Délmagyarország, 1997. március (87. évfolyam, 51-74. szám)

1997-03-07 / 56. szám

PÉNTEK, 1997. MÁRC. 7. SZEGED 5 Kedves olvasóink! Közér­dekű problémáikat, észrevéte­leiket, tapasztalataikat ezen a héten ügyeletes munkatár­sunkkal, Keczer Gabriellával oszthatják meg. Munkanapo­kon reggel 8 és 10 óra, vasár­nap 14-15 óra között várjuk hívásaikat a 06-20-432-663-as telefonszámon. Felhívjuk fi­gyelmüket arra, hogy Szeged­ről is valamennyi számot tár­csázni kell. Elveszett tárgyakat kereső olvasóink olcsó hirdetésben tehetik közzé mondandójukat. Hangnem. Bellér Já­nosnak a 493-811 -ről kel­lemetlen tapasztalata volt az önkormányzat népjóléti irodájával. A hétezer fo­rintos, mozgássérülteknek járó támogatás ügyében telefonált, ám a telefon másik végén jelentkező fi­atalember nem mutatko­zott be, majd meglehető­sen udvariatlanul közölte olvasónkkal, hogy ne tü­relmetlenkedjen, az ön­kormányzat június végéig köteles kifizetni a támo­gatást. Olvasónk nemcsak a hangnemet kifogásolja, hanem azt is, hogy a janu­ártól decemberig járó tá­mogatás késedelmes kifi­zetése után nem kap ka­matot az önkormányzat­tól. Anyanyelv. F. B.-né nyugdíjas pedagógus úgy véli, nem olyan nagy baj, ha a gyerekek nem tanul­nak idegen nyelvet az álta­lános iskola alsó tagozatá­ban, hiszen a magyar nyelvtan sem könnyű tan­anyag a gyerekeknek. Kozmikus gyógyászat. Molnár Istvánné a 451­351-ről keserű örömmel látta, hogy tárgyilagos cikk jelent meg a DM-ben a győri, isteni erővel „gyógyító" Oláh „doktor­ról". Saját keserű tapaszta­lata alapján tudja, mennyi­re hatásos ez a gyógymód. Tüdőrákos fétjével keres­ték fel utolsó reménység­ként az Oláh Bt.-t. A be­teg a doktor gyógyító te­vékenysége ellenére el­hunyt, a családnak pedig több tízezer forintja bánja a dolgot. Olvasónk vállal­ja, hogy keserű tapasztala­tát telefonon megosztja azzal, aki kíváncsi rá. Kutyát talált. Akinek elveszett a kaukázusi ju­-hász szuka kutyája, hívja Mucsi Imrét a 443-132-n. rr Hatosztályos" tilalom Elsős iskola választó (5.) A Délmagyarország az elmúlt évekhez ha­sonlóan idén is tájékoz­tatással kívánja segíteni az elsőbe készülő gyer­mekek szüleit az iskola­választásban. E célból a Humán Szolgáltató Köz­pont Pedagógiai Segítő Centrum „Iskolaválasz­tó" cimü füzetét felhasz­nálva többrészes soro­zatban jelenteti meg a szegedi általános isko­lák kínálatát. A város iskolái az elsős beirat­kozásokat április 9-10­én tartják. Makkosházi Általános Is­kola - 6724 Szeged, Ortutay u. 3. Telefon: 490-657. Három első osztály indí­tását tervezi, amelyekben a hagyományos hangoztató­elemző-összetevő módszer­rel történik az írás-olvasás tanítása. A három osztály közül egy matematika tago­zatra előkészítő osztály (a tagozat negyediktől indul emelt óraszámban, csoport­bontással, szaktanárok irá­nyításával), egy francia ta­gozatos (elsőben heti 3 óra francia nyelv) és egy általá­nos tantervű osztály. Az is­kolában idegen nyelvi tan­folyam, szaktárgyi tehetség­gondozás, felzárkóztatási foglalkozások, számítás­technika, diáksport van. Ne­gyedik osztálytól választha­tó idegen nyelvek: francia, angol, német. Negyediktől igény és létszám függvényé­ben labdarúgó osztályt indí­tanak. A francia tagozatos diákok az élő francia nyel­vet franciaországi csereutak alkalmával is gyakorolhat­ják. Móra Ferenc Altalános Iskola - 6724 Szeged, Zol­tán u. 14. Telefon: 311-067. Az iskola két első osztály indítását tervezi. Az egyik első osztályban a hagyomá­nyos hangoztató-elemző­összetevő módszerrel törté­nik az írás-olvasás tanítása. A másik első osztályban azokkal a gyerekekkel fog­lalkoznak, akiknek foglal­koztatását a szakértői bizott­ság kis létszámú osztálykö­zösségekben javasolja. Az olvasás, írás, számolás taní­tása 12 fős csoportokban, egyéni fejlesztéssel, felzár­kóztatással történik. Az idegen nyelv (német) tanítása 4. osztályban kez­dődik, matematikával vagy anyanyelvvel párosítva a csoportbontásban. Szakköri programok: an­gol, anyanyelv, színjátszás, énekkar, képzőművészet, sportkör. Először esett szó a szakmai nyilvánosság előtt a készülő városi közoktatási koncepció tervezetéről. Szigeti Ká­roly, az önkormányzat közoktatási és közműve­lődési irodájának vezető­je a koncepció elvei kö­zül sorolt fel néhányat. A város közoktatásának fi­nanszírozásában a központi támogatás összege nőtt ugyan, de az önkormányzat így is 37 százalékban fedezi az összköltségeket - mon­dotta tegnap a szegedi isko­lák igazgatói munkaközössé­gi ülésén Szigeti Károly, az önkormányzat közoktatási és közművelődési irodájának vezetője, aki úgy vélte, éppen e magas arány miatt kell a városi oktatási struktúrát át­szervezni. Ennek elveit is tar­talmazza majd az a hat évre szóló közoktatási koncepció, melynek egy-két elképzelése (például az alsó tagozatos nyelvoktatás háttérbe szorítá­sa) már komoly ellenérzése­ket váltott ki az iskolákban. Az irodavezető a koncep­ció elveiként sorolta az álta­lános iskoláknál pályaválasz­tás minél későbbre tolását, a számítógépes tárgyak (s nem a számítógép-használat) tilal­mát, a mozgáskultúrát és a művészeti oktatást célzó programok támogatását, va­lamint azt is, hogy az önkor­mányzat a jövőben plusz óra­A tilalmak, avagy a megegyezés koncepciója készül? Iskolaigazgatók a munkaközösségi értekezleten. (Fotó: Miskolczi Róbert) számmal járó specializációt nem finanszíroz. Ez utóbbi a nyelvi tagozatos általános is­kolák alsó tagozatán lehet kellemetlen, ha az önkor­mányzat a közoktatási tör­vény óracsökkentő rendelke­zéseinek betartatása után nem változtat a kimondott el­veken, vagyis nem tekint el az anyanyelvi oktatás szigorú előtérbe helyezésétől. A középiskoláknál a leg­szembeötlőbb elképzelés az, hogy a meglévőkön kívül a továbbiakban nem engedé­lyeznek új hat plusz hatosztá­lyos oktatási struktúrát. To­vábbra is cél a gimnáziumi tanulók arányának növelése, de a mostani koncepció már óvatosabban bánik a célok­kal, mint 1992-es elődje, lé­vén, az akkor kitűzött 40 szá­zalékos arány elérését az ez­redfordulón túlra tolja ki. (Ma a városi középfokú okta­tásban 30 százalék körüli a gimnáziumi tanulók aránya). A középfokon is igyekeznek minél távolabbra tenni a pá­lyaválasztás időpontját, a szakoktatásban pedig tovább­ra is előnyt élveznek a mun­kaerőpiaccal „jóban lévő" képzések. Új osztály minden­esetre a szakoktatásban is csak minimum 30 fővel indul­hat el. A szegedi önkormány­zat mindkét iskolai fokon fo­kozottabban szeretné támo­gatni a hátrányos helyzetű és fogyatékos gyermekek fel­zárkóztató képzését, illetve Ígéret hangzott el a tehetség­gondozás komolyabb felka­rolására is. ­Az irodavezető szerint a vitás elvek a közgyűlés elé kerülésig változhatnak még, ám az biztos, hogy a város oktatási struktúrája nem ke­rüli el az átszervezést. A kér­dés csak a hogyan: tilalmak­kal, avagy közmegegyezés­sel? P. J. Közéleti Kávéház • DM-információ Ma Magyarországon a megszülető gyermekek 2-3 százaléka valamilyen ok folytán sérült, illetve fogya­tékos. Csongrád megyében ez az arány 4 százalék. Ró­luk, s az integrált fejlesztési lehetőségekről beszélgetnek ma este 18 órától a Royal szálló különtermében a Köz­életi Kávéház vendégei. Dalest a zenedében • DM-információ A francia zenei napok kere­tében a Király-König Péter Zeneiskola hangversenyter­mében ma 18 órakor kezdődik a Nemzeti Színház énekkara és zenekara művészeinek köz­reműködésével a Martini- Sa­int-Saéns-, Bemard-, Dourant-, Liszt-, Barrera-, Bellini és Do­nan műveiből összeállított da­lest. A belépés ingyenes. Választás és bérharc a JATE-n Feszült helyzetben szavazott titkosan a JA­TE legfőbb döntéshozó testülete tegnap: Mészá­ros Rezső vagy Csirik János legyen a rektor. Az Egyetemi Tanács 12:10 arányban arra voksolt, hogy a jelenle­gi rektor, Mészáros Re­zső vezesse továbbra is az intézményt. A fe­szültséget az éppen dú­ló bérharcok fokozták, a szoros szavazási eredmény pedig azt je­lenti, hogy a testület két alkalmas jelölt közül választhatott. Bár pályázatában is rész­letesen elemezte a rektorsá­gának két és fél éve alatt el­ért eredményeket Mészáros Rezső, az Egyetemi Tanács tegnapi szavazása előtt még­egyszer felhívta a figyelmet: a rendkívül nehéz körülmé­nyek között is sikerült eddig megőrizni az egyetem gaz­dasági stabilitását. A JATE­nak kezdeményező szerepe volt abban, hogy a szegedi felsőiskolák kinyilvánították integrációs szándékukat és a legjobb hazai pályázatot pro­dukálták az integrációs FE­FA-támogatás elnyerésére. Az intézményt az elsők kö­zött akkreditálták és az or­szágban elsőként nemzetkö­zi minőségvizsgálaton esett át, jó eredménnyel. A választás után a Délma­gyarország kérésére a követ­kezőképpen kommentálta a régi-új rektor a szoros szava­zási eredményt: -Az Egyete­mi Tanács két alkalmas je­lölt közül választhatott. Ma­napság nem nehéz egyetem­vezetői pályázatot készíteni - folytatta Mészáros Rezső. Részint azért, mert annyira rossz helyzetben van a fel­sőoktatás, hogy a fő cselek­vési irányok minden egyete­mi ember számára világo­sak. A rektor irányításával minden felsőiskola azon dol­gozik, hogyan tudja kivédeni a pénzügyi diktátumokat, hogy ne kerülhessen ve­szélybe a működőképesség. Az egyetemek arra kénysze­rülnek. hogy mindennapjaik­ban bemutassák a gúzsba kötve táncolás tudományát. Másrészt az universitások világtörténelme, következés­képpen a hazai egyetemek fejlődésének fő iránya is­mert. „Stratégiai kérdések­ben, a fő fejlődési irányok­ban nem volt a két pályázat között eltérés, legföljebb stí­lusbeli, felfogásbeli különb­ségek; s az enyém talán konkrétabb volt, amely az el­múlt két és fél év praxisának is köszönhető" - mondta Mészáros Rezső. Éppen a szegedi rektorvá­lasztás óráiban tárgyaltak Budapesten a minisztérium és az egyetemek képviselői az utóbbi napokban feszült­séget okozó helyzetről: az egyetemek nem kapták meg a megemelt bérek fedezetét, ezért kilátásba helyezték, hogy -ha a tárgyalások nem vezetnek eredményre - a de­monstráció, a sztrájk, a fel­vételi moratórium eszközé­hez nyúlnak. Az erről szóló nyílt levelet a legnagyobb tudományegyetem, az ELTE tette közzé, a felhíváshoz a JATE is csatlakozott. Idő­közben elteijedt hírek szerint azonban éppen az ELTE kü­lönmegállapodást kötött a minisztériummal. Mészáros Rezső tegnap elmondta: az egyetemek összefogása nélkül rosszabo­dik a helyzet. Akkor még nem tudhatta, hogy a délutá­ni tárgyalásokat eredményte­lennek ítélő szakszervezeti bizottság döntése értelmében az ELTE-n sztrájkbizottság alakult. A Magyar Rektori Konfe­rencia és művelődési tárca tegnapi rendkívüli megbe­szélésén abban egyeztek meg, hogy március 20-ig va­lamennyi intézmény pontos számítások alapján jelzi a bérrel kapcsolatos financiá­lis gondjait a minisztérium­nak. A tárca szerint ugyanis e gondok abból is adódhat­nak, hogy felhasználási kö­töttségek akadályozzák a ki­fizetéseket. A tételes indok­lások elkészülte után a felek újra leülnek tárgyalni. S. E. Faültetés Úirékuson • Munkatársunktól Az MDF szegedi szerve­zete és a Közélet Alapít­vány az idén is folytatja az 1996 őszén meghirdetett fa­ültetési akcióját. A tavaszi ültetést Újróku­son, a trolibuszremíz és az általános iskola által hatá­rolt területen - a Csáky Jó­zsef utca felől lehet megkö­zelíteni - kezdik március 8­án (szombaton), délelőtt 9 órától. Mindenkit szeretettel várnak, aki kedvet érez arra, hogy szépítse városát és részt vesz a többségében akácok, korai juharok és pusztaszilek elültetésében. A szervezők kérik a segíteni szándékozókat, hogy szer­számokat vigyenek maguk­kal. Betegek és orvosok védelme • DM-információ A Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem Népegészségtani Intézete ­a Hálózat a demokráciáért program támogatásával ­konferenciát rendez Bete­gek és orvosok védelme címmel szombaton délelőtt 10 órai kezdettel. A SZOTE oktatási épüle­tének nagytermében meg­tartandó tudományos ta­nácskozásra az alapellátás­ban, a járóbeteg szakellátás­ban és a fekvőbetegellátás­ban dolgozó orvosokat, gyógyszerészeket, ápolókat, gyógytornászokat, védőnő­ket, szociális munkásokat váiják. Iskolai hírek • Munkatársunktól Nyílt napot rendeznek március 11-én a Szegedi Béke Utcai Altalános Isko­lában. Az 1997/98-as tanévben 1. osztályt vezető tanftó né­nik 8.30-tól 10.40-ig várják az érdeklődőket. A megte­kinthető anyanyelvű tanítási órák: 8.45-től 9.30-ig ha­gyományos szótagoló mód­szer szerint, 9.45-től 10.30­ig pedig a Lovász-féle prog­ram szerint. Ugyanezen a napon az igazgatói irodán további felvilágosításokkal váiják a szülőket. A Petőfitelepi Ifjúságért Alapítvány március 7-én 19 órakor egyéves fennállásá­nak tiszteletére rendezi meg bálját az Aranylabda étte­remben. Megnyitót Gila Fe­renc, a terület képviselője mond. • Március 8-án szombaton 18 órakor kezdődik a Szé­chenyi István Gimnázium és Szakközépiskola sza­lagavató bálja a Forrás Szállóban. óig csak annyit mondhi 2 hogy jön az új időszámít<

Next

/
Thumbnails
Contents