Délmagyarország, 1997. április (87. évfolyam, 75-100. szám)
1997-04-12 / 85. szám
George Michael (balról) és énekestársa, Stevie Wonder az egyesült államokbeli Universal City színpadán, a csütörtökön megtartott „Living for the City" koncerten. (MTI Telefotó) Szégyenlés trónörökösné Isten éltesse! GYULA Régi magyar személynévből, ez pedig a bolgártörök eredetű gyula méltóságnévből (a nádor elődje) származik. A Júliusz névhez később mesterségesen magyarttólag kapcsolták hozzá. A Júliusz a latin Julius név származéka. Ez régi római nemzetségnév. A Gyula nevet a Júliusszal már 1759-ben azonosították. Ennek ötletét valószínűleg a Julius olasz alakja, a Giulio adta. IDA Vasárnap köszöntsük. Több germán név egybeesése. I. Az Itis- előtagú női nevek rövidülése. Itis egy germán harci istennő, valkűr neve. 2. A név a germán id- szótőből, jelentése: tevékeny, serény. Az Ida- kezdetű és -ida végű női nevek rövidülése (például Idaberga, Alida). Vodkaivó az erdében Hét nap alatt húsz iiveg vodkát ivott meg az a finn férfi, akit a vámosok elfogtak a finn-orosz határon a dugi itallal, és a csempészárú elkobzásával fenyegettek meg. Az NTV televízió csütörtök esti híradása szerint a finn vodkarajongó úgy döntött, hogy nem hagyja veszni a drága nedűt és bevette magát a közeli erdőbe, ahol hét nap alatt végzett a húsz üveg vodkával, majd a vámosok egyetértésével átlépett a határon és hazatért. Vilégmindenségmodell A világmindenség egy 1579-ben készített modellje, amelyen még a Föld áll a középpontban, 771 ezer 500 font sterlingért kelt el a Christie's londoni árverésén. A rézből készített, fél méter magas és a ptolemaioszi világképet megelevenítő modellt a kikiáltási ár háromszorosáért vette meg egy gyűjtő. A szerkezetet, amely egyebek mellett szemlélteti a bolygók pályáját, feltehetően Flandriában készítették III. Murád török szultán részére. Viktória svéd trónörökösnő nem hajlandó megengedni, hogy bikiniben lefényképezzék. A stockholmi királyi udvar megerősítette, a 19 éves Viktória ajánlatot kapott a „Se-and-Hör" cimű pletykalaptól, hogy a szerkesztőség a bikinis felvételek ellenében hajlandó egymillió svéd koronát befizetni a Nemzetközi Vöröskereszt pénztárába. A trónörökösnő azonban elutasította az ajánlatot. Finnek szabadsága Az ipari országok lakói közül a finneknek van a legtöbb szabadságuk. A skandináv ország lakói évente 9 hét szabadsággal (a hivatalos szabadság és a fizetett ünnepnapok együtt) gazdálkodhatnak. A finneket az olaszok, a nyugatnémetek, majd a keletnémetek követik. A negatív rekordot bármily meglepő is - az amerikai munkás tartja, akinek átlag 12 nap szabadsága és 11 nap fizetett ünnepe van. A csábító autó Mint olvashattuk, három férfi közvetlenül zárás előtt kirabolt egy mezőtúri totózót, 40 ezret kasszíroztak, majd régi típusú, sárga Trabantjukkal elhajtottak. Mi tudjuk, hiszen hozzászoktunk a sorok mögötti olvasáshoz, hogy ez egyfelől azt jelenti, Mezőtúron aznap hanyagolták a szerencsejátékokat, másfelől pedig, hogy a rablás nem volt előre megtervezve, hiszen egy Trabantra bízni a menekülést, kétes haditervet mutat. Ugyanis a használati utasítása szerint: „A Trabant útfekvése kitűnő, de ne csábítson bennünket könnyelműségekre. " Ezúttal csábított. p. s*. SZAMSZURKA Kérjük, figyelje mindenki az Előfizetői klubkártyájának számát - csütörtökön derül ki, hogy megnyerte-e ajándékunkat! A játék részletes leírása ugyancsak csütörtöki számunkban található. Ö regember, öregasszony a belvárosi bérház körfolyosóján. Huzat kering az udvarban, fú a széL A tenyérnyi égen egymást kergetik a felhők. Néha-néha: kivillanó napsugár. - Megint front van, lelkem llonyom. - Ahogy mondod, Pistákám. - Ez is az atom miatt van, lelkem Ilonyom. - Gondolod, Pistákám? - Gondolom én. Régebben ilyesmit nem lehetett tapasztalni. Frontnak hírét sem hallottuk. Azaz hallottuk, de az a második ukrán front volt. Azt láttuk is, sőt. - Viccnek is rossz, Pistákám. - Hajaj, lelkem Ilonyom. Hát még átélni milyen volt. Ekkora frontot azonban még front idején sem lehetett észlelni. Belövéseket lehetett észlelni, valamint srapnel!. Sztálin-orgonán hegedült a halál. - Orgonán hegedült, Pistákám? - Orgonán, lelkem Ilonyom. Nem jöttek az angolok. - Most mégis itt vannak, Pistákám. Tudod, hogyan híják az én kisonokámat? Gordon. Nagy-Szénás Farkas Csaba Gordonka, elhúzatom a nótádat! Gordon. A hatodik dzsi-be jár; fakultáció szakra. - Milyen szakra? - Fakultáció. Fakultációt tanul. - Nagyfokú esze van a te onokádnak, lelkem Ilonyom. Még hogy fakultáció... Úri huncutság lehet. Pardon, már túlvagyunk a rendszerváltáson, szóval: komenista csinálmány. Ebből lesz a zöldbáró, lelkem Ilonyom. - Majd ha piros hó esik, fóntrül ide lefele, Pistákám! Hiába beszél a szaktanár, így vág az esze az én Gordonkámnak, meg úgy vág. Az igazság ugyanis a következő: a meleg vizet sem viszi eL Könnyebb utolérni a sánta szalonnát, mint amilyen hamar lesz a hazugból kutya. - Miket beszélsz te a szádon kifelé, az én füleim irányában, lelkem Ilonyom? - Sok mindent, ne figyelj ide. A front az oka neki, Pistákám. Minden amiatt van, még az atom is. De elhúzatom ám a Gordonkámnak a nótáját! Az apjáéknak meg megmondom: fronthatás alatt voltam, istenem... - Még mindig jobb, mint az orgona. Elhull a virág, eliramlik az állat. Azaz az élet. Bocsánat, lelkem Ilonyom. - Nem tesz semmit, Pistákám. Ennél csak egy nagyobb baj van: te sem tettél, amíg tehettél volna. - Mér', engedted volna, lelkem Ilonyom? - Hogy én engedtem volna? Hiszen alig vártam! - Ettől tartottam. Hogy csupán alig. És most már késő, lelkem Ilonyom, megvénültünk mind a ketten. Front van, nagy-nagy front, bizony. Cessna esett egy zürichi lakóházra Nem messze a repülőtértől egy zürichi lakóházra esett csütörtök este egy kétmotoros kis Cessna repülőgép. Két utasa közül az egyik meghalt, a másik megsérült. A lakóház, amelynek nekiment, kigyulladt, de ott senki sem sérült meg. A baleset oka egyelőre nem ismeretes, csak annyit tudni, hogy a pilóta az irányítótoronyból elhangzott felszólításhoz híven alacsonyan repült. (MTI Telefotó) Lifti vizelólesök A hódítás titkos fegyvere • MTI Press A csábítás titkos fegyvere volt ősidők óta, a modern kor pedig az erőszakos hódítás titkos fegyverévé tette az illatot. Egy brit milliomos a szállodákból és üzletláncból szerzett pénzéből jelentős összeget fordít az Illatépítészetnek nevezett új vállalkozásba, amelyben különféle illóanyagokat és ezek hatásmechanizmusát tanulmányozzák a kutatók. A szándék szerint meg kell találniok azt a természetes anyagot, vagy annak összetételét, amely a szaglószervek révén, a tudatküszöböt átlépve fejti ki hatását, s így késztet cselekvésre. „A kísérletek meglepően jó eredménnyel kecsegtetnek" nyilatkozta a cég szóvivője. Londonban, az első nyilvános próba helyszínén, egy játékteremben, a nap meghatározott szakaszában a levegőbe fúvatták a kísérleti szakaszban lévő illatszert, s az eredmény: aznap ötven százalékkal emelkedtek a tétek. A erszényürítő titkos fegyvernek még nincs neve. • MTI Panoráma Örvendetesen apad Szingapúrban a liftbe vizelések száma. A száraz statisztikai adatok szerint 1995-ben még 40 esetet regisztráltak, tavaly már csak 14-et. A jövő még fényesebb sikerekkel kecsegtet, mert tovább tökéletesedett a liftekbe szerelt vizelőleső detektor. A korábbi típusok sokszor tévesen riasztottak, és zárták le a liftajtót, hogy ne tudjon elszelelni a vétkes. Érthető, hogy az ártatlanok igencsak hevesen követelték rehabilitálásukat, amikor vizes esernyőjükről lecseppent cseppek miatt ejtette őket foglyul a lift. Az új detektor azonban jóval megbízhatóbb: a liftek szőnyegébe olyan enzimmel impregnált papírt építettek, amely csakis vizeletre reagál: elvörösödik. A liftben vizelő nem ússza meg szárazon Szingapúrban: akár 1400 amerikai dollárra azaz, több mint negyedmillió forintra is rúghat a büntetése. Európa nagy részén folytatódik a szeszélyes április Az Országos Mefeorológiai Szolgálat jelenti: Kellemes, tavaszi idö továbbra is csak a kontinens nyugati, délnyugati területein van, ott a kora délutáni órákban 17, 22 fokig melegszik fel a levegő. Ezzel szemben Európa nagy részén folytatódik a szeszélyes április. A Finn-öböl feletti középponttal mély ciklon örvénylik, amelynek hidegfrontja tegnap a Kárpát-medencét is elérte és közel 10 fokkal hidegebb levegő érkezett térségünkbe. Hazánkban ma estig a felhőátvonulásokból záporok, a hegyekben hózáporok alakulnak ki. Az északi szél többször viharossá fokozódik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 7, 12 fok között valószínű. A Nap kel: 06.03, nyugszik: 19.28, A Hold kel: OS .30, nyugszik: 00.02. Napi óHoghámársáklet V> N/ V melegfront hidegfront kenős front A vízállás tagnap A Ti • x n Szegednél: 220 cm, Csongrádnál: 103 cm, Mindszentnél: 178 cm. A vlz háfolca Szegeden: 7.8 *C A Maros • Makónál: 72 cm. tttr&w Szegeden Módok Balázs Szabolcs Április 10., 14 óra 20 perc, 3980 g. Sz.: Dr. Orbán Ágnes és dr. Módok Szabolcs (Szeged). Balogh Tekla Április 11., 10 óra 20 perc, 3500 g. Sz.: Dr. Kertész Tekla Éva és Balogh László (Szeged). Fárbás Izabella Április 10., 14 óra 25 perc, 3180 g. Sz.: Zseniben Klára és Fárbás István (Szeged). Jenei Kristóf Április 10., 14 óra 5 perc, 3200 g. Sz.: Almási Zsuzsanna és Jenei László (Domaszék). Nagy Dávid Április 11., 10 óra 50 perc, 4200 g. Sz.: Vörös Szilvia és Nagy Zoltán (Röszke). Sógor Dóra Április 10., 16 óra 20 perc, 2830 g. Sz.: Kordás Ilona és Sógor Ferenc (Kistelek). Miklós Alexandra Április 10., 23 óra 50 perc, 2460 g. Sz.: Bigors Mónika és Miklós Nórbert (Zsombó). Karsai Atanáz Április 11., I óra 5 perc, 3400 g. Sz.: Czékus Erzsébet és Karsai Attila (Mórahalom). Papp Richárd Április 11., 5 óra 20 perc, 3580 g. Sz.: Nagy Andrea és Papp István László (Szeged). Kovács Eszter Április 11., 6 óra 50 perc, 2900 g. Sz.: Nagy Réka és Kovács András (Kiskundorozsma). Árendás Péter Április 10., 14 óra 35 perc, 3985 g. Sz.: Deres Mariann és Árendás Péter (Szeged). Takács Bence Ágoston Április 10., 22 óra 10 perc, 3070 g. Sz.: Szörnyű Edit és Takács Béla (Szeged). Zsurkán Sarolta Április 11., 8 óra 40 perc, 3390 g. Sz.: Zsurkán Mónika és Buknitz Gábor (Szeged). Vásárhelyen Molnár Csaba Április 11., 2 óra 50 perc, 3500 g. Sz.: Tóth Eszter és Molnár Csaba. Makán Kővári Krisztián Április 10., 14 óra 25 perc, 2750 g. Sz.: Kovács Enikő és Kővári József (Ambrózfalva). Murvai Gábor János Április 10., 15 óra 45 perc, 3750 g. Sz.: Dobsa Katalin és Murvai János (Makó). Rácz Máté Április 10., 18 óra 55 perc, 3600 g. Sz.: Alatyányi Gabriella és Rácz Ferenc (Kiszombor). 4 családoknak szívből gratulálunk! Motorkerékpárnagyhatalom Kína 9,29 millió motorkerékpárt gyártott tavaly, s ezzel már a negyedik egymást követő évben volt a világ első számú gyártója. Kínában háromszáz vállalat készít motorkerékpárokat, de csak kevés van köztük olyan, amelynek termelési kapacitása eléri az évi százezer darabot. Most a nemzetközi versenyben is meg kívánnak méretkezni a kínai motorkerékpár-gyárak. Csongrád megyében ma az alábbi városok körzetében számíthatnak sebességellenörzési akcióra a járművezetők. Szeged: 5 és 7, valamint 9 és 23; Kistelek: 9 és 23; Makó: 6 és 22 óra között. Vasárnap: Szeged: 5 és 7, valamint 9 és 23; Makó: 6 és 22; Kistelek: 9 és 13 óra között. A rendőrség a változtatás jogát fenntartja!