Délmagyarország, 1997. május (87. évfolyam, 101-125. szám)
1997-05-10 / 108. szám
SZOMBAT, 1997. MÁJ. 10. SPORT 11 Törlesztenék az adósságot Szentmihályi álmok Bartók (muzsika) nélkül Bartókot ismét lefektette a sérülése. (Fotó: Gyenes Kálmán) Névjegy Bartók Csaba, a Pick Szeged egyik meghatározó játékosa. A 26 éves irányító Székelyudvarhelyröl 1990-ben települt Szegedre. Nös, felesége tanító, két gyermek - az egyik fiú 3 és fél, míg a másik féléves - édesapja. Végzettsége testnevelés-sportszervezés szakos általános iskolai tanár. Már második éve csapatkapitány. reflektor Balog 6. helye röplabda A válogatott Európabajnoki selejtezői miatt három hétig szünetelt a férfibajnokság, a hét végén viszont a legjobb négy csapat elődöntőjével folytatódik a küzdelemsorozat. A párosítás: Balatel SE-NYVSC-Szabolcs Gabona, Vasas SC-Medikémia Szeged. A Medikémia Szeged csapata két részre „szakadt" az elmúlt hetekben, ugyanis Petheő, Úrfi és Schildkraut a válogatottal, míg a többiek itthon készültek. Az „összerázódásra" egy hetük volt a medikémiásoknak, amit igyekeztek a lehető legjobban kihasználni. - Azt hittük, megoszlik majd a csapat, ám örömmel tapasztaltuk, mindenki nagyon várta már a másikkal való találkozást - festett hangulatképet körükről Nyári Sándor vezetőedző. - Remélhetően jó hatással lesz a többiekre a keretbe utolsó labdarúgó megyei III. e. A 24. fordulón jutottak túl a megyei III. osztályban szereplő labdarúgócsapatok. Igazán nagy meglepetések nem születtek, de e ténytől függetlenül a mérkőzéseket megtekintő szurkolók izgalmas összecsapásokat láthattak. Szentmihályon már szövögetik az álmokat a vezetők, hogy ősztől magasabb osztályban láthassák kedvenceiket hűséges drukkereik. Mostani teljesítményük garancia lehet az osztályváltásra. A másik csoport favoritja, a szöregi tartalékok gól nélküli döntetlennel is magabiztosan vezetik a táblázatot. A feljutó helyre még nagy eséllyel pályázik a pitvaros!, a szikáncsi és a deszki tizenegy. SZVSE II.Nagymágocs 1-2 (0-0) Vasutas pálya, 100 néző. Vezette: Kubatovics. SZVSE II.: Bartha - Boros, Kökényesi, Takács, Herczeg, Kiss F., Szabó I., Veszprémi, Posnyák, Hriczkó, Németh. Edző: Boros Ferenc. Nagymágocs: Szilágyi Váradi, Pintér, Szabó T„ Sebestyén, Fábián, Kovács P., Kovács L„ Pleszter, Paczuk, Gulyás. Edző: Nacsa Árpád. Küzdelmes mérkőzésen a szerencsésebb csapat nyert. Gólszerzők: Takács, ill. Paczuk, Fábián. Jók: Kiss F., Kökényesi, • Munkatársunktól Megtartották a labdarúgó Magyar Kupa megyei selejtező harmadik fordulójának a sorsolását a CSLSZben. A párosítás. Május 21., 17 óra: Szentesi FC-Makó pillanatban bekerült csapatkapitány teljesítménye, ugyanis Petheő játszott legmegbízhatóbban a válogatottban. A rájuk váró feladatokról szólva a szakvezető közölte, tisztában vannak vele, hogy van mit törleszteniük a szponzor és a szurkolók felé, így aztán mindent megtesznek azért, hogy döntőt játszhassanak. Szeretnének „valamit" letenni arra a bizonyos asztalra, bár a Pop Sorinnal és a Finnországból hazatért Polányival megerősödött Vasas ellen nem sétagalopp vár rájuk, mégis bizakodva tekintenek a három győzelemig tartó elődöntő elé. A Medikémia Szeged Vasas elleni mérkőzéseinek programja. Május 10., szombat: Budapest, Fáy u., 16 óra. Május 12., hétfő: újszegedi Sportcsarnok, 17. Május 14., szerda: Fáy u., 16. Május 16., péntek: újszegedi Sportcsarnok, 17. Május 18., vasárnap: Fáy u„ 15. Gy. E. Bartha, ill. Paczuk, Pintér, Fábián. További eredmények. A-csoport: Sándorfalva II.-Rúzsa 2-1 (1-0), Baktó SC-Pusztamérges 3-1 (2-0), Csanytelek II.-Baktó Szilánk 2-1 (l-l), Röszke II.Pázsit SE 2-4 (1-0), Ópusztaszer-Szentmihály 0-9 (0-1), Mórahalom Il.-Öttömös 1-0 (0-0), BalástyaCsengele (a vendégcsapat nem érkezett meg). Szabadnapos: Üllés-Domafa SC II. B-csoport: Szőreg II.Szikáncs 0-0, Deszk-Kübekháza 3-0 (1-0), IKV-Alsóváros-Károlyi DSK 1-0 (0-0), Algyő II.-Pitvaros 0-1 (0-1), Kiszombor II.Derekegyház 3-1 (l-l), Eperjes-Maroslele (a mérkőzés jegyzőkönyve nem érkezett be a CSLSZ-be). Szabadnapos: Ambrózfalva. A bajnokság állása A-csoport 1. Szentmihály 21 20 1 96-11 <1 2. Ralástya 21 18 2 1 82-19 56 3. Baktó SC 23 13 3 7 47-32 42 4. Rúzsa 22 12 3 7 60-40 39 S. Sándorfalva 11. 22 9 7 « 33-33 34 6. Pázsit SE 23 9 4 10 41-44 31 7. Baktó Szilánk 22 8 5 9 33-43 29 8. t Illés. Domafa 11.20 8 4 8 37-30 28 9. Öttömös 21 8 4 9 29-43 28 10. Pusztamérges 22 7 S 10 34-49 26 11. Csengele 21 5 5 11 33-53 20 12. Röszke II. 21 6 2 13 23-59 20 13. Mórahalom 21 S 3 13 31-51 18 14. Ópusztaszer 23 4 3 16 29-69 15 IS. Csanytelek II. 21 3 3 15 20-52 12 B-csoport 1 .Szóreg II. 22 18 4 _ 65-12 58 2. Pitvaros 23 17 4 2 72-25 55 3. Szikáncs 22 13 > 1 39-7 47 4. Deszk 23 13 7 3 61-20 46 5. IKV-ALsóváros 21 13 3 5 66-34 42 6. Ambrózfalva 22 11 2 9 43-40 35 7. Eperjes 20 8 4 8 37-15 28 8. kóbekháza 21 7 5 9 28-32 26 9. Algyó II. 22 7 3 12 28-55 24 10. Nagymágocs 22 6 5 U 32-39 23 11. Maroslele 22 6 4 12 36-47 22 12. Derekegyház 23 i 3 14 33-54 21 13. kiszombor 11. 22 6 2 14 25-62 20 14. károlyi DSk 21) 2 1 17 16-60 7 15. SZVSE II. 21 2 1 18 27-76 7 Bokor Béla FC, Szentmihály-Mártély, Röszke-Szőreg. A nyolc közé jutásért május 21-én játszik a Tömörkény a Csongrád-Szeged-Dorozsma (ez a meccs május 14-én lesz) meccs győztesével, majd ez utóbbi derbit sikerrel vevő gárda kerül szembe a Zákányszékkel (június 4.) a harmadik körben. kézilabda A közelmúltban egy mezőhegyes! bemutatómérkőzésen a debreceni jobbszélső olyan meggondolatlanul „szállt" a térdével Bartók Csaba combjába, hogy annak egyik izma elszakadt. A Pick Szeged csapatkapitánya ezzel lemaradt a következő hétvégén Japánban kezdődő világbajnokságról. A játékos már „lábadozik". Találkozásunkkor örömmel mutatta, hogy derékszögön túl is fel tudja emelni már a térdét. • Megfordult a fejében, hogy a sérülés előidézésében szándékosság is volt? - tettem fel a kételyeket erősítő vagy eloszlató kérdést. - Szerintem, ha ezt akarattal teszi Arató, akkor nem tudja ilyen pontosan végrehajtani. Tény, hogy a jobbszélső hetesre játszott, s akarattal ugrott belém, de ilyen következménye ennek a szituációnak, ha ezer eset közül egyszer előfordul. Nekem pechem volt, hogy ezt a megoldást választotta a több lehetőség közül. G Úgy tudom, hogy jelentkezett a válogatott edzésén, s ott a gyúró jól labdarúgás Az kétségtelen, hogy egy esetleges szerdai győztes meccs után sokkal nagyobb kedvvel, lelkesedéssel utaztak volna a Szeged-Dorozsma labdarúgói a következő mérkőzésük színhelyére, Szolnokra. Az élet azonban nem áll meg, a küzdelmet tovább kell folytatni, még akkor is, ha az eredeti célkitűzés megvalósítása már szinte lehetetlennek látszik. Ez a véleménye Vágó Attilának, a csapat edzőjének is, akivel a holnapi mérkőzés esélyeit latolgattuk. „kézbe vette" a szakadt izmot... - A tény ez, de a cselekedet bővebb magyarázatra szorul. Szegeden még az eset napján megröntgeneztek, két leletező orvos is megnézte a felvételt, s mindketten azt mondták: nincs szakadás. Ezért aztán egy héten át vérömlennyel kezelték a combomat. A válogatott gyúrója is ezért dolgozta meg a sérült részt. Csak amikor visszajöttem Szegedre, mert annyira fájt a sérülésem, az újabb vizsgálatnál derült ki, hogy mégiscsak szakadt az izom. G Ez azt jelenti... - Ne is mondja tovább: azt! Nem vehetek részt a világbajnokságon. Remélem, hogy a magyar válogatott utolsó vesztese én leszek... Nagyon bánt, hogy nem lehetek ott a világ legjobbjainak versenyén. Nem Japán látványa miatt, hiszen főiskolás válogatottként már jártam a felkelő nap országában, hanem inkább a szak- Sajnos szerdán, a Diósgyőr ellen egy olyan lehetőséget szalasztottunk el, ami csak minden szökőévben egyszer adódik - kesergett még most is a szakember. Ha nem lett volna esélyünk a sikerre, ha egy jobban játszó csapat veszi el tőlünk a pontokat, akkor most egy szavam sem lehetne. A Diósgyőr viszont semmi olyat nem mutatott, ami a pontszerzésének jogosságát igazolná. Az első félidőben például szinte át sem jött a félpályán, helyzete ebben az időszakban egyetlen egy sem volt. Csak a mi figyelmetlenségünknek köszönheti, hogy továbbra is eséllyel pályázhat a feljutásra. Történt ami történt, a helyzet mai szempontok okozzák a szomorúságomat. • Vass Sándor szövetségi kapitány hogyan vélekedett a kiválásáról? - Kölcsönös sajnálkozások után abban maradtunk, hogy a jövőben is számít rám, ha ő marad a válogatott szakmai irányítója. G Most van idő arra is, hogy rendezze a hamarosan lejáró szerződésének szegedi meghosszabltását... - Június 30-ig szól a Tisza Volán SC-hez a szerződésem, ám még nem sikerült megegyeznünk a hosszabításban. Eddig három változat készült, azonban nekem egyik sem felelt meg. • A pénz mennyiségében, vagy a hozzájutás feltételében volt nézetkülönbség? - Az összeget már februárban fixáltuk Kővári Árpáddal, de a szerződés további részében nem egyezett véleményünk. Szerintem túl sokat kell teljesíteni, s az, visszafordíthatatlan, ezen kár keseregni, még akkor is, ha nehezen tudjuk túltenni a dolgokon magunkat. G Szolnokon lehet javítani... - így van, s meg is teszünk mindent azért, hogy feledtetni próbáljuk szerdai kudarcunkat. Holnapi ellenfelünk is kikapott a hét közben, nyilván mindent elkövet majd a három pont megszerzéséért. Számunkra azonban nem közömbös, hogy milyen eredmény születik a találkozón, hiszen a hátralévő mérkőzéseken még odaérhetünk a dobogóra, ami szerintem jó teljesítmény lenne. G Miként készültek az újabb összecsapásra? hogy megkapjam, nemcsak rajtam múlik, hanem a csapat szereplésén és teljesítményén is. Nyolcadik éve kézizek Szegeden, ez idő alatt kialakult egy értékem. G Mint csapatkapitánynak mi a véleménye Mezei Richárd döntéséről? - Hangsúlyozom, nem ítélem el, s nem is csodálkozom azon, hogy Ricsi így határozott. Abba az életkorba lépett, amikor le kell mérni az értékét. Sokkal jobb ajánlatot kapott Veszprémben mint Szegeden, s ezt nagyon jogosan, kihasználta. • A Pick Szeged, ha minden igaz, jelentős változáson megy keresztül. Egyetért a „vérfrissítéssel"? - Nagyon kellenek az új játékosok. Belül erősek leszünk, még a szélen vagyunk kevesek. „Kapusbravúrokra" is nagy szükségünk van. Már az egészséges rivalizálás miatt is egyet kell érteni az új igazolásokkal. • Minden szegedi szurkoló nevében szeretnék gyors, komplikációmentes gyógyulást kívánni, s azt, hogy az új bajnokságban is a Pick Szeged színeiben találkozzunk az újszegedi Sportcsarnokban. - Köszönöm a kedvességét, ami rajtam múlik, mindent megteszek, hogy így legyen. Süli József - Csütörtökön és pénteken kemény edzéseket végeztünk, s ugyanezt tesszük szombaton is. Láttam a fiúk arcán, hogy még mindig a szerdai sokk hatása alatt állnak, de ez vasárnapra feloldódik, s most már felszabadultan, a felelősség nyomásától mentesen játszhatnak Szolnokon. G Mindenki bevetésre kész? - Stefanov begyűjtötte harmadik sárga lapját, így rá nem számíthatok. Tóth-Kovács viszont letöltötte „büntetését", ő rendelkezésre áll. Sérüléssel bajlódik Kemenes és Barna, de kettőjük közül az egyik biztosan pályára lép majd. P. Sándor József • Munkatársunktól Balog István, a Szegedi VSE gyalogló edzője még versenyeken is rajthoz áll, mint legutóbb a franciaországi Dijonban rendezett 24 órás viadalon. A száz indulóból 191,62 km-t teljesítve az előkelő 6. helyen végzett az erős mezőnyben. Ez a megmérettetés a világ legnagyobb non-stop gyaloglóversenyének, a Párizs-Colmarnak (520 km) a selejtezője is. Balog meghívót kapott, de a részvételhez jelentős összegre lenne szüksége. Ezért arra kéri azokat vállalkozókat, akik fantáziát látnak szponzorálásában, klubjánál, a Szegedi VSE-nél a 62/314707-es telefonszámon jelentkezzenek május végéig. 4+1 -es foci • Munkatársunktól Az Első Beton 4+l-es kispályás labdarúgócsapata, miután megnyerte a sportág NB Il-es bajnokságát, most osztályozón viaskodik az NB Ibe kerülésért. A szegediek egy debreceni, egy hatvani és egy fővárosi gárdával hadakoznak a feljutásért. Már túl vannak két sikeres találkozón, hétfőn, 20 órakor a harmadik győzelmüket is szeretnék megszerezni a szintén két nyert meccset maga mögött tudó budapesti AC Párna ellen. A mérkőzést a Csonka János szakközépiskola tornatermében rendezik. Rangadó Újpesten • Munkatársunktól Az ország két legnépszerűbb gárdája összecsapásának jegyében telik a labdarúgó NB I. 30. fordulója; az Újpest a Megyeri úton fogadja az FTC-t. A komplett program. Szombaton: Kispest-Csepel, PMFC-Békéscsaba, Debrecen-Vasas, UTE-FTC, Siófok-Stadler, Győr-Videoton, ZTEBVSC. Vasárnap: MTKVác, III. Ker. TVE-Haladás. Bajnokavató Budapesten? . Munkatársunktól A női vízilabda-bajnokság döntőjének első meccsén a Hungerit-Szentes 16-6-ra verte a BEAC-ot, így ha a mai, fővárosi visszavágón is sikerül nyernie, úgy hetedszer kerül a Kurca partjára a bajnoki trófea. Amennyiben a mai derbin a BEAC diadalmaskodna, úgy vasárnap, 13 órakor Szentesen mindent eldöntő, harmadik találkozót rendeznek. Szabó kiesett • Munkatársunktól A belgiumi Oostendében zajló felnőtt cselgáncs EB-n Szabó Csaba, az SZVSE sportolója a 8 közé jutásért vívott meccsen vereséget szenvedett a litván Merkevicius ellen és kiesett. Kaiser-trophy • Munkatársunktól Június 14-én rajtol a Kaiser-trophy terep-akadály versenysorozat az első elődöntővel. Nevezni május 25ig 25 darab Kaiser sörös serleges kupakkal május 25-ig a Magyar Szabadidősport Szövetség címén (1068 Budapest, Dózsa György út 84/B) lehet a csapatoknak. MK-sorsolás labdarúgás Feledni, ami volt...