Délmagyarország, 1997. május (87. évfolyam, 101-125. szám)

1997-05-08 / 106. szám

CSÜTÖRTÖK, 1997. MÁJ. 8. HIRDETÉS 5 • Rémtörténet: Szeged, a nyeretlen? Pályázat-ok • Sajtósatuban Dobozy professzor Tízmilliárdos ágyálmok Dr. Dobozy Attilát ellenjelölt nélkül választották az orvosegyetem rektorává. (Fotó: Nagy László) forrás Most sem nyert Sze­ged egyetlen fillért sem a címzett támogatásnak nevezett állami pénzke­retből. Városunk önkor­mányzatának 12 pályá­zata 1 milliárd 486 mil­lió forinttal kívánta megcsapolni az „állam­bácsi" bukszáját - siker­telenül. így most is léket kaptak fontos, Szeged egészségügyét, oktatá­sát és művelődését erő­sítő tervek és beruházá­sok. A polgármesteri hivatal szakembergárdája rosszul ál­lítja össze a pályázatokat? A városvezetés ügyetlenül lobbyzik? A honatyák egy szalmaszálat se tesznek ke­resztbe városukért? Ez a kormányzat is utálattal néz a Tisza-parti városra? Szeged eredménytelenségének okai­ról kérdeztük a polgármes­tert és gazdasági alpolgár­mesterét, erről tartottak teg­nap sajtótájékoztatót a kor­mánypártok szegedi ország­gyűlési képviselői. Nem kapott állami támo­gatást Szeged a Il-es kórház klímaberendezésének és egyik épületének rekonst­rukciójára, az l-es kórház és a rendelőintézet felújítására. De elmarad a Gábor Dénes szakközépiskola és az alter­natív iskola felújítása ugyan­núgy, mint a Kamaraszínhá­zé vagy a szegedi színháza­kat szolgáló műhelyek bőví­tése, a régi zsinagóga és a tá­pai művelődési ház rekonst­rukciója, a Somogyi könyv­tár informatikai hálózatának fejlesztése, a kiskundorozs­mai faluház fölépítése. Az elutasítás oka: az egészség­ügyi beruházásoknál a pénz­hiány, a többi esetben azon­ban az, hogy a pályázat „nem felelt meg a jogszabá­lyi feltételeknek". Tehát a szegedi pályázatok többsé­gét már eleve rosszul indí­tották, illetve rosszul mene­dzselték. - Rossz a lobby-techni­kánk. Egy-egy pályázat alá­írásakor csak arra van időm, hogy megnézzem, a szignók száma alapján hány szakem­ber támogató véleményére bízhatom magam - sóhajtott dr. Szalay István polgármes­ter. - De azt is többször hangsúlyoztam már, hogy kellene valaki, aki - mivel ismeri a trükköket és mód­szereket - fő foglalkozás­ként a pályázatainkkal törőd­ne. Ilyen ember azonban nincs a városházán. Hírlik, hogy újabban dr. Mogyorósi Péter kap „megbízást" a vá­rosvezetés szerint fontos pá­lyázatok menedzselésére. - A lobby-technikánkról annyit, hogy nyolc ország­gyűlési képviselőnknek ta­valy, de az idén is levelet ír­tunk: milyen pályázatokat nyújtott be Szeged, azaz mi­lyen támogatások elnyerésé­ben kéljük segítségüket. De úgy tűnik, rossz az egymás közötti kommunikációjuk, s talán az önkormányzat szán­dékait sem ismerik. Igaz, a városvezetés sem kilincsel és előszobázik egyik minisz­tériumban sem - szögezte le Básthy Gábor alpogármes­ter. A pályáztatás módszereit, a rövid határidőket, a dön­tésben a minisztériumi mun­katársak domináns szerepét sokan kritizálják. Ám az ön­kormányzatokat ily módon támogató rendszer marad. Tehát alkalmazkodni kell. - Rémtörténethez hason­latos, hogy formai okok mi­att utasították el a szegedi pályázatok többségét! - je­lentette ki a tegnapi sajtótá­jékoztatón Rózsa Edit or­szággyűlési képviselő (SZDSZ). - Elképesztő, hogy például a művelődési minisztérium munkatársa többször is járt Szegeden, hogy segítsen a pályázatok összeállításában, aztán leve­let írt, hogy gyorsan pótolják a hiányokat, de egyik lépés­ről sem szerzett tudomást a város vezetése. - Hűtőtepsiben volt eddig Szeged, s az egész Dél-Al­föld, legutóbb a jugoszláviai blokád miatt. De ősz óta más a helyzet! - vélekedett Géczi József honatya (MSZP). ­Igazolja ezt az is, hogy a ré­gióból például Makó, Ásott­halom és Pusztamérges e fordulóban sikeresen pályá­zott. - Szeged mostani sikerte­lenségénak oka nem önkor­mányzati vagy városvezetési hiba - vette át a szót a kor­mánypárti képviselői sajtótá­jékoztatón Botka László (MSZP). - A polgármestert kértük, vizsgáltassa ki, az apparátus működését újra kell-e gondolni. De az is ta­nulság, hogy az országgyű­lési képviselőkkel a város már az első pillanatban egyeztessen, mit szeretne el­érni. Csak együtt lehet gyor­san lépni, s tudni kell, a vá­rosi akarat valóra váltásában ki hogyan tud segíteni. Újszőszi Ilona Demokratikusabb, az előzőtől eltérő stílusú ve­zetést ígért munkatársai­nak és a közönségnek Dobozy Attila professzor, a bőrklinika igazgatója, a SZOTE nemrég megvá­lasztott rektora a keddi Sajtósatuban, a Stefánia­klubban. Inkább kedélyes beszélge­tésnek, mint kellemetlen faggatózásnak volt nevezhe­tő a kedd esti Sajtósatu a Stefánia-klubban. Ez persze a helyzetből következett, hi­szen a kérdezett, Dobozy At­tila professzor csak júbustól tölti be azt a tisztet, amiért „satu-vendég" lett: várható­an nyár közepétől nevezik ki a SZOTE rektorává. Kalo­csai Katalin és Sulyok Er­zsébet újságíróknak azért akadt kérdeznivalójuk bő­ven; oktatásról, betegellátás­ról, sőt, még betörésekről is. - A Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem a városnak nem csak szellemi központja, de 8 milliárdos éves költségvetésével, 2500 hallgatójával és ezer külföldi vendégével az egyik legna­gyobb gazdasági egysége is - mondta Dobozy pro­fesszor, akit ellenjelölt nél­kül választott rektorrá az in­tézmény egyetemi tanácsa. A jelenlegi „már rektor ­még nem rektor" állapot vár­hatóan július elsejéig tart, amikor a köztársasági elnök kinevezi a bőrklinika igazga­tóját a SZOTE rektorává. Amikor programjáról kér­dezték, a vendég elmondta: itt és most orvosegyetemet csak egyféleképpen lehet ve­zetni. Rektori koncepciójá­nak két sarkalatos pontja van: az Európai Unió köve­telményeinek megfelelő képzés és a Szegeden kiala­kulófélben levő felsőoktatási egyesülés. Ez utóbbiról a professzor úgy véli, elsősor­ban a képzés tekintetében lesz előnyös, és nem sokat hangoztatott gazdaságos vol­ta miatt. - Az Universitas az első tíz évben biztosan in­kább viszi, mint hozza a pénzt, hiszen működőképes­ségéhez komoly infrastruk­turális beruházásokra van szükség - szögezte le. Az „örökségről" elmondta: elődje, Fráter Lóránd jó szakmai felkészültségű, fel­adatait ellátni képes intéz­ményt hagy rá, mely az el­múlt években végig meg­őrizte fizetőképességét, ám az idei első negyedévben anyagi nehézségek mutat­koztak. Az új vezetés de­mokratikusabb lesz, mint a régi, és a stílus is eltér majd az előző ciklusétól. - Mi a véleménye a téríté­ses orvosképzésről? - kér­dezték az újságírók az új rektort, aki elmondta: nem csodálkozna, ha egyetlen ön­költséges orvos vagy fogor­vos hallgatója sem lenne az egyetemnek az idén. De az biztos, térítéses képzésben is csak az vehet részt, aki meg­felel a felvételi követelmé­nyeknek, legfeljebb nem a lista elején, hanem a végén áll, így nem fér be az állam által támogatott keretbe. Az ágyszámleépítésekkel kapcsolatosan a professzor tájékoztatta a hallgatóságot: a SZOTE és az OEP közötti per jelenleg szünetel, keresik a megegyezést az egészség­biztosítási pénztárral, mert a 213 elvett ágyból a szegedi orvosegyetem legalább 80-at szeretne visszakapni. A megválasztott rektor lesújtó véleménnyel illette az ágy­számleépítést, mondván, a tervezett 10 milliárd forintos megtakarításból jó, ha 300 millió megvalósul. - Ezt mindenki előre tudta, kivéve a jogszabály alkotóit ­mondta Dobozy Attila. ­Tény, hogy a korábbinál ke­vesebb ágyszámmal egyre több beteget kell ellátnia az intézménynek, ezért az úgy­nevezett „egynapos" sebé­szeti beavatkozások számát kívánjuk növelni. Ennek ter­mészetesen feltételei van­nak: pénz, amelyből a szük­séges műszereket beszerez­zük, tb-támogatás, hogy a műszereket folyamatosan, három műszakban használ­hassuk. A beszélgetés végén kel­lemesebb vizekre próbáltak evezni az új rektort faggató újságírók: hobbijáról, a ta­nyai kertészkedésről kérdez­ték a professzort. Ám kide­rült, Szatymazon sem min­den fenékig tejfel, mert Do­bozy Attila tanyájára nemrég törtek be ötödször illetékte­len behatolók. Onnan nem ágyakat, hanem egy szi­vattyút vittek el... Kaczer Gabriella Természetjáró diákok találkozója • Munkatársunktól A Szegedi Diákok és Pe­dagógusok Szövetsége az idén május 23-25-e között Ásotthalmon rendezi meg a természetjáró diákok megyei találkozóját, amelyen a leg­jobbaknak bizonyuló csapa­tok az országos, sárospataki döntőn képviselhetik majd Csongrád megyét. A verse­nyen középfokú tanintézetek 5-5 fős csapatai indulhatnak: leány, fiú, vegyes kategóri­ákban, de pedagógusok is nevezhetnek. Az iskolák, kollégiumok, ifjúsági szer­vezetek korlátlan számú csa­pattal érkezhetnek Ásottha­lomra. A következő feladatok lesznek a találkozón: a ter­mészetjáró akadályverse­nyen a megadott útvonalon gyakorlati turisztikai erőpró­bán esnek át a csapatok; az elméleti kérdések főleg a földrajzra, a tereptanra, a természetjárásra vonatkoz­nak majd; a városismereti verseny témája pedig az or­szágos döntő helyszíne: Sá­rospatak. A jelentkezési határidő május 15. Bővebb felvilágo­sítás a Szegedi Diákok és Pedagógusok Szövetségétől: Szeged, Takaréktár utca 2., telefon: 62/321-103. Rendőrségi fogadéérák • Munkatársunktól A Szegedi Rendőrkapi­tányság rendszeresen meg­tartja fogadóóráit a 15. vá­lasztókerületben. Az állam­polgárok Így közvetlenül je­lezhetik a közbiztonsággal kapcsolatos észrevételeiket, problémáikat az illetékesek­nek. A rendőrségi fogadóórák időpontja és helye: minden hónapban a páratlan hét hét­főjén 18-tól 19 óráig Kecs­késtelepen a művelődési házban, a Klebelsbergtele­pen pedig az általános iskola faházában. A hónap páros hetének hétfőjén 18-tól 19 óráig viszont a szentmihályi művelődési házban, vala­mint a gyálaréti nyugdíjask­lubban. Boltosok, figyelem! • DM-információ Ezen a héten ismét várjuk azoknak a szegedi kiskeres­kedőknek a jelentkezését, akik a következő napokban sajtot, kristálycukrot, papír zsebkendőt, kávét, eü.-pap­írt, tojást, virslit, baromfi húst, rizst és pelenkát a szo­kásosnál olcsóbban kínál­nak. (A „nevezéshez" egy termék árának csökkentése is elég!) Szerdán és csütörtökön 9-12 óra között kolléga­nőnk, Agárdi Gabriella fo­gadja az aktuális ajánlato­kat, a 481-281/302-es tele­fonon. Péntekenként a Dél­magyarország „Itt olcsóbb!" című rovatában természete­sen csak a legkedvezőbb árakat közöljük! Gyermekvilág '97 A Gyermekvilág '97 szépség- és tehetségkutató verseny két győztesének ne­vét „elhallottuk". íme helye­sen: Babinyecz Tímea és A1 Nasaf Sawsan Anna. A Szegedi Fürdő és Hőforrás Kft. 1997. év nyári fürdőidényre bérleti szerződésbe adja az alábbi (strandok területén lévő) vendéglátó egységeket: Ligetfürdő Csöpi büfé Partfürdő ABC Mini büfé Parti-grill Sarok büfé Öcsi büfé Zsuzsi büfékocsi Sziksósfürdő ABC+büfé Sziki büfé Sziki falatozó Sziki pajta Parkoló. A bérleti feltételekről, az üzemeltetésről bővebb tájékoztatást Dóra József marketingigazgató-helyettes ad, Szeged, Tisza Lajos krt. 24. szám alatt, valamint az alábbi telefonszámokon: 62-487-711, 62-312-721 Szegedi Fürdő és Hőforrás Kft. Kábelkérdés. Berényi Apolló (498-893) azt kér­dezte, hogy miért vette le a kínálatából a Kábeltévé Rt. a sokak által kedvelt CMT­csatornát. Csábi Lászlótól, a társaság vezetőjétől meg­tudtuk, hogy erre a csator­nára nincs megállapodása a cégnek, ezért adják - szer­ződés alapján - az MCM­csatornát. Köszönetek. H. M-né sok nyugdíjas társa nevé­ben a Rózsa utcai Köszi ABC dolgozóinak példaér­tékű viselkedését, kiszolgá­lását köszöni. Ugyancsak a dolgozók hozzállásával kapcsolatos elégedettségét fejezte ki a Fabio gyermek­bútor áruházzal kapcsolat­ban Nagyné Emese (476­375). Egy hölgy a taxisok­nak hálás - különösen a Gábriel egyik fiatal sofőrjé­nek -, akik május 2-án megtalálták és hazavitték férjét. Csikós Lászlóné az Acél utcai idősek otthoná­ból telefonált, s a szép anyák napi műsorért és Kedves Olvasóink! Közérdekű problémáikat, észrevételeiket, ta­pasztalataikat ezen a héten Arató László, ügyeletes újságíró mun­katársunkkal oszthatják meg. Munkanapokon 8 és 10, vasárnap pedig 14 és 15 óra között a 06-20­432-663-as telefonszámot hívhat­ják. Elveszett tárgyakat, állatokat kereső olvasóink olcsó hirdetés­ben tehetik közzé mondandóju­kat. Talált tárgyak és állatok ügyében hívják a 62/481­281/154-es számon Musztákné Albert Ibolyát - az ilyen jellegű közleményeket ingyenesen tesszük közzé az apróhirdetések „Talált" rovatában. ajándékokért köszönetét fe­jezte ki a szegedi Zonta Klubnak, a Vasutas Gyer­mekalapítvány nagycsopor­tosainak, Tasnádi Mihály­nak, a Hatos Rétesnek, Ge­ra Katalinnak és a Print Shop Kft-nek. Palántatolvaj. Rétéi Ágnes (443-169) szeretné, ha mélységesen elgondol­kodna hétfő esti cselekede­tén az AFY 209-es rend­számú kis Polski vezetője. Az illető hölgy ugyanis a Rókusi körút szegélye mel­letti palántákat tépte ki a földből és elvitte azokat. Buszügyek. Csaba Ist­ván, a Volán munkatársa két korábbi buszos ügyet vizsgált ki, s számolt be az eredményekről. Az április 28-i, Kutyahelyzet az autó­buszon című felvetés kap­csán elmondta, nem lett volna gazdaságos az ópusz­taszeri kutyakiállításra egy pót-járatot beiktatni, de az érvényes és betartott menet­rendről a panaszos hölgy is értesült. Április 30-án az egyik algyői busz nem vette fel a várakozókat. Ezzel kapcsolatban kiderült, hogy a vezető nem kellő figye­lemmel közelített a megál­lóhoz. A sofőr elismerte a vétkességét, a cég pedig el­nézést kér a panaszostól. Terelősziget. Barna Ist­ván (405-705) Szőregről hí­vott bennünket, s szóvá tet­te, hogy a Makai utcai Ta­karéknál nemrégiben épített gyalogátkelő terelőszigete nem tölti be a funkcióját. A nagy teherautók feldöntik a táblát, a gépkocsivezetők pedig figyelmen kívül hagyják azt. Olvasónk sze­rint a gyalogosok védelmé­ben az eredeti állapotokat kellene visszaállítani.

Next

/
Thumbnails
Contents