Délmagyarország, 1997. június (87. évfolyam, 126-150. szám)

1997-06-12 / 135. szám

CSÜTÖRTÖK, 1997. JÚN. 12. MŰSOR 15 A tévéállomások mai ffilmajánlatábál MTV 1 21.00 Szerelmesfilm Gyermekkora óta szereti egymást Kata és Jancsi. A történelem vihara azonban elszakítja őket egymástól. A forradalom után Kata külföldre me­nekül, a fiú pedig itthon marad, és megpróbál al­kalmazkodni a megválto­zott körülményekhez. Az évek múlásával sem hal­ványodik az érzés, és Jan­csi elutazik a szerelméhez Franciaországba. A talál­kozás után újra föllob­banni látszik a régi szere­lem tüze. MTV 2 19.05 Az Onedin család 20.50 Istenek órája A bibliai sorozatban az ál­mok és látomások epizó­dok befejező része Ábra­hám híres látomásairól szól. Könyörgése, alkudo­zása Szodomáért és a ben­ne lévőkért egyben azt is jelzi, hogy az isteni szán­dék talán megváltoztatha­tó. Szó lesz az ősi végzet sorssá enyhüléséről, az is­tenek alkonya mítoszról és arról, hogy az emberi tu­dat fejlődése nem állt meg a rációnál. DUNA TV 22.05 Szívzörej Nincs magányosabb ember Laurent-nél, a tizennégy éves kamasznál. Az apja sosem ért rá, az anyja al­kalmi kapcsolatokba me­nekül. A testi szerelemre vágyó fiút prostituálthoz viszi a bátyja. Az akarja, hogy „szakértő" vezesse be a szex rejtelmeibe. A szemérmes fiút azonban a bátyja és a részeg barátai durván megalázzák. Lau­rent súlyosan megbeteg­szik. SZÍV TV 17.00 DöntO pillanat. Főszerepben Páger Antal 16.30 Torna. 17.00 Döntő pillanat. Magyar vígjáték. 19.00 Action Man. Ameri­kai sorozat. 19.30 Bodo­bácsfalvi rosszcsontok. Bábfilm. 19.45 RPS ­News. 20.00 Kockáztató. 20.30 Tinitükör. 21.05 A csodafegyver. Amerikai film. 23.00 Barkácsmaga­zin (ism.). 23.30 Csillag­jegyző (ism.). 24.00 Napra­forgó. VTV SZEGED 19.15 Zene. 00.00 Képújság. 19.00 Műsorajánlat. 19.05 Szege­di hírek. 19.15 Zene. 19.30 MTV Híradó. 20.00 Műsor­ajánlat. 20.05 Mozijegy. 20.30 Ifjúsági Tv. 21.00 VTV-mozi: Utolsó tánc. Am. thriller. Öt gyönyörű táncosnő A legszebb tévé­táncosnő címért verseng. A lányok élő adásban az or­szágos televíziós hálózatban párját ritkító műsort mutat­nak be. A helyszínen azon­ban nem mennek simán a dolgok. Egy óra múlva kez­dődik az adás, és a táncos­nők sorra tűnnek el. Ki akarja megfúrni a műsort és miért? Annyi bizonyos, csak egy lány nyerheti el a címet, ha egyáltalán egy is életben marad... 22.20 Szegedi hí­rek (ism.). 22J0 Képújság. TV 3 17.15 Az igazság megszállottja 14.00 Műsorajánlat. 14,05 Császárkeringő. Osztrák film (ism.). 16.00 Valami magazin (ism.). 16.25 Ne­gyedóra (ism ). 16.45 Havi fix. 16.55 Select - divat, kultúra, életmód (ism.). 17.15 Az igazság megszál­lottja. Amerikai film. 19.00 Híradó. Aréna sporthírek. 19.15 Aloha Sport. 19J0 A szabadság bajnoka, 2. 20.30 Játék: Zenefon. 21.00 Kickboxer, 2. Ameri­kai film. Az út visszafelé. 22.45 Napi profil. 23.00 Negyedóra gazdaság. 23.15 Aloha Sport (ism.). 23.25 Tér-hatás. 23.50 Ingatlan­piac. 0.05 Beauty Box. MSAT 20.00 A törvény őrei 7.00 Vekker. Rádió a té­vében! 9.30 Music Box. 13.30 Budo magazin (ism.). 14.00 Parti sétány, Ausztrália. 14.30 Játsz új­ra... 15.00 Vörös rock. Amerikai film. 16.40 Mu­sic Box Top Ten. 17.00 Nap Tv. Music Box. MSAT Suli. 19.30 Cops. Amerikai film. 20.00 A lörvény őrei. Amerikai so­rozat. 21.00 Gyilkos ut­cák. Amerikai sorozat. 22.00 Parti sétány. Auszt­rália. 22.30 Lidérces hét­vége. Amerikai thriller. 87'. HBO 18.35 Porunk hőse 10.00 Csobbanás. Amerikai vígjáték 12.00 Mozimánia: Sean Connery. 12.45 Óvó­bácsi. Amerikai vígjáték. 14.10 Túszjárat. Amerikai film. 15.45 Zűrös manus Amerikai vígjáték. 17.30 Bolondos dallamok. Ame­rikai sorozat. 18.00 Bír-lak 18.35 Porunk hóse. Ameri­kai vígjáték. 20.25 Marat­hon család. Jugoszláv víg­játék. 22.00 Melrose Place. 22.45 Zongoralecke. Ame­rikai film. 0.40 Hódító PC ábécé. Amerikai film. 2.15 Jelige: Vörös cipellők. Amerikai erotikus film. 1997. JUNIUS 12., CSÜTÖRTÖK NÉVNAP: VILLŐ színház A TISZA SZÁLLÓBAN: 19 órakor Lombardok. Koncert­opera (Erkel 1-2. bérlet). mozi SZEGED KORZÓ: Beverly Hills-i nindzsa. Színes, ameri­kai vígjáték. Kezdés: délután fél 4 és háromnegyed 6 és este 8 órakor. BELVÁROSI: A nagy dobás. Szfnes, amerikai akciófilm. Kezdés: délután 3, negyed 6 és este fél 8 órakor. BALÁZS BÉLA FILMTÉKA (Belvárosi mozi): Elveszett or­szágút. Szfnes, amerikai film. Kezdés: délután fél 4, háromne­gyed 6 és este 8 órakor. KAMARATEREM (Belvárosi mozi): Mennyei teremtmé­nyek. Szfnes, új-zélandi film. Kezdés: délután háromnegyed 6 és este 8 órakor. GRAND CAFÉ (Deák Ferenc u. 18.), 20 óra: Dávid Fincher: A hetedik. 22 óra. Pedro Almo­dóvar: Kika. VÁSÁRHELY: Zűrangyalok. Színes, m. b„ francia bűnügyi vígjáték. Kezdés délután há­romnegyed 6 órakor; A nagy hátra arc. Színes, m. b„ ameri­kai film. Kezdés esle 8 órakor. MOZAIK KAMARA: III. Ri­chárd. Szfnes, angol film. Kez­dés: este 7 órakor. SZENTES: Elnökcsemete. Színes, m. b., amerikai vígjáték. Kezdés: délután 5-kor; Az angol beteg. Színes, amerikai film. Kezdés este 7 órakor. CSONGRÁD: Hanta boy. Szf­nes, m. b., amerikai film. Kez­dés este 8 órakor. magyar tv 5.40 Gazdatévé. 6.00 Nap-kelte. 9.05 Maienhof. Német tévéfilm­sorozat, 52/2. Szünidő a Marien­hofon. 9.35 Hírek. 9.40 Maigret. Angol bűnügyi tévéfilmsorozat. Maigret és a bártáncosnő. 10.35 Magyar műemlékek. A magyar tudomány palotája (ism.). 11.10 Ágytól-asztaltól. Német tévé­filmsorozat, 13/6. Billie hódítá­sa (ism.). 12.00 Déli harangszó. 12.05 Üzlet délidőben. 12.25 Welcome to Hungary. 12.55 Te­lepakk. 13.45 Szívtipró gimi. Ausztrál tévéfilmsorozat, 41. (ism.). 14.30 NAT-tól tartok. 15.00 Hírek. 15.05 Repeta. Iro­dalom. 16.30 A homok titkai. Brazil tévéfilmsorozat, 180/141. 17.05 Kormányváró. 17.30 Most. 17.55 Hit-köznapok. 18.15 Üzlet. 18.30 Hogy is van ez? 19.00 Esti mese (ism.). 19.15 Múzsa. 19.30 Híradó. 19.50 Sporthírek. 20.00 MC. 20.15 Kisváros. Madarak útján. 21.00 Illés György és tanítvá­nyai - Lőrincz József. Szerel­mesfilm. Magyar film. 23.00 Járványok. Ausztrál filmsorozat, 4/3. A fejlődés velejárói (ism.). 23.55 Híradó. TV 2 13.35 Kezdőtőke, 5/2. Tükör­ben. 14.00 Rendszerváltó évek, 22/16. Zaklatott ősz (ism.). 15.00 Palackposta. 15-30 Robin Hood. Angol rajzfilmsorozat, 52/46. A legyőzhetetlen. 15.55 Fúben-fában. 16.15 Sorstársak. 16.25 Repeta plusz. Az omni­busztól a metróig. Szórakoztató budapesti közlekedés és kultúr­történeti sorozat (ism.). 17.00 Titkos küldetés.Ausztrál filmso­rozat, 24/22 17.30 TOP 40. 18.00 A körzeti stúdiók műsora. 19.05 Az Onedin család. Angol tévéfilmsorozat, 182/37. Suba alatt. 182/38. Titkos lelőhely. 20.10 Atlanti expressz. 20.25 Körző. 20.50 Istenek órája. 21.30 Mindem vagy semmit!. 22.00 Híradó. Időjárás. Kenó. 22.20 Telesport. Benne: Chile­-Paraguay Árgentína-Equador. Copa America labdarúgótorna. 0.20 Magyarok cselekedetei (ism.). DUNA TV 7.30 A BBC Rádió adása. 7.45 A Vatikáni Rádió adása. 8.00 A DELMAGYARORSZAG KFT. napilapja KIADJA: a Déhnagyarország Könyv-, Upkiadó és Nyomdaipari Kft. Cégvezetés: DLUSZTUS IMRE és MICHAEL RZESNITZEK ügyvezető igazgatók. BELLAV1CS ISTVÁN cégvezető Szerkesztőség: Főszerkesztő: DLUSZTUS IMRE Vezetőszerkesztő: RÉTHIJ. ATTILA Felelős szerkesztők: SANDI ISTVÁN, SZÁVAY ISTVÁN Művészeti vezető, szerkesztő: NÉMET TIBOR Olvasószerkesztő: ZÉKÁNY JÁNOS Hírszerkesztő: PATAKI SÁNDOR Vidéki szerkesztőségek vezetője: JOÓ ERZSÉBET Szerkesztő: ŐRFI FERENC Rovatvezetők: KISIMRE FERENC (információs), KOVÁCS ANDRÁS (gazdaság), PANEK SÁNDOR (kultúra), SÜLI JÓZSEF (sport). NAGY LÁSZLÓ (fotó). Kiadó: Kiadói és pénzügvi igazgató: BELLAVICS ISTVÁN Részlegvezetők: HOCZ PÁL nvomdavezető PÁSZTINÉ MÉSZÁROS ÉVA hirdetési vezető LESTÁR LÁSZLÓ terjesztési vezető Szerkesztőség és kiadó: 6740 Szeged. Stefánia 10., Sajtóház. Felelős kiadók: a társaság ügyvezető igazgatni Telefon: 481-281, titkárság: 481-320, szerkesztőségi fax: 481-460, sportrovat: 481-730. hirdetéstitkárság: 311-819, hirdetésfelvétel: 318-999, 320-239 Fax:481-444, ügyvitel: 481-333. Telex: 82-282. Fax: 481-333. Nyomda: 6725 Szeged, Kálvária sgt. 67. Telefon: 466-847. Terjeszti a Szegedi Postaigazgatóság (igazgató: Gyimesiné dr. Etsedy Sarolta), a Délhír Rt. (ügyvezetőigazgató: Mizsei István) és a Délmagyarország Kft. (a Magyar Terjesztésellenőrzési Szövetség tagja). Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. ISSN 0133-025X {Délmagyarország), ISSN 1416-0099 (Délvilág) Segítség! Tanulok?! Távoktatás. 8.15 Kerekek és lépések, 1. rész. Indulás a Sárközbe (ism.). 9.00 Képes krónika. 12.00 Déli ha­rangszó. Lapozó. 12.20 Esti kér­dés. 12.35 Kismamaklub (ism.). 13.10 Két lány az uccán. Magyar film. 15.10 A zene ar­cai. Komolyzenei figyelő (ism.). 15.50 Figyelj! Fiatalok műsora. 16.30 Horgásztanyán. 16.45 Kaptár. 17.05 Bay City. Ausztrál filmsorozat, 5. Lemez­lovasltók. 17.30 Mese. 17.45 Műsorismertetés. 18.00 Híradó. 20.05 Váltó. Gazdasági maga­zin. 21.20 Sportpercek. 21.35 Amikor Vityebszk Párizs volt. Bjeloruisz filmetűd. 22.05 Louis Malle filmjeiből: Szívzörej. 24.00 Híradó. TELIN TV 6.00 Hangos képújság. 18.00 Nyitott stúdió. 19.00 Telin film: műsorismertetés. 20.10 Kont­raszt - 2 nap a világ. 19.45 Tesztközeiben - autósmagazin. 20.20 Éjféli emlékek. Amerikai film, 2. TKTV1 16.00 Képújság. 17.30 HBO kó­dolatlan műsor. 18.30 Képújság. 20.00 DW TKTV2 16.00 Szfv TV. KOSSUTH Óránként: hírek, időjárás, út­közben. 4.30 Reggeli krónika. 4.40 Határok nélkül. 5.38 Falu­rádió. 9.05 Napközben. 11.06 A Szabó család (ism.). 11.34 Svejk, egy derék katona ka­landjai a világháborúban. Ja­roslav Hasek regénye, 30/14. Nyolc ló vagy negyvennyolc ember. 12.00 Déli krónika. 12.40 Ki nyer ma? 12.50 Tör­vénykönyv. 13.05 Vendég a háznál. 13.20 Egyházi ünnepek népénekeiből. 13.30 A római katolikus egyház félórája. 14.05 Klasszikusok mindenki­nek. 14.35 Ünnepi könyvhét '97. 14.55 Első közlés. 15.06 Beszéljük meg! 16.00 Délutáni krónika. 16.10 Mindennapi gazdaság. 16.20 Hasznos tudni­valók. 16.25 Felhang. 17.05 Magyarországról jövök... 18.00 Esti krónika. 19.06 Sportvilág. 19.30 Jó éjszakát, gyerekek! 19.40 Ünnepi könyvhét '97. 20.05 Hagyományápolók. 20.30 Határok nélkül. 21.05 Zsoldos Béla szerzeményeiből. 21.25 Kossuth-klub. 22.00 Ké­ső esti krónika. 22.30 Törvény­könyv, Paragrafus. 23.00 Hí­rek. Kenó. 23.05 Hallgassuk együtt! URH: 6.55 Körzeti informáci­ós magazinok. 9.00 Azonos a középhullámú műsorral. 18.30 Szlovák nyelvű műsor. 19.00 Román nyelvű műsor. 19.30 Német nyelvű műsor. 20.00 Horvát nyelvű műsor. 20.30 Szerb nyelvű műsor. 21.00 Az Amerika Hangja magyar műso­ra. 22.00 Azonos a középhullá­mú műsorral. 23.00 A BBC ké­ső esti magyar műsora. PETŐFI 4.30 Hírek. 4.33 Hajnali dalla­mok. 6.00 Hfrek. 6.03 Reggeli csúcs. 7.46 Sportreggel. 8.00 Petőfi délelőtt. 9.54 Manap­ság... 11.20 Örökzöld filmme­lódiák. 12.00 Muzeális nótafel­vételeinkből. 12.50 Korkérdés. 13.00 Hírek. 13.03 Manap­ság... (ism.). 13.08 Állomáske­reső. 13.15 Derűre is derű. Jane útlevele. Amerikai fiúk, ismét! Bertha Bulcsu hangjáté­ka. 13.40 Irodalmi műsoraján­lat. 13.45 Időjárás- és vízállás­jelentés. 14.00 Kabarécsütör­tök. 17.00 Hírek. 17.03 Petőfi délután. 18.54 Gordiusz plusz. 19.00 Hírek. 19.03 Kölyökóra. 20.00 A Bikini együttes összes lemeze, 13/5. 21.00 Hírek. 21.03 Karinthy Színpad. 22.00 Népdalok. 22.20 Jazz-lista. 23.00 Hírek. 23.03 Sporthír­adó. 23.10 Ennyi... 0.15 Éjsza­ka. Megint! 2.04 Operettpará­dé. 3.04 Örökzöld klassziku­sok. 4.04 Cigánynóták. BARTÓK 6.00 Hírek. 6.00 Muzsikáló reggel. 8.00 Hírek. 8.10 Pódi­um. 9.26 Leon Goossens oboá­zik. 10.00 Hírek. 10.05 Rádió­színház. Szuperhallás. Vészi Endre tragikomédiájának rá­dióváltozata (ism.). 11.10 B. Nagy János operafelvételeiből. 11.40 Rézfúvós kamarazene. 12.00 Hírek. 12.05 Hangver­seny délidőben. 14.00 Hírek. 14.05 Zokogó majom. Bálint Tibor regénye, 2/1. 15.05 Má­jusi éj. Részletek Rimszkij­Korszakov operájából. 16.00 Hírek. 16.06 Szivárvány hava­sán. Kérdések és állítások ze­nehagyományunk régmúltjáról. 17.00 Harmóniában a Matáv­val! 17.30 Poggyász. 17.45 A zene üzenete, 17. 18.00 Hírek. 18.05 Fiatal művészek pódiu­ma. 19.05 Magyar képek. 19.45 Mirella Freni és Renata Scottd operakettősöket énekel. 20.25 Hírek. 20.30 Kapcsoljuk a londoni Barbican Hall t. 21.15 Byron: részletek a Child Harold-ból, valamint más köl­temények. 22.30 Hírek. 22.35 A Nova Schola Gregoriana gregorián dallamokat énekel. 22.50 Napjaink zenéje. 23.30 Barátságos bölcsességek. 24.00 Hírek. RÁDIÓ SZEGED Szeged 94,9 MHZ, Szentes 66,29 MHz 5.55 Alföldi hfrmondó. Zenés hírműsor. Szerk.: Marik István. Műsorismertetés, időjárás-jelen­tés, útinform, programajánlat. 6.00 Reggeli krónika. 6.15 Szemle az országos napilapok­ból. 6.30 Hírek, tudósítások a Dél-Alföldról, lapszemle, prog­ramajánlat. 6.45 Vántus-emlék­nap. 7.00 Reggeli krónika. 7.15 Közgyűjtemények. 7.24 Szemle az országos napilapokból. 7.30 Hírek, tudósítások a Dél-Alföld­ről, körzeti időjárás-jelentés. 7.45 BBC híradó. 8.00 Lapszem­le, programajánlat, időjárás-je­lentés, útinform. 8.15 NATO- és az EU-csatlakozás. 9.00 Hfrek, tudósítások, időjárás-jelentés, útinform. 9.15 Háttér: 10 év 10 percben és válogatás az archí­vumból. 9.55 Hírösszefoglaló. 16.00 Délutáni zenés, szórakoz­tató magazin. Szeged 94,9 MHz. Szerk.: Marik István. 16.00 Mű­sorismertetés, hírek, időjárás-je­lentés, útinform. Nap híre. 17.00 Hírek, időjárás-jelentés, útin­form, lapelőzetes. Rock ma­gazin. filmlevél. 18.00 Hír­összefoglaló, időjárás-jelentés, útinform. Az EU unióról. DEUTSCHE WELLE nUf - magyarul DW 13.30-14.00 a helyi kábeltévé hangcsatornáján. Világhírek, Németország­magazin, nemzetközi lapszemle, gazdasági és közéleti szemle ffMzfetes műsor a magazinunkban I Tele-7 Nyaraljon a Mecsek legszebb völgyében! Magyaregregyen a Vadgesztenye Panzió váija Önt, ahol gyerekjátszótér, medence, sportolási lehetőség, erdei lovaskocsi-túrák szolgálják kényelmét. Telefon: 06-72-390-573. Fax: 06-72-226-543 A HELYI RÁDIÓK MŰSORÁBÓL RÁDIÓ 88 naponta 17-től reggel 5 óráig a 100,2 Mhz­en RDS EON TeI.:444-088, tel./fax: 421-253. Kívánságműsor: 421-511. E-mail: contact@ra­dio88.tiszanet.hu ­URL: http://www.ti­szanet.hu/radio88 17—22-ig Óránként hí­rek, sport, útinform, időjárás. 17.05 Tisza Gyöngye slágerlista Tóth Péterrel. 19.05 Pletykafészek. Sári Zsuzsa műsora. 21.05 Fresh Jam ­CJB2Men műsora. 24.00 Hajnali zene­mix. Zenei szerk.: Tóth András, Nacsa Norbert, Molnár Dá­niel. MÉDIA 6 SZEGED Reggel öttől délelőtt tizenegyig a 100,2 Mhz-en, tel.: 498-301. 5—8-ig félóránként, 8-1 l-ig óránként hí­rek, időjárásjelentés, útinform. 5.00 Ötről hatra. Reg­geli zenés ébresztő­műsor. 6.00 Vegyes­vágott. Információs műsor. 8.00 Szeglet. Délelőtti magazin. TISZA RÁDIÓ SZEGED Naponta 11-17 óráig a 100,2 Mh-n. Adástelefon: 495-495 Minden órában hírek, időjárás 11.05 Hallgasson ránk. 12.00 Tisza Ma­gazin. Hírek, informá­ciók, aktualitások sok zenével. 13.05 Délutá­ni randevú. Benne: Játszóra. 13.30 Deuts­che Welle nemzetközi hírei. RÁDIÓ 7 VÁSÁRHELY 5.30-tól 24 óráig szer­kesztett műsorok a 97,6 MHz-en. Tel.: 243-261, 243-262 5.30 Jó reggelt! Ben­ne: félóránként hfrek, útinform, határhely­zet. 9.00 Napraforgó. Benne: Őstermelői igazolvány. Vendég: Csák Péter, a Csm-i Agrárkamara titkára és Varga Sándor gaz­dajegyző. 12.30 Mo­zaik. 14.00 Dél-alföldi hfrmondó. 14.30 Ma­gazin. 15.30 Napi ak­tualitások. Sporthír­adó. Esti mese. 18.00 Slágerlista. 20.00 Szó­rakoztató műsor. 23.30 Dél-alföldi hír­mondó (ism.). RÁDIÓ SZENTES 6—13-ig az URH 106,1 MHz-en, 13-tól 18 óráig az URH 95,7 MHz-n. Tel.: 63/315­482. 6.30-kor és 13.30-kor, majd órán­ként helyi hírek, tudó­sítások, időjárás. 6.00 Ébredjen ránk! Zenés reggeli ébresz­tő. 9.00 Délelőtti ma­gazin. Szerk.: Fehér Mónika. 13.00 Han­goljonk ránk! 14.00 Miénk a mikrofon. 15.00 Délutáni maga­zin. Szerk.: Morzsik jános. Orvos mikro­fonnal. Dr. Papp Zol­tán rovata. Csongrádi körkép. A Tisza jobb partján... ORIENT RÁDIÓ SZENTES Adás naponta 04-07 és 10-13 óra között a 95,7 MHz-en. 4.30-kor és minden óra harmincadik per­cében hírek, sport, időjárás. 5.10 Színes események, érdekes­ségek. 6.00 Gazdaper­cek. 6.10 Valaki mondja meg... 6.15 Boldog névnapot! 6.40 Terefere a stú­dióban. 6.50 Sorsolás. 10.15 Magazinműsor. horoszkóp 'y KOS: Egy szelíd angol tájon járt álmában. Az álom szép volt, és ma kipihenten ébredt. Itt az ideje, hogy új szemszögből lássa az életét. BIKA: Állandóan új találmányokon töri a fejét, és sikerült is már összehoznia né­hány újdonságot. A leg­nehezebb: találmányai értékesítése. 2E IKREK: Se ma, se holnap ne kös­sön üzletet, kerülje to­vábbá a nagy tömeget, mert ott könnyen össze­hozhatja a sors egy tol­vajjal, aki megrövidíti. RÁK: Úgy érzi, minden olyan bi­zonytalan, képlékeny ön körül. Ne fárassza magát, ma nem tud el­lene tenni semmit, váija meg a holnapot. s\ OROSZLÁN: Van úgy, hogy az ember nagyon készül valamire, fél a kudarc­tól. Ne rabolja idejét a felkészüléssel, inkább menjen cukrászdába. np SZŰZ: Ma hajla­mos arra, hogy alaposan kirúgjon a hámból, amely néhány felesleges kilóban, és némi másnaposságban realizálódhat. S MÉRLEG: Na­gyon szereti a szabadságot, de egy bi­zalom- és szeretetteljes kapcsolatról sem akar lemondani. Hamarosan megtalálja az igazit. ni SKORPIÓ: Az egész hét folya­mán hihetetlen ösztön­nek és csodálatos kitar­tásnak adja tanújelét. Fejest ugrik az esemé­nyekbe, pozitív fordulat várható. NYILAS: Ha így -—folytatja a takaré­koskodást, ahogy eddig tette, előbb-utóbb meg­valósul egy álma. A szájától azonban ne vonja meg a falatot. Fg] BAK: Megértés­' ' sel és bátorítással vesz körül egy fiatal embert, aki nehezen igazodik ki önmagán és az élet dolgain. Partnere nyűgösen utazik. VÍZÖNTŐ: A saját útját szeretné járni, kár lenne azonban ezzel elidegeníteni egy rokont vagy szerelmet, csak azért, mert minden áron bizonyítani akar. HALAK: Mun­kahelyén vagy la­kóhelyén elismerik fá­radozásait. Azért ne na­gyon bízza el magát, iri­gyei fáradhatatlanul int­rikálnak a háta megett. Gázkészülékvásár Újszegeden! V4 vízmelegítő 31 500 Ft C-24 gázfúlökészülék 80 400 Ft C-30 gázfútúkészülék 105 900 Ft C-40 gázfútúkészülék 113 300 Ft K-24 kombi gázfútúkészülék 114 800 Ft Pelgrim 413 kombi túzhely 50 100 Ft Pelgrim 424 légkev. túzhely 61 500 Ft GF-25 kém. konvektor 23 700 Ft GF-35 par. konvektor 28 500 Ft 1201 gázbojler 47 800 Ft Ert.: RINGKER Raktár, Újszeged, Bérkert u. 129. Tel.: 431-854. 7IZ3Z3 A Vasvári Pál Közgazdasági Szakközépiskola pályázatot hirdet tanári munkakör ellálasára, közgazdasági tantárgyak oktatására eretek, küíkereskedel vállalkozási ismeretek, delmi ismeretek). Szakirányú, felsőfokú végzettséggel rendelkezők jelentkezését várjuk. Érdeklődni a Vasvári Pál Közgazdasági Szakközépiskolában lehet Szeged, Gutenberg u. 11. Tel.: 62-321-322. A Mindszent és Vidéke Áfész vállalkozási formában történő üzemeltetésre érdeklődók felé az alábbi egységeit hirdeti meg: 3. sz. élelmiszerbolt Mindszent, Iskola u. 50. 6. sz. élelmiszerbolt Mindszent, Szabadság u. 64. Tisza Iparcikk Áruház Mindszent, Köztársaság tér 9. Érdeklődni lehet: Áfész-iroda, Mindszent, Tisza u. 2. 2 Telefon: 62-225-017 gj 8 Európa legolcsóbb padlószőnyege a Suláknál! Sdljll Készpénzfizetés esetén minden szőnyeg féláron. frJjfr Gumis hátoldalú, nyomott mintás filc padlószőnyeg, nettó 232 Ft/nm-töl! • Velúr padlószőnyeg nettó 552 Ft/nm­től, szobai 2x3 m-es szőnyeg nettó 7990 Ft-tól. Francia szőnyegek 60%-os árengedménnyel Kárpótlási jegyét francia szőnyegeknél 120%-on, más szőnyegek és szőnyegpadlók esetében 100%-on számítjuk be. Ne feledje a Sutákkal jól jár. Szeged, KereskedA köz 4. (Fonógyári út). Ny: H-P: 9-17. Szo: 8.30-12. Tel.: 467-122.

Next

/
Thumbnails
Contents