Délmagyarország, 1997. március (87. évfolyam, 51-74. szám)
1997-03-06 / 55. szám
CSÜTÖRTÖK, 1997. MÁRC. 6. SPORT 11 Totómonológ Süli László, a SzegedDorozsma ESK labdarúgója a bajnoki rajtnál csak a második félidőben kapott játéklehetőséget. Azt viszont nagyszerűen kihasználta, s a csapat motorjának bizonyult. Amikor pályára lépett, akkor lendült bele igazán a Dorozsma. Amikor tippelni invitáltuk, már ismét optimista volt, s bizakodva jelentette ki: megverjük a Tiszafüredet! A totóban szereplő mérkőzésekkel kapcsolatban a következőket mondta: - A Dortmundnak, ha a Bayern nyomában akar maradni, feltétlenül győznie kell, de ne feledjük, hogy a Freiburg az utolsó esélyét játssza. A másik két német meccsen a hazaiak győzelmét váSüli László. (Fotó: Gyenes Kálmán) rom. Az olaszoknál is inkább az otthon játszók sikerére tippelnék a legtöbb meccsen, de elképzelhetőnek tartom a Lazio és a Piacenza győzelmét is. Az utóbbiét annál inkább, mert a Reggiana-Piacenza találkozót semleges pályán bonyolítják le. Ezek után a tippek: 1. Freiburg (18)-Dortmund (2.) 2. Mönchengladbach (15.)-Bremen (8.) 3. VfB Stuttgart (4.)-Hamburg (11.) 4. Atalanta (7.)-Sampdoria (4.) 5. Cagliari (16.)-Lazio (9.) 6. Fiorentina (12.)-Bologna (5.) 7. Napoli (10.)-Milan (II.) 8. Perugia (15.)-Parnia (3.) 9. Reggiana (18. (-Piacenza (14.) 10. Roma (6.)-Verona (17.) 11. Vicenza (8.)-Udinese (13.) 12. Lecce (2.)-Genoa (5.) 13. Salernitana (13.)-Torino (4.) +1 mérkőzés: 14. Leverkusen (3.)-Bayern München (1.) X 2 1 1 1 X 1 2 1 1 1 X X 2 1 X 1 1 Maidnem sikerült vízilabda FTC-VitalinHeliomed Szegedi VE 7-4 (2-1, 2-1, 1-2, 2-0) OB l-es férfimérközés, Népliget, 100 nézö. Vezette: dr. Kiss O., Madaras!. FTC: KARDOS - PÉTER 2, Kiss G. 1, Fodor, Steinmetz B. 1, Balogh 1, Steinmetz A., Székely 1, Matajsz, Dodog 1, Hesz. Edző: Godova Gábor. Szeged: SCSEGYERKIN - Halász, Mód, Dongó L., Csörgő 1, DR. TÖRÖK, MOLNÁR T. 3, Varga P., Németh Z., Megyeri, Kresák. Edző: Fülöp Tibor. Gól - emberelőnyből: 10/3, ill. 3/2. Négyméteresből: 1/0, ill. Az esélytelenek nyugalmával készültek a jelenlegi legjobb hazai csapatnak számító FTC ellen a vendégek, hiszen ezen a fontos találkozón nélkülözni kényszerültek a szemsérült Kiss Csabát és a munkahelyi elfoglaltság miatt távolmaradó Csapó Istvánt. Ennek ellenére bátran kezdtek a Tisza-partiak, Molnár révén a vezetést is megszerezték, sőt, Scsegyerkin Péter büntetőjével is elbánt. Bár a Fradi nem játszott jól, mégis minimális előnnyel zárta a negyedet, 2-1. A második hét percben a két gárda lekoptrozta az előbbi játékrészben mutatott produkcióját, Csörgő találatára kettővel válaszolt a Fradi, 4-2. A folytatásban káprázatosan védekeztek dr. Törökék, a Ferencvárosnak sehogysem ízlett a szoros emberfogás. Az ellenfél kapuja előtt sem remegett a szegediek keze, leginkább a remeklő Molnáré, aki egymás után kétszer is mattolta Kardost, 5-4. Akár még az egyenlítés is sikerülhetett volna, de kimaradt egy vendégelőny. Aztán a záró hét percben a bírók is kimutatták a „foguk fehéijét", gyorsan rá kellett jönniük Halászéknak, ebből a medencéből nem távozhatnak pontosan. Godova Gábor: - A kupameneteléstől fejben nagyon fáradtak voltunk, de ettől függetlenül gratulálok a Szegednek. Fülöp Tibor: - Két meghatározó játékos nélkül az utolsó pillanatig partiban voltunk a LEN Kupa-döntős Fradi ellen. Ez önbizalomnövelő vereség. Szélpál Lászlá n Tg Hflioiued jireiw Szeged Inc. jireiw IV. Spuri-csúcsfutás tömegsport • Munkatársunktól Március 9-én, 11 órakor Budapesten rendezik meg a IV. Spuri-csúcsfutást. A vállalkozó szellemű sportbarátok a Közgazdaságtudományi Egyetemtől (Szabadság híd, pesti hídfő) indulnak, s felfutnak a Gellért-hegyre. Nevezni a helyszínen, a rajtnál lehet. Megismételni a tavalyi sikert taka Egyhetes szünet után a teke Szuperligában ismét pályára lépnek a női csapatok. A legjobb négy gárda különválik az utolsó négytől és egymás között dönti el az elsőség és a helyezések kérdését, valamint azt, hogy ebben az esztendőben ki képviseli Magyarországot a Világ-, illetve az Európakupán. A négyes rájátszás első fordulóját Szegeden, a Postás- csarnokban rendezik szombaton, 10 órai kezdettel. A résztvevő csapatok között ott találjuk a Ferencvárost, a BKV Előrét, a Székesfehérvári Kovács Rt.-t és a tavalyi Világkupa-győztes KÉSZ-Szegedi ESK-t. Az elmúlt évben a Tisza-parti gárda éppen a rájátszás során vágta ki a rezet, s nyert tizenegyedszer magyar bajnokságot. Sáfrány Mihály, a csapat vezetője most is bizakodó. - Nekünk a tavaszi szezonban mindig jobban megy - fejtette ki véleményét egy beszélgetés során. - Az elmúlt évben éppen így le volDencsik Imre edző hasznos tanácsokkal látta el az edzéseken a csapat tagjait. (Fotó: Gyenes Kálmán) tunk maradva a Fraditól, mint most, de együttesünk a rájátszásra nagyon összeszedte magát és végül mi állhattunk a dobogó legmagasabb fokára. Miért ne lenne ez most is így? • Gondolom, szorgosan készültek a nagy megmérettetésre. - Nem volt pihenés, Dencsik Imre edző „mozgatta" Vidácsnéékat, hogy minél jobb formában és felkészülten álljanak ki a nagy erőpróbára. • Előny-e, hogy a rájátszás első fordulóját hazai környezetben rendezik? - Feltétlenül, hiszen ha itt sikerülne legyőzni a riválisokat, akkor lépéselőnybe kerülnénk, s ez lendületet adhatna a gárdának. • Bizakodik? - Tudom azt, hogy csapatunk semmivel sem gyengébb, mint tavaly volt, csupán forma kérdése, hogy odaérhetünk-e most is a dobogó legmagasabb fokára? Szombaton tehát rangos tekesemény zajlik Szegeden, hiszen a sportág legjobbjait láthatja a Postás tekecsarnokban az érdeklődők. P. S. J. OIK-döntö: szegedi esélyekkel röplabda A női röplabdások Országos Ifjúsági Kupa fináléjának Szeged, pontosabban a Felsővárosi Általános Iskola és az Etelka sori munkacsarnok ad otthont, a rendező pedig - az MRSZ megbízásából - a Csongrád Megyei Röplabda Szövetség és a Szegedi DRE. Utóbbi résztvevő is, méghozzá nem esélytelenül. A döntőbe hat csapat jutott, ezek a következők: Debreceni TE-DSI (edző: Szabó László), MBKE Kaposvári RC (edző: Vermes Károlyné), Hansa Plastik-Nyíregyháza (edző: Lőrinczné Sándor Csilla), Jászberényi RK (edző: Deme Gábor), AgriaComputer RC (edző: Sulyok István) és természetesen a házigazda Szegedi DRE (edző: Nagy Attila). Az rögtön feltűnhet, hogy a '78. január 1-je után született lányok versengésében a „hajrában" már csak vidéki csapatok érdekeltek, ez jól jelzi az utánpótlásnevelés erőviszonyait. Köztük vannak a szegedi lila-zöldek is, s hogy milyen eséllyel, arról Nagy Attila edzőt kérdeztük: - Legjobban a Debrecent ismerem - kezdte a fiatal tréner -, hisz korábban ott dolgoztam, de a Nyíregyházától és a Jászberénytől tartok igazán. Mindkét helyen remek munka folyik, a legutóbbi V. korcsoportos diákolimpiát éppen a nyírségiek nyerték a Szeged előtt. Mivel lennék elégedett? Ha érmet nyernénk, azzal feltétlenül! A színéről most inkább nem nyilatkoznék... A 4. hely még elfogadható eredmény, viszont, ha annál lejjebb végeznénk az csalódást jelentene. Annak ellenére mondom ezt, hogy a felkészülésünk nem volt zökkenőmentes: Kiss Kati hátsérüléssel bajlódott és a feladónk, Németh Tímea is kiesett a közelmúltban három hétre a munkából. De sikerült „összerázni" a csapatot. Elszánt a hangulat és erre szükség is lesz, hisz az OIKdöntő után következik a junior bajnokság rájátszása a négy közé jutásért, valamint a diákolimpia, s végül ha bejutunk a junior pontvadászat fináléjával zárunk. Tulajdonképpen ugyanazzal a kerettel kemény, másfél hónapos nagy menetelés vár ránk, melynek első állomása a mostani szegedi verseny lesz. Az OIK-döntő pénteken 14.30-kor kezdődik a felsővárosi (lila) iskolában, majd 16 órától átköltözik az Etelka sori munkacsarnokba. Szombaton 9 órától az Etelka sor, vasárnap 9 órától pedig a lila suli várja az érdeklődőket a meccsekre. I. P. A bírók mór fújhatják... labdarúgás Az elmúlt hét végén a megyeháza dísztermében tartotta évadnyitó továbbképzését a Csongrád Megyei Labdarúgó Szövetség Játékvezetői Bizottsága. Bubori Károly elnök bevezetőjében dicsérően szólt a „fekete ruhások" őszi teljesítményéről, majd kérte a kollégákat, hogy a soron következő bajnoki (kiesést-feljutást eldöntő) küzdelmekben, lehetőleg ne ők legyenek a főszereplők. Zárásként Aczél Tibor, az ellenőrzési bizottság vezetője ismertette a játékvezetői keretet. NB III: Rischák Károly, Gera Ferenc, Bánóczki Sándor, Kalmár László, Kovács János, Samu László, Sipos Ferenc, Tóth Gábor, Varga Sándor. Megyei I. osztály: Bán Imre, Bera Tibor, Bokor Béla, Csuka Ferenc, Forgó Sándor, Gábor Antal, Kiss Zoltán, Knerczer Gábor, Kószó Csaba, Ludvig András, Madácsi János, Marczi Lajos, Pálinkó László, Serfőző Zsolt, Szeleczkei József, Tapodi Alexandra, Veres István. Megyei II. osztály: Bartucz Ferenc, Bálint Zsolt, Boros Sándor, Csende Pál, Dudogh Péter, Farkas István, Horváth László, Magony I. Mihály, Molnár István, Mózes Sándor, Nagy Sándor, Patai János, Papp Ferenc, Rácz László, Somodi János, Vincze Ferenc. Partjelzői keret: Bajnóczi János, Chmilofsky Béla, Csóti Mihály, Durst József, Keresztúri István, Kérdő Bálint, Kiss János, Kormányos Gábor, Kószó József, Köböl Sándor, Pördi József. B. B. Válogatott meccs Szegeden? labdarúgás • Munkatársunktól Nagy lehetőséget kínált fel az országos szövetség az élvonaltól már két fordulóval a zárás előtt búcsúzó Algyő KFC 4+l-es kispályás labdarúgócsapatának. (Legutóbbi bajnokijukon a „gyeviek" 10-5-re legyőzték a Tiszaföldvár-Homok együttesét.) Ez a következő: Szeged, vagy Algyő otthont adhatna az áprilisi Magyarország-Jugoszlávia válogatott-mérkőzésnek, amennyiben a rendezéshez szükséges anyagiakat - ez hozzávetőlegesen 150 -180 ezer forintra tehető előteremti az AKFC vezetősége. E jelentős eseményre keresnek szponzorokat az algyőiek. Érdeklődni Juhász István elnöknél a következő telefonszámokon lehet: 62/ 367-319, 60/454-599. • Budapest, Sopron (MTI) Az elődöntőbe kerülésért játszottak a csapatok a labdarúgó Magyar Kupában. A visszavágókat egy hét múlva rendezik. Eredmények: Ferencváros-Vác 2-2 Labdarúgó MK (2-0). Üllői út, 6000 néző, V: Varga S. Gólszerzők: Nicsenko (8.), Miriuta (33.), illetve Borgulya (54., 89.) Soroksár-Szombathely 2-0 (0-0). Soroksár, 1000 néző, V: Kincses. Gólszerzők: Gyurováth (73.), Csák (80.) III. kerület-MTK 1-2 (l-l). Hévízi út, 4000 néző, V: Márton S. Gólszerzők: Molnár Z. (30. - öngól), illetve Orosz (27., 80.) Soproni Matáv-BVSC 0-1 (0-1). Sopron, 1000 néző, V: Molnár L. Gólszerző: Erős (44.) reflektor Városi úszóverseny • Munkatársunktól A napokban Szegeden diák-úszóversenyt tartottak, melyen a különböző kategóriákban az alábbi sportolók diadalmaskodtak. Fiúk. I. kcs.10x50 m gyors: 1. JGYTF Gyakorló Ált. Isk. 50 m gyors: 1. Brunner B. (JATE Ságvári). 50 m mell: 1. Molnár Á. (Tarján 3. Sz.). 50 m hát: 1. Csöke Sz. (Dugonics). Lányok. 10x50 m gyors: 1. JGYTF Gyakorló. 50 m gyors: 1. Lengyel L. (JGYTF Gyakorló). 50 m mell: Bérezés N. (Madách). 50 m hát: 1. Bullás A. (Odessza). II. kcs. Fiúk. 50 m gyors: 1. Bullás I. (Odessza). 50 m hát: 1. Labancz A. (Weöres). 50 m mell: 1. Traub A. (JATE Ságvári). 50 m pille: 1. Kálmán G. (Madách). 4x50 gyors: 1. Odessza II. Lányok. 50 m gyors: 1. Sóki A. (JATE Ságvári). 50 m hát: 1. Várkonyi A. (Weöres). 50 m mell: 1. Bunford N. (JGYTF Gyakorló). 50 m pille: 1. Zalai Z. (Madách). 4x50 m gyors: 1. Tabán. III. kcs. Fiúk. 100 m gyors: 1. Éles V. (Eötvös). 100 m hát: 1. Szőcs G. (Radnóti), 100 m mell: Popovics G. (Odessza II.). 100 m pille: 1. Csípő G. (Tabán). 4x50 m gyors: 1. JGYTF Gyakorló. Lányok. 100 m gyors: 1. Lukács L. (Deák). 100 m hát: 1. Jánosi A. (Odessza). 100 m mell: 1. Sódar G. (JATE Ságvári). 100 m pille: 1. Karamán J. (JGYTF Gyakorló). 4x50 gyors: 1. JGYTF Gyakorló. Három érem a Combatnak • Munkatársunktól Nemrégiben a WAKO szövetség Olaszországban komoly nemzetközi vetsenyt rendezett, melyen több mint 600 sportoló mérte össze tudását. Szegedet a Combat „D" kick-boxosai képviselték, méghozzá eredményesen. A -50 kg-ban Szalma Zsuzsanna ezüstérmet ért el, legyőzte - többek között - a súlycsoport magyar válogatottját is. Ugyancsak ezüstös lett a 69 kg-os kategóriában versenyző Stricz Olivér is. Molnár Zsolt (89 kg-ban) bronzérmet szerzett, Szabadi István (63 kg) egy fordulón jutott túl. A sportolókat Szabó Gábor és Zsögön Miklós készítette fel. Az utat a Colibri Team Kft., az Univ Team Kft., a Tisza Gyöngye Disco, valamint az egyesület finanszírozta. A győzelem elmaradt • Munkatársunktól A napokban a megyeszékhely két biliárdcsapata is bajnoki mérkőzésen állt rajthoz, azonban győzni egyiknek sem sikerült. NB III: Biliárd Szeged Hozsanna SE-Dunakeszi 3:5 A szegedi pontszerzők: Sinkó Zsolt (2), Nacsa Gyula. NB I: Fordan Kecskemét-Biliárd Szeged SE 4:4 Pontszerzők: Bognár Csaba (2), Tóth Attila, Földes Vilmos, ill. Tót Sándor (2), Nagy Csaba (2). A szegedi gárdát a Déli Apró Kft. támogatta.