Délmagyarország, 1997. június (87. évfolyam, 126-150. szám)

1997-06-13 / 136. szám

PÉNTEK, 1997. JÚN. 13. HAZAI TÜKÖR 9 További információval készséggel állunk rendelkezésére: AKA Rt. Magyar Intertoll Rt. Telefon: (1) 214-0014, (29) 372-156 Egérút Egy Tel-Aviv-New York járat hétórás késés­sel indult útnak kedden reggel, mert egy utas előzd nap egeret látott a repülőgépen, és az ko­moly veszélyt jelent a ve­zetékekre. A repülőgépet átvizsgálták, de az ege­ret nem találták meg. Ez így rendjén is van, de ta­lán az utast is meg kel­lett volna vizsgálni szon­dailag, vagy legalább megkérdezni tőle, hogy milyen színű volt az egér, ami, ugye, fölszívó­dott. P. Sz. Vaj van a fején, mégsem tolvaj? Visszatérő vendége a rendőrségi fogdának egy kiskunhalasi férfi, akit időnként azzal állitanak elő és vesznek őrizetbe, hogy autót lopott, avagy valami köze van lopott autó értékesítőhez. Dacá­ra a bizonyítékoknak, Sz. J. rendszeresen távozik az őrizetből, hogy aztán hamarosan újra elő kell­jen állítani. Április elején történt, hogy értesítették a Szegedi Rendőr­kapitányság gépjárműlopá­sokkal foglalkozó nyomozóit: Kiskunhalason találtak egy gépkocsit, amelyet Szegedről loptak el. Az autó Sz. úr gará­zsában volt, a gyanúsított pe­dig előbb azt állította, hogy ő vette a kocsit, majd beismer­te, hogy ellopta. Utóbbi való­színűségét támasztja alá, hogy nagyon jól leírta a lopás hely­színét és körülményeit. Min­dezek ellenére egy nap őrizet után, a rendőrségi indítvány ellenére szabadlábra bocsátot­ták. Eltelt tíz nap, amikor a soltvadkerti rendőrök újabb Szegedről lopott Zsigulira bukkantak. Ismét Bács-Kis­kun megyébe látogattak a nyomozók, ahol az autó gaz­dái azt állították, hogy a ko­csit a halasi Sz. úrtól vették. Mire Kiskunhalasra értek, időközben még egy ellopott Zsiguliról szereztek tudomást a rendőrök. Sz. urat ismerős­ként üdvözölték, a gyanúsított pedig elárulta, hogy ő csak az eladásban vett részt, ami a lo­pást illeti, két társa sáros az ügyben. Mindhármukat őri­zetbe vették, majd ismét az a döntés született, hogy Sz-t ki kell engedni, a másik kettő vi­szont marad, őket előzetes le­tartóztatásba helyezték, s je­lenleg is ott vannak. Két hét telt el, amikor Bá­csalmásra hívták a rendőrö­ket, itt egy újabb lopott Zsi­guli „bukott meg", s a tulaj­donos Sz. J-t nevezte meg, mondván, tőle vette a kocsit. Sz. úr újfent őrizetbe került, sőt, már indítvány is született az előzetesre, ezt azonban a bíró elutasította. Sz. J. tehát szabadlábon van, ellene a Szegedi Rendőrkapitányságon három ügyszám alatt folyik nyomozás, Kiskunhalason pe­dig betöréses lopás miatt ügyészi szakba lépett a bünte­tő eljárás. Időközben elő-előkerülnek lopott autók, s az adatok alap­ján Sz. J. ellen legalább öt esetben alapos a gyanú, hogy a lopásban, illetve a lopott jármű értékesítésében részt vett, s további két esetben jó remény van hasonló tartalmú meggyanúsításra. Érdekesség, hogy valamennyi lopott kocsi Zsiguli, értékük 40 ezertől 400 ezer forintig terjed. Van közöttük 1200-as és 2107-es Lada is. Úgy látszik, a keleti autókra van kereslet, bár hoz­zá tartozik az ügyhöz, hogy 30-40 ezer forint igazán nem sok egy ilyen autóért, mivel a tolvajok, illetve az orgazdák ennyit kértek értük. A lopott járműveket hama­rosan gondos kezek veszik birtokba, rendszámot cserél­nek, alvázszámot, motorszá­mot ütnek át, s rendesen át­alakítják a kocsit, még az ere­deti gazdája is alig ismer rá. Az viszont felmerül az em­berben, hogy esetleg a keleti autók eltulajdonítása enyhítő körülményként merül fel, leg­alábbis Sz. úr - véget nem ért - kálváriája erre utal. Kérdés, hány autót kell ellopni ahhoz, hogy előzetesbe helyezzék a gyanúsítottat? Avagy mit gondolnak minderről azok, akiknek autójuk bánja a tolva­jok tevékenységét? A. L Betegágyak a kórháznak • Munkatársunktól A nürnbergi központú Vé­réin für Gemeindewohl missziós szolgálat két misz­szionáriusa, Birgit Danaris Grauber és Birgit Karsch, JA­TE-tanulmányaik mellett rendszeresen végeznek karita­tív munkát a szegedi kórház Gerontológiai és Krónikus Belgyógyászati osztályán. Látván a régi, meglehetősen elavult kórházi ágyakat, s megismervén a magyar egész­ségügy financiális helyzetét, arra az elhatározásra jutottak, hogy missziójuk hersbrucki székhelyétől adományt kér­nek a szegedi kórház javára. A nagyértékű ajándék a na­pokban érkezett meg Szeged­re. A kórház krónikus bel­gyógyászati osztálya 52, kitű­nő állapotban levő, matracok­kal ellátott, speciális beteg­ágyat, 40 éjjeliszekrényt, nagymennyiségű ágyneműt és felfekvést megelőző lepedőt, valamint kisebb, a betegellá­táshoz szükséges eszközöket kapott. Az osztály vezetője, dr. Zöllei Magdolna főorvos el­mondta: óriási segítséget je­lent a betegek illetve a kórház számára a kitűnő állapotú küldemény minden darabja. Az osztály ágyainak felét tudták lecserélni a korszerű ­darabonként 4 ezer márka ér­tékű - betegágyakra és ugyancsak óriási segítséget jelentenek a nálunk nagyon drága, de a súlyos betegek számára nélkülözhetetlen, fel­fekvést megelőző lepedők is. A németországiak kitünö állapotban levő beteg­ágyakat küldtek Szegedre. (Fotó: Karnok Csaba) • „Tudja, szeretem ezt a gépet..." A vonatfékezö passziója Forintok - lakásra • Budapest (MTI) A Lakáskasszánál és az OTP LTP-nél a négyéves megtakarítási idő végén 1 millió 300 ezer forinthoz, il­letve 1 millió 299 ezer fo­rinthoz juthatnak az ügyfe­lek, míg a szerződéses összeg a Fundamentánál - a harmadik már működő la­kástakarék-pénztárnál - 1 millió 140 ezer forint. A ha­vi optimális hozamokat te­kintve a Fundamentánál és az OTP-nél az első évben csak 7 ezer 500 forintot kell havonta befizetni, míg ez a Lakáskassznál 10 ezer fo­rint. A második évtől kezdve mindhárom hitelintézetnél 10 ezer forint a havi optimá­lis befizetés. A számlanyitási díj leg­alacsonyabb a Fundamenta lakástakarék-pénztárnál, 11 ezer 400 forint, az OTP-nél 12 ezer 990, míg a Lakás­kasszánál 13 ezer forint. A négyéves megtakarítás után az OTP nyújtja a leg­magasabb, 649 ezer forintos hitelt, míg a Lakáskassza 616 ezer, a Fundamenta pe­dig 508,5 ezer forint köl­csönt biztosít. Azonban a ha­vi törlesztések nagysága is az OTP-nél a legmagasabb, meghaladja a 13 ezer 300 fo­rintot. Ezt követi a Lakás­kassza 10 ezer 530 forinttal, míg a Fundamenta hitele ha­vonta 9 ezer 690 forint tör­lesztési terhet ró az ügyfe­lekre. A hitel futamideje a Fun­damentánál és a Lakás­kasszánál közel azonos, 70 hónap körüli, míg az OTP­nél ez csupán 56 hónap. Azonnali hitelt mindhárom lakástakarék-pénztár nyújt azoknak az ügyfeleinek, akik már legalább három ha­vi befizetést teljesítettek. E hitelek kamata 27 és 29 szá-' zalék között változik. Babamentés • Budapest (MTI) Csütörtökre virradó éjsza­ka újabb csecsemő életét mentette meg a Schöpf-Me­rei Kórház babamentő prog­ramja. Az egynapos jól fej­lett kisfiút gondosan felöl­töztetve rakták a kórház ka­pujában elhelyezett inkubá­torba. A húsvétkor „talált" az előző újszülötthöz hason­lóan az újabb kisdednek is örökbefogadó szülőket ke­resnek. Az, hogy rövid időn belül már a második csecse­mő életét mentik meg, azt jelzi: szükség van a baba­mentő programra. Eddig a program iránt érdeklődő anyák az intézetet felkeresve megszülték gyermeküket, majd ott hagyták csecsemő­jüket a kórházban. Ha valami érdekeset látok, lefényképezem: hátha megfogja a gépem" - mondja Nándi bácsi. (Fotó: Gyenes Kálmán) Bogdán Nándor nyug­díjas vonatkísérő kedv­telésből tanulta meg a fényképezést. Bár a sze­me már nem a régi, azért még úgy jár-kel a világban, hogy az érde­kes, ritka, fényképre va­ló témákat keresi. Az utábbi években viszont már nemigen kattintotta el a fénymérós Zenit gé­pet, ami találkozásunk­kor is ott lógott a vállán. A hetvenedik születésnap­jához közelítő Bogdán Nán­dor bácsi szürke zubbony­ban, kék, vasutas tányérsap­kában, s ugyanolyan színű nadrágban álldogált a járda­szegélynél, s méregette a té­ren fölvonuló, élénkpiros tű­zoltóautókat. Vállán kereszt­befűzve a fényképezőgép szíja - a védőtok azonban csukva, talán még nem jött el a megfelelő pillanat, amit megörökíteni érdemes. „Azt fényképezem, amit ritkán látok, ami érdekes. Mint ezek a tűzoltóautók itt... Sok fölvételem van, amiket nem szabad mutogat­ni senkinek. Tudja, olyan objektumokat ábrázolnak, amelyek titkosak: munkásőr­ség, hadsereg... Még akkor kezdődött a fényképezés, '•amikor a vasúthoz kerül­tem." Bogdán Nándor 1948­1951-ig katonáskodott. Le­szerelés után apja „megagi­tálta": lépjen be a MÁV-hoz, akkor nem hívják be többet, ő ugyan inkább a Csepel ke­rékpárgyárba akart menni, de végül engedett a rábeszé­lésnek. „Ez a jelvény itt a melle­men, a tíztől tizenkilenc éves szolgálat után járt. Bronzfo­kozat. De megvan az arany is, amit harminc év folyama­tos MÁV-szolgálatért kap­tam. Távirdaműszerésznek tanultam, de elküldtek for­galmi vonatkísérő iskolába is. Bemagoltam az összes zászló- meg lámpajelzést. Fővonatfékezőt csináltak be­lőlem, ebben a beosztásban voltam a legtovább." Egyszer bemenet a fotós­üzletbe, és előjegyeztette magát egy drága gépre. A fotózást úgy tanulta, hogy a fényképészbolt alkalmazot­taival elmagyaráztatta magá­nak, hogy kell a gépet kezel­ni. Leírta, bemagolta ezt is. „Nézze csak: ha a fény­mérő karikája meg a mutató­ja fedi egymást, akkor jó... Aztán szép lassan fölemeli az ember a gépiét - nem hir­telen, mert úgy nem szabad. Utána a lábával hátul tá­maszt csinál, így, hogy el ne mozduljon, és lenyomja ezt a gombot. Tudja, szeretem ezt a gépet." Nándi bácsi már négy éve nem készített egyetlen fölvé­telt sem. Azt mondja, a sze­me is kihagy már néha, és nem biztos, hogy a vasúti al­kalmassági vizsgán újra az első csoportba kerülne. De a Zenit márkájú fényképező­gépet azért még magával vi­szi olykor - mint például a tűzoltóbemutatóra. „Lehet, hogy megpróbál­kozok még a fényképezés­sel. Hátha megfogja gépermr látványt... Passzióból csiná­lom. Látom maguk is fotóznak. A Délmagyarba lesz a kép? Én is előfizető vagyok, meg se tudom mondani, mióta. Még klubkártyám is van! El se indulok otthonról addig, amíg át nem olvasom a la­pot. Na, minden jót kívá­nok!" A kézfogás ütán Bogdán Nándor vasútfékező fesze­sen szalutál, aztán elindul a Zsótér ház irányába. A fény­képezőgép tokját már vissza­csukta. Nyilas Pétar Ha Ön rendszeresen utazik az M5-ös autópályán, váltson Gyakori Használó Kártyát! Az AKA Rt. kártyáival kedvezményesen használhatja az M5-Ös autópályát. További kártyáink: Helyi Lakos Kártya, Flotta Kártya Kevesebbet — kényelmesen: m KÁRTYÁVAL

Next

/
Thumbnails
Contents