Délmagyarország, 1997. április (87. évfolyam, 75-100. szám)
1997-04-09 / 82. szám
SZERDA, 1997. ÁPR. 9. BELFÖLD 3 Antall Józsefre emlékeztek röviden József Attilakonferencia Csendes megemlékezéssel tisztelegtek pályatársai és barátai kedden, születésének 65. évfordulóján Antall József életműve előtt a Fiumei úti temetőben, a politikus sírjánál. A Magyar Demokrata Fórum és a Magyar Demokrata Néppárt által ugyanarra az időpontra meghirdetett esemény, mintegy félszáz résztvevője, köztük Antall özvegye, azonban - ahogy az MDF egyik parlamenti képviselője elmondta - fizikai értelemben egymás mellett, de nem együtt emlékezett. (MTI Telefotó) • A magyar mezőgazdaság és az EU (1.) Elszállt 400 milliárd jegyzet Európa újjáalakitója jyevés államférfi életében adódik olyan feladat, .lY amelyet csak történelemmel, s nem mindennapokkal mérhetnek az utódok. Antall József, a magyar rendszerváltozás miniszterelnöke ilyen feladatot kapott a sorstól, és életművének, a magyar parlamentáris demokráciának a pillérei ma is szilárdan állnak. Ma persze kissé megmosolyogtató volna egy népfrontos rendszerű berendezkedés, egy szocializmustól szégyenlősen elszakadó ország, de hogy a mai, többpárti demokrácia tényleg szilárd legyen, ahhoz egy tisztánlátó nemzeti politikusra volt szükség. És nem csupán Magyarországnak, Európának is. Vajon mennyi esélye volna ma a kommunista rendszertói megszabadult Magyarországnak egy nyugati védelmi rendszerhez való tartozáshoz, ha a Varsói Szerződés tagállamainak utolsó budapesti ülésén, a diplomaták teljes megdöbbenésére, Antall József elő nem lép a szovjet katonai tömb feloszlatásával? Égy másik, egy teljesebb Európa lehetősége teremtődött meg abban a pillanatban. A néhai miniszterelnök azóta is az egyetlen nem Európai Uniós tagországból származó politikus, aki tevékenységéért az Unió alapítójáról elnevezett Róbert Schuman-dljat megkapta. Az indoklás lényegében így szólt: Európa újjáalakításáért. Ehhez azonban tudni kellett, hogy a demokratikus berendezkedésnek nincs kétféle mércéje. Nincs demokratikus és eléggé demokratikus ország. A magyarokhoz kötött politikai szótárból Antall József törölte el a „vidám barakk" kifejezést, melynek nevében itthon évtizedeken keresztül zajlott a népbutítás - kézzelfogható eredménnyel. A mai kormányzat által felvállalt célok - az EU- és a NATO-tagság - mind az antalli hagyaték részei. Olyan hagyatéké, amely nem egyszerűen egy ország átalakítását tűzte ki célul, hanem magyar sorskérdéseket akart megoldani. Szeged, Csongrádi sgt. 27. Tel./fax: 62/491-022 Szeged, Dorozsmai út 5. Tel./fax: 62/311 -092 ^^^ BRAMAC MODUL BAU TETŐCSERÉPRENDSZER SCHINDLER TETŐABLAKOK • YTONG FALAZÓELEMEK Vagyonbevallás • Mezőhegyes (MTI) A költészet napján, április 11 -én, a békésiek József Attila viharsarki kapcsolataival foglalkozó irodalomtörténeti tanácskozást rendeznek Mezőhegyesen. A konferenciát a Magyar Irodalomtörténeti Társaság Békés megyei tagozata szervezi, s a rendezvényt a csanádi kisváros egyik legszebb épületében, a több mint százéves Centrál Szálló dísztermében tartják. Az előadások „A virrasztó költő", „A költő Csanád megyében", valamint „Két állomás József Attila életútján" címmel hangzanak el. A viharsarki irodalomtörténészek találkozójának díszvendége a költő nővére, Makay Ödönné József Etelka lesz. Kié a megyeháza? • Eger (MTI) A Heves Megyei Önkormányzat keresetet nyújtott be az Egri Városi Bírósághoz, amelyben arra kéri a testületet: állapítsa meg, hogy a megyeháza tulajdomi lapjára jogellenesen került rá az állami tulajdon bejegyzés, ennek megfelelően a teljes épület kerüljön vissza a megyei önkormányzat tulajdonába. Jelenleg ugyanis a Vagyonátadó Bizottság 1992-es döntése szerint csupán a műemléképület felét birtokolja a megye. A XVIII. századtól egészen 1978-ig „Heves megye közönségének tulajdona" bejegyzés szerepelt a megyeháza tulajdoni lapján. Ekkor, azzal az utasítással ellátva, hogy a dokumentumot átszerkeszttették, a tulajdoni lap eltűnt, majd 1986-ban került újból elő... Tragédia • Pécs (MTI) Pécsett a rendőrség eljárást indított B. J.-né 66 éves helyi lakos ellen, aki vállalta albérlője 14 hónapos kisgyermekének felügyeletét, ám a picit magára hagyta. Ekkor történt, hogy a gyermek nyakába kötött cumi zsinórja a kiságy rácsába beakadt és a szerencsétlen kislány megfulladt. Jél vannak... • Rakamaz (MTI) A hétfőn szénmonoxidmérgezést szenvedett rakamazi óvodások - a körülményekhez képest - jól töltötték az éjszakát a nyíregyházi kórházban. A gyógyintézet tájékoztatása szerint végül hét gyermek szorult orvosi kezelésre. Éjjel még oxigént kaptak, kedden reggel viszont már nem volt szükség légzésük külső segítésére. A szakemberek az újabb vizsgálatok alapján döntik el, hogy mikor engedhetik őket vissza otthonukba. A gazdademonstráción ugyan túlvagyunk, de utórezgései még mindig érezhetők. A gazdák felhívták a figyelmet arra, hogy a magyar mezőgazdaság valóban bajban van. Am azok a problémák, amelyeket az utakon állva emlegettek a termelók, csak a felszínről szóltak. Csikai Miklós, a Magyar Agrárkamara elnöke az alábbiakban azt fejti ki: a közelgő EU-csatlakozás miatt nem a mezőgazdaság, az ország érzi a versenyképesség hiányát. • Mely területeken szenvedte el a legnagyobb lemaradást a magyar mezőgazdaság - az Európai Unióhoz való csatlakozás küszöbén? - A jövedelmezőségben szenvedtük el a legnagyobb lemaradást. A helyzet annak a következménye, hogy az elmúlt tíz év során folyamatosan, az utolsó hatban rendkívüli módon kivonták a jövedelmet a mezőgazdaságból. A szakértők szerint ennek összege eléri a 400 mil• Mezőtúr (MTI) Fegyveres rablás történt Mezőtúron, a Kossuth téri totózóban. A nyomozás eddigi megállapításai szerint az ismeretlen tettesek - három ápolatlan külsejű fiatal férfi - egy régi típusú sárga színű Trabanttal záráskor érkeztek az üzlet elé. Ketten mentek liárd forintot. A leszakadási folyamatot erősíti az is, hogy az EU-hoz képest hiányoznak a törvényben rögzített termelést segítő jogszabályok. A nemzeti agrárprogram manapság már kevés törvény kellene. • Vajon egyedül az agráriumnak van-e szüksége arra, hogy versenyké„ pes legyen? - Az agrárkamara nem győzi hangsúlyozni, hogy nem a mezőgazdaság „óhaja" a versenyképesség az EU-csatlakozás miatt, hanem az egész országé. A magyar mezőgazdaság helyzete nem egy ágazatot és egy réteget érint, hanem mindenkit. Nincs nagyobb nemzeti kincsünk, mint a föld és a rajta élő népesség. A mezőgazdaság különben még ebben a szorult helyzetben átlagosan évi 1 milliárd dolláros eredményt ért el, exportimport szaldója tehát végig pozitív maradt. • Hol tartunk az EUkonform támogatási rendszer felépítésében? - Sajnos, azt kell mondanom, sehol. Ami még mindig hiányzik, az a hosszú távra meghirdetett, átlátható be a helyiségbe, ahol az egyik rabló pisztollyal kényszerítette az alkalmazottat a bevétel átadására. Miután megkapták a pénzt - körülbelül 40 ezer forintot -, még megfenyegették a hölgyet, nehogy értesítse a rendőrséget, majd elpöfögtek a helyszínről. támogatások rendszere. Jelenleg ugyanis évente változnak a szabályok és a mértékek. Azok a mértékek, amelyek roppant alacsonyak EU-hoz képest. Ha mindent összeszámolunk, a termelőknek a kereskedőknek és az élelmiszeriparnak adott támogatásokat, együttesen 20 százalékot jelentenek, szemben a nyugat-európai termelők átlagosan 50 százalékos támogatásával. Az EU országai vállalták, hogy csökkentik a támogatásaikat, ami a másik oldalon azt jelenti, hogy nekünk meg növelni kellene, hogy 5-10 év múlva 25 százaléknál körülbelül „találkozhassunk". • Melyek azok az ágazatok, amelyek hosszabb távon is versenyképesek lehetnek, és melyekről kellene lemondanunk? - Nem tudok olyan ágazatot mondani, hogy melyiket kellene kiemelten fejleszteni és miiyen ágazattól vegyünk búcsút. Még a virágkertészet helyzetét sem látom reménytelennek, hiszen amennyiben kihasználnánk az adottságainkat és például termálvízzel fűtenénk a fóliasátrakat, akkor • Budapest (MTI) Akár 30 százalékkal is növekedhet a magyarországi lakásépítések és felújítások száma a lakástakarékpénztáraknak köszönhetően - vélte Bártfai Béla, a Fundamenta Rt. ügyvezető igazgatója a társaság keddi sajtótájékoztatóján. A német-magyar lakásjói eladhatók maradhatnának ezek a termékek is. Azt tudom mondani, hogy a talponmaradásban egyes egyedül ez a versenyképesség számít. Az adottságaink főleg a termőföld mennyiségében és minőségében - kiválóak, s ha a közgazdasági feltételek is jók lesznek, akkor a magyar mezőgazdaságban dolgozóknak nincs félnivalója. • Visszalépésnek érzi-e, hogy a kormány engedett a gazdák követeléseinek? - Nem. Sőt nem tartom elégségesnek az elért eredményeket, mert az agráriumnak súlyosabb gondjai vannak. Ráadásul nem szektorsemleges döntések születtek, hiszen csak az 1800 forintokkal kapcsolatban élveznek a szövetkezetek, gazdasági társaságok az őstermelőkkel azonos kedvezményeket. Az egyéb bérterhek a mezőgazdaságban azonosak a többi ágazatéval. Az országban nem szabad feszültséget kelteni. Ha egy ágazat bajban van, azt nem egy másik - mondjuk a közalkalmazottak - kárára kell gyógyítani. Fekete Klára takarékpénztár, hamarosan a hazai piac vezetőjévé kíván válni. A leendő ügyfeleknek a Fundamenta "4-6-8 éves megtakarítási idejű konstrukciókat ajánl majd a Takarékbank és a takarékszövetkezetek 1700 fiókjában, valamint a Hungária Biztosító és a Hypo-bank hálózatán keresztül. • Budapest (MTI) Nincs reális lehetősége annak, hogy egy éven belül, még ebben a választási ciklusban bevezessék a vagyonbevallási. Ennek elsődleges oka az, hogy a nyilvántartási rendszerek hiányosak, így a bevallások nem lennének ellenőrizhetőek - mondta el Bencze József államtitkár, a Miniszterelnöki Hivatalhoz tartozó Gazdaságvédelmi Koordinációs Bizottság (GKB) vezetője az MTI-nek kedden. A feketegazdaság elleni fellépés koordinálásával megbízott GK vezetője arról is beszámolt, hogy az utóbbi időben örvendetesen felgyorsult a kataszteri nyilvántartás naprakésszé tétele. Bencze József hangsúlyozta, hogy a vagyonbevallás a vagyonadó alapja lehetne, amely az igazságos és arányos közteherviselést szolgálná. Rámutatott arra, hogy az általa vezetett bizottság több ízben, - így 1995-ben és tavaly is állásfoglalásokban - vetette fel ennek szükségességét. A dokumentumokat a miniszterelnöknek is eljuttatták. A vagyonarányos adóztatás továbbfejlesztési lehetőségeinek elemzésénél kiderült, hogy az általános vagyonadó esetleges bevezetése a jelenlegi gazdasági helyzetben a közgazdasági háttér és az infrastrukturális feltételek hiányosságai miatt nehezen megoldható. Bencze József hangsúlyozta, hogy najainkban a vagyonfelhalmozás jellemző formája az ingatlanvagyon szerzése, ezért további elemzést érdemel az ingatlanra korlátozott vagyonadó bevezetése, amely mérsékelhetné az ingatlanbefektetésben való érdekeltséget, és a mobilizálható vagyont a termelői szférába terelné. Megvalósításához azonban elengedhetetlen a naprakész ingatlannyilvántartás, az ingatlanértékelési jogszabály és azok működtetéséhez szükséges infrastruktúra megteremtése. A REGIO LEGNAGYOBB PADLOSZONYEG-, PVC- ES TAPETAVALASZTEKA, 1200 m2-en PADLOFILC 390 Ft/m'-tól PADLÓSZÖNYEGEK (3-4-5 m szélességben 890 Ft/mJ-töl PVC-k 2 m széles 490 Ft/m'-tól 3 m széles 1290 Ft/m'-tól 4 m széles ^^^ 290 Ft/m'-tól (ní OTPHITELLEVÉL LEVÁSÁROLHATÓ! m TAPETAK Gyerekszobai 390 Ft/db-tól Konyhai 1 90 Ft/db-tól Hálószobai /CjTL-— 450 Ft/db-tól [WMí Fa- és kóminta 990 Ft/db-tól KOZÉPSZÖNYEGEK ÉS ÖSSZEKÖTÖK NAGY VÁLASZTÉKBAN -Szerviz szaktanácsadás • méretre vágás • szegés 100 Ft/fm • házhoz szállítás • állandó és időszakos akciók Vásárhelyi Pál u. 3-5. Tel./Fax: 62/322-545 (A konzervgyári diszkont mellett) INGYENES ÉS KÉNYELMES PARKOLÁSI LEHETŐSÉG! Nyitva tartás: hétköznap: 8-19-ig, szombaton: 8-15-ig rfi SZEGED, BUDAPEST, MISKOLC, DEBRECEN