Délmagyarország, 1997. április (87. évfolyam, 75-100. szám)

1997-04-15 / 87. szám

KEDD, 1997. ÁPR. 15. KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁG 9 Társasjáték r ilán a legnagyobb össznépi társasjáték a közleke­dés. Játssza idős, fiatal, gyalogos, autós, egyszó­val: mindenki A szabályokat nem egyformán jól isme­rik az emberek. Akik fejből fújják, azok sem feltétle­nül tartják be őket. Pedig ezeket azért találták ki Mondhatni n?m babra, hanem vérre megy a játék. Nem is kell túl nagyot hibázni, elég egy apró figyel­metlenség, könnyelműség és már kész is a baj. Elég, ha a sárga jelzést látva az autós nem a fékre, hanem a gázra tapos, közben a gyalogos már elindul. Vagy: rosszul méri fel valaki a közlekedési helyzetet, olyan előzésbe fog, amit aztán már soha nem tud befejezni.. Fölöttébb kevés okos ember szaladgál az ország­úton, aki képes más kárából tanulni Úgy vagyunk ez­zel, mint oly sok mással is az életben, komolyan elkép­zelni sem tudjuk, hogy velünk is történhet baleset. Ezt azok is így gondolták, akiknek kezük-lábuk törött ­mások miatt. Mert hiába óvatos valaki, attól még nyu­godtan belerohanhatnak autójába, vagy a járdán is el­ütheti egy részeg autós. Ennek ellenére nem árt óva­tosnak lenni, amikor benevezünk a társasjátékba, amit közlekedésnek neveznek. V. F. S. Új, mindössze kétéves kezdeményezés a Provi­dencia Biztositó „alma­citrom" akciója. Minden jel arra mutat azonban, hogy a közlekedésbiz­tonsági megmozdulás hosszú életű lesz, de legalábbis addig tart, amíg gyorshajtók szá­guldoznak az utakon, nemcsak saját magukat, hanem ártatlan emberek életét is veszélyeztetve. Múlt héten Szegeden zajlott az akció, mely­nek keretében nem az autósok pénztárcájára, hanem lelkére igyekez­tek hatni. Az ötlet a '90-es évek ele­jén, Ausztriában fogant, s az ottani sikereken felbuzdulva a Providencia Osztrák-Ma­gyar Biztosító Rt. fejlesztet­te ki a magyar változatát, az Országos Balesetmegelőzési Bizottsággal karöltve. Az akció lényege, hogy aki a megengedettnél gyorsabban megy, az feddő szavak kísé­retében egy iskolástól citro­mot kap, aki viszont betartja a sebességkorlátozást, a há­lás mondatokkal együtt egy almát is átvehet. Innen ered az akció elnevezése, vagyis az „alma-citrom" fedőnév. A tapasztalatok azt mutat­ják, hogy lélektanilag sokkal hatásosabb, ha egy gyermek szól elismerően vagy figyel­meztetően az autóshoz, mint ha egyenruhás emelkedik a sofőr fölé, s pénzbírsággal sújtja a vétkezőt. Erre a tényre épült a megmozdulás, s erre készültek fel az érin­tettek néhány héten keresz­tül. A Felsővárosi Altalános Iskola negyedikes diákjai közlekedésbiztonsági témájú órákon vettek részt, s ezeken készttették el azokat a rajzo­kat is, melyeket később átad­tak a sofőröknek. A nevelő célzat több irányú, hiszen a gyerekek játékos formában ismerkedhetnek meg a köz­lekedés szabályaival, a rend­őrséggel való közös helyszí­ni munka során pedig rájö­hettek, hogy a szabályok nem önmagukért valók, azo­kat be kell tartani. Ilyen előzmények után te­lepült ki a népes csapat az új híd újszegedi hídfőjéhez, s állították fel azt a rendkívül korszerű radart, melyet ter­mészetesen nem csak „béke­időben" használnak a rend­őrök. A gépezet úgy műkö­dik, mint egy kamera, tisztes távolságból beméri a képer­nyő célkeresztjében látható autót, s azonnal ki is trja a sebességet, a rendőrök pe­dig, ha kell, leintik a gépko­csit, s már lehet is írni a számlát, vagy készíteni a fel­jelentést. A műszerről tudni kell, hogy rögzíti is az ada­tokat, így teljes erejű bizo­nyíték. Mivel az „alma-cit­rom" akció inkább a lelkiis­meretre hat, ezért múlt héten csütörtökön nem került elő a nyugtafüzet. A gyerekek nem kevés izgalommal néz­ték, amint a rendőr leinti a belső sávból 45-tel (megen­gedett sebesség 50 km/óra) érkező fehér Ladát, s már fu­tott is az autóhoz egyikük. „Köszönöm, hogy betartotta a szabályokat" - mondotta, egy almát, egy rajzot és egy „Emlékeztető lap"-ot nyúj­tott át. Közben hamar terjedt a htr, az autósok vették és ad­ták a jelet, hogy a híd lábá­nál traffipax működik, fgy ­a kamerában is láthatóan ­óriási fékezések tanúi lehet­tünk. Volt olyan, hogy egé­szen biztonságos 25-re lelas­sított az autós, s már majd­nem visszafelé ment. Persze, ezzel a tempóval másképp zavarta a közúti közleke­dést... Jött viszont egy élénk színű Honda CRX, s 75-öt mutatott a rendőrök masiná­ja. Egy dekoratív hölgy ve­zette az autót, s amikor lein­tették, már rutinosan nyúlt az iratok és a brifkó után. Meglepődött, amikor egy citromot nyomtak a kezébe, korholó szavak kíséretében. Az ejnye-bejnye Varga Ti­bor Providencia-vezér köz­vélemény-kutatása szerint igen hatásos volt. A legtöbb citrom-díjas (mert volt belő­lük bőven) szégyellte magát, sót, azt is mondották, inkább büntették volna meg őket, minthogy egy gyermek mondja szemükbe az igazsá­got. Olyanok is akadtak, akik azt szerették volna, hogy gyakrabban rendezze­nek ilyen akciót, mert ennek van értelme. Négy órán keresztül tar­tott a megmozdulás, s remél­hetőleg, akit valamilyen for­mában érintett, az nem felejti el. Miközben felváltva almát és citromot osztogattak a gyereket, Kovács Mihály őr­nagy, megyei közlekedési osztályvezető, az akció má­sik irányítója megemlítette, hogy a sebességtúllépés ko­rántsem bagatell szabálysér­tés. Egy baleset során ugyan­is adott esetben negyvenről még le lehet lassítani, meg lehet állni, de hatvanról-het­venről már aligha. Igaz, erre is a szomorú és sajnálatos ta­pasztalatok irányították rá a figyelmet. Hiszen, ha a bal­eseti okokat tekintjük, a ta­valyi évben Csongrád me­gyében történt 984 baleset­ből a legtöbb esetben, 234 alkalommal a gyorshajtás volt a baleset kiváltója. (A teljesség kedvéért: ugyanek­kora számban szerepel az el­sőbbségi jog meg nem adása is.) Viszont, ha az idei első negyedévet vetjük össze a ta­valyi hasonló időszakkal, a 173 balesetből - tavaly ez a szám „csak" 154 volt - a gyorshajtás 55-ször szerepel okozóként, s ez a mennyiség 14-gyel több, mint a elsőbb­ségi jog meg nem adása. Vagyis van mire emlékeztes­sen a citrom, s a gyerekek szemrehányása. Arató László RIASZTOCENTRUM Autó- és lakásriasztók, mágneskártyás beléptetök, kaputelefonok, videomegfigyelő, tűzjelző- és áruvédelmi rendszerek, elektronikus kapunyitók, 24 órás megfigyelőszolgálat, őrjáratellenőrzés, fegyveres kiszállószolgálat. TERVEZÉS, KIVITELEZÉS, ÜZEMBE HELYEZÉS, KARBANTARTÁS BIZTONSÁGTECHNIKA Szeged, Széchenyi tér 5. Tel./fax: 62/322-828 BIZALOMÉRT BIZTONSÁGOT! tflonjjl^bt TÁRSASÁGUNK UJ ÜZLETBEN VÁRJA VÁSÁRLÓIT! VÉDŐESZKÖZ SZAKÜZLET, SaaRJlr y(L®raiJÜŰKl 6722 Szeged, Honvéd tér 2. Tel.: 421-257 AKTUÁLIS AJÁNLATUNKBÓL: - közúti és Forgalombiztonsági eszközök, ADR, TIR, táblák stb - a veszélyesáru-szállítás egyéni védőeszközei (ADR-csomagfeltöltés is) - tűzoltókészülékek, szerelvények, STORZ- és ELAFLEX-kapcsok - sodronykötél-függesztékek, vontatókötelek, vadhálók - korszerű sofőrmunkaruhák (antisziatikus, lángálló, saválló stb.) AMI NÁLUNK NINCS, ARRA NINCS IS SZÜKSÉG... dcffflp AGARDI FILMNYOMO íLdMf/ VÁLLALKOZÁS Kft. képviseletében forgalmazzuk: • munkavédelmi táblák • tűzvédelmi táblák • érintésvédelmi táblák • biztonságtechnikai táblák • szállítójárművek táblái • táblatartó konzolok • utcanév- és házszámtáblák • kábeljelző szalagok • egyedi kivitelű táblák • köztéri lakatosipari termékek • nyomdai szolgáltatás ,lw„ • „Alma-citrom" akció Szégyellös gyorshajtók • Szundikálók a volánnál Túlterhelt utak, fáradt autósok A szabályosan közlekedők almát kaptak. (Fotó: Nagy László) Kovács Mihály osztályvezető. (Fotó: Nagy László) Kovács Mihály őrnagy a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitány Köz­lekedési Osztályának vezetőjeként nap mint nap találkozik olyan balesetekkel, amikor ár­tatlanok szenvednek sú­lyos sérüléseket. Mun­kájuk felöleli az adatok értékelését is, s ezen ke­resztül jutnak közelebb egy-egy közlekedési probléma megoldásá­hoz. • Melyek a közlekedés­biztonsági sajátosságai Csongrád megyének? - A megyei baleseti sta­tisztika hasonlít országos­hoz, de vannak helyi „speci­alitások". Például Csongrád­ban a közúti balesetek sé­rültjei és okozói között nagy számban találhatók kerékpá­rosok. Az óriási átmenőfor­galom hatásai is érezhetők, hiszen Kecskeméttől össze­szűkül az E75-ös út, felgyor­sul a forgalom, ezzel megnö­vekszik a baleseti veszély. Hatványozódik a probléma azzal, hogy a Németország­ból megyénken keresztül délre tartó vendégmunkások, tranzitutasok a határ közelé­ben már nem állnak meg pi­henni, jóllehet 1000-1500 kilométert egyfolytában ve­zettek. Az elmúlt években növekszik az ennek betudha­tó, úgynevezett elalvásos balesetek száma. • Mennyire fegyelmezet­tek a Csongrád megyei autósok? Jellemző-e a gyorshajtás, az ittas veze­tés? - Nem térünk el az orszá­gos átlagtól sem a gyorshaj­tók, sem a kanyarodási, el­sőbbségi szabályokat meg­szegők, sem az ittas vezetők számát tekintve. A külföldi­ek szerepére viszont itt is fel kell hívnom a figyelmet, hi­szen ók nem mindig a sza­bályismeret, hanem a helyis­meret hiánya miatt hibáznak. Ilyenkor a közlekedés helyi résztvevői számára defen­zív hozzáállást javaslunk, ugyanis ezek a „veszélye­sebb" autósok Európai keleti részéből származnak, s gyakran járműveik sem fe­lelnek meg az alapvető biz­tonsági előírásoknak. • A megye úthálózata el­bírja ezt a hatalmas for­galmat? - Rendkívül sok a túlter­helt útvonalunk - válaszolta az őrnagy -, ezt nemcsak a forgalomszámlások, hanem a tapasztalatok is igazolják. A bekövetkezett közúti ese­mények zöme a főbb közle­kedési útvonalakhoz kapcso­lódik, s jellemzően akkor történik baleset, amikor túl­terheltek ezek az utak. A megye sajátossága, hogy két országgal is szomszédos, és a határátkelőhelyekhez a megyeszékhelyen keresztül érkezik a forgalom. Szeged­nek vannak olyan főközleke­dési átvezető útszakaszai, ahol naponta 22-25 ezer jár­mű halad át. Ez pedig na­gyon sok. A. L. Statisztika • Munkatársunktól 1996-ban 984, vagyis negyvenhárommal keve­sebb baleset történt Csongrád megyében, mint 1995-ben. Ót város mutatóit vetettük össze, különös figyelemmel a sajátságokra. Csongrád A városban hatvanöt bal­eset történt, s bár a megyében csökkenő tendencia jelentke­zik, ez százalékosan a legna­gyobb emelkedést jelenti. Összesen 76 sérült volt, s öten haltak meg az utakon. Különösen a kanyarodási és elsőbbségadási szabályokat hagyták figyelmen kívül, s kilenc esetben ittas volt a ve­zető. Makó Makón 27 százalékkal ke­vesebb, vagyis 82 baleset tör­tént, viszont a 107 sérültből kilencen életüket vesztették. Az okok sorában a gyorshaj­tás (23) vezet, s lévén a város határhoz vezető főút mentén, a külföldi balesetokozók szá­ma nagyon magas: tizenhár­mán más ország állampolgá­rai voltak. Szentes 114 baleset volt Szentesen tavaly, ez 19 százalékos emelkedést jelent. Itt is so­kan, 22-en ittasan okoztak balesetet. A okok sorában a gyorshajtás (32) és a kanya­rodási szabályok megszegése (31) áll az élen. Jellemző, hogy túlnyomó többségében személygépkocsival közleke­dők okoztak balesetet. Szeged A megyeszékhelyen 525 baleset törént tavaly, tehát 10 százalékkal kevesebb, mint tavalyelótt. A 699 sérültből 27-en haltak meg. A 67 ittas vezető három ember haláláért felel. Nőtt a balesetet okozók sorában a motorkerékpáro­sok száma. Az elsőbbségi jog meg nem adása miatt 131 baleset történt. Vásárhely Vásárhelyen 157 baleset történt tavaly, ez összességé­ben emelkedést jelent, vi­szont néggyel csökkent a ha­lálos balesetek száma. Na­gyon sok, 31 ittas járműveze­tőt regisztráltak. Az okok kö­zött - 44-gyel - vezet az el­sőbbségi jog meg nem adása. A személygépkocsik után (68) a kerékpárosok okozták a legtöbb balesetet (35). Közlekedésbiztonsá­gi összeállításunk a Csongrád Megyei Bal­esetmegelözési Bizott­ság támogatásával készült. CSONGRÁD, BÉKÉS, BÁCS-KISKUN MEGYE TERÜLETÉN Clm: 6722 Szeged, Vitéz u. 12. Tel./fax: (62) 310-239, 3)0-433 UtLO-OtAK, a rugalmas munkaari... Legolcsóbban a gyártótól! Több mint 200-féle fürdőszobai, konyhai csaptelep és tartozékaik, golyós csapok vtzre, gázra. Kereskedők kiszolgálása a telephelyen! Szeged, Algyői út 1. Szoboszlai László „Stuxi" Telefon: 62-472-344

Next

/
Thumbnails
Contents