Délmagyarország, 1997. június (87. évfolyam, 126-150. szám)
1997-06-11 / 134. szám
SZERDA, 1997, JÚN. 11. SPORT 11 // Depócsata" volt Szegeden? Amire vasárnap még csak gyanakodott a szegedi országos bajnokságon részt vevő motorcsónakosok egy része, az hétfőre, a motorok tüzetes átvizsgálása után, kristálytisztán bebizonyosodott. Valaki, vagy valakik szombaton éjjel egy kicsit „megszerelték" a Maty-éren hagyott gépeket. Eddig arról szereztünk tudomást, hogy a szegediek közül Kertes Krisztián mindkét hajójának az üzemanyagtartályába vizet öntöttek. Papp György motorhengerébe a karburátor leszerelésével hatos csavart, juttattak". Volf Mihály hajója is ismeretlen ok miatt felmondta szolgálatot. Wéber Ferencnek, az Európa Yacht Klub versenyzőjének csónakjából a hidraulika csapszögét vették ki De klubtársai is több illetéktelen beavatkozást fedeztek fel Egyetlen egy esetet sem lehet megérteni, de az meg végképp felháborító, hogy az osztrák színekben versenyző Csákó Ferenc gépkocsijának és utánfutójának kerékanyáját fellazították úgy, hogy Balástyán már majdnem kiesett. Csák a szerencse mentette meg a motorcsónakost a súlyosabb balesettől. A sportág öregjei már átestek ilyen vandál munkán, de az utóbbi évtizedben hasonló eset Magyarországon nem fordult elő. Ez azonban nem enyhíti a szegedi események súlyosságát. Találgatni, gyanúsítgatni lehetne, de nem hisszük, hogy ez megoldaná a helyzetet. Egy biztos, ez a szegedi OB-forduló nem pozitívan vonul be a sportág történetébe. Különösen, ha még azt is hozzávesszük, hogy a Maty-éri pályától - bár mindenki elismerte, hogy csodálatos - egyetlen résztvevő sem volt elájulva. Kajak-kenura és evezésre egészen biztosan kiváló, de motorcsónakversenyre nem alkalmas, hiszen nagyon keskeny - még szerencse, hogy csak ilyen kicsi volt az indulási kedv. Nem beszélve a vizet elárasztó zöld algákról, amelyek a vízhűtéses motoroknak kimondottan rosszat tettek, s a csúszós indttóstégrőL.. Süli MIM! • Csúriék az NB \\ bajnokai! Győzelmek -ipponnal Tóth Gyula cselgáncs • Munkatársunktól A napokban Szeged két cselgáncsegyesületének fiataljai több versenyen is indultak. A Tisza Budo SE sportolói két diákolimpián adtak számot felkészültségükről. Eredményeik. Gyermek „A" korcsoportos országos diákolimpia, Budapest (zárójelben az iskolák nevei). 49 kg: ...3. Kővágó Réka (Makkosházi). 32 kg: ...7. Mihálkovics János (Gedói). 58 kg: 1. Németh Tamás (Madách u.). 63 kg: 1. Tóth Gyula (Csongor téri). Serdülő országos diákolimpia, Baj. 48 kg: ...3. Kelemen Balázs Németh Tamás (Gedói). 68 kg: ...7. Kovács Norbert (Makkosházi). +75 kg: ...3. Piti Sándor (Széchenyi). Érdekesség, hogy a két első helyezett, Németh és Tóth valamennyi mérkőzését ipponnal nyerte. • Miskolcon tartották a Magyar Köztársaság-kupa első osztályú felnőttversenyt. Tatamira lépett - kétéves kihagyás után - Petrovics Milán, az SZVSE cselgáncsosa is (95 kg-ban), aki csupán a világ- és olimpiai bajnok Kovács Antaltól kapott ki, s így a második helyen végzett. A „vasutasok" felkészülését a Reemtsma Hungary Kft., a Mahler Bt. és Kispál Béla vállalkozó támogatta. Remek játék vízilabda • Munkatársunktól A magyar ifjúsági vízilabda-válogatott a közelmúltban Moszkvában szerepelt egy nemzetközi viadalon. A négycsapatos tornán a mienk először az olaszokat 12-7-re győzték le, aztán a görögöket 12-9-re, majd a házigazda oroszokat 17-7-re. A döntőben ismét az olaszok következtek, ezúttal 11-5-re nyertek a magyarok. A sikerből kivette részét a Heliomed Szegedi VE játékosa, Varga Árpád is, a válogatott egyik edzője pedig Lihotzky Károly volt. A július 3l-e és augusztus 10-e között Mariborban rendezendő Európabajnokság előtt rendkívül biztató volt a magyarok teljesítménye. Vargáék két hét múlva Rovinjban, majd pedig Barcelonában szerepelnek nemzetközi ifjúsági válogatott viadalon. Focifieszta a Dózsa-pályán Kurucsait (baloldalt) nem tudták tartani a veszprémiek, a Tisza Volán SC középpályása három gólt szerzett a rendkívül magas színvonalú összecsapáson. (Fotó: Gyenes Kálmán) Aki Szegeden a tegnap délutánt a Hunyadi téri Dózsa-pályán töltötte, az rengeteg emlékkel gazdagabban térhetett haza. A Tisza Volán SC labdarúgó utánpótlás szakosztálya által szervezett focifesztivál minden igényt kielégített. Négy korosztály mutatta be futbalitudását a szépszámú (legalább ötszázan voltak jelen) közönségnek. A rendezők a hangulat fokozásáról is gondoskodtak, a finom sör (sátor is dukált hozzá) és a mustáros virsli népszerű eledelnek bizonyult. A fesztivál első felvonásában a Tisza Volán SC U14-es gárdája csapott össze azzal a Veszprémmel, amely két évvel ezelőtt korosztályos országos bajnokságot nyert. A Tisza-partiak jó teljesítményt nyújtva, Gál (2) és Ács találatával végül 3-1re nyertek. A fiúk mestere, Lóczi István szerint tanítványai kicsit fáradtan mozogtak, azért tudtak győzni, mert ők több gólt szereztek. Kérem szépem, ilyen egyszerű az egész... Következett a délután fénypontja, az NB Il-es ifi ,3" keleti és nyugati csoport bajnokának összecsapása, a Tisza Volán SC-Veszprém mérkőzés. Két kiváló együttes nézett egymással farkasszemet, a vendégek úgy lettek aranyérmesek, hogy 150 gólt szereztek, a szegediek pedig 131-et. A „keletiek" a következő összeállításban kezdtek: Falusi - Ács, Döme, Kiss Z. - Kurucsai, Horváth Z, Csúri, Kerekes Szekeres, Kun, Csernus (később csereként pályára lépett Rácz, Kovalik, Puskás, Emődi és Gáti). Már az első percekben látni lehetett, hogy két fantasztikusan felkészült csapat találkozott. Kurucsai lőtte az első gólt, de a vendégek nem hagyták annyiban, két védelmi hibát kihasználva még az első félidőben fordítottak. A szünet után 180 fokos fordulatot hozott a mérkőzés, a Volán SC fokozatosan került fölénybe, szép lassan felőrölte a Veszprém erejét, s Kurucsai kettő, valamint Kun pompás találatával 4—2re nyert. A szituáció ismert: örömujjongás, egymás vállára borulás, nézők tapsvihara, s természetesen a díjátadás. Szalai István edző a meghatódottságtól csak ennyit mondott: - Köszönöm a Tisza Volánnak, hogy felkarolt bennünket, azt hiszem, nem vallottunk szégyent. Nem bizony, ennek kézzelfogható jele volt a győztest megillető kupa, amit Orbán Viktor adott át Csúri Csaba csapatkapitánynak. Az Országgyűlés Európai Integrációs Ügyek Bizottságának elnöke szerint a tudás és a jobb erőállapot döntött a szegedi csapat javára. Ismét felcsendült a taps. A veszprémieket Dlusztus Imre, lapunk főszerkesztője, a T. Volán SC labdarúgó-szakosztályának elnöke és Csernus András intéző jutalmazta meg. Újfent a szegediek következtek, Valastyán Pál, a Mol Rt. stratégiai és fejlesztési igazgatója egy gyönyörű vázát ajándékozott a Volán SC csapatának. Végül Orbán Viktor a találkozó legjobbjának, Kurucsai Andrásnak egy bőrlabdát nyújtott át. Azt hiszem, az édesapa még a gyermekénél is boldogabb volt... Kővári Árpád klubelnököt alig lehetett a csapatot ünneplő embertömegből „előhalászni": - A szakember szemével figyeltem a 90 percet, persze, hogy örülök a győzelemnek, de számomra az eredmény másodlagos, csak az számit, mi lesz majd ezekből a tehetségekből pár év múlva, tud-e a szegedi felnőttlabdarúgás profitálni az itt látott futballistákból. A fő meccs után a Tisza Volán SC és a Ferencváros '85-ös korosztálya vívott késhegyig menő csatát. Hegyesi a hazaiaknak szerezte meg a vezetést, de a Fradi végül egyenlíteni tudott. Halkó Pál edzőt ez nem lepte meg, mert mint mondta, általában 1-1-re szokott végezni a két gárda. A fesztivál zárásaként a legapróbbak, a '88-asok mutatták be tudásukat. A Szolnoki Góliátnak - bár az ottani csöpségek is ügyesek - nem sikerült felnőni a szegediekhez, 5-0 lett (a gólokat Lele (3), Hadár és Dlusztus A. szerezte). Dr. Tóth János tréner annak örült, hogy jó játékkal járultak hozzá „fiai" e nagyszerű esemény rangjához. Ebben a mondatban az egész futballdélután minősítése benne foglaltatott. Soksok ilyen focifesztivált még... Szélpál László „Januári" döntések nyáron • Munkatársunktól A Szegedi VSE hétfőn az esti órákban tartotta újabb közgyűlését. Ennek összehívására azért volt szükség, mert Kónya Zoltán peres úton megtámadta a január 29-ei közgyűlés határozatait, arra hivatkozva, hogy a tanácskozást nem az egyesület alapszabálya szerint rendezték meg. (Ezt még az átmeneti, Mazurák Antalné irányította ügyvezetés hívta össze.) Állítását bizonyítani is tudta, ezért a bíróság hatályon kívül helyezte az ott született döntéseket. Az SZVSE vezérkara a zökkenőmentes működés érdekében ismét „összetrombitálta" a szakosztályok képviselőit. Három napirendi pont szerepelt „műsoron". Az első az alapszabálymódosítás volt, ahol a szakosztályok képviseleti jogáról szavaztak a megjelentek. Újdonság, hogy a tömegsport is bekerült hat delegálttal, a labdarúgás, a cselgáncs, az atlétika, a tájékozódási futás és a birkózás mellé. Ezt egy tartózkodással elfogadta a közgyűlés. Másodikként az ügyvezető elnök (újra)választása volt a feladat, hisz ezt a január 29-i döntést is érvénytelenítette a bíróság. Paskuj Mátyást 44 igen szavazat, 2 tartózkodás mellett és 2 nem ellenében erősítette meg pozíciójában. Ezt követően - időrendbe haladva - a januári közgyűlés óta hozott, a vasutas klub szerkezeti átalakulását is érintő intézkedések kerültek terítékre. Ezeket - beleértve a személyi változásokat is egyhangúlag hagyták jóvá a küldöttek. A közgyűléssorozat után most már - valószínűleg nyugodtan dolgozhat az egyesület vezetése. Sportnap a Makkosháziban • Tudósítónktól Hét végére is kinyitották Szegeden a makkosházi iskolát. Olyanok vették birtokba a lakótelep mini zöldövezetét, akik eddig nem nagyon tehették. Az iskola vezetése és a szülők játékos sportnapot hirdettek. Amint azt Bujdosó János iskolaigazgató elmondta, azért, hogy a kíváncsiskodók jobban megismerhessék az iskolán belüli életet. Száznál többen segédkeztek a játékos programok, az enni és innivaló összeállításánál. A leendő iskolások körbenézhettek, a diákolimpiai aranyérmet nyert tornászok a hazai közönség előtt is bizonyíthatták, hogy nem volt véletlen a siker. Volt izgalmas kosárlabda- és asztaliteniszmeccs, ovisok focija, görkorcsolya-bemutató és természetes kispályás összecsapás a futballszerető felnőttek között. A városi önkormányzat, az általános iskolák igazgatói, a makkosházi focisuli (még hallunk róluk), a szülők-tanárok, valamint a Szerencsejáték Rt. csapata mérte össze tudását. A tornagyőzelmet, sokak nem várt meglepetésére, a városi honatyák szerezték meg. Bagaméry László csapatmenedzser mondotta, hogy a serleget a következő testületi ülésen kiteszik majd az asztalra, hírelve: van azért mire büszkének lenniük... Tévés meccs • Munkatársunktól Ilyen még nem fordult elő a szegedi vízilabdázás történetében: a június 16-i (hétfői) Heliomed SZVE-UTE találkozót az TV2 élő, egyenes adásban közvetíti 19.05 órától. A tét óriási: a bajnoki elődöntőbe jutás. Fülöp sikere • Munkatársunktól Fülöp Andrea, a Makói SVSE sportolója a közelmúltban két versenyen is szerepelt és remek eredményeket ért el. A Bonyhádon rendezett sprint duatlon (5 km futás, 20 km kerékpározás, 2,5 km futás) országos bajnokságon a junior B-kategóriában 3. lett. Bánkon pedig a triatlon ob (táv: 1,5 km úszás, 40 km kerékpározás, 10 km futás) „ürügyén" gyűlt össze a mezőny, mely egyben EBválogató is volt. Itt Fülöp a 4. helyen végzett és ezzel jogot szerzett a korosztályos kontinensvidalon való indulásra, melynek a finnországi Vuvokatti ad otthont. Már „csak" anyagi akadályok állhatnak részvétele útjába. Nagydijas vasutasok • Munkatársunktól A minap Miskolc város nagydíjáért szálltak harcba a gyaloglók, köztük természetesen az SZVSE legjobbjai is. A viadal keretein belül rendezték meg az idei serdülő ,3" korosztály országos bajnokságát is. Eredmények. Felnőtt férfi, 20 km: ...2. Lengyel Gábor, ...4. Börcsök Zoltán, 5. Balog István. Junior nők, 10 km: 1. Pesti Mónika, ...6. Zádori Orsolya. Női nyílt, 5 km: 1. Bondor Krisztina. Ifjúsági lányok, 5 km: 1. Benkő Anita. Serdülő „A " fiúk, 10 km: ...5. Papp Ferenc, ...8. Lengyel Ádám. Bajnokságok. Serdülő „B" (84-es korosztály) fiúk, 8 km: ...3. Kerekes Zsolt. Serdülő „B" (83-as korosztály) fiúk, 8 km: ...5. Gyémánt Dániel. Serdülő „B" (82-es korosztály) fiúk, 8 km: ...8. Farkas Ádám. Serdülő „B" (84es korosztály), leányok, 5 km: 1. Papp Gabriella (edzője: Kéri Ferenc). A versenyzők felkészítésében még Balog István és Antal Andor edzők is résztvettek. Ászok-kupa • Munkatársunktól Augusztus 16-17-én X. Ászok-kupa néven férfi kispályás labdarúgótornát rendeznek Sopronban, melyre a szervezők várják az együttesek jelentkezését. Csongrád megyei hagyománya is van a korábbiakban évente 150-172 gárdát megmozgató monstre serlegcsatának, hisz '92-ben a vásárhelyi Tangazdaság bizonyult a legjobbnak. Nevezni 4000 forint befizetése ellenében június 20-áig a következő címen lehet: Sportfelügyeleti csoport, 9401 Sopron, Pf. 207. Érdeklődni a 06/99/312-479-es telefonszámon lehet, illetve a 06/ 99/313-157-es faxon is kérhetnek információkat. Fontos, hogy a nevezési díjat rózsaszín postautalványon legkésőbb június 20-áig, a jelentkezéssel egyidőben a fenti címre kell feladni. Csábításnak csak annyit: a fődíj 100 ezer forint!