Délmagyarország, 1997. június (87. évfolyam, 126-150. szám)
1997-06-13 / 136. szám
PÉNTEK, 1997. JÚN. 13. BELFÖLD 3 M7: frontális ütközés • Gyöngyösfalu (MTI) Családi tragédia színhelye volt a Vas megyei Gyöngyösfalu. Egy helybeli férfi vadászpuskájával mellbe lőtte 43 éves sógornőjét, majd magával is végzett. Az asszonyt életveszélyes sebesüléssel szállították kórházba, ahol azonnal műtétet hajtottak végre rajta. Állapota válságos. Az előzmények: az asszony 20 éves lányával elindult a helyi kábelgyárba dolgozni. A Gyöngyös hldjánál találkoztak a nő férjének testvérével. Szóváltásba keveredtek, ezt követően a férfi körülbelül 10 méter távolságból golyós fegyveréből mellbe lőtte az asszonyt. Célzott lövést adott a lányra is, de őt nem találta el. Majd lement a híd alá, a patakpartra és szíven lőtte magát. Ünnepi hetek • Sopron (MTI) A Soproni Ünnepi Heteket az idén június 20-a és július 13-a között rendezik meg az Ikva-parti városban. Az eseménysorozat gerincét a színházi és a zenei események alkotják. A fertőrákosi barlangszínházban az Állami Oparaház magánénekesei operagálán lépnek fel június 21-én. Ugyanott vendégszerepel a Pozsonyi Opera Rossini: A sevillai borbély című vlgoperájával június 27-28-án, a Madách Színház együttese pedig a Macskákkal július 4-én és 5-én. Egy nappal később nemzetközi dzsessz-koncertnek, július 13-án pedig folklór fesztiválnak ad helyet a barlang monumentális kőoszlopokkal körülvett színpada. Vonóssiker • Székesfehérvár (MTI) A hollandiai Elburg város fiúkórusával közös lemezfelvételre készül a székesfehérvári Hermann László Zeneiskola Vonószenekara. Az együttes Peter Jan Leusink holland karnagy vezényletével Székesfehérvárott már próbálja a közös CD-re kerülő művet, Fourier Requiemjét. A lemezfelvételre az elburgi templomban kerül majd sor a hónap végén. A holland fiúkórussal közös felvétel mellett saját lemezt is készít a vonószenekar: holland kiadó finanszírozásában, ugyancsak Elburgban, Bach, Haendel és Holbert műveket játszik majd korongra az együttes. Nyári táborok • Tatabánya (MTI) Tatabánya júniusban országos autós ügyességi versenyre, Tata pedig augusztusban nyári táborba váija a mozgássérülteket. Az autóvezetők immár tizenegyedszer mérhetik össze tudásukat a Turul Kupáért. A versenyt a komárom-esztergomi megyeszékhely jelképénél, a Turul emlékmű melletti parkolóban rendezik meg június 21-én. Jelentkezni Adamecz Lászlónál, a Humanitás Klub vezetőjénél lehet a 34/311530-as telefonszámon. Az augusztus 2-a és 9-e közötti nyári tábort az idén is Tata egyik legszebb részén, a Fényes-fürdőn rendezi meg a Mozgáskorlátozottak Komárom-Esztergom Megyei Egyesülete. Elsősorban fiatalok részvételére számítanak. Jelentkezni Nagyné Pintér Gabriellánál lehet a 34/336553-as telefonon. • Budapest (MTI) A magyar lakosság körében jelentősen növekedett a NATO-csatlakozást támogatók aránya egy hónappal a sorsdöntő madridi NATOcsúestalálkozó előtt. Keleti György honvédelmi miniszter arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a magyar Gallup Intézet június első hetében készített 1800 fős reprezentatív felméréséből kiderül: a lakosság 61 százaléka szerint Magyarországnak csatlakoznia kell a NATO-hoz. A miniszter emlékeztetett arra, hogy az elmúlt években a támogatók aránya folyamatosan 50 százalék körül volt, Az európai csatlakozás szigorú feltételei mellett Magyarország annak mértékében tud majd a közösség előnyeiből részesülni, hogy társadalma mennyire lesz képzett és kezdeményezőképes. Ez a gondolat „Az Európai Unió információi és a közkönyvtárak" című tanácskozáson hangzott el tegnap. A Magyar Könyvtárosok Egyesülete által rendezett eseményen dr. Szanyi Tibor, az uniós ügyek magyarországi tájékoztatására szolgáló Euró Info Service igazgatója és Szilvássy Zoltánná, az Európa Tanács Információs és Dokumentációs Központjának igazgatója tartott előadást. Magyarország ugyan jogilag még nem tagja az Európai Uniónak, de majdnem minden mutató tekintetében közel áll a tagsághoz kezdte előadását a szegedi Somogyi-könyvtárban dr. Szanyi Tibor. A csatlakozási követelményeknek pontosan meg kell felelni, de az nem Brüsszelben, hanem itthon fog eldőlni, hogy az ország a közösség nyújtotta előnyökből mekkora részt kaphat. Az EU ugyanis nem garantál semmit, csak az esélyegyenlőséget egy felfokozott versenyben, s az egyes országok felkészültségén legutóbb márciusban például 47 százalék. Keleti György szerint a támogatók arányának jelentős növekedése minden bizonnyal összefügg azzal az intenzív tájékoztató munkával, amelyet annak érdekében végeznek, hogy a lakosság minél több információ birtokában tudjon dönteni a NATO-csatlakozás kérdéséről. A miniszter elmondta azt is, hogy a csatlakozást ellenzők aránya ugyanakkor stabil, jelenleg 27 százalék. A bizonytalanok aránya viszont jelentősen csökkent, 12 százalék, azaz ebből a körből növekedett a támogatók aránya. múlik, hogy a mintegy 2000 európai céltámogatási programból mennyit sikerül elérniük. Az információs iroda vezetője szerint minél több a kezdeményezőképes, magasan kvalifikált, nyelveket beszélő szakember egy országban, annál biztosabb, hogy lobbypolitikája célt ér. Példaként szolgál Görögország, amely EU-tagként is roszszabb helyzetben van a mai Magyarországnál, illetve Luxemburg, amely kisebb politikai jelentősége ellenére nagy részt kap a támogatásokból. Dr. Szanyi Tibor úgy vélte, az általános politikai érvek mögött a magyar polgár nem ismeri eléggé a csatlakozás realitásait. Az előadó szerint a magyar • Budapest (MTI) Tiltakoznunk kell Göncz Árpád köztársasági elnök tisztségével összeegyeztethetetlen magatartása miatt - jelentette ki Torgyán József a kisgazda frakció csütörtöki sajtótájékoztatóján. Az FKGP elnöke szerint összeegyeztethetetlen a köztársasági elnöki funkcióval az, hogy Göncz Árpád a német CDU-CSU delegációja előtt azt nyilatkozta, hogy „a választások után három közel azonos erejű párt lesz: az MSZP, a Fidesz és az SZDSZ". Ez utóbbival kapcsolatban Göncz Árpád megjegyezte, hogy a szabaddemokraták szavazóinak eltávocsatlakozás nyertesei a jól képzett, 2-3 nyelven beszélő diplomások lesznek, veszetesei pedig a sebezhető egzisztenciájú, alulképzett, esetleg falun élő vagy nyugdíjas emberek, akik nem képesek kezdeményezőleg fellépni az új helyzetben. Az állam számára azonban vitathatatlanul anyagi előnyt jelent majd a csatlakozás. Az unió szabálya szerint a tagországoknak évente a nemzeti össztermék 1,27 százalékát kell a közösbe fizetniük, ami Magyarországra mintegy félmilliárd ECUt ró majd minden évben. Ugyanakkor a támogatások formájában megszerezhető összeg ennél több, évente 1 és 4 milliárd ECU között lelodása azt mutatja, hogy hatékony ma a demagógia Magyarországon. Torgyán József az államfő szavait az Országgyűlés Külügyi Hivatalának abból a jelentéséből idézte, amely a német delegáció magyarországi látogatását összegezte. A jelentést az egyik ellenzéki párt elnöke juttatta el a kisgazdákhoz. Az FKGP elnöke bejelentette: László József, a televízió alelnökének leváltását követeli Peták István elnöktől. Erre azért van szükség, mert László József megakadályozta Homoki János kisgazda képviselő szereplését a Nap-kelte című műsorban. het (a magyar felvevőpiac valóságának az 1-2 milliárd ECU felel meg). A csatlakozás útjában azonban egyelőre akadályként ott áll az, hogy az Európai Unió történetében eddig elfogadott „több tonnányi" törvényt és jogszabályt a magyar törvényalkotásnak bele kell foglalnia az ország törvényrendszerébe. A Európa Tanácsról tartott előadásában Szilvássy Zoltánná felvázolta a strassbourg-i székhelyű szervezet tevékenységét, amely az Európai Unió gazdasági versenyközpontúságával szemben inkább az európai szabadság és jogérvényesülés eszméinek fóruma. E szervezetnek Magyarország 1990-ben elsőként lett tagja a közép- és kelet-európai fiatal demokrációk közül. A tanácskozáson szóba került, hogy a magyarországi könyvtárak a könyvvásárlásra költhető alacsony összeg miatt teljesen felkészületlenek arra a szolgáltatásra, amelyet az emberek a csatlakozás előtt európai ügyekben igényelnének. Az Euró Info Service igazgatója szerint ennek megoldására a Magyar Könyvtárosok Egyesületének a magyar kormányon keresztül a PHARE programhoz kell fordulnia, amelytől jelentős támogatást remélhet. Panek Sándor • Budapest (MTI) A felsőoktatásban tanulók esélyegyenlőségének biztosítása érdekében átfogó javaslatot dolgozott ki a hallgatói kompenzáció lehetőségeiről a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK). A kormány már sokszor ígéretet tett egy ilyen rendszer bevezetésére, de mindeddig egyetlen konkrét intézkedést sem tett a megvalósítás érdekében. Információk szerint a Művelődési és Közoktatási Minisztérium még ebben a hónapban a kormány elé kívánja vinni a hallgatói előtakarékosságról szóló elóterjesztést. Ez azonban csak egy szelete a kompenzációs kérdéskör egészének - mutatott rá Skultéty Tamás elnök csütörtökön, a HÖOK sajtótájékoztatóján. Véleménye szerint az egyes társadalmi rétegek közül a hallgatók azok, akik az elmúlt években nem kaptak • Keszthely (MTI) Olyan szoftvert fejlesztettek ki holland szakemberek az Európai Unió számára, amelynek segítségével a gépkocsi sorsa pontosan nyomon követhető a származási országtól kezdve a kereskedőig és tulajdonosig. Az Eucari s-rendszert a holland rendőrök már alkalmazzák. Az ehhez történő csatlakozási egyezményt Kuncze Gábor várhatóan még ez év második felében aláírja. A holland kormány a semmilyen jelentős anyagi többlettámogatást. Az úgynevezett hallgatói normatíva összege ugyanis öt év óta változatlanul 65 ezer forint, ami nagyon kevés - tette hozzá az elnök. A továbbiakban kifejtette: „több lábon álló" kompenzációs javaslataik egyike szerint a hallgatói normatíva értékét a felsőoktatási törvény módosítása révén valamilyen - a későbbiekben meghatározandó — gazdasági mutatóhoz kell kötni. Az elgondolt rendszer további szükségszerű eleme a költségvetés által biztosított tandíjkompenzációs adóhitel, a hallgatói hitel és az előtakarékossági program. Az utóbbi kettő állami garanciavállalással és kamattámogatással kell hogy együttjárjon. Az említetteken kívül több, közvetett kompenzációs eszköz bevezetésére is javaslatot tettek - mondta Skultéty Tamás. szoftvert ingyen biztosítja majd és a megfelelő - X400-as - vonal kiépítését is támogatja az első időszakban. A rendszer segítségével Magyarország minden fontos gépkocsiadathoz öt másodperc alatt hozzájuthat és tőlünk is ennyi idő alatt jut el a szükséges információ. Erről Eiselt György, a BM főosztályvezetője tájékoztat ta a táviratai iroda munkatársát csütörtökön a keszthelyi holland-magyar rendőri konferencián. röviden Mellbe lőtte... Két halálos áldozata volt egy balesetnek csütörtökön délelőtt az M7-es autópálya 35-ös kilométerszelvényénél. A jobb pályán haladó német rendszámú Ford Escort személygépkocsi, az elválasztó zöldsávot áttörve, frontálisan összeütközött egy Volkswagen Golffal, amely a bal oldali pályán haladt. A balesetben ketten meghaltak, hárman megsérültek, egyiköjüket a tűzoltók emelték ki a roncsok közül. (MTI Telefotó) Sokan támogatják Göncz és az FGKP jegyzet Oombtáne TTa "em komoly, tízezrek sorsát meghatározó dolog£1 ról lenne szó, az ember könnyedén elmeditálna azon, vajon a kabát és a gomb, vagy a gúzsba kötve táncolás hasonlata illik jobban a felsőoktatási tandíj ügyére. A felsőoktatási törvény előkészítése idején hazai és külföldi szakemberek sokasága hangsúlyozta: a tandíjat csak megfelelő kompenzációs rendszerrel együtt szabad bevezetni. Nálunk mégis előbb jött a gomb, a kabát pedig még most is hibádzik. Tandíj van, sőt, hivatkozik is rá a szaktárca, amikor arról beszél, ott van, bizony, az egyetemeken a közalkalmazotti béremelés fedezete. A kompenzáció lehetséges módozatairól pedig még csak most próbál egymással dűlőre jutni a pénzügyi és művelődési kormányzat, valamint a hallgatói érdekképviselet. Annak ellenére, hogy egy tavalyi kormányhatározat értelmében már 1996 novemberére el kellett volna készülnie az előterjesztésnek. Szép elképzelések persze vannak, hallgatói hitelről, előtakarékosságról. Az előrelátóbbak viszont máris kételkednek: pályakezdő értelmiségiként hogyan fogják visszafizetni a tartozást mondjuk a nem éppen túlfizetett pedagógusok. Ráadásul, ha a rendszerben szerepet vállaló bankok szempontjait is érvényesítik, éppen a szociálisan legjobban rászorulók nem juthatnának hitelhez, mint kockázatos adósok. A tandíj ily módon történt bevezetése az egyetemeket is kényes helyzetbe hozta. Cselekvési lehetőségeik leginkább a gúzsba kötve táncolásra emlékeztetnek. Elvben emelhetik ugyan a tandijat, de kompenzációs rendszer htján aligha mer bármelyik felsőoktatási intézmény a jelenleginél magasabb tandíjat szedni. Különösen akkor, amikor az egyetemek normatív rendszerben, a hallgatói létszám alapján kapják a támogatást, és éles verseny folyik a hallgatókért. Szeged, Csongrádi sgt. 27. /WJ^ Tel /fax: 62/491 -022 jr x Szeged, Dorozsmai út 5. MODUL BAU Tel./fax: 62/311 092 Uj termék POROTON 36x21 ,5x1 9-es tégla (22,2 db/m3) 83 Ft/db. Szeged területén ingyenes házhoz szállítással! • A csatlakozás nyertesei és vesztesei Európa nem garantál i Skultéty a kompenzációról Pénz, tanulás Ha eltűnik az autó