galmazása. Nem fogadnak el szponzori támogatást setji tápszert, sem cumisüveget gyártó, illetve forgalmazó cégektől, az osztályról kitil­tották a cumisüveget, leszed­ték a tápszer reklámokat, s nem engedélyezik a kisma­máknak az ajándék baba­mama csomagok átadását sem, tekintve, hogy azok is tartalmazzák a mesterséges táplálás kellékeit. A salgó­tarjáni szülészek és nőgyó­gyászok baba-párti eltökélt­sége ma még meglehetősen szokatlan, ezzel együtt oly ígéretesnek tetszik, hogy a nemzetközi szervezet euró­pai elterjesztésre méltónak találta. A szisztéma szerint a csöppség 4-6 hónapig csak anyatejet kaphat, még tea sem jöhet szóba kiegészítés­ként. Közös pályázat • Nyíregyháza (MTI) Ismét közös pályázatot nyújtottak be a Szabolcs­Szatmár-Bereg megyei ön­kormányzatok az Országos Közmunkatanácshoz: csak­nem kétezer munkanélküli időszakos foglalkoztatását szeretnék megoldani 100 te­lepülésen. A közös pályázat elkészítésével és benyújtásá­val - csakúgy, mint január­ban - Szabolcs-Szatmár-Be­reg Megyei Fejlesztési Ta­nács nyíregyházi ügynöksé­gét bízták meg. Most a bel­vízkárok megelőzése érde­kében a csatornák tisztításá­ra, karbantartására és felújí­tására, illetve az önkormány­zati tulajdonban lévő bel-, valamint külterületi útháló­zat rendbe tételére pályáz­tak. • Gyöngyös (MTI) Tetten érte a rendőrség vasárnap hajnalban Gyön­gyösön azt a 20 éves fiatal­embert, aki egy utcai fülké­ből végtelenített telefonkár­tyával hívta fel ismerősét az Egyesült Államokban. P. SZ. gyöngyösi lakos már 30 ezer forintot elbeszélgetett, amikor a Matáv bejelentése • Budapest (MTI) Egyes kulturális műso­rok megszűnése, illetve nyári szüneteltetése nem jelenti azt, hogy száműzi a kultúrát programjából a Magyar Televízió. Azoktól a konkrét műso­roktól kell elbúcsúzniuk a nézőknek - legyenek azok kulturális, kereske­delmi, vagy más témájú­ak -, amelyek esetében üzlet- és műsorpolitikai indokok azt szükségessé teszik. Erről Peták István beszélt a Magyar Televí­zióban rendezett hétfői háttérbeszélgetésen. Az MTV Rt. elnöke újság­írók előtt hangsúlyozta: mun­káját a televízió kuratóriuma alapján a rendőrök a helyszí­nen lekapcsolták. A vizsgá­lat során az is kiderült, hogy nem ő az egyetlen a város­ban, akinek „szabadjegye" van a telefonokra, hiszen a hatóság lefülelte a 19 eszten­dős B. A. R.-t is, aki addigra már 120 ezer forintos szám­lát csinált a telefontársaság­nak. által elfogadott pályázata alapján végzi, amelyben már hónapokkal ezelőtt rendező elvként szerepelt az úgyneve­zett saját gyártású műsorok arányának jelentős csökken­tése. Egyértelműen azt jelez­te, hogy megválasztása ese­tén számolni kell néhány mű­sor megszűnésével. Peták Ist­ván elmondása szerint a Mú­zsa cfmú kulturális hfradó öt­perces adása naponta ötszáz­ezer forintba kerül, és - külső gyártású lévén - belső ellen­őrzés nélkül, kontrollálatla­nul jelent meg a képernyőn. E műsor esetleges pótlásáról László Józsefnek, az aktuális műsorokért felelős alelnök­nek kell majd döntenie. A te­levízió elnöke szólt arról is, hogy a Stúdió '97 jövőbeni • Medgyesegyháza (MTI) A dinnyepalánták felét vitte el a tavaszvégi „vés?" az ország egyik legnagyobb dinnyetermő helyén, Dél­Békésben, ahol a tucatnyi te­lepülésen mintegy 1100 hek­táron termelnek a kertészek dinnyét; a hatalmas kár oka minden valószínűség szerint a május végi hideg - nyilat­kozta Nagy Béla medgyes­egyházi polgármester, az im­már hagyományos nyárvégi medgyesi dinnyenapok fő­szervezője. Mint elmondot­ta, május végén több napon át éjszaka 2-5 Celsius fokra süllyedt a békés-aradi és bé­kés-csanádi tájon a hőmér­séklet, nappal sem emelke­sorsáról e hónap végén tár­gyal Érdi Sándorral, a műsor főszerkesztőjével. Leszögez­te: a Cimbora című gyermek­műsort fontosnak és folyta­tásra érdemesnek tartja, de költségvetését radikálisan csökkenteni kell. Kitért arra is, hogy a későbbiekben a Nap-kelte című műsor továb­bi sorsáról is tárgyal az érin­tettekkel. Peták István mun­kája jelentős eredményeként értékelte, hogy minden ne­hézség ellenére sikerült elke­rülniük az intézmény össze­omlását, és mára felépült a Magyar Televízió Rt. új szer­vezeti rendje. Bejelentette: szeptember l-jén előrelátha­tólag megkezdi műholdas su­gárzását a MTV 2-es csator­nája. Ez az adó szándéka sze­dett 10 fok fölé. Tudomá­nyos kutató véleménye sze­rint, ha a dinnyepalánták ki­bírták volna a tartós tavasz­végi hideget, akár Finnor­szágban is lehetne dinnyét termeszteni. A Medgyesegy­háza környéki dinnyeültet­vények pusztulásának fő oka a kedvezőtlen időjárás, a fer­tőzés másodlagos lehet. A laboratóriumi vizsgálat még tart, de minden jel szerint el­sősorban az időjárás okozta a dél-békési dinnyevészt ­mondta Halmágyi Tibor, a Békéscsabai Növényegész­ségügyi és Talajvédelmi Ál­lomás igazgatóhelyettese. A hervadás fő okának a rendkí­vüli időjárást tartják. rint elsősorban a fiatalokhoz szól majd, és összefogja a Magyar Televízió regionális műsorait. Az MTV1 továbbra is nemzeti főadó marad. Az rt. elnökének csütörtö­kig kell benyújtania az MTV Közalapítvány kuratóriumá­hoz az intézmény ez évi, úgynevezett nullszaldós üzle­ti tervét. Peták István utalt ar­ra: amennyiben a gazdasági okok miatt életbe kell léptet­ni egy esetleges katasztrófa­tervet, újabb megszorítások­kal kell számolni a Magyar Televízióban. Hangsúlyozta azonban, hogy a felmentésére irányuló kezdeményezések ellenére „nem fogja bedobni a törülközőt", mindent meg­tesz azért, hogy munkáját folytathassa. • Munkatársunktól Kezd komolyra for­dulni dr. Zsíros Géza volt kisgazda ország­gyűlési képviselőnek, a parlament mezőgazda­sági bizottsága exelnö­kének és társainak az ügye. A rendszerváltás idején egyébként elévülhetetlen ér­demeket szerzett a Független Kisgazdapárt talpraállításá­ban, a Békés megyei szerve­zet elnökévé is megválasz­tották, ám nemcsak a politi­kai hatalomból szorult ki jó ideje, hanem a politikai köz­életből is. Ráadásul ősszel a vádlottak padjára kell leülnie a Békésben csak „Búza" Gé­zának nevezett békéscsabai vállalkozónak - különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hanyag kezelés vétsége mi­att. Az ÁPV Rt. még 1994. március 31-én részvénytár­sasággá alakította át a Békés Megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalatot, a Bé­kési Gabona Rt. vezérigaz­• Budapest (MTI) Több mint 10 ezren kötöt­tek már szerződést a Lakás­kassza Első Általános La­kástakarékpénztár Rt.-vei, működése első hónapjában. Az ügyfelek 79 százaléka a legrövidebb, négyéves meg­takarítási időt választotta. A másik legkeresettebb válto­zat a nyolcéves megtakarítá­gatójává Zsíros Gézát kine­vezve. A vádirat tanúsága szerint az ősei földjén, Kun­ágotán gazdálkodó I. rendű vádlott, Zsíros doktor vád­lott-társaival (dr. V. E., dr. G. K., T. F. és P. F.), az igazgatótanács tagjaival egyjitt összesen 19 millió 15f ezer 99 forinttal károsí­totta meg az rt.-t, valósággal a tönk szélére juttatva azt. Az egymást jutalmazó „bé­kési ötök" a dolgozók 1995. évi munkabérének 85 száza­lékát jogtalanul osztották fel egymás között, elkövetve a különösen nagy vagyoni hát­rányt okozó hanyag kezelés vétségét és a különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűt­len kezelés bűntettét. A Bé­kési Gabona Rt. kártérítést követelt, ezért zár alá vették a vádlottak egyes vagyontár­gyait. A Békéscsabai Városi Bí­róság szeptemberben tár­gyalja a 14 oldalas vádirat­ban rögzített, öt vádpontból álló bűncselekményt. Cs. D. L. si idejű konstrukció volt. Ed­digi tapasztalataikat a Lakás­kassza igazgatósági tagjai hétfői sajtótájékoztatójukon ismertették. Elmondták: nagy az érdeklődés a három hónapos előtakarékosság után felvehető lakásépítési és -vásárlási kölcsön iránt is, amelyet a Postabank nyújt az ügyfeleknek. Szavatossági idő • Budapest (MTI) Egyre több panasz érke­zik a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőséghez a lábbe­lik és a textilruházati ter­mékek szavatossági idejére vonatkozóan. Több üzlet­ben mindössze 1-3 hónap szavatossági időt vállalnak - a jogszabályban megha­tározott hat hónappal szem­ben... Peták a tévés „szünetekről" Lakáskassza-szerződés UTAT AZ ÚJ GENERÁCIÓNAK Volvo S40 és V40 Elegáns megjelenés, tökéletes magabiztosság és dinamizmus. Egyszóval minden, ami a sikerhez kell! Volvo S40 és V40. Vegye fel Ön is az új generáció ritmusát! Volvo S40 1.6 már 3 995 OOOFt-tól* Szériafelszereltség: 4 légzsák. ABS. szervókormány. központi zár. szinezett üvegek­Szeretettel várjuk próbaúttal egybekötött bemutatónkra, június 20-án és 21-én (péntek-szombat)! „Veszprémi" Autószalon Kft. VOLVO Szeged, Algyői u. 65., Tel./fax: 62-473-000, fax: 62-473-001 Vezetésre született • +» HUr/NLG árfolyamon VOtVO ASSISI ANCt f||H - NAPPAI

Next

/
Thumbnails
Contents