Délmagyarország, 1997. május (87. évfolyam, 101-125. szám)

1997-05-30 / 124. szám

PÉNTEK, 1997. MÁJ. 30. KITEKINTŐ 15 A tévéállomások mai filmajánlatából MTV 1 22.40 A semmi ágán Néhány különc figura és romantikus őrült a film hőse. New York szegényes elővárosá­nak különös világában élnek. Talán csak egyetlen dologért ér­demes itt élni: a szere­lemért. Ez az érzés kö­ti össze a kegyetlen apja elnyomása alatt élő, mindig kissé bo­rongós Matthew-t, aki kénytelen nap mint nap végighallgatni kedvetlen anyja meg­jegyzéseit. MTV 2 19.05 Szenvedélyek Az előző rész tartalmá­ból: Joao atya elmond­ja Antonio Boldanó­nak, hogy megpróbálta meglágyítani volt ba­rátjuk, Albert Lender szivét. A férfi azonban továbbra is gyűlöli An­tóniát, mert az a meggyőződése, hogy ő szerette el az asszo­nyát, Jurenát, és ő felel a haláláért is. Antonio Boldaro megmutatja Joao atyának a féltve őrzött levelet, amelyet Juremától kapott. DUNA TV 21.35 Az ember, aki túl sokat tudott Hitchcock egész életmű­vének talán leghatáso­sabb, de mindenképp ki­élezettebb jelenetsorá­ban a mérnöki pontos­sággal megtervezett gyilkosság előtti másod­percben Doris Day fel­sikolt a hangversenyen, s a merénylő emiatt el­hibázza a lövést. TV 3 21.00 Almaim asszonya Nem találja helyét az életben az elvált épí­tész. Menekül a való­ságtól, a munkájába temetkezik. Véletlenül megismerkedik a gyö­nyörű asszonnyal. Ügy tűnik, végre megtalálta a tökéletes nőt, a ideá­lis feleséget. A boldog­sága határtalan, egé­szen addig, amíg né­hány dolgot meg nem tud az előéletéről. Al­mai asszonyának múlt­járól fokozatosan le­hull a lepel. SZÍV TV 23.00 Budapesti Táncbajnokság 16.30 Autósport (ism.). 17.00 Egészségmaga­zin (ism.). 18.00 Ku­tyaportrék: A németju­hász. 19.00 Rin-Tin­Tin. Amerikai sorozat. 19.30 Különjárat. 20.00 Benkó D. B. 20.30 City kulturális magazin. 21.05 Álmo­dozás. Amerikai vígjá­ték. 23.00 Budapesti Táncbajnokság (ism.). 24.00 Napraforgó. VTV SZEGED Képújság. 19.00 Műsor­ajánlat. 19.05 Szegedi hírek. ^.^„Vigyáz­zunk egymásra" 19.30 MTV Híradó. 20.00 Mű­sorajánlat. 20.05 Bizton­ság = NATO? Póda Jenő­vel beszélget Tráser László. 20.30 Lélektől lélekig. 21.00 Ricsaj. 2130 VTV­mozi: Utolsó tánc. Am. thriller. Öt gyönyörű táncosnő „A legszebb té­vétáncosnő" címért ver­seng. A lányok élő adás­ban, az országos televí­ziós hálózatban párját ritkító műsort mutatnak be. A helyszínen azon­ban nem mennek simán a dolgok. Egy óra múlva kezdődik az adás, és a táncosnők sorra tűnnek el.... 2235 Szegedi hírek (ism.). 22.45 Képújság. MSAT 6.00 Vekker. Rádió a té­vében! 9.30 Music Box. 13.30 Autó-motor (ism.). 14.00 Játszd újra.. 1430 Parti sétány, Ausztrália (ism.). 15.00 Pajzán szel­lemek. Amerika film. 16.30 Power Rangers (ism.). 17.00 Nap TV. AM mikro. Music Box. 1930 Cops. Amerikai so­rozat. 20.00 A Szépség és a Szörnyeteg. Sorozat. 21.00 Poirot. Sorozat. 22.00 Parti sétány. Auszt­rália. Ausztrál sorozat. 2230 Túl a Kilimanjaron. Olasz- amerikai film. 24.00 Electric Blue (ism.). 1.00 A küzdelem törvénye, 2. (ism.) 90'. HBO 20.00 Isten hozta, Mr.! 10.00 Sebességzóna. Amerikai vígjáték. 11.40 A három testőr. Amerikai kalandfilm. 12.25 Négy esküvő és egy temetés. Angol víg­játék. 15.20 Nukie. Amerikai fantasztikus film. 17.00 Blinky Bili. 1730 Alf. 18.00 Kung­fu. 19.05 Mozi! Mozi! Mozi! 1935 Sztárközei­ben: Jim Carrey. 20.00 Isten hozta, Mr.! Ameri­kai vígjáték. 22.05 Fér­cember. Amerikai thril­ler. 23.40 Tanmesék a szexről. Magyar vígjá­ték. 1.05 A donor. Amerikai thriller. 2.40 Zenemánia: Róbert Alt­man: Kansas City. 1997. MÁJUS 30., PÉNTEK NÉVNAP: JANKA, ZSANETT uinhéz SZEGEDI NEMZETI SZÍNHÁZ 19 óra: Don Pasquale (Erkel 1-2. bérlet). KAMARASZÍNHÁZ 18 óra: Régi nyár (Deák 1. bérlet). BÁBSZÍNHÁZ 14.30 óra: A kiskacsa és barátai (Kiskutya-bérlet). SZEGED, KORZÓ: Balhé Bronxban. Színes, amerikai ak­ciófdm. Kezdés: délután fél 4 és háromnegyed 6 órakor; Az an­gol beteg. Színes, amerikai film. Kezdés: este 8 órakor. BELVÁROSI: Két túsz kö­zött Szines, amerikai film. Kez­dés: délután 3, negyed 6 és este fél 8 órakor. KAMARATEREM (Belvárosi mozi): A temetés. Színes, ame­rikai gengszterfilm. Kezdés: dél­után háromnegyed 6 és este 8 órakor. BALÁZS BÉLA FILMTÉKA (Belvárosi mozi): A nagy hátra arc. Színes, m. b.. amerikai film. Kezdés: délután fél 4, há­romnegyed 6 és este 8 órakor. GRAND CAFÉ (Deák Ferenc u. 18.), 18 és 20 óra. Otar Josze­liani: Brigantik 22 óra: F. F. Cojjpola: Rablóhal. VASÁRHELY: Az utolsó em­berig. Színes, amerikai akció­film. Kezdés délután háromne­gyed 6 és este 8 órakor. SZENTES: Hanta boy. Színes, m. b., amerikai vígjáték. Kez­dés: délután 6 és este 8 órakor. CSONGRÁD: Dante pokla. Szfnes, amerikai film. Kezdés este 7 órakor. MAKÓ: A birodalom vissza­vág. Színes, m. b., amerikai sci­fi. Kezdés: este 7 órakor. magyar tv TV 1 5.40 Gazdatévé. 6.00 Nap-kelte. 9.00 Tízórai. Benne: 9.05 Mari­enhof. Német tévéfilmsorozat, 52/45. 9.35 Hírek. 9.50 Játék. 10.00 Úti-tipp. 10.50 Játék. 11.05 Dallas. Amerikai sorozat, 336. 12.00 Déli harangszó. 12.05 Üzlet délidőben. 12.25 Telepakk. 14.10 Német nyelvű magazin. 14.35 Horvát nyelvű magazin. 15.00 Hírek. 15.05 Magyaror­szág ma. 16.05 Üzlet. 16.25 A homok titkai. Brazil tévéfilmso­rozat, 180/132. 17.00 Évgyűrűk. 1730 Téka. 17.40 15 perc. 18.00 Ablak. 19.00 Esti mese. 19.15 Múzsa. 19.30 Híradó. 19.50 Sporthírek. 20.00 MC. 20.15 Dallas. Amerikai filmsorozat, 336. Ki kicsoda? (ism.). 21.10 Lehetetlen? Mai vendég: Lang Györgyi. 22.10 Exkluzív. 22.40 A semmi ágán. Amerikai film. 0.20 Híradó. TV2 12.00 Szieszta. 15.05 Robin Ho­od. Angol rajzfilmsorozat, 52/43. A döntő párbaj. 1530 Zöld boly­gó, 10/4. 1530 Telesport. 17.00 Kisvilág. 1730 Körzeti híradók. 18.00 Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer... az ötlet. Francia rajzfilmsorozat, 26/20. Ford és az automobil kalandja. 18.30 Űr­gammák. Sci-fi sorozat, 81. A végrendelet. 19.05 Szenvedé­lyek. Olasz filmsorozat, 42/15. 20.00 Klip-mix. 20.10 Műterem. Válogatás a világ dokumentum­filmjeiből. Talán én vagyok az utolsó festő... Osztrák film. 20.55 Kék percek. 21.05 Telesport. 21.35 „2l-es Show" 22.00 Hír­adó. 22.15 Párbaj. 23.15 Kenó. 23.20 Koktél Bár. 1.20 MC (ism.). DUNA TV 730 A BBC Rádió adása. 7.45 A Vatikáni Rádió adása. 8.00 Ké­pes krónika. 12.00 Déli harang­szó. Lapozó. 12.20 Esti kérdés (ism.). 12.35 Váltó (ism.). 13.10 A DELMAGYARORSZAG KFT. napilapja KIADJA: a Délmagyarország Könyv-, Lapkiadó és Nyomdaipari Kft. Cégvezetés: DLUSZTUS IMRE és MICHAEL RZESNITZEK ügyvezető igazgatók, BELLA VICS ISTVÁN cégvezető Szerkesztőség: Főszerkesztő: DLUSZTUS IMRE Vezetőszerkesztő: RÉTHIJ. ATTILA Felelős szerkesztők: SANDI ISTVÁN, SZÁVA Y ISTVÁN Művészeti vezető, szerkesztő: NÉMET TIBOR Olvasószerkesztő: ZÉKÁNY JÁNOS Hírszerkesztő: PATAKI SÁNDOR Vidéki szerkesztőségek vezetője: JOÓ ERZSÉBET Szerkesztő: ŐRFI FERENC Rovatvezetők: KISIMRE FERENC (információs), KOVÁCS ANDRÁS (gazdaság), PANEK SÁNDOR (kultúra), SÜLI JÓZSEF (sport), NAGY LÁSZLÓ (fotó). Kiadó: Kiadói és pénzügyi igazgató: BELLA VICS ISTVÁN Részlegvezetők: HOCZ PÁL nyomdavezető PÁSZTINÉ MÉSZÁROS ÉVA hirdetési vezető LESTÁR LÁSZLÓ terjesztési vezető Szerkesztőség és kiadó: 6740 Szeged, Stefánia 10., Sajtóház. Felelős kiadók: a társaság ügyvezető igazgatói Telefon: 481-281, titkárság: 481-320. szerkesztőségi fax: 48I-4Ó0. sportrovat: 481-730, hirdetéstitkárság: 311-819, hirdetésfelvétel: 318-999. 320-239 Fax:481-444, ügy vitel: 481-333. Telex: 82-282. Fax: 481-333. Nyomda: 6725 Szeged. Kálvária sgt 67. Telefon: 323-047. Terjeszti a Szegedi Postaigazgatóság (igazgató: Gyimesiné dr. Etscdy Sarolta), a Délhfr Rt. (ügyvezető igazgató: Mizsei István) és a Délmagyarország KfL (a Magvar Terjesztésellenőrzési Szövetség tagja). Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. ISSN 0133-025X (Délmagyarország), ISSN 1416-0099 (Délvilág) Popeye, a tengerész. 13.35 Pu­mukli: Titokzatos levelek. 14.05 Expedíció. Venezuelai film. A jaguár. 14.50 Két elhatározás. Dokumentumfilm. 16.00 Talpa­latnyi Zöld. Környezetvédelmi magazin. 1635 Virtus. 1X05 Hé­léne és a fiúk. Francia ifjúsági té­véfilmsorozat. Megoldás. 17.30 Gyerekeknek. 17.45 Műsoraján­lat. 18.00 Híradó. 18.20 Mici né­ni két élete. Magyar vígjáték. 20.00 Közép-európai Magazin. 2035 Esti kérdés. Á nap inteijú­ja. 20.50 Műsorajánlat. 21.00 Híradó. 21.20 Sportpercek. 2135 Az ember, aki túl sokat tudott. Amerikai thriller. 2335 Jazz-pe­ranto (ism.). 0.15 Híradó. 1.00 Az éjszaka filmje. Hullaégető. Csehszlovák film. 95' TV 3 1335 Műsorajánlat. 14.00 A sze­relem gyilkol. Amerikai film (ism.). 15.40 Negyedóra (ism.). 16.00 Ez van fiataloknak. 16.25 Stíluspercek (ism.). 1635 Auto­mobil (ism.). 17.10 A bajnok és a kölyök. Amerikai film. 19.00 Híradó. Sporthírek. 19.15 Fésü­letlenül. 19.45 Játék: Fekete, fe­hér. 20.10 Kisasszony. Brazil so­rozat. 21.00 Álmaim asszonya. Amerikai thriller. 23.00 Napi profit. 23.10 Sztár-bár - könnyű­zene itthonról. 23.45 Legényóra. Amerikai erotikus film. TELIN TV 6.00 Hangos képújság. 17.00 Medikémia-Vasas férfi röplab­damérkőzés (élő közvetítés). 1830 Tér-Kép (ism ). 19.00 Te­lin film: műsorismertetés. 19.05 Grimm legszebb meséi - Hófe­hérke, 4. 19.40 Behajtani tilos. Magyar film. 21.10 Celeste - ar­gentin sorozat, 4. TKTV 1 16.00 Képújság. 1730 HBO kó­dolatlan műsor. 19.00 TKTV Péntek délután. A tartalomból: műsorismertetés. Lombikbébi program a Kaáli Intézetben. Va­káció akció. A Föld napjáról. 20.00 DW TKTV 2 16.00 Szív TV r6diö KOSSUTH ránként: hírek, időjárás, útköz­ben. 430 Reggeli krónika. 4.40 Határok nélkül. 5.38 Falurádió. 9.05 Napközben. 11.05 Cigány­félóra. 11.36 Jaroslav Hasek: Svejk - 30/5. 12.00 Déli krónika. 12.40 Ki nyer ma? 12.50 Tör­vénykönyv. 13.05 Vendég a ház­nál. 13.20 Bach koráíelőjátékai­ból. 1330 A hetednapi adventis­ta egyház félórája. 14.05 Klasszi­kusok mindenkinek. 1435 Az ál­latforgalminál. Mészöly Miklós rádió-novellája. 15.06 Parlamenti ütköző. 15.55 Kamatozó forin­tok. 16.00 Délutáni krónika. 16.10 Mindennapi gazdaság. 16.20 Hasznos tudnivalók. 16.25 Népzenei Napló. 17.05 „Magyar­országról jövök..." 18.00 Esti krónika. 19.06 Sportvilág. 19.29 Jó éjszakát, gyerekek! 19.40 Ün­nepi könyvhét '97. 20.05 Magyar daloskert. 20.30 Határok nélkül. 21.05 A Besenyő Blues Band felvételeiből. 21.25 Fórum. 22.00 Késő esti krónika. 22.30 Nap­közben válogató. 23.00 Hírek. Kenó. 23.05 Lemezmúzeum. URH: 6.55 Körzeti információs magazinok. 9.00 Azonos a kö­zéphullámú műsorral. 18.30 Szlovák nyelvű műsor. 19.00 Román nyelvű műsor. 1930 Né­met nyelvű műsor. 20.00 Horvát nyelvű műsor. 2030 Szerb nyel­vű műsor. 21.00 Az Amerika Hangja magyar műsora. 22.00­23.00 Azonos a középhullámú műsorral. 23.00 A BBC késő esti magyar műsora. PETŐFI 4.30 Hfrek. 4.33 Hajnali dalla­mok. 6.00 Hírek. 6.03 Reggeli csúcs. 7.46 Zöld/sport/reggel. 8.00 Petőfi délelőtt. 9.54 Manap­ság... 10.03 Utazási játék Kiss Róbert Richarddal. 11.20 Kíván­ságműsor. 11.47 Apró-cseprő ­gyerekekről. 12.00 Nóták. 12.50 Korkérdés. 13.00 Hírek. 13.03 Manapság... (ism.). 13.08 Állo­máskereső. 13.15 Képek és jel­képek. 13.45 Időjárás- és vízál­lásjelentés. 14.00 Péntektől pén­tekig. 14.40 Poggyász. 17.00 Hí­rek. 17.03 Petőfi délután. 18.54 Gordiusz plusz. 19.00 Htrek. 19.03 Kölyökóra. 20.00 Garázs. 20.30 Péntek esti jazz. 21.00 Hf­rek. 21.03 Kulissza. 22.00 Hip­hop! 23.00 Htrek. 23.03 Sport­híradó. 23.10 Ennyi... 0.15 Éj­szaka. Korklub. 2.04 Komolyze­nei zsákbamacska. 4.04 Magyar nóták, csárdások. BARTÓK 6.00 Htrek. 6.00 Muzsikáló reg­gel. 8.00 Htrek. 8.10 Pódium. 8.54 Kamarazenekarok lemezei­ből. 10.00 Htrek. 10.05 Mennyei kávéház. Páskándi Géza égi ven­dégei. 11.03 Operaslágerek. 11.40 Magyar dallam. 12.00 Hí­rek. 12.05 Hangverseny délidő­ben. 13.47 Bernstein: Diverti­mento. 14.00 Htrek. 14.05 G. A. úr X-ben. Déry Tibor regénye, 3. bef. 14.40 Bemutatjuk új felvéte­leinket. 15.10 Zenekari muzsika. 16.00 Htrek. 16.05 Schumann: Meseképek. 16.22 Hangverseny a „Zenetörténet - mindenkinek" hallgatóinak, 11. 17.20 Bemuta­tásának 45. évfordulóján. Kósa György: Tartuffe. Háromfelvo­násos opera. 1935 Kapcsoljuk a Régi Zeneakadémiát! 21.40 Spi­rituálék. 22.00 Htrek. 22.05 Szimfonikus muzsika. 23.00 Csendháborító. 24.00 Hírek. RÁDIÓ SZEGED Szeged 94,9 MHZ, Szentes 66,29 MHz Alföldi hírmondó. Zenés hírműsor. Szerk.: Vágási Kálmán. Műsorismertetés, időjá­rásjelentés, útinform, program­ajánlat. 6.00 Reggeli krónika. 6.15 Szemle az országos napila­pokból. 630 Hírek, tudósítások a Dél-Alföldről, lapszemle, prog­ramajánlat. 6.45 Szegedi Kultu­rális Piac. 7.00 Reggeli krónika. 7.15 Circom Regionale. 7.24 Szemle az országos napilapok­ból. 7.30 Hírek, tudósítások á Dél-Alföldről, körzeti időjárásje­lentés. 7.45 BBC híradó. 8.00 Lapszemle, programajánlat, idő­járásjelentés, úninform. 8.15 Hét­végi programajánlat. 9.00 Hírek, tudósítások, időjárásjelentés, útinform. 9.15 Háttér: 10 és 10 percben és Lemezmustra. 9.55 Hírösszefoglaló. Regionális nemzeti műsorok. Szentes 66,29 MHz, Kornádi 66,14 MHz. 13.00 Szlovák nyelvű. 14.30 Román nyelvű. 16.00 Délutáni zenés, szórakoztató magazin. Szeged 94,9 MHz. Szerk.: V. Horvát Pé­ter. 16.00 Műsorismertetés, ht­rek, időjárásjelentés, útinform. Hétvégi sportelőzetes. 17.00 Hí­rek, időjárásjelentés, útinform, lapelőzetes. Közvetítés a kajak­kenu reggattáról. 18.00 Hírössze­foglaló, időjárásjelentés, útin­form. Rock magazin. Wurlitzer. 19.00 Műsorzárás. Országos nemzetiségi műsorok. Kossuth URH adó: 1830 Szlovák nyel­vű. 19.00 Román nyelvű. DEUTSCHE WELLE •aiM - magyarul DW 1330-14.00 a helyi kábeltévé hangcsatornáján. Világhírek, Németország­magazin, nemzetközi lapszemle, kultúrmagazin. Részletes műsor a magazinunkban I Tele-7 A HELYI RADIOK MUSORABOL MEDIA 6 SZEGED Reggel öttől délelőtt .tizenegyig a 100,2 Mhz-en, tel.: 498-301. 5—8-ig félóránként, 8-1 l-ig óránként hf­rek, időjárásjelentés, útinform. 5.00 Ötről hatra. Reg­geli zenés ébresztő­műsor. 6.00 Vegyes­vágott. Információs műsor. 8.00 Szeglet. Délelőtti magazin. RÁDIÓ 88 naponta 17-től reggel 5 óráig a 100,2 Mhz­en RDS EON Üzenetrögzítő:'421­511. Az adás ideje alatt hívható telefon­számok. 421-253, 421-353. E-mail: contact@ra­dio88.tiszanet.hu ­URL: http://www.ti­szanet.hu/radio88 17-22-ig Óránként hí­rek, sport, útinform, időjárás. 17.05 Az ül­lési Vigadó Disco slá­gerlistája. Dj Gens­cher. 18.05 Today's Hit music. Dj Gens­cher. 19.05 Hétvégi sportelőzetes. 09.35 Önkormányzati maga­zin. Vass Imre műso­ra. 21.05 Rockregisz­ter. László István mű­sora. 24.00 Hajnali ze­nemix. Zenei szer­kesztők: Tóth András, Genscher, Tóth Péter, László István. TISZA RADIO SZEGED Naponta 11-17 óráig a 100,2 Mh-n. Adástelefon: 495-495 Minden órában hírek, időjárás 11.05 Hallgasson ránk. 12.00 Tisza Ma­gazin. Hírek, informá­ciók, aktualitások sok zenével. 13.05 Délutá­ni randevú. Benne: Játszóra. 13.30 Deuts­che Welle nemzetközi hírei. RÁDIÓ 7 VÁSÁRHELY 5.30-tól 24 óráig szer­kesztett műsorok a 97,6 MHz-en. Tel.: 243-261, 243-262 5.30 Jó reggelt! Ben­ne: félóránként hírek, útinform, határhely­zet. 9.00 Napraforgó. Benne: Szúnyogok helyzete. 12.30 Moza­ik. 14.00 Dél-alföldi hírmondó. 14.30 Kul­turális magazin. 16.00 Rádió 107 (rendőrségi percek). Sportturmix. Esti mese. 20.15 Dili­vízi. 23.30 Dél-alföldi hírmondó (ism.). RÁDIÓ SZENTES 6-13-ig az URH 106,1 MHz-en, 13-tól 18 óráig az URH 95,7 MHz-n. Tel.: 63/315-482. 6.30-kor és 1330-kor, majd óránként helyi hírek, tudósítások, időjárás. 6.00 Ébred­jen ránk! Zenés regge­li ébresztő. 9.00 Dél­előtti magazin. Szerk.: Tihanyi Erzsébet. 13.00 A héten történt. 15.00 Délutáni maga­zin. Szerk.: Kárpáti Lajos. Ifjúsági bűnö­zés Szentesen. A Neo­ton Famfliától a szóló karrierig Fábián Éva. Esti magazin. Szerk.: Horváth Ágnes. Kru­pié a külföldi éjszaká­ban. Csanyteleki rap­per-lány. Csak nő le­het baby-sitter? ­avagy egy fiatalember Angliában. ORIENT RÁDIÓ SZENTES Adás naponta 04-07 és 10-13 óra között a 95,7 MHz-en. 4.30-kor és minden óra harmincadik per­cében hírek, sport, időjárás. 5.10 Szfnes események, érdekes­ségek. 6.00 Gazdaper­cek. 6.10 Valaki mondja meg... 6.15 Boldog névnapot! 6.40 Terefere a stúdi­óban. 6.50 Sorsolás. 10.15 Lapszemle. 10.40 Aktuális inteijú. 11.00 Játék. 12.00 Ze­ne délidőben. horoszkóp 'y KOS: Kitartóan igyekszik barátai elismerését szinten tar­tani. Korábbi sérelmeire borítson fátylat, külön­ben is ön nem haragtar­tó természetű. y BIKA: Ismételten jól ébred. Ugyan a tegnapi nap teljesít­ményeit nem tudja túl­szárnyalni, de azért szép sikereket könyvel­het el maguknak. IKREK: Önt csak a változatos­ság gyönyörködteti. Elég nehéz helyzetben van az, aki magához szeretné kötni. Meg sem próbálkoznak vele. I RAK: Környezete valamiért neheztel önre, talán a viselkedése hagy némi kívánnivalót maga után. Nem próbál­kozik kideríteni az okot, majd megbékélnek. Sí OROSZLÁN: Most egészen másként látja a dolgo­kat, mint eddig. Nem tartja elképzelhetetlen­nek, hogy munkahelyén megmaradjon, sőt néha élvezi is. np SZŰZ: Barátja beszámol önnek arról, hogy milyen vál­tozásokat tervez az éle­tében. Egyáltalán nem lelkesedik az ötleteiért, de ne próbálja meg le­beszélni! S MÉRLEG: Néha olyan szekér után fut, amelyik nem veszi fel. Tétjén észhez, sok­kal jobban fogja érezni magát. Az ábrándozás nem az ön műfaja. ni SKORPIÓ: Meg­lepő fordulat ha­tása nagyon pozitív le­het a karrieijére, óriási lehetőségeket tartogat önnek. Ne habozzék, használja ki azonnal. NYILAS: Ön ——olyan ember, aki­nél mindent el lehet érni szép szóval. Kerülje a vitát, nem tesz jót az emésztésének. Bicikliz­zen ki a Tisza partjára! 1 BAK: Ha rászo­' ' kik az apró ha­zugságokra, rajtaveszt­het. A végtelenségig ki­használt türelem, egy­szer elfogy, s semmit sem hisznek el önnek. sez VÍZÖNTŐ: A jóhiszeműséget mindig kihasználják. Legyen gyanakvó azok­kal szemben, akik gát­lástalanul szembe dicsé­rik. [X] HALAK: Kilátá­sa van egy na­gyobb munkára, amihez óriási kedvet érez. Má­sodsorban anyagilag is megérné ez az elfoglalt­ság. Termelők, vállalkozók, figyelem! A Fruct-Marketing Piackutató és Szolgáltató Kft. friss piaci áruterftőknek és külföldi ipari felhasználóknak beszállító partnereket keres. Várjuk jelentkezését azoknak a zöldség-, gyümölcstermesztőknek és vállalkozó szellemű fiataloknak, akik egy termelői érdekeltségű kereskedelemben biztosítják az árualapot, illetve lakóhelyükön szervezik az árutermelést. Már a meggy és cseresznye szedése előtt kiszállítjuk a szükséges göngyöleget, és 5 Ft/kg előleget adunk beszállító partnereinknek. Bővebb felvilágosítást a 78/482-142 és 30/657-000 telefonszántokon, XA illetve szükség esetén mindenkit felkeresünk. > M17íll ? Építtetők Áruháza Kádak, mosdók, csempék újrafestése gépi szórással, különleges színezékkel. KÁDFELÚIÍTÁS A kért színűre varázsolt új zománcfelület vegyszer­és kopásálló, magas fényű - garanicával. Telefon: 62321-085. ZSUZSI BT. ÉPÍTŐANYAG KIS- ÉS MAPEI NAGYKERESKEDÉS E-jelű gerendák 5% engedménnyel, ingyenes házhoz szállítás. Üvegtéglák nagy választékban Betonvas 87 Ft/kg áfás áron Cím: Szabadkai út 89. Tel.: 310-863 Ny.: 7-16, szo., vas.: zárva. ISKOLÁK, VALLALATOK, VALLALKOZASOK! A KÉK CSILLAG ÉTTEREM ELŐFIZETÉSES ÉTKEZTETÉST! vállal. Díjtalan ételkiszállítás! Tel.: 480-236. Fax: 480-235

Next

/
Thumbnails
Contents