Délmagyarország, 1997. április (87. évfolyam, 75-100. szám)
1997-04-02 / 76. szám
SZERDA, 1997. ÁPR. 2. EGY SZÁZALÉK III. > Lombard Rt: több milliárdos forgalom Ötévesek a „vidéki fiúk" Ötéves a Lombard Pénzügyi és Lízing Rt. A befektető társaság hitelés váltóközvetítésre jött létre, később kezdett el lízinggel foglalkozni. Mára a részvények 70 százaléka négy magánszemély kezében van, 30-on tíz takarékszövetkezet osztozik, biztosítva a stabil pénzügyi hátteret, a forgalom 2,5 milliárd forint. A Lombard országos hálózattal, ráadásul vidéki központtal Magyarország vezető lízingtársasága lett. Anderle Ádám (29) egy éve a cég vezérigazgatója. Az Anderle név ismerősen cseng Szegeden. Mint beszélgetésünk során kiderült, már édesapja, a történész és politikus sem az első Anderle Ádám volt a családban. • Ön közgazdász és bankár. Ezek szerint messze esett az alma a fájától - A történelem engem is érdekelt, de inkább csak addig, hogy felvételizzek belőle. A családi indíttatás miatt azonban mocorog bennem a kisördög: Botos Katalin mellett tanítok a JATE közgazdász karán és szeretnék doktorálni. • Hogy indult a pályája? - Szolnokon végeztem a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskolán 1989ben, és a befektetési bankként induló Dunabanknál helyezkedtem el. Lépdeltem fölfelé a ranglétrán, három év múlva már osztályvezető voltam, miközben levelezőn elvégeztem a közgázt. 1994ben Amerikába utaztam egy ösztöndíjjal, a philadelphiai egyetemen tanultam, és két éve, amikor hazajöttem, mentem át a Lombardhoz veAnderle Ádám: „Nagyobb szeletet a lízingtortából." (Fotó: Miskolczi Róbert) zérigazgató-helyettesnek. Az egy évvel ezelőtti közgyűlésen neveztek ki a cég vezérigazgatójává. • Mennyire más egy bank és egy lízingcég tevékenysége? - Közgazdaságilag nincs különbség: mindkettő pénzt vesz fel a piacról és hitelt nyújt. A számvitel más, valamint az, hogy a bank az ügyfelet finanszírozza, odaadja a pénzt és számára mindegy, mire „költi", míg a lízingcég számára a befektető az indiferens, mert elsősorban az eszköz a fontos. • Hogy változott meg a Lombard és körülötte a piac az eltelt öt esztendő során? - Amikor a Lombard indult, a piac még „üres" volt, a terméket csak el kellett adni. Ma viszont már nem elég tudni a lízingelés műfaját. Stabil pénzügyi háttérre és nagyon jó feldolgozási, nyilvántartási rendszerre van szükség. Mi olyan belső vállalati infrastruktúrát fejlesztettünk ki, ami a párját ritkítja Magyarországon. A hazai lízingszövetség 26 tagot számlál, közülük kevés az olyan önálló utat járó, független, s nem csak egy termékre (mint például az autóra) szakosodott cég, mint a miénk. Ráadásul a Lombard az egyetlen vidéki központú lízingcég, amely Budapest mellett még hat városban rendelkezik irodával. Az ötéves születésnappal párhuzamosan 1,2 milliárd forint kötvénykötelezettséget fizettünk vissza a befektetőknek. Ezeket a kötvényeket 1995ben indítottuk, magas kamatot ígérve. 1993 óta különben 1,7 milliárd forintnyi kötvényt bocsátottunk ki. • Várható-e újabb kötvénykibocsátás? - Mivel a piac és a törvény azóta megváltozott, már csak kisebb kibocsátásokkal jelenünk meg. .Álomképünk" - szándékosan nem stratégiának nevezzük - az, hogy az eddigi forráskeresés helyett a piaci expanzióra fordítsuk a legtöbb energiát, s minél nagyobb szeletet szerezhessünk meg az országos lízingtortából. A jövőben például már nem az irodában kötjük az üzleteket, hanem szerződünk cégekkel, és majd ezeken az „eladási pontokon" találkozik az ügyfél a mi ajánlatainkkal. Ez úgy tűnhet, hogy személytelenebb, elsősorban tömegigényt kielégítő kapcsolat, ám tudni kell: az egyedi problémákkal irodáinkban továbbra is foglalkozunk. Feketo Klára MAGYAR KÜLKERESKEDELMI BANK MKB Kötvény Megbízható értékek az Ön időszámítás a szerint / Az MKB Kötvény egy olyan biztosan kamatozó értékpapír, amely mögött a Magyar Külkereskedelmi Bank áll. J A banki betétnél magasabb kamatot biztosító MKB Kötvény négyféle futamidővel - 3,6,12, és 24 hónapra is megvásárolható. Az MKB Kötvény szükség szerint a lejárat előtt is visszaváltható. További információkat a 268-7412 és a 268-7753 telefonszámokon, illetve az MKB Szegedi Fiókjában kérhet. 6720 Szeged, Kölcsey u. 8. Tel.: (62)-324-711 Előzetes Energia - technika (Április 9.) Tervezett tartalom: Energiaszektor, építés, eróműtechnika, környezetvédelem, egyes lakossági szolgáltatások. Heti gazdasági hírek. Munka, képzés (Április 16.) Tervezett tartalom: Foglalkoztatás, képzés, fejvadászat, vásárok, kamarák, érdekvédelmi szervezetek, fogyasztóvédelem, önkormányzatok. Heti gazdasági hírek. Pótkerék (Április 23.) Tervezett tartalom: Autó- és motortechnika, autós szolgáltatások, helyi és távolsági közlekedés. Számításés híradástechnika, távközlés. Heti gazdasági hírek. Hozam (Május 7.) Tervezett tartalom Bankok, biztosítók, brókercégek, lízingcégek, adó, társadalombiztosítás, nyugdíjpénztárak, lakástakarék-pénztárak. Heti gazdasági hírek. Az első harmadban • DM/DV-információ Magyarország befektetői kockázati megítélése valamelyest javult az előző negyedévihez képest, egyebek között a jobb makrogazdasági mutatók miatt - közölték az egyik vezető brit gazdaságelemző háznál. A The Economist Intelligence Unit (EIU) illetékes szakértője a legújabb, első negyedévi általános országkockázati felmérést ismertetve elmondta: Magyarország a módosított besorolási módszer szerint az EIU mércéjén a B osztályzatot kapta, vagyis a második legjobbat az Á-tól E-ig teijedő rangsorban. Az általános vizsgálatnál a makroszámok mellett figyelembe vették azt is, hogy a magyarországi helyzet az egyik legszilárdabb a térségben, és sokat jelent az is, hogy javulnak a kapcsolatok Romániával mondta az EIU elemzője. A szakértő szerint a B osztályzat az EIU mércéjén megfelel a nagy nemzetközi hitelminősítők által nemrégiben a magyar gazdaságra megadott befektetői besorolásnak. A finomabb értékeléshez használt számszerű mércén amelyen a rizikómentességet jelentő 0-tól 100-ig teijed az általános kockázati osztályzat - Magyarország 37-et kapott a londoni gazdaságelemző háztól, s ez azonos a Lengyelországnak adott osztályzattal. Csehország ugyanezen a listán 35-ös rizikófaktorral szerepel; a térség legjobb megítélésű országa Szlovénia, amelynek általános kockázati tényezőjét az EIU 29ben adta meg a szélesebb skálán. • Szatymazi őszibarack Újra csengő arany? Sokan emlékeznek, hogy a 30-as években a szegedi termőtájból, pontosabban a szatymazi kertekből repülőjárat vitte a friss őszibarackot Bécsbe. Ekkor nevezték el a szatymazi őszibarackot csengő aranynak. Az elmúlt évtizedekben a szegedi termőtáj fogalommá vált, bár a szerkezetváltás itt is éreztette hatását. A múlt héten a szatymazi művelődési ház nagytermében gyülekeztek a Szeged környéki őszibaracktermesztők és gazdálkodók, ugyanis az FM Csongrád Megyei Hivatala, a DATE Megyei Gazdasági Víz- Környezetgazdálkodási Kara (Szarvas) és a Dél-Alföldi Őszibaracktermesztők Szövetsége hatodik alkalommal tartotta meg őszibaracktermesztési fórumát, amelyen tartalmas szakmai előadások hangzottak el, majd délután került sor a metszési és öntözési bemutatóra. Szél István, az FM megyei hivatalának kertészeti főfelügyelője vázolta bevezetőjében a falu, a megye, s a délalföldi táj termelési struktúrájába beilleszkedő őszibaracktermesztést. Túltermelés tapasztalható a piacon, a konkurencia itt van a nyakunkon, a magyar piac feszültségekkel terhes és az őszibaracktermesztők valamennyi gondját a Dél-Alföldi Őszibaracktermesztők Szövetsége sem tudja orvosolni. Mindez természetesen összefügg a magyar élelmiszergazdaság helyzetével, amelyről dr. Balogh Sándor egyetemi tanár, a KÉE Élelmiszeripari Főiskolai Karának oktatója beszélt. Saját kutatási és információi alapján nem festett optimista képet. Előadása az 1975., 1985. és 1995. évi mutatókat vetette egybe, amelyek alapján erőteljes visszaesést prognosztizál az élelmiszeriparban. Okai: nem jó a piac, visszaesett a fogyasztás, az ágazat javulása csak átmeneti lehet és hosszú távon a magyar élelmiszertermelést objektív tényezők vetik vissza. Ezek a csökkenő állami támogatás, a különböző világbanki, EU-s követelmények, továbbá a korszerűtlen termelési szerkezet, nem szólva arról, hogy nagy nemzetközi élelmiszeripari vállalatok vásárolták fel a magyar élelmiszeripar 60 százalékát. S«. Lakács Imre • Lénia: április 23-24. Oktatástechnika Immár második alkalommal jelentkezik a Lénia Oktatástechnikai Szakkiállítás a Szegedi Nemzetközi Vásár szervezésében, április 23-24. között. A időpont hagyományos, a helyszín azonban az előzőtől eltérő, s így a Reklámmixen már kipróbált B pavilon lesz. Mint Tompa Ágnes kiállítás-szervezőtől megtudtuk, a kiállítói kör szélesítésével, új oktatástechnikai szakterületek bevonásával szeretnék bemutatni a régióban működő oktatási intézmények számára a tan- és tornaszer, illetve az oktatástechnikai szemléltetőeszköz-gyártók széles kínálatát. Segítséget szeretnének nyújtani a vizuál- és számítástechnika, illetve oktatás területére szakosodott vállalkozások termékeinek és szolgáltatásainak megismertetéséhez, újdonságként kiállítónak kívánják megnyerni az iskolabútor gyártók és forgalmazók képviselőit. A kiállítást klséró szakmai bemutatók és előadások a pedagógusokhoz és az oktatásmenedzsmenthez szólnak. A témakörök a Nemzeti Alaptenterv mindennapos alkalmazásával kapcsolatos kérdéseket, az oktatási programokhoz szükséges források megismerését és az elérésükhöz szükséges pályázati módszereket, az iskolán kívüli oktatás lehetőségeit, illetve az Internet és az oktatás kialakulófélben levő gyakorlatát ölelik fel. Az idei szakkiállítás újdonságai közé tartozik, hogy a Szegedi Nemzetközi Vásár minden kiállítójának Internet megjelenést biztosítanak a szervezők, külön költség felszámítása nélkül. A Lénia alatt minden kiállítónak ingyenes lesz a hozzáférési lehetőség is. Az internetes megjelenést kiegészítendő, minden kiállító partner rendelkezésére bocsátanak egy Easy Call személyi hívót, melyet a két nap alatt ingyenesen használhatnak, s így elérhetővé válnak nem csak saját kollégáik, hanem a szervezők számára is. Ez az elérési lehetőség főpróbája lesz a Szegedi Nemzetközi Vásár idejére tervezett szolgáltatásnak. K. A. • Válaszol: dr. Madarász Éva Munkajogról • DM/DV-információ - A kft., ahol dolgozom, felszámolás alatt áll. Mindenkinek felmondtak, végkielégítést azonban fizetésképtelenségre hivatkozva nem fizettek. Milyen lehetőség áll rendelkezésünkre, hogy járandóságunkhoz hozzájussunk? - A Bérgarancia Alapról szóló jogszabály lehetőséget teremt arra, hogy a felszámolási eljárás alá vont gazdálkodó szervezetek dolgozói számára az elmaradt bér és a végkielégítés egy részét a fenti forrásból megelőlegezzék. A Bérgarancia Alapból nyújtható támogatást az a gazdálkodó szervezet, illetve felszámolója igényelheti, mely a felszámolás megindítása előtt már legalább egy évig működött és a felszámolást elrendelő végzést a cégközlönyben közzétették. A támogatás iránti kérelmet a felszámolás alatt álló gazdálkodó szervezet székhelye szerint illetékes megyei munkaügyi központnál kell benyújtani, amelyet a Munkaügyi Minisztérium bírál el. A támogatás mértéke jogosultanként maximum a mindenkori kötelező minimálbér ötszöröse (ez jelenleg 85 000 forint). A visszafizetés a munkáltató számára akkor válik esedékessé, amikor a támogatás egészének vagy egy részének megfelelő öszszeg a felszámolás során befolyik a gazdálkodó szervezethez.