Délmagyarország, 1997. május (87. évfolyam, 101-125. szám)

1997-05-02 / 101. szám

PÉNTEK, 1997. MÁJ. 2. MAJÁLIS 5 • Újszegedi majális, ligeti nosztalgia Kinek a kolbász, kinek az illata Ingyensör? Tja valaki tegnap reggel még a televízió képernyője Mit. előtt nyújtózkodva várta, hogy takarodjék már a sok felhő majálisozó egünkről, sokat okosodhatott. Hiszen egészen nagytudású párt-, s egyéb vezetők beszéltek arról, mit is jelent ma az embereknek május elseje. Ugye, mondanom sem kell, hogy két egyforma vélemény még véletlenül sem kapaszkodott egymásba. Annál inkább átsütött a képernyőn, hogy politikusomék nem igen tudták, miként is szolgáljanak föl egy frappáns választ majálisunk ürügyén. De baj ez, kérdem én? Hiszen íme a bizonyíték: végre elérkezett az idő, amikor a minden ünnepből harcos álláspontot kidolgozók visszavonulót fújnak. Talán mert rájöttek, hogy az ünneplők legkevésbé ideológiákra, a világgal, de leginkább politikai ellenfeleikkel morcos haragban állók melldöngetéseire kíváncsiak. S ha ez a beismerés tartotta féken Szegeden is az indulatokat, csak tapsot érdemelnek párturamék. Ha pedig oly boldog világ jön el végre ránk, hogy legalább a söröskorsók, mézeskalács szívek árnyékában meg tudunk békülni egymással, már kitüntetéseket is osztogatnék. A

m hirtelen támadt boldogságomat erősen fölsértette az a néhány mondat, amit az újszegedi ligetben tálalt elém egy bácsika. Mondván: majd jöjjön csak ki jövő májusban, a választások előtt. Még a sántalábú kóbor kutya is ígéreteivel fog itt hájat kenegetni, meglátja. S talán még a sört is ingyen mérik. No, ez utóbbi mondat igazságára azért kéretik nem fogadni... B. Z. Álmajális vagy majális? Vajon hányan olvasták el a nyolc gyereke sorsáért aggódó férfi segélykérő szavait? (Fotó: Miskolczi Róbert) Május l-jén - igaz, kissé esős, borongós időben - az újszegedi Ligetben ismét majális várta a szegedieket. Az előzményekről az idei szervező, a Szegedi Környezetgazdálkodási Kht. álláspontját is közöljük. Az újszegedi Ligetben szervezett majális mára igazi hagyománnyá vált: kedvelik a szegediek, mert a színes kirakodóvásár forgatagában jó elfeledkezni egy időre a napi munkáról. Fontos a kereskedőknek, mert jó üzletet jelent számukra. A város önkormányzata zárt pályázaton kért be árajánlatot a majális szervezésére két önkormányzati társaságtól. A Szegedi Környezetgazdálkodási Kht. versenyben, kedvezőbb árajánlatával nyerte el a rendezés jogát. A kereskedőknek 1500 Ft+áfa/négyzetméter áron kínáltunk területet, melynek eredményeként idén jóval több árus rakodott ki: közel 75 sátorban várták a látogatókat. Évek óta sok problémát jelentett a liget rendezvény utáni állapotának helyreállítása, a terület takarítása. Társaságunk vállalta, hogy a rendezvény teljes bevételét a szervezésre, illetve az újszegedi Liget helyreállítására és takarítására fordítja. Nem voltak tehát trükkök, nem volt átverés - csak majális, és bizonyára lesz jövőre is, hiszen ez a szegediek érdeke. Az pedig, hogy ki szervezi, másodlagos, amennyiben a megfelelő előkészítést és tervezést, valamint a szükséges utómunkálatokat biztosítani tudja. Szegedi Környezetgazdálkodási Közhasznú Társaság Május elsején a szegedi családnak, ha az igazán szegedi, legalább egyszer végig kell sétálnia a ligeten. Ezt a sommás megállapítást két kislányával, s persze hites feleségével korzózó apuka közölte velem tegnap, egy perccel dél előtt. Amikor éppenséggel azon csodálkoztam, hogy a szerda esti viharos eső, s huncut tavaszunk ellenére is annyi ember látogatott Újszegedre, hogy a sétányon, vagy mondjuk a vidámparkban, még egy likas luftballont sem lehetett volna lelejteni. Ezek szerint ennyire él bennünk régen volt májusok hagyománya? S ha igen, mennyire boldog '97 májusában a majálisozó? Igyekeztem utánajárni a sültkolbász-illatú forgatagban. - Hogy mennyire? Hát semennyire - vonogatta a vállát egy jól megtermett úr, név szerint Sándor György, a nejlonkommandosókat árulók sátrának árnyékában. - Nézzen csak körül - biztatott. - Van itt az emberek arcán olyan nagy szomorúság, hogy majd leszakad a fejük. Mintha az egész világ fájdalmát cipelnék. Nem is csodálom. Mert lett a mi országunk olyan eszméletlenül drága, hogy megélni benne képtelenség. Dehogy sírom én vissza a Kádár Jani bácsit, de az mégiscsak elképesztő, hogy egy nejlonkorsó sörért 200 forintot kérjenek. Mert az itt a legnagyobb baj, hogy aki gazdag, az egyre vastagabb lesz, aki meg szegény, annak meg fillérek se nagyon jutnak. Láthatja: a vastag bukszájú kilószám tömi fejébe a kolbászt, a csóró meg csak szagolgatja. Aztán itt ez az egész környezet - mutatott keserűen a Vigadó felé. Valaha a kerítése mögött bográcsok sorában rotyogott a pörkölt, szólt a zene, terült az asztal, hajnalig mulatott a polgár, most meg leláncolva a kapu. No, szép kis majális ez - búcsúzkodott a nagy hangzavarban. Pár lépéssel arrébb pedig egy vendéglátóiparban híres szakember, Puskás László is inkább csak panaszokkal válaszolt a faggatózásra. - Nagyon nagy hiba volt csak egy napra megnyitni a ligetet. Hiszen végre szórakozhatna a szegedi polgár, akár szerdától,vasárnap estig, de az árusok engedélye csak május elsejére szól. Azt mondják, a park érdekében született ez a döntés? Erre mondom én: az újszegedi liget százszor nagyobb próbákat is kiállt története során, ne féltsük már annyira az ünneplőktől. Az tény, hogy dél környékén még teljes vala a majális békéje. Röpke pillanatra ugyan arcokra költözött a szomorúság, ha valaki éppen azt látta, hogyan kotorássza elő nejlonkukából a maradékot egy-két idős nénike. Vagy olvasta a nyolc gyereke eltartása érdekében pénzt könyörgő férfi táblácskáját. De inkább színes léggömböt ide - fordultak el a fejek, s a családok már vonultak is tovább. Mondjuk fölkeresvén olyan míves dodzsemautót, amelyben egy kört is karikázhat a lurkó 200 forintért. Vagy vágatni azonnal az illatos kolbászból, ami éppen 140 forintot ért tegnap tíz dekánként. S hogy ez mennyire olcsó, netán drága annak, aki mondjuk a finnországi Lieto városából érkezett a Tisza partjára? Nos, ilyen illetlen dolgot már csak nem kérdeztem a Tabáni Általános Iskola vendégeitől, akik szintén ott forgolódtak a tömegben. - Éppen 30 kisdiák érkezett hozzánk - mondta el Soós Mária tanár néni, aki közvetítette a finnek véleményét is. Ezek szerint a mi májusi ünnepünk, véleményük szerint, szép, mozgalmas, s csak annyiban tér el a tavak országáétól, hogy ott április 30-án már zsibong a vigadalom, egészen május elsejének hajnaláig. A finnek aztán az ünnep napján inkább már pihenik a mámor fáradalmait. Mi mást kívánhatánk egészségükre. Mert hogy ez a szó hangzott el leggyakrabban tegnap a ligetben is. Legyenek az árak bármilyen vaskosak, telt a sok nejlonpohár, mert jó magyar szokás szerint, ritka ünnepeinkre csak kiszorítja a család főpénztárnoka a minimális boldogsághoz elengedhetetlen összeget. - Mert hogy ünnepelni kell. Ilyen már a mi nosztalgiánk - igazított el e financiális filozófiában egy úr, többször is hangsúlyozva a nosztalgia kifejezés jelentőségét. Ugyanis úgy vélte ez a május elseje már nem más, mint ragaszkodás valami olyanhoz, ami szép volt a múltban. - Nincs ennek a sátrak közötti vonulgatásnak igazán koreográfiája, de nincs gazdája se. Tudja, csak annak örülök, uram - veregette meg a vállam hogy a politika szép lassan kikopott a majálisokból. Vagyis, inkább mi, kisemberek koptattuk ki. Meg is érdemelte - köszönt volna el a nosztalgiában olyan járatos alkalmi ismerősöm, de én nevét kérdeztem. No, azt azért már nem! - kacsintott inkább, s elkocogott a kisház irányába. Tudják, arra a szagos épületre gondolok, amelyik a pénzügykutató intézetnél százszor pontosabban méri az inflációt. Ahol egykoron éppen egy forintért lehetett megszabadulni a testet kínzó fölöslegtől, s ahol tegnap éppen egy húszast kértek él e lehetőségért. De ily kicsinységeken egy szegedi ligetben nem akadt föl senki. Miért is tette volna? Hiszen vihar nem zavarta, eső nem áztatta, és sört is kínáltak eleget, nem csak meleget. S kell ennél több? Nos, erről is érdeklődtem volna. Csak nem akartam soha még ünnepet rontani. Meg azt sem szerettem volna, ha a majálisozók között maradékra leselkedő nénike éppen egy rövid interjú miatt esik el a legjobb falattól... Bátyi Zoltán • Volt járásban volt... A fiúk vasparipára pattantak Rajt a vasparipán. Ha most kiugorhatnék! (Fotó: Miskolczi Róbert) Nem a pódiumi beszédek dobták föl a régi majálisokat, noha azok az újságbéli bejelentésen mindig vidámak voltak. így kívánta a hatalom, írhatott a járásjáró újságíró akármit, az ünnep másnapra - a szerkesztő jóvoltából - mindig vidám lett. És, ma? Amikor nincs kötelező éljenezés, zengzetes pódiumi mellébeszélés, nincs zsákbanfutás, lepényevés, de a dongóverseny megrendezése már fölötlött Kisteleken, a helyi Simson-kupa kapcsán. Kovács Pali, Balázs Pista még gyerekként látta, amint a biciklire szerelt dörzskerekes masinák hogyan gyorsítottak a futballpálya körüli versenyen. Sokaknak készenlétben e dohogó kis járgány, a biciklire szerelhető dongómotor. Játéknak, szórakozásnak biztos jó lenne. Az újjáélesztett kisteleki majálison mondták, hogy akiket egyszer a crossmotor füstje megcsapott, s hallottak töfögni, mitöbb: lélegzeni egy föltunkolt csodamasinát, azok már menthetetlenül rabjai lesznek a motorversenyzésnek. A kisteleki viadal simsonosai, akik közé egy vidám komáros is beküzdötte magát, mind ilyenek. A csengelei Vígh Zsolt csak szerda este határozta el, hogy benevez a Hellék hirdette versenybe, de nem ezen múlott, hogy mégis társa és névrokona Sándor szerzett elsőséget falujának. (Ő más kategóriában versenyzett.) Igazi peches mégis Nemes Nagy Olivér, s egyáltalán nem azért, mert Tibor papa benne volt a hármas zsűriben, a polgármester és a rendőrkapitány társaságában. Remekül kezdett a kisteleki srác, a többi motoros cimbora ellenfél még sehol, mikor Oli már az ugratón röppent, vagyis az élre tört, de minden hiába: később becsődölt a vasparipa. A nagyobbak küzdelmében a balástyai Faragó Barát Róbert kétszer lett első. Mondhatni, tombolt a kisegítők tábora, a mezei depó, amikor Ott József polgármester átadta a díjakat. Merthogy a legszebb motor büszke címet is neki ítélte a kisvárosi majális közönsége. Hellné Vass Rozália szervező jó motorosnak látta a fiatalembert. A bringaversenyek ifjú sztárjai küzdelme után valósággal kiürült a tér. A kolbászsütő asszony szomorúan tapasztalta, hogy bizony a népek manapság inkább otthon esznek, de ők azért nem esnek kétségbe: a vasárnapi vásárra is kipakolnak, ott, hátha jobban harapnak az emberek. A kisteleki majális egyébiránt térzenével nyitott. Sokan már kint a téren hallgatták a teherkocsis zenekar játékát, köztük Falusi János és Kelemen Tibor. Az utóbbi, már meglett ember, annak idején sokat játszott a névadó Vándor Rudolf zenecsapatában. Kisdobon kezdte, majd helyet kapott a fúvosok sorában, de ma már a pisztont se merné vállalni. Műtötték, s ahogy a majáiisi vidámsághoz illően megállapítottuk: druszámnak kisebb lett a szája, bár sohasem volt lármás, visszafeleselő gyerek és ráadásul még jól is focizott. A pusztaszeri majálisra érkező Nagy Bandó András vicceit nem adom tovább. Habár: nem voltak azok annyira gatyából valók, inkább fájdalmasságunkra meg a szegénységünkre épültek. A díjazott humorista, a pusztaszeri madáremlékmű ligetébe települt majálisozók vidítására, átformált még néhány ismert verset. Ha ezért József Attila esetleg meg is orrol, a „Pisiljél szépen, kis Balázs"-ra átköltött Bandóvers tetszett a közönségnek. Ha már Nagy Bandót hoztuk szóba, szó eshet a rá arcban igencsak hasonlatos Vígh kocsmáros úrról is, aki jóval odébb - a majsai úti tanyai vendégváróban rendezett majálist. Alighogy kinyitotta szemét a nap és elvonult az esőnek még a szele is, Vígh Zoltán és a segítői már belefogtak a nagy nap munkálataiba. Három esszes koma Széli, Szűcs, Szekeres bográcsot suvickolt homokkal, akácfát gúlázott a tűzhöz, darabolta a húst, hogy majd a csengelei orvos fia muzsikájára még a nóta is előkéredzkedjék, a kimerítő sport, például a ping-pong, a fárasztó súlyemelgetés (korsózgatás, poharazgatás) után. Merthogy a besegítő fiúk, Bárkányi Zoltán és az érkezők közreműködésével negyven személyre rottyantottak majáiisi falnivalót. Olyanynyira fontos volt ez az ünnep Vígh kocsmáros úrnak, hogy még a sorsdöntőnek kikiáltott zákányszéki focimeccset is kihagyta miatta. Akkor, pedig, senki nem mondhatja, hogy a perczeliek majálisa - egységben a többivel - nem volt vidám. Maradjunk annyiban, ha az volt, ha nem volt, jövőre megint lesz... Majoros Tibor