Délmagyarország, 1997. május (87. évfolyam, 101-125. szám)

1997-05-22 / 117. szám

CSÜTÖRTÖK, 1997. MÁJ. 22. HAZAI TÜKÖR 11 A megszorító nyirbálás Mire gondolhatott a laikus, aki abszolút laikus, amikor ez a szépen hangzó programmondat kapta de­rékba a szemét és fülét: „Zárni kell az agrárollót"? Arra gondol netán, hogy ha most akarják elcsettin­teni ezt az ollót, akkor, nyilván, eddig is nyitva kellett lennie. Ott van ez a nagy olló, amivel papirt nem lehet vágni, se csirkét, se halat nem lehet belezni vele, ott áll nyitva, és most jönnek rá, hogy zárni kell. A laikus arra gondol, no, ebben se lesz köszönet, a franc tudja, mi lesz éppen az olló kései között, amikor zárják; le­vágják vele a hajunkat. Közelit a két penge egymás­hoz, szeretnék, ha közelítene. A laikusnak meg borsó­dzik a háta. Tiszta horror. Kinyílik a zsebében az ag­rárolló. Csak legyünk már túl rajta. De nem megy, be­rozsdált, addig volt nyitva, hogy elvetemedett. Nem zá­rul Magától nem. Vigyük el a köszörűshöz, olajozhas­suk meg, és aztán zárjuk. A laikus arra gondol, hogy az agrárolló arra való, hogy azzal megnyirbálják az emberi jogokat, és hogy ez a nyirbálás valami megszo­rító intézkedés. A megszorító nyirbálás, vagy valami ilyesmi De nem, ne tessék félni laikus módra, hiszen itt mindenki képletesen beszél, és már megint olvasha­tunk a sorok között. így ha minden fogalomnak ren­desen utána is nézünk, azért még mindig csak nézünk, mint Rozi a moziban. Itt lebeghet hát fejünk fölött az agrárolló, és a csu­da tudja, bezárul-e, és ha bezárul, mi lesz abból? A la­ikus annyira azért soha nem laikus, hogy elveszítse a gyanakvását. Ehhez lett szoktatva, ahhoz, hogy szöveg ide vagy oda, nem tudni, hogy mi, hogy sül el. Példá­ul hogy sül el az agrárolló, ha nálunk bezárják. Podmaniczky Szilárd SONIA HOSSZÚ, HOSSZÚ HETVEGE! 20% KEDVEZMÉNY JOOP ARMANI YVES SAINT LAURENT MOSCHINO BYBLOS GIVENCHY VÁRJUK IGÉNYES HÖLGYVÁSÁRLÓINKAT! 10-20 PÉNTEK, SZOMBAT SZEGED, BEKE U. 1. TEL.: 326-568 DM lémmiú A Délmagyarország információs kiadványa Kedves Cégvezető! Egy júniusban megjelenő, a vendéglátó üzletek és a kultu­rális intézmények számára reklámlehetőséget kínáló ki­adványra szeretném felhívni a figyelmét. A reklám üzleti hatását nem kell az Ön számára ecse­telnem. A DM Törzsasztal segít abban, hogy az Ön üzletét, intézményét felfedezzék, megismerjék, újra felfedezzék és az a köztudatban maradjon. Kiadványunk a Délmagyarország című napilap mellék­leteként jelenik meg, de a nyár folyamán városunk nagy rendezvényeinek látogatóihoz is eljut. Várom jelentkezését. (62)481,281/115 (30) 251-992 [Végh Zsolt hirdetési képviselő SZEGED, STEFANIA 10., SAJTÓHÁZ ITT FELADHATJA HIRDETÉSÉT, ^ REGGEL 8-TÓL ESTE DélmaoyarorszAq ktt. A szeretet játszóterei A Roosevelt téri játszóteret még áprilisban rendbehozták. (Fotó: Somogyi Károlyné) Május 24-én, szomba­ton, Újszegeden folyta­tódik a Hit Gyülekezete szegedi csoportjának játszótér-fölújitási prog­ramja. A gyülekezet tag­jai már közreműködtek a Roosevelt, Klapka és Lechner tér, valamint a Palánk játszótereinek kicsinosításában is. A padok és játékszerek le­festéséhez szükséges anyagot és szerszámo­kat a Szegedi Környe­zetgazdálkodási Kht. adja. A szegedi játszóterek föl­újítására kevesebb pénz és figyelem jut a szükségesnél - ezen igyekszik segíteni a Hit Gyülekezete, amelynek tagjai már négy játszótér rendbetételében vállaltak szerepet. Joób István lelkész és Varga Péter koordinátor fontosnak érzik, hogy cso­portjuk tevékenyen részt vál­laljon a társadalom minden­api életében. A szép lakó­környezet iránti igény hívta életre a gyülekezet kezdemé­nyezését (programjuk címe: A Hit Gyülekezete Szege­dért) amelyhez szakmai se­gítséget a Szegedi Környe­zetgazdálkodási Közhasznú Társaságtól kértek. Áprilisban a Roosevelt tér és a Palánk játszótereit hoz­ták rendbe: összeszedték a szemetet, a hintákról, má­szókákról dörzspapírral lesú­rolták a régi festékréteget, s újrafestették a fémvázas já­tékokat. Még a homokozót is megtisztították. Május elején a Lechner és Klapka téri ját­szóterekre látogattak el; e helyeken is akadt tennivaló bőven. E hét végén, május 24-én, szombaton az újszegedi Csa­nádi utca játszótere követke­zik. Terveik szerint hamaro­san sort kerítenek a Rózsa utcai, valamint a tarjáni Haj­lat utcai játszóterek fölújítá­sára is. Joób István hozzátette még, hogy a gyülekezet tag­jai személyes példamutatá­sukkal szeretnének hatással lenni szűkebb környezetükre - az elhanyagolt játszóterek megszépítésével pedig a gyerekek örömét szolgálják. Ny. P. • Nyomozzák a Füszért volt vezérkarát? Gyújtólángon - vevőre várva Nincs csend a három hónapja felszámolás alatt álló nagy, szegedi kereskedőház, a Tisza Füszért Rt. háza táján. Nemrégiben közel 150 alkalmazottól kénysze­rült megválni a felszá­moló, a Délprodukt Kft. Közben folyamatosan tárgyalnak a lehetséges befektetőkkel: ha valaki megvenné a Tisza Fü­szért maradékát, leg­alább 120 ember mun­kahelye megmaradhat­na. Néhány hónappal ezelőtt a magyar „do­hánykirály" vetett sze­met a kereskedőházra, most újabb vevő van a láthatáron. - A Budalakk Titán Rt. érdeklődik komolyan a cég iránt - mondja Sáfrány Mi­hály, a Délprodukt Kft. ügy­vezetője. - Mivel a vagyon­tárgyak többsége a hitelező bank, az OKHB tulajdoná­ban van, most velük folytat­nak ígéretes tárgyalásokat. Állítólag egy-két héten belül eldől, mi lesz a Tisza Füszért „csontvázával". Annyi máris bizonyos, hogy az évtizedekig ismert cégnév örökre eltűnik. 0 Működik-e most a ke­reskedőház? - Gyújtólángon tudjuk csak üzemeltetni. Hatszáz­milliós tartozással a nya­kunkban nehéz áruhoz jutni. A szerényebb választék vi­szont kevesebb vevőt vonz. De a dolgozók miatt a vég­sőkig szeretnénk életben tar­tani a céget. 0 Hogyan állnak most, három hónappal a felszá­molás kezdete után? - Az egykor 8 milliárdos cégnek 600-700 milliós ár­bevételre van jelenleg kilátá­sa, ez pedig kevés. Legalább 3-4 milliárdos forgalom kel­lene ahhoz, hogy 120 embert eltartson a füszért. A közelmúltban elbocsá­tott dolgozók úgy kaphatták meg járandóságukat, hogy a Délprodukt a bérgarancia alaphoz fordult. A hat és fél­milliós segítség után ki egy­ben, ki részletekben vehette fel a végkielégítését. Sajnos, a raktárakban lévő - egykor 100 millióra becsült - áru­készlet a valóságban alig több mint 40 milliót jelent­het a cégnek. Ebből tehát nem volt mód a végkielégí­tések kifizetésére. Ráadásul menet közben működtetni is kellett a társaságot. A volt vezetők viszont mindössze 17 ezer forintos" „kasszát" hagytak maguk mögött. 0 Három hónappal a cég átvétele után hogyan néz ki a füszért pénztár­cája? Hír élték, hogy pénzügyi szabálytalansá­gokba is botlottak. Sőt! A felszámolás során állító­lag az is elhangzott, hogy legalább tíz büntetőeljá­rást lehetne indítani. Igaz ez? - Mi, mint felszámolók, több pert is indítottunk. A könyvelésből az derült ki, hogy aránytalanul olcsón adtak át ingatlanokat az egy­kori vezetők. Két-háromszáz millióra becsüljük az indo­kolatlan vagyonvesztést. Felmerült tehát a hűtlen ke­zelés gyanúja is. Hírlik, a társaság egyik tulajdonosa, az MRP-szer­vezet is feljelentéssel élt az ügyészségen. A felszámolás kezdete után állítólag nyo­mozást is indítottak az ügy­ben, amely tudomásunk sze­rint ma is folyik. Az egykori dolgozók úgy vélik, a vezérkarban többen az összeférhetetlenséget is felvállalva hozták magukat olyan helyzetbe, hogy áron alul adhattak-vehettek va­gyontárgyakat. A felszámo­ló többek között vitatja a Sóházi diszkont - feltételez­hetően - piaci ár alatti el­adását is. Tisztán látni vi­szont nem könnyű, hiszen értesüléseink szerint a cég­nek máig nem készült el a zárómérlege. Annyi bizo­nyos, hogy a csődeljárás alatt - különféle obciós szerződések nyomán - 600 milliós vagyonvesztést szen­vedett el a füszért. A vizsgálat egyelőre foly­tatódik. Hogy mi lesz a cég és a dolgozók sorsa? Ha nem lesz vevő, akkor a nem­régiben még toplistás szege­di kereskedőház maradéka is belehal a végelgyengülésbe. Rafai Gábor Szentesen taroltak a szegediek Szentesen, a Petőfi Sándor Altalános Iskola már évek óta a „gazdá­ja" a Verseghy nevét vi­selő nyelvművelő ver­seny megyei döntőjé­nek. A nemes küzdelem­ben szegedi, csongrádi, makói, tömörkényi és szentesi diákok vettek részt a minap. A zsűri döntése alapján szegedi tanulók jutottak tovább az országos megméret­tetésre. Az általános iskolák felső tagozatos nebulói két kate­góriában adtak számot tudá­sukról és felkészültségükről az immár hagyományos Ver­seghy nyelvművelő verse­nyen. A szentesi Petőfi Sán­dor Általános Iskolában a minap tartott megyei fordu­lón a zsűrik elnökei - Bács­kai Mihály, Bácskai Mihály­né, Komáromi Ferencné (mindhárman szentesiek) és Fábiánná dr. Szenczi Ibolya (Csongrád) elismeréssel szóltak a gyerekek produk­ciójáról. Mint elhangzott, a versenyzők találékonyságról tettek tanúbizonyságot, to­vábbá nem csak a mai nyelv­használatot ismerik, hanem a régebbi korokét is. Ugyan­csak kijárt nekik a dicséret azért, mert ápolják és műve­lik a magyar nyelvet. Ám hasznos tanácsot is kaptak a lányok meg a fiúk, aminek az a lényege, hogy a parla­menti közvetítéseket a tele­vízióban ne nézzék oly' lel­kesen. Hiszen a képviselők jelentős részének megnyil­vánulása nem igazán pallé­rozott. Az 5-6. osztályosok me­zőnyéből Tóth Anett (Sze­ged, Arany J. Ált. Isk., fel­készítő tanára: Kónya Lász­lóné) került ki győztesen, 2. lett Kolozsvári Judit (Makó, Deák isk., felk. tan.: Széli Zsuzsanna), 3. Kókai Kata­lin (Csongrád, Kossuth L. isk., felk. tan.: Nagyistók Margit). A 7-8. osztályosok kate­góriájában első helyen vég­zett Horváth Anikó (Szeged, Odessza II., felk. tan.: An­nus Erzsébet), 2. Erdei Krisztina (Szeged, Tarján ÜL, felk. tan.: Fülöpné Sze­keres Ibolya), 3. Lantos Ág­nes (Szentes, Petőfi, felk. tan.: Kis-Rácz Antalné). Az országos döntőt június kö­zepén rendezik meg Szolno­kon, ahol Csongrád megye színeiben a szegedi Tóth Anett és Horváth Anikó ver­seng majd a győzelemért. AUTÓKLUB AUTÓS­ISKOLA Gépkocsivezető-tanfolyam indul május 26-án, 16 órakor. 22 000 Ft-ért! AUTÓKLUB, Szeged, Kossuth L. sgt. 112. Tel.: 62/489-085 s PAPP AlJTOHAZ, ALAPÍTVA: 1973 6721 Szeged, Berlini krt. 4. Tel.: 62/317-306 MINDEN ÉRDEKLŐDŐT VÁRUNK AZ ELSŐ SZEGEDI FORD-NAPON, hogy megismerje és megvásárolhassa, kipróbálhassa a Ford autókat. Vásárlás esetén meglepően jó akciós hitellehetőség. A hangulatról a Molnár Dixieland gondoskodik. Mindezt megtalálja a Széchenyi téren, a volt Szeged étterem előtt, 1997. május 24-én, 10 órától. PAPP ALJTOHAZ, ALAPÍTVA: 1973 6721 Szeged, Berlini krt. 4. Tel.: 62/317-306

Next

/
Thumbnails
Contents