Délmagyarország, 1997. június (87. évfolyam, 126-150. szám)

1997-06-14 / 137. szám

6 HELYI TÜKÖR SZOMBAT, 1997. JÚN. 14. A május óta érvényes ' új, szegedi lakbérrende­let szerint a korábbinál jóval magasabb díjtéte­lek terhelik a bérlakás­ban élóket. Többek szá­mára elviselhetetlenül magasnak túnik az új lakbér, s a díjszámolás módját is sokan kifogá­solják. A lakbérrendelet kapcsán fölmerült kér­désekre dr. Tichy-Rács Csaba önkormányzati képviselő, a lakásügyi bizottság elnöke vála­szolt. • Képviselő úr, miért volt szükség új lakbér­rendeletre? - Két okból. Először is azért, mert három év telt el az utolsó lakbéremelés óta. Az infláció azóta „megette" a lakbéreket, amelyek már az önkormányzati tulajdonú épületek fönntartását sem fe­dezték. A bérlők is pontosan tudják, mennyivel keveseb­bet fizettek eddig, mint „kö­zös költség" címén a társas­házakban élő lakástulajdo­nosok. Másodszor pedig azért, hogy valódi tulajdono­si viszonyokat teremtsünk. Világosan és tisztán elvá­lasztottuk egymástól a bérle­ti dijat és a fenntartási költ­ségeket. Ennek az elvnek az új lakbérrendelet meg is fe­lel. Itt azért nem árt tisztázni valamit: a bérleti d(j nem azonos a lakbérrel, csak ré­sze annak. A lakbérben ben­ne vannak még a már emlí­tett fönntartási költségek: ilyen például a házmesteri és szemétszállítási díj, a lift­használati díj, a ház közös áramfogyasztása, és így to­vább. • Sokan két-háromszo­ros lakbéremelésről be­szélnek. Milyen arány­ban nőttek a díjtételek? - Átlagosan és összessé­gében mintegy 40 százalé­kos volt a növekedés 1993­hoz képest. A lakbéren belü­li „bérleti díj" tétele viszont csökkent a három évvel ez­előtt megszabottakhoz vi­szonyítva, s az emelés még így sem éri el az inflációs rá­tát. • Várható-e a bérleti díj növekedése is? - A lakbérrendeletben Állásbörze a rádióban • Tudósítónktól Hétfőn 9.30-kor Útkereső címmel a Magyar Rádió Kör­zeti Stúdiójából ismét jelentke­zik a Munkaügyi Központ in­formációs rovata. Ez alkalom­mal egy most életbe lépett esz­közről, a munkanélküliek ön­foglalkoztatást támogatásáról lesz szó, amely a majd félmilli­ós hosszúlejáratú, kamatmen­tes hitel folyósításával jelentős segítséget adhat a vállalkozást indító munkanélkülieknek. Az adás végén állásbörze és mun­kaerőbörze is lesz. Megváltozott a Munka törvénykönyve június 16-án, 9.30 órakor a megyeházán első kézből kapnak tájékoztatást a július l-jétől hatályos, új törvényről. IT Stúdió, Szeged, Jósika u. 7. Érdeklődni: szombaton, vasárnap: 06-20-549-750 Aratóné Katona Ildikó, 62-471-323 Rektenvald Jánosné I „Nem szorítjuk ki a régi bérlőket!" Lakbértámogatás a rászorulóknak szerepel egy számítási mód, amelynek segítségével meg­tudható, hogy három, illetve hat év múlva hol tart majd egy lakás bérleti díja. így a bérlő, ismerve saját anyagi helyzetét, körülményeit és lehetőségeit, teherbíró ké­pességének megfelelően ké­szülhet a jövőre. 0 Mit tehet az, aki nem bírja fizetni az új lak­bért? - Eddig szinte sehol sem esett szó arról, hogy a lak­bérrendelet a nehéz anyagi helyzetű lakókról is gondos­kodik. A rendelet záróren­delkezéséből kiderül, hogy szociális háló védi a legele­settebbeket. Ha valaki nem tudja fizetni a lakbért, kérhet lakbértámogatást. Ez nem azonos a már régóta létező lakásfenntartási támogatás­sal, amelyet - ugyancsak szociális okokból - nemcsak bérlő, hanem lakástulajdo­nos is igényelhet. Erről a le­hetőségről nem tudnak azok a nyugdíjasok, akik most sír­va panaszolják, hogy nem bírnak a lakbérrel. 0 Ki és hol kérheti a lak­bértámogatást? - A jogosultságot a pol­gármesteri hivatal népjóléti irodája állapítja meg, és az igénylést is hozzájuk kell benyújtani. 9 Akadnak, akik szerint az alacsony jövedelmű bérlőket ki akarják szorí­tani a Belvárosból. Ön hogyan vélekedik erről? - Ez egyszerűen nem igaz, a döntéshozóknak nem voltak ilyen szándékaik. Azt azonban tudnunk kell, hogy ezeket a belvárosi lakásokat tulajdonképpen szociális bérlakásoknak kell tekinteni, mert a lakbérek olyan messze vannak a piaci viszo­nyoktól, mint Makó Jeruzsá­lemtől. A rendeletalkotás idején valóban megfogal­maztuk, hogy legalább köze­lítsünk a piaci bérleti díjak­hoz de ha azt nézzük, hogy egy 100 négyzetméte­res, belvárosi lakás piaci bé­Régi bérlők is vannak... (Fotó: Miskolczi Róbert) re 100 ezer forint, és ezt összevetjük a jelenlegi lak­bérekkel, akkor a különbség önmagáért beszél. Tudom persze azt is, hogy egy nyugdíjas számára valóban magas a 6-8 ezer forintos bér - de ez, ismétlem, nem piaci lakbér, és még akkor sem lesz az, ha már a három év múlva esedékes bérletidíj­emeléssel is számolunk. Még 2001-ben sem lesz pia­ci lakbér, legföljebb az inflá­ciót követi majd. 9 De mi lesz azokkal az alacsony jövedelmű, idős emberekkel, akik egyedül maradtak a nagy lakás­ban? Ők mégis úgy érzik majd, hogy kiszorulnak az otthonukból, ahol az életüket leélték... - Tökéletesen érhető igény, hogy az idős emberek szeretnének a megszokott otthonukban maradni. Az is súlyosbítja a helyzetet, hogy a nagy lakásokat elcserélni sem lehet, hiszen az önkor­mányzat nem tud megfelelő belvárosi, kisebb lakást föl­ajánlani. Ezért a „plusz Szegedi székhelyű pénzügyi részvénytársaság felvételt hirdet titkárnői állás betöltésére. Az ideális pályázóval szembeni elvárásaink: - érettségi bizonyítvány - Winword, Excel programok és gépírás (perfekt) alapos ismerete - jó megjelenés - 35 év alatti életkor. A kézzel Írott pályázatokat 1997. június 18-ig az alábbi címre várjuk: 6701 Szeged, Pf.: 739. TOYOTA Molnár Autóház Kft. Szöged, Cserzy M u. 18 Tel.: (62)311-062. ŰCMÜTÖYTEK A TOYOTÁNAK! Toyota Carina-E XLi/1.6 4 ajtós 3 450 000 Ft-tól (ajándék légkondicionáló, ajándék rádiós magnó) Toyota Corolla Toyota Hiace XLi/1.4 2 370 OOO Ft-tól 2.4 Diesel 5 ajtós 2 500 000 Ft + áfa-tói TOVÁBBI KEDVEZMENYEINK: Boltunkbon vásárolt alkatrészekre 8%, az itt vásárolt és a szervizünkben beszerelt alkatrészeknél 12%, szervizmunkadriból 20% engedményt adunk 1997. június 30-ig. § Corolla és Carina egyes típusaira soha nem látott fi IÍ3 négyzetméterek" piacosítá­sáról lemondtunk, hiszen ak­kor valóban kiszorítottuk volna ezeket a bérlőket. Ugyanis a lakások alapterü­letéről szólva nem árt tud­nunk, hogy egy jelenleg is érvényes önkormányzati rendelet határozza meg a „négyzetméter-jogosultsá­got", amelyet a lakásfenntar­tási támogatás megítélésénél vesznek számításba. Egy személy úgy negyven-ötven lakásnégyzetméterre tarthat igényt. Ha tehát valaki egye­dül lakik egy 100 négyzet­méteres lakásban, és fenntar­tási támogatást kér, akkor hamar kiderül, hogy a ren­delkezés szerint 50 négyzet­méternyi lakásterületre vol­taképpen nem is lenne jogo­sult, legalábbis támogatást nem kérhet rá. Megjegyzem, hogy ekkora területen vi­szont már elhelyezhető lenne akár egy három-öttagú csa­lád is... S ha már a piacot emlegettük: köztudott, hogy sokan albérletbe adják a nagy bérlakás kihasználatlan részét. 9 Ha nem a valódi piaci lakbér elérése volt a cél, akkor miért emelik mégis háromévenként folyamatosan a bérleti díjakat? - A bérletidíj-emelésnek bizonyos fokig fedeznie kell a lakásoknak azokat a költ­ségeit, amelyek nincsenek benne a fenntartásra fizetett összegben. A házak felújítá­sára, a szükséges javítások, karbantartások elvégzésére az Épületkezelő és Fenntartó Kft., illetve a város kötele­zettséget vállalt, de nincs rá fedezet. Jogos igény, a leg­utóbbi fórumon is elhang­zott, hogy hiába kérik a bér­lők például a födémcserét, nem történik semmi, tovább áznak a lakások. Ezután ép­pen ezekből a megemelt bér­leti díjakból futja majd ilyen feladatokra is. A bérlő ez­után joggal követelheti, hogy a magasabb bérleti díj fejében kapjon is valamit. 9 Miért éppen a laká­sok nagysága szerint osztják szét a közös költ­ségeket? - Az egyedülállók rosszul járnak ezzel az elszámolás­sal, de közel sem annyira, mintha a plusz négyzetméte­reket piacosítjuk. Még a ren­delet előkészítése idején ve­tődött föl, hogy a jogosulat­lan négyzetméterekre négy­szeres-ötszörös bérleti díjat fizessenek a lakók - de ez csak elképzelés maradt, s vé­gül más szellemben döntöt­tünk. Többféle igazságot kell itt összebékíteni. Az el­ső azoknak az igazsága, akik csak a tényleges fogyasztás szerint akarnak fizetni. Ha valaki egy nagy lakásban él, és egyedül használja a liftet, akkor egy személy után akar például liftdíjat fizetni. Ez kétségbevonhatatlan érvelés. De jön a második igazság: azoké, akik harminc négy­zetméteren hatan élnek, ennyien használják a liftet, de nekik nem harminc négy­zetméter jár, hanem száz. Ok azt mondják, kifizetik a fe­jenként kiszámolt liftdíjat és egyebeket, de akkor igényt tartanak a nagyobb lakásra is. Ha ezt elfogadjuk, akkor ebből az következik, hogy aki egyedül él, a .jogosultsá­gon" felüli lakásnégyzetmé­terek után fizessen plusz dí­jat. De ebbe sokan belerok­kannának. S itt a harmadik igazság: elmenne a lakó a nagy lakásból, mert nem tudja, vagy nem akarja a megemelt költséget fizetni ­de akkor kéri a kisebb la­kást. A város pedig most nem tud adni. 9 A lakók száma szerinti elszámolás tehát teljesen lehetetlen? - Személyek szerint már csak azért sem lehet elszá­molni, mert nincs lakónyil­vántartás: megszüntették, az Alkotmánybíróság határoza­ta értelmében. Elképzelhető­nek tartom azonban - de hangsúlyozom, ez az én személyes véleményem -, hogy kétféle számítási mód­szer is élhet egymás mellett. Ha egy házban az egész la­kóközösség aláírásával meg­Opel A la Carte Egy különleges, nyári ajánlat, bogy Ön nagyobb kínálatból és könnyedén kiválaszthassa álmai autóját Előétel Astra Light könnyen fogyasztható, ízletes csemege 5 ajtós 1 814 800 Ft-tól Sedan 1 959 600 Ft-tól Caravan 2 057 000 Ft-tól Frissensült: Astra pecsenye ízlés szerint fűszerezve, tetszés szerinti körettel bármely Astra modellhez* a háromféle kedvezmény egyike választható: -1 év, teljes körű, ingyenes casco vagy -100 000 Ft kedvezmény az autó vételárából vagy -100 OOO Ft-tal csökkentett kezdő befizetés az Opel Bank által kbuílt részletfizetési konstrukcióval vásárolt autóknál ' a Start, Light és ice modellt kivéve i Desszertek: Astra és Vectra ice gazdagon díszített, hűsítő finomságok jól felszerelt Astra és Vectra modellek, ajándék légkondicionálóval A konyhafőnök ajánlata: Az akció ideje alatt készül el a szentgotthárdi motorgyárban az egymilíiomodik motor, melyhez tartozó autó azonosító számát az Opel Hungary közjegyző jelenlétében etőre letétbe helyezi. Az azonosító számot az Opel Hungary szeptember 5-én nyilvánosságra hozza. Az azonosító számhoz tartozó autó vásárlója, akit postán értesítünk, visszakapja az autó teljes vételárát' Az étlap ajánlatai 1997. augusztus 29-ig, illetve a készlet erejéig érvényesek. e RUPESKY 6728 Szeged, Fonógyári út 2-4. Tel./fax: 62-424-800 erősítve kéri, hogy náluk ne négyzetméterre, hanem sze­mélyekre bontva számolja­nak el, akkor megoldható a többféle elszámolás. Ehhez az elképzeléshez azonban még a lakásügyi bizottság­nak és a közgyűlésnek is lesz egy-két szava. 9 A közgyűlés döntése szerint szeptemberig fölül kell vizsgálni a lakbér­rendeletet Miért döntöt­tek így? - Lényeges támadás a közgyűlésben sem érte a rendeletet. Néhány finomí­tást azonban föltétlenül szükségesnek látok. Véle­ményem szerint kellene az ÉKF fölé egy föllebviteli fórum, amely jogos egyéni panaszok ügyében döntene. Olyanokról, amelyeknek szabályozása nem férhetett bele a rendeletbe - mint például a reptéri lakók ügye (a rossz hírű lakókör­nyezet problémái közis­mertek). Egy magasabb fó­rum elbírálhatná, hogy méltányosságból adhatók-e bizonyos kedvezmények. Az elhanyagolt, rossz mű­szaki állapotú házak lakói is joggal panaszolják, hogy ugyanannyit fizettetnek ve­lük, mint a jobb házakban lakókkal. 0 „Hivatalosan", azaz írásban is sokan tiltakoz­tak az új lakbér ellen? - A kiértesített bérlőknek csupán 15 százaléka felleb­bezett az új bértételek ellen. A fönnmaradó 85 százalék tehát elfogadta az új helyze­tet. 0 Többször elhangzott, hogy szeptemberig nem indítanak pereket azok ellen, akik nem fizetik az újonnan kirótt lakbé­reket. De mi lesz az­után? - A jelenlegi helyzetből nem következik, hogy a nemfizetők ellen később sem indítanak pert, hiszen egy bérleti szerződés semmibe vétele egyetlen jogállamban sem fogadható el. Viszont elképzelhető, hogy a pana­szok mérlegelése után, a fel­lebbviteli fórumon sikerül a bérlők számára is elfogadha­tó kompromisszumokat köt­ni. Nyilas Péter Építőanyag­kereskedés eladé egészségi okok miatt, '97 szeptemberi átadással. Tartozékok: 1989-ben épült, 130 nm-es családi ház, 170 nm raktár - udvaron körforgalom ­2 db targonca, 2 db ZSUK gépkocsi és az üzemeléshez szükséges minden felszerelés. Irányár: 16 000 000 Ft. Érdeklődni: Szeged, Irinyi János u. 18. Telefon: 06-60-304-763 rc CINTRUM Cenirum­hétiő Június 16-án minden cipő és női blúzok 20% engedménnyel kaphatók a Centrum Áruház emeletén.

Next

/
Thumbnails
Contents