Délmagyarország, 1997. április (87. évfolyam, 75-100. szám)

1997-04-30 / 100. szám

r... - • r • r SZERDA, 1997. ÁPR. 30. INTERJÚ 7 • Interjú Nagy Frigyessel, az előre vezető Icözépútról A világgazdaság nem tiszteli a határokat „Örömmel nyitom meg a szegedi borfesztivált; az alföldi száraz fehérboroknak is nagy tisztelője vagyok." (MTI Telefotó) Egyetlen kormány egyetlen földművelésügyi minisztere sem kerülheti el az érdekösszetűzést az általa képviselt tárca és a termelók között. Van, hogy az adatszolgáltatás rendje, máskor az adóés a költségelszámolás módja, megint máskor a támogatási rendszer miatt csapnak az égig az indulatok. De ha épp nincs demonstráció vagy tüntetés, akkor is folyik a vita. A mezőgazdaság állásfoglalásra késztet, az agrárlobby a Közös Piac legerősebb érdekcsoportja. E két tényező miatt kértünk interjút Nagy Frigyes földművelésügyi minisztertől, aki gyakorló mezőgazdaként, a LajtaHanság Részvénytársaság elsó embereként, és persze agrármérnökként és közgazdászként is fölkészült arra, hogy e tömegdemonstrációs időszakban, immár miniszterként, megvilágítsa az előre vezető középutat. 9 Miniszter úr, ha nem csupán az útelzárás demonstrációk felől nézzük a mezőgazdaság helyzetét, hanem a falu általános állapota felől is, akkor könnyen egyetérthetünk abban, hogy nagyon nehéz különválasztani az agráriumra ható gazdasági és társadalmi tényezőket. - így van, mivel sok esetben olyan gazdasági problémák gyülemlettek föl az elmúlt évtizedek alatt, amelyek most csapódnak le, és ezek a hatások nem hagyták érintetlenül a társadalmat sem. Ebben a folyamatban szerepet játszott például a társadalombiztosítás vagy a jövedelemadóztatás kérdése, amely egy jelentős gazdálkodói rétegnél keltett negatív visszhangot. Sok területen alacsony a mezőgazdaság jövedelmezősége, vannak egyenesen ráfizetéses ágak, nem könnyű a követelményeket teljesíteni, sót: talán azt is mondhatnánk, hogy a társadalom átalakulásának minden nyűge érinti a mezőgazdaságot. Mindezzel együtt az agrártársadalom természetesen nem zárkózik el a felelősség elől. 9 Elvonultak az utakról a gazdák, maradtak viszont a problémák. - A teljesített követelések tüneti kezelésekre alkalmasak, de a magyar mezőgazdaságban ennél komolyabb gondok is léteznek, ez pedig a jövedelmezőség kérdése. Aki nyomon követte a különféle alapanyagok áremelkedését, gondolok itt elsősorban az energiára, de a gépekre, alkatrészekre, növényvédő szerekre, műtrágyákra, vagy például a fehérjetakarmányokra, akkor az olyan értékinflációt tapasztalt, amelyik aztán a mezőgazdasági termékek árában nem térült meg, és mivel ez évek óta van így, komoly jövedelmezőségi problémákkal küszködünk. Ehhez hozzájárul a piac ziláltsága, mert gyakori jelenség, hogy egyegy termék ára egyéves cikluson belül is óriási ingadozást mutat, vagy pedig évről évre jelentősen változik. A sertés árának az ingadozása egy éven belül eléggé közismert és negatív jelenség, egy másik ilyen példa a burgonya árának az évenkénti nagymértékű hullámzása. S a mezőgazdaság speciális ágazat, itt hosszú távra kell gondolkodni, hosszú távra kell berendezkedni, s ami a legfontosabb, hosszú távra kell a pénzt befektetni. 9 Ha megnézzük a gazdák tiltakozását, a különböző petíciókat, a Metész gyűlésein elhangzottakat, akkor gyakran találkozunk azzal az igénnyel, hogy lépjen működésbe a kézi vezénylés, vagyis a miniszter intézkedjen. Emelje fel a sertés árát, adja el a gazda burgonyáját. Föl lehet-e így tenni a kérdést? - Föl lehet a kérdést akár így is tenni, nyilván a minisztérium nem tekinthet el ezen feladatok megoldása elől, de azért azt se felejtsük el, hogy a kereskedelembe és az árakba való beavatkozás nem lenne szerencsés dolog. Legalábbis az olyan mértékű beavatkozás, amit a termelők sokszor kérnek. Nagyon jól tudjuk, hogy épp az volt a probléma korábban, hogy a tervutasításos rendszerben a gazdaságon kívülről mondták meg, hogy miből mennyit kell termelni, ki fogja azt felvásárolni és mennyit fog érte fizetni. Ez a közelmúlt. Innen kell eljutni a piacszabályozáshoz, amely Nyugaton a közelmúlt és a jelen is. Ez a folyamat minálunk éveket vesz igénybe, és azokban az országokban is, ahol az agrárpiaci rendtartás megfelelően működik, ott is hosszú idő alatt jött létre az áttekinthető szabályozottság állapota. Ezen az időszakon lehet rövidíteni, de olyan követeléseket lehetetlen teljesíteni, melyek szerint a többlettermékeket az állam vásárolja fel, avagy ő maga az árak kiegyenlítéséért intervenciósán avatkozzon be. Ezeket a pénzeket ugyanis közpénzekből lehet csak előteremteni, vagy pedig magában a mezőgazdaságban felhalmozni. Az előbbire a társadalom egésze mond nemet, az utóbbi pedig a tőkehiány miatt megoldhatatlan. Néhány év nagyon aktív munkájára van szükség, pontosabban egy bizonyos pénz felhalmozására, amivel aztán, ha kell, az intervenciót is tudjuk biztosítani. • Sok dolgot kell megtenniük maguknak a termelőknek is, hiszen szétforgácsolódtak az erőforrások. Innen nézve biztosak lehetünk abban, hogy a közelgő vitákban benne lesz a szövetkezetek szerepe, a beszerzőszövetkezeteké, az értékesitőszövetkezeteké, akár a hitelszövetkezeteké is... - Igen, ha valaki megnézi egy gépnek az árát, akár egy traktorét, akár a célgépekét, betakarító gépekét, akkor könnyen beláthatja, hogy néhány hektáros területre egy ilyen gépnek a megvásárlása nem kifizetődő, tehát óhatatlanul erősödni fog a különféle szolgáltatások, a szövetkezetek, az integrátorok szerepe, hisz ők lesznek arra alkalmasak, hogy ilyen gépeket biztosítsanak, sőt mi több, vannak olyan területek, ahol például a betakarítást - itt a cukorrépa-termesztésre gondolok elsősorban - a feldolgozóipar vállalja és végzi el. Ez a fejlődés iránya. Értelemszerű, hogy a kisebb gazdaságokat képtelenség felgépesíteni. Össze kell tehát állni újra, de másként, a szövetkezeti formában, és hasznosítani kell a nyugati szövetkezetek tapasztalatait. Az ottani gépellátásra jellemző, hogy elsősorban nagy gépeket használnak, amelyekkel több gazdát is ki tudnak szolgálni, vagy számos gazdaságot ellátnak külön szolgáltatásként. Főleg a nyugati gépkiállításokon és vásárokon tapasztaljuk azt, hogy a nagy teljesítményű gépekre koncentrálnak és ezzel próbálják a versenyképességüket fokozni. A nagy gépek logikájába pedig gyakorta beletartozik, hogy a gazdák szövetkezeti alapon dolgoznak. 9 Bárhonnan közeittjük meg az agrárium gondjait, mindig oda lyukadunk ki, hogy óriási változásokon ment keresztül a falu. Ezért arra kérem, foglalja össze, hogy az elmúlt egy évtizedben milyen tendenciák mentén kényszerült alkalmazkodásra a magyar mezőgazdaság. - Még nosztalgiával gondulunk a régi, nagyüzemi mezőgazdaságra, de azért azt el kell fogadni, hogy ezek a nagygazdaságok, termelőszövetkezetek, állami gazdaságok nem voltak elég teljesítményorientáltak, mert az egyént nem ösztönözték nagyobb teljesítményre. És miután ez a körülmény nem csak a mezőgazdaságra vonatkozott, hanem az élet minden területére, óhatatlanul összeomlott a rendszer, és ahol még nem omlott össze, ott ezután fog. Boldogtalanabb sorsú szomszédainknál láthatjuk az utóhatásait. Tudomásul kellett tehát venni, hogy itt egy nagyszabású változássorozatnak vagyunk a tanúi, melynek egyik döntő eleme, hogy a világgazdaság nem nagyon tiszteli a határokat, különösen pedig a „kisországok" határait. Keresztültöri magát azonban gazdaságilag, és vele együtt politikailag is. Gazdaságilag úgy, hogy betörnek ide az áruk és bejön maga a tőke, politikailag pedig úgy, hogy mintaként szállítják a piacgazdasággal konform államberendezkedést. Mindkettő az érdekünk, hisz saját tőkével gyengén vagyunk ellátva, így minél több nyugati tőkét kell becsalogatnunk. S az, hogy Magyarországra szívesen jött be a tőke, annak is köszönhető, hogy a Lajtán túlról észrevették - bár sokan tudták korábban is -, hogy Magyarország nagyszerű adottságokkal rendelkezik, különösen az élelmiszer-gazdaság területén. Van megfelelő, szakképzett munkaerő-állománya, amely alkalmas arra, hogy a nyugati követelményeknek megfeleljen, van általánosan jó szintű munkakultúrája, és van egy piacképes, széles skálán mozgó exportajánlata. Hárommilliárd dollár értékű exportot fogad el tőlünk a világ, nagyon sok feldolgozott terméket, a húsipar, a hűtőipar, a tejipar áruit, a különféle szeszes italokat, üdítőket, olyan termékeket, amelyek megállják a helyüket bármelyik nyugati élelmiszerlánc, szupermarketlánc pultjain is. Nem véletlen, hogy nagyon komoly pozitív egyenlege van a magyar élelmiszer-külkereskedelemnek az európai országokkal. A magyar mezőgazdaság korábban is termelt nyugat-európai piacokra, és át tudott állni arra is, hogy most már nincs különbség Nyugat meg Kelet között, mert a keleti piacon is ugyanazok a versenytársak szerepelnek, amelyek a nyugati piacokon. Tehát a magyar mezőgazdaság ezeket a piacokat fenn tudta tartani, és ne felejtsük el, hogy az átalakulás gyötrelmei közepette jelentős vállalkozói réteg jött létre, amely 50-100 hektáros birtokokon gazdálkodva, vagy pedig speciális termékekkel akár a zöldség-gyümölcs, akár a bortermelés területén ostromolja a nyugati piacokat. A szövetkezetek megmaradt, átalakult részei, vagy az állami gazdaságok privatizált egységei is nagyon sok esetben versenyképes termékeket tudnak előállítani. Ezek nagy erénye, hogy eltartják önmagukat, saját maguk számára biztosítják a megélhetést, a túlélést, bár sok helyen nagyobb támogatásra lenne szükség. És az nem minden esetben mezőgazdasági vagy fölművelésügyi minisztériumi kérdés, hogy egy területen a lakosság ottmaradjon. Ez ugyanis egy komplex vidékfejlesztési feladat, már egy másik kérdéskör. 9 Például a támogatási rendszerek és elvek kérdésköre. - így van. Ez Európa-konform szemlélet kérdése, hiszen Európában már nem a többlettermelést támogatják mindenáron, hanem arra törekszenek, hogy fokozzák a vidék lakosságmegőrző képességét. 9 Épp ebben nem vagyunk versenyképesek, pillanatnyilag elég erőtlenek a pozícióink, mert korszerűtlen a támogatási rendszerünk. E korszerűtlenségnek mik a veszélyei a magyar gazdaság számára? - Valóban igaz, hogy egy olyan piacon, ahol nem a termékek, hanem a támogatások versengenek egymással, a gazdagabb országok erőteljesebb pozícióban vannak. De azt is hozzá kell tenni ehhez, hogy a magyar támogatási rendszerben nem feltétlenül az alacsony támogatottsági szint a legfőbb gond, hanem a végterméket célzó direkt exporttámogatás. Ezeknek a jelentős összegeknek más formában, elsősorban a mezőgazdasági termelésbe, az alapanyag-termelés fázisaiba „kellene beszivárogniuk, hogy ott fejtsék ki azt a hatásukat, mely által, véleményem szerint, lényegesen hatékonyabb lehet a termelés. 9 Ha az ember kielemezné exporttámogatási rendszerünket, akkor azt látná, hogy rengeteg dolgot támogatunk és ez nem eléggé hatékony, éppen azért, mert túl sokfelé szóródik szét a pénz. Ez is az egyik hibája ennek, amellett, hogy senki sem tudja, mi az, ami prioritást élvez Magyarországon. A bársonyszékben ülő miniszter mely termékekre mondaná azt, hogy igenis, ez a nemzeti főtermék ? - Megmondom őszintén, személy szerint legnagyobb gondot az állattenyésztés területén érzékelek, és a legtöbb olyan terület, ahol komolyabb támogatásra van szükség, az az állattenyésztéshez kötődik. A növénytermesztés, amelyre Magyarország végső soron predesztinálva van, így a takarmánytermesztésre is, csak akkor lehet hatékony, ha ezeket a növénytermesztési termékeket az állattenyésztésen keresztül transzformálja, mert így nagyobb a hozzáadott érték. Ebben a folyamatban kifejezésre jut a falusi munkaerő hasznosítása, másrészt pedig az állati termékek feldolgozása szintén olyan hozzáadott érték produkálására ad lehetőséget, amely más területeken és ilyen nagy mértékben nem valósítható meg. Hozzátéve azt is, hogy azért a világpiac és a népesség szaporodása nemzetközi méretekben előbb-utóbb azt követeli meg, hogy nagyobb mennyiségű állati termék jusson el a világ legkülönfélébb szféráiba, területeire. Az állattenyésztés, a hústermelés és -feldolgozás, a tejtermelés és -feldolgozás vertikuma nagyon lényeges, különösen ha azt is nézzük, hogy lassan le kell építeni az élőállat-szállításokat, mert ez nemzetközi tendencia is. Akkor tehát, amikor az 1997-es mezőgazdasági támogatásokban jelentős szerepet kapott a tenyészállatlétszám növelése, az anyaállatok beállításának az igénye, vagy pedig a fehértakarmány-növényeknek a támogatása, akkor ezek mind azt a célt szolgálják, hogy a területen előrelépés történjen. Annál is inkább fontos ez, mert az állatlétszám drasztikusan csökkent Magyarországon, s jó lenne ezt a tendenciát megállítani. Én még most se merem tűzbe tenni a kezemet, hogy ez a tendencia megállt, bár az érdeklődés a létszámnövelés iránti támogatásra meglehetősen erős. Különösen a juhászat iránt tapasztalunk nagy érdeklődést, s mivel ez a termék szinte kivétel nélkül exportra kerül, tovább javítja a mezőgazdaság külkereskedelmi egyenlegét. A magyar agrárium, talán érdemes egy ilyen beszélgetésben hangsúlyozni, hárommilliárd dolláros exportot és egymilliárd dolláros importot bonyolít. Az összes magyar export-import negatív egyenleget mutat Magyarország számára, kedvezőtlen a külkereskedelmi mérlegünk, de ezen belül az élelmiszer-gazdaság közel kétmilliárd dolláros egyenlegével bizonyítékot szolgáltat arra, hogy többet kellene vele foglalkozni. 9 Hogyan lehetne elérni, hogy mezőgazdasági termékeink egy jelentős részét a beutazó turizmussal vásároltassuk meg, s hogyan valósítható meg, hogy ez a beutazó turizmus a borászat, gasztronómia, vadászat hármasára épüljön? - Rendkívül fontos területet érintett, hiszen NyugatEurópában is arra buzdítják a gazdálkodókat, hogy lehetőleg még többet adjanak el a beutazó külföldieknek. Én most nem akarom a vidéki turizmust reklámozni, de mérhetetlenül fontosnak tartom, hogy az állami támogatásnak fontos szerep jusson e területen. Eladhatóvá kell tenni hazánkat, s ez csak úgy képzelhető el, ha minden egyes település vagy régió a nyugat-európai turisztikai logikákat követve egyszerre gondoskodik az adott hely fejlesztéséről, a programok fogyaszthatóságáról, a szálláslehetőségek átgondolt kiajánlásáról és persze a nemzeti termékek értékesítésének magas színvonaláról. A magyar bor újra világhírű, gasztronómiánk bármelyik konyhával versenyképes, vadásztársaságainkról regék születnek, csak épp a területi vagy városmarketing jár gyerekcipőben. Ezért aztán minden olyan kezdeményezést örömmel veszünk, vagy - ha tudunk - támogatunk, amely a magyar agrárium értékeit viszi a piacra, akár a beutazó turisták számára is. 9 Ha már a bort szóba hoztuk: a borhamisítók azokat a termelőket veszélyeztetik a leginkább, akik arcuk verítékével olcsó, de minőségi bort állítanak elő. Ez a direkt veszélyeztetés abból áll, hogy a valódi termelő egy pici nyereséget elérendő nyolcvan-kilencven forintért árulja a borát, a hamisító viszont jelentősebb munka nélkül, nagyüzemi körülmények között negyven-ötven forintos önköltség mellett literenként húsz-harminc forint tiszta hasznot tud produkálni. Én a pusztamergesi es a csongrádi bor védelmében kérdezem, mit tesz a tárca a borhamisítás ellen? - A borhamisítást meg kell fogni, itt nem fogadhatunk el semmilyen félremagyarázást. Részben a bortörvény eddigi módosításai, részben pedig az újonnan készülő magyar bortörvény már olyan szankciókat tartalmaznak, amelyek elszámoltatják az embereket azokkal az anyagokkal, amelyekből bort hamisítani lehet, másrészt pedig a pancsolás szankcionálása is olyan mértékben szigorodik, hogy megnehezíti vagy lehetetlenné teszi a borhamisítást. Hozzá kell azonban azt is tennem, hogy itt is egy olyan társadalmi jelenségről van szó, amelyet csupán rendeletekkel nem lehet százszázalékosan megoldani, tehát a társadalom összefogására is szükség van. Ki merem mondani, igenis a társadalom ítélje el, vesse ki azokat a hamisítókat, akik a tisztességes magyar bortermelőket és a magyar bor világhírnevét is veszélyeztetik. Ez nagyon lényeges kérdés, nemzeti ügy. 9 Miniszter úr, május 28án négynapos borfesztivál kezdődik Szegeden. A szervezők meghívták hazánk legjelentősebb borászait és kereskedőit. Milyen érzéssel készül a borünnep megnyitójára? - Én a magyar bor nagy tisztelője vagyok, s különösen szeretem az alföldi száraz fehérborokat. Amikor megkaptam a borfesztivál szervezőinek meghívását, azonnal arra gondoltam, hogy a megnyitó után szívesen megkóstolok néhány fajtát. Örömmel és várakozással megyek tehát a szegedi Széchenyi térre. Dlusxtus Imre