Délmagyarország, 1997. május (87. évfolyam, 101-125. szám)

1997-05-06 / 104. szám

8 SPORT KEDD, 1997. MÁJ. 6. Váltó 97 • Ők is elkezdték.. Maratonverseny Tiszaújvárosban kajak-kenu • Munkatársunktól A kajak-kenuzók ma­ratonistái Tiszaújváros­ban, kétnapos viadallal kezdték az idényt. A kö­lyök korcsoport (6 km), a serdülök (12 km), az ifjúságiak (24 km) és a felnőttek (36 km) verse­nyében 20 egyesület 300 kajak-kenuzója mérte össze felkészültsé­gét. A versengés a fel­nőtteknél és az ifjúsági­aknál egyben válogató is volt. A verseny rangját emelte az is, hogy a felnőtteknél az első és második helyezettek nagy lépést tettek a szeptem­berben megrendezendő Euró­pa-bajnokságon való részvé­tel elnyeréséért. Az ifjúsági­aknál ugyancsak nagy volt a tét, a jól szereplők esélyes­ként várhatják, hogy a dániai Világkupán elindulhatnak. A szegediek szempontjából kér­déses volt, hogy a világ- és Európa-bajnok dr. Bohács új párjával, az ugyancsak szege­di Pajkóval mire lesz képes? Nos, ők egy szerencsétlen üt­közés következményeként a második helyen végeztek, ám lesz még alkalmuk javítani. Terhes Tímea szintén új társ­sal vágott neki a távnak, s bár nyertek, eredményük, mivel a vetélytársak lekésték a raj­tot, nem mérvadó... A Szegedi KKSE és a SZTIHE versenyzői a követ­kező helyezéseket érték el. Felnőttek, 36 km. Férfi­ak. K 1: ... 5. Martonosi. C 1: ... 6. Nyári. K 2: ... 5. Tóth, Virág (SZKKSE, Ti­szafüred). C 2: ... 2. dr. Bo­hács, Pajkó. Nők. K2: l.Er­dődi, Terhes Tímea (TE SC, SZKKSE). Ifjúságiak, 24 km. Fiúk. K 1: Juhász. C I: ... 2. Fári. K 2: 1. Sadler, Szélpál. C 2: Oravecz, Kanalas. Lányok, 21 km. K 1: 1. Biczók K., 2. Köllő (mindkettő SZTIHE). Serdülők, 12 km. Fiúk. 1. Börcsök, 2. Nógrádi, 3. Biczók A. C 1: Joób, 2. Kál­mán, 3. Vajda T. Kölyök, 6 km. Cl: 1. Vajda A. Vasutas aranyak tájékozódási futás • Munkatársunktól A Pusztamérges! Diák­sportkör rendezte meg Pirtó körzetében a Fobu­kupa tájékozódási futó­versenyt. A viadalon kö­zel kétszázan álltak rajt­hoz. A serleget a Szege­di Vasutas SE nyerte, második a Kiskunhalasi Gábor Áron SE lett, míg a harmadik helyen a Pusztamérgesi DSK vég­zett. A verseny megyei érde­keltségű eredményei. F 14 C: 1. Fodor József, 2. Bálint Csaba, 3. László Miklós (mindhárom SZVSE). F 16 C: 1. Szabó Zsolt, 2. Bodó Tibor (mindkettő SZVSE). F 21 B: 1. Szűcs Gábor, 2. Eke Zoltán, 3. Forrai Csaba (mindhárom SZVSE). F 35 B: 1. Hajagos Henrik (SZVSE), ...3. Marton Sán­dor (Hódmezővásárhelyi TC). F 45 B: 1. Pásztor Im­re, 2. Blum László, 3. Csuka Zsiga (mindhárom SZVSE). N 12 C: 1. Szerencsi Ildikó (Pusztamérges), 2. Sipka Gabriella (SZVSE), Buknicz Ivett (Szőreg). N 14 C: 1. Csiszár Adrienn (SZVSE), 2. Bartók Katalin (RTE, Szeged), 3. Fodor Mónika (SZVSE). N 16 C: 1. Csányi Adrienn (SZVSE), ...3. Ma­tók Zsuzsa (SZVSE). N 18 C: 1. Császár Anikó (Puszta­mérges), 2. Bende Emese, 3. Gelcz Ágnes (utóbbi kettő Krúdy, Szeged). N 21 B: 1. Szabó Andrea, 2. Felföldi Hajnalka, 3. Balázs Ildikó (mindhárom SZVSE). N 35 B: 1. Ollmann-né Lovászi Ágnes (Pusztamérges), 2. Égető Katalin (Kistelek). N 45 B: 1. Dobó Katalin (RTE, Szeged). Kezdő gyerekek versenyé­nek győztesei: 83/84: Kál­mán Nikolett (Pusztamér­ges). 85/86: Szabó Katalin', Vincze László (mindkettő Pusztamérges). 87/88; Takó Tünde (Kistelek), Vincze Viktor (Pusztamérges). 89/90: Horváth Vanessza, Jáger Endre (mindkettő Pusztamérges). 91: Ollmann Tamás (Rúzsa). • 2+1 Nincs telitalálat Ezúttal sem -sikerült egyetlen olvasónknak sem eltalálnia mind a két főmér­kőzés számszerű eredmé­nyét. így halmozódik a nyeremény, s aki ezen a hé­ten telitalálatot ér el, az 80+20 kaparós sorsjegyet nyerhet. Kérjük versenyzőinket, hogy az újságból kivágott szelvényeket levelezőlapra ragasztva küldjék be szer­kesztőségünkbe. 10. hét Végeredmény 1. Szolnok-Szeged-Dorozsma ­| 2. SZEAC-Tótkomlós | +1 mérkőzés: Szőreg-Zákányszék ­Pótmérkőzés: Algyő-Tisza-Új Beküldési határidő május 9., péntek déli 12 óra. i CfmUnk: Délmagyarország szerkesztősége, 6740 | Szeged, Stefánia 10. A levelezőlapra kérjük ráírni: j 2+1, Sportrovat. labdarúgás • Hildesheim (MTI) A Németországban zajló ifjúsági (16 évesek) labdarú­gó Európa-bajnokság ne­gyeddöntőjében kétgólos ve­reséget szenvedett a magyar válogatott. Ziegler János szövetségi edző tanítványai a házigazda németektől 1-0­ás vezetés után 3-1-re ki­kaptak. A negyeddöntőben: Németország­Magyarország 3-1 (0-1) Hildesheim, 9000 néző, V: Corpodean (román). Németország: Kliche ­Marx, Zepek, Knipper (Schöckel, 67.), Straub ­Bugri, Christ, Backer, Fritz (Wurster, 41.) - Auer, Adzic (Cziommer, 80.). Magyarország: Erdé­lyi - Kellner - Szollár, Hor­váth A. - Kormos, Tokodi. Oross (Keresztes, 70.), Hajnal (Gollovitzer, 70.), Hompóth - Mogyoródi, Kiss Z. Gólszerzők: Christ (69.), Wurster (72.), Adzic (75.), illetve Oross (30.). Sárga lap: Erdélyi, Hor­váth A., Keresztes. Jók: Zepek, Bugri, illetve Hajnal, Kellner. motokrossz Tinédzser, rakoncátlan motoron Vereség a németektől Közfelkiáltással Kovács Ágnes • Munkatársunktól A márciusi szavazásnál minimális különbséggel szorult az újpesti vízilabdá­zók mögött a második hely­re, az áprilisi eredmények mérlegelésénél viszont köz­felkiáltással, mind a 14 szerkesztőség voksát kiér­demelve lett a hónap leg­jobbja - a Westel 900 Váltó legújabb tagja - Kovács Ág­nes, a Bp. Spartacus úszó­nője. A budapesti nemzetközi gála 200 méteres mellúszó számában Európa-csúccsal győzedelmeskedő olimpiai érmes egyöntetű szakasz­győzelmét a következő szer­kesztőségek véleménye dön­tötte el: Délmagyarország, Népszabadság, Magyar Hír­lap, Magyar Nemzet, Nem­zeti Sport, Kurfr, Új Ma­gyarország, Mai Nap, Wes­tel Press, Színes Vasárnap, Vas Népe, Juventus Rádió, Napkelte, Sport Plusz Foci és a Déli Hírlap. Két évvel ezelőtt kapta élete első motor­ját, amivel aztán két hét után már versenyezni indult. A vasparipa „csak" Honda volt, de Kakuszi Krisztián, a Hódmezővásárhelyi Center Motorsport fiatal versenyzője számára akkor ez volt a tökély. Nagyon „összenőtt" ve­le, olyannyira, hogy az amatör kategóriában nem is nagyon talált le­gyezőre. Az idén azon­ban már nem elégítette ki az amatörök vetélke­dője, ezért gondolt egy merészet, s az országos bajnokság küzdelmei­ben állt rajthoz. Édesap­ja, aki egyben „fő" szponzora is, egy va­donatúj Suzukival lepte meg. A Ib - kiuuf lAsstLuusa-kuuftn. - Ezzel a motorral már a legjobbak között is esélyem van az élen végezni - han­goztatta beszélgetésünkkor. - Kicsit rakoncátlannak lát­szott először, de akárcsak a szilaj csikót, ezt is be lehe­tett „tömi". ú legutóbb mégis leve­tette a hátáról.. - Abban a csoportos bukásban, amelybe be­lekeveredtem legutóbbi versenyemen, nem a mo­tor volt a hibás. Szeren­csére nem is történt vele semmi baj, így folytathat­tam. ú Mennyivel nehezebb a „profik" között? - Egy egészen más világ az övék. Ide már rutin, tech­nika kell, nem lehet csupán a Krisztián ígéri, hogy trófeagyüjteménye lesz még gazdagabb is. (Fotó: Gyenes Kálmán) véletlenre bízni a dolgokat. Na és a pénz... • Egy 16 éves diáknak ki állja a költségeit, hiszen önálló jövedelme még nem nagyon van. - Szerencsére édesapám (is) imádja a motorokat, s a versenyzést. így a családi költségvetésből édesanyám­mal, aki a húgommal együtt szintén ott van minden versenyemen, juttatnak számomra is valami pénzt... De ezt nem lehet hosszú tá­von elvárni. Ezért szeret­ném, ha valaki felkarolna, vállalná a szponzoráláso­mat. ígérem, hogy nem bán­ja meg. • A Vedres István Építő­ipari Szakközépiskolá­ban, ahol elsőéves diák vagy, büszkék a teljesít­ményedre? - Az iskola és az osztály­társak igen, de a tanárok nem sokat törődnek vele. Talán nem is tudnak róla, hogy én rendszeresen ver­senyzem. • Esélyed van arra, hogy az országos bajnokságon, a 125 kcm-es kategóriá­ban, a négy szakasz lebo­nyolítása után is az élen maradj? - Két szakasz után van egy második és egy első he­lyem. Az esély megvan a bajnoki cím megnyerésére, de ehhez ellenfeleimnek is lesz néhály szavuk. Ivánfi Kornél szorosan ott van mö­göttem, de a többiek is húz­zák a gázt, hogy utóiérjenek, ú Annyira fiatal vagy még, hogy az sem lenne tragédia, ha az idén nem állhatnál fel a dobogó legmagasabb fokára. - Erre csak azt tudom vá­laszolni, hogy én bajnok sze­retnék lenni, minél hama­rabb! P. Sándor József Már tavasszal készüljön fel a meleg nyárra és a hideg télre! Az LB-Knauf Thermosystem hőszigetelő rendszer segít nyáron házon kívül, télen pedig házon belül tartani a meleget • évtizedeken keresztül akár 30-40% fűtés­költség-megtakaritást eredményez •új és régi épületeknek egyaránt szép, esztétikus külsőt kölcsönöz • segítségével télen és nyáron is a legkisebb hőmérséklet-ingadozás érhető el • megszünteti a hőhidakból adódó zavaró penészfoltokat További információ: Lasselsberger - Knauf Kft. 8202 Veszprém, Házgyári út 9. Pf. 723 Tel.: (88) 429-827; Fax: (88) 429-687

Next

/
Thumbnails
Contents