Délmagyarország, 1997. március (87. évfolyam, 51-74. szám)

1997-03-06 / 55. szám

10 SPORT CSÜTÖRTÖK, 1997. MÁRC. 6. Radnóti-hétfők • Munkatársunktól Hétfőn megkezdődtek a küzdelmek Szegeden, a Rad­nóti-hétfők elnevezésű kis­pályás focibajnokságban. Az első forduló eredményei: Keverő-Lanerossi Dél-Ra­dar 6-3, Norico-Első Beton 5-4, Autó-Horusz-Hóbiárt Bisztró és Pizzeria 4-2, Pos­tagalamb Club-Erirra Dóm­Ingatlan 7-4, Egy százalék­Főszer-Radnóti 3-1. Nöi kispályás­bajnokság • Munkatársunktól Tarján Zoltánnak, a Csongrád megyei női kispá­lyás labdarúgó versenybi­zottság elnökének tájékozta­tása szerint idén is megren­dezik a bajnokságot a höl­gyek számára. Visszatekintve a tavalyi küzdelmekre, megállapítha­tó, hogy sikeres volt, s van igény a megyében a női lab­darúgásra. A legnehezebb helyzetben a bronzérmes Hódmezővásárhely van, mert pillanatnyilag nincs egy csapatra való játékosa, pozi­tívum viszont, hogy a sok problémával küszködő ma­kóiak újjáalakultak. A versenybizottság várja azoknak az amatőr egyesüle­teknek a jelentkezését, ame­lyek '96 végéig nem szere­peltek nagypályás megmé­rettetésen. Új csapatokra is számítanak a szervezők, re­mélve, hogy Csongrád me­gyében fokozatosan népsze­rűsödik a női futball. Érdek­lődni és a pontvadászatra je­lentkezni Tarján Zoltánnál, a 62/243-938-as telefonszá­mon március 15-ig lehet. A fenti telefonszámon a foci iránt érdeklődő és ahhoz kedvet érző vásárhelyi lá­nyok, asszonyok jelentkezé­sét is váiják. Súlyos toborzó • Munkatársunktól A Szegedi Lelkesedés SE toborzót hirdet azon fiatalok részére, akik kedvet éreznek a súlyemeléshez, vagy sze­retnének magas szinten kon­dicionálni. Az érdeklődőket 13 éves kortól szeretettel várják a klub Szeged, Etelka sor 3. alatti súlyemelő termé­ben (Felső Tisza-parti stadi­on területén). Jelentkezni na­ponta 15.30-tól 20 óráig le­het Komonyi Norbert és Horváth Attila szakedzőknél. Uszodai nyitva tartás • Munkatársunktól Fontos tudnivaló: az új­szegedi Sportuszoda március 8-án (szombaton) és március 10-én (hétfőn) rendezvények miatt csak reggel 6-tól 8 órá­ig tart nyitva. Play off-program • Munkatársunktól Kialakult a női röplabda­bajnokság negyeddöntőjének párosítása, miután befejező­dött a rájátszás és a BVSC megőrizte, a Nyíregyháza pedig kiharcolta az Extrali­gás tagságot, a Debrecen ki­esett, a Kecskemét pedig nem tudott feljebb kerülni. A negyeddöntő (play off) páro­sítása: AgriaComputer­BVSC, Vértes Volán-Nyí­regyháza, BSE-SZDRE, Va­sas-Jászberény. A mérkőzé­sek március 12-én, 14-én és ha szükséges, 16-án lesznek. • Tehetségekben kiapadhatatlan a jugó foci Kiválasztás - palicsi módra labdarúgás Már az elsó pillanat­ban ismerősnek tünt. Nem telt bele sok idó, amikor letisztult előttem a kép: nini, csak nem az Ivica?! De bizony az, Bosnjak Ivan, a Bácska­topolya egykori, remek középhátvédje. Az aktív futballt már rég abba­hagyta, '92-től a sza­badkai körzet labdarú­gó szövetségének elnö­ke. A napokban Szege­den járt szakemberrel az utánpótlás-nevelésről ültünk le beszélgetni. • A jugoszláv labdarúgás mindig erős volt. Évről évre fantasztikus tehetsé­gek bukkantak elő. Hogy csinálják mindezt az Ön országában? - kérdeztem az elnöktől. - Öt évvel ezelőtt esett szét a nagy Jugoszlávia, s ez bizony hagyott némi nyomot a futballunkban. Az addig jól bevált, az állam által fi­nanszírozott rendszer meg­szűnt, új „pénzcsatornák" után kellett kutatni. A klu­boknak is a saját nevelésű játékos a legolcsóbb, így er­re van felépítve az utánpót­lásnevelés. # Mit tartalmaznak az erre kiépített progra­mok? - A klubok saját labdarú­gó-iskolákat létesítettek. Hogy ne menjek messzire, a szegediek által is jól ismert palicsi például '93-ban kezd­Bosnjak Ivan egykoron a pályán dirigált, mostanság az asztal mögül teszi ugyanezt. (Fotó: Gyenes Kálmán) te el működését. Elsősorban a játékosnevelésen van a hangsúly. Rettentően fontos a kiválasztás, az iskola Hor­goson, Hajdukovón és Csan­tavéren is választ ki tehetsé­geket. így kialakult az úgy­nevezett piramis elv, a leg­ügyesebbek bekerülnek a palicsi focisuliba. Ebből a széles körből a szakemberek választják ki a legtehetsége­sebbeket. 9 Hogyan működik a versenyeztetés? - A legkisebbeknél, a '88-90-eseknél a képzés a legfontosabb, ezért ők még nem játszanak bajnokság­ban, de a többiek már ádáz csatákat folytatnak a ponto­kért. Leghíresebb tornánk a május 1-jei, amelyen 16 szá­mottevő gárda méri össze tudását. Idéntől ez a rendez­vény bekerült a jugoszláv szövetség naptárába is. • Kérem, beszéljen a „kinti" képzésről. - A Testnevelési Egyetem által kidolgozott teszteken keresztül történik a kiválasz­tás. Az edzők rendszeresen továbbképzésen vesznek részt, ahol a tényleges szak­mán kívül pedagógiai, sport­orvosi és pszichikai ismerete­ket is magukba szívhatnak. 9 A sportiskolák hogyan, miként tartják el magu­kat? - Az országban csak két klub, a CZ Beograd és a Par­tizan Beograd képes önfenn­tartóként működni, a többi egyesület vezetői szponzo­rok után „kajtatnak". Fontos tényező a szülők segítsége, anyagilag sok pénzt adnak, a havi tagsági díj például 30 német márkába kerül. Meg aztán (maradjunk a palicsi­aknái) az első „fecskék", a legtehetségesebb '78-asok után már komolyan érdek­lődnek a nagycsapatok kép­viselői. Ezekben a gyerekek­ben pénz, sok pénz van. 9 Szegeden hasonló módszerekkel dolgozik a Tisza Volán SC is. - A palicsiak és a voláno­sok sokat tanulhatnak egy­mástól, ez mindkét fél szá­mára rendkívül hasznos. A palicsiak eddig is sűrűn látott vendégek voltak a Tisza partján, a T. Volán SC há­rom korosztálya pedig Pali­cson járt. Kettőjük verseny­futásából csak jó sülhet ki. Ssélpál László kispályás labdarúgás • Munkatársunktól Nyíregyházán immár ne­gyedik alkalommal rendezik meg a magyarországi Roma­kupa kispályás labdarúgótor­na küzdelmeit. A május 17­én, reggel nyolc órakor kez­dődő versenyre nevezhetnek Roma-kupa negyedszer mindazok a kispályás csapa­tok, amelyekben cigány szár­mazásúak játszanak, s akik­nek származását az illetékes Cigány Kisebbségi Önkor­mányzat írásban igazolja. A küzdelmet az előzetes tervek alapján 60 csapat vívja, 12 ötös csoportba sorsolva. Ne­vezési díj 8000 forint, amely 12 százalék áfát tartalmaz. A tornán az első 60 ezer, a má­sodik 40 ezer, míg a harma­dik helyezett 20 ezer forint értékű JOMA sportfelszere­lést kap. Nevezni lehet május 2-ig faxon a 42/403-182-es számon, vagy postán a követ­kező címen: Dajka László, 4400 Nyíregyháza, Szántó Kovács J. út, 11/9. Rajt a másodosztályban is labdarágás • DM-információ A megyei labdarúgás második vonalában is el­kezdődik március 8-án a tavaszi pontvadászat, s rögtön az első forduló­ban egy nagyon nagy rangadóval: a bajnoksá­got négy ponttal vezető Kiszombor az ezüstös helyen tanyázó Tiszaszi­getet fogadja! Persze túl­zás lenne azt állítani, hogy ezen eldől minden, hisz utána még 14 fordu­ló hátravan. A megye II. osztály 1996/97. évi bajnokság tava­szi szezonjának sorsolása 16. forduló, március 8., 14.30: Tömörkény-Fábiánse­bestyén; március 9., 14.30: Tanárképző-UTC, Ferencs­zállás-Szegvár, Kiszom­bor-Tiszasziget, Földeák­Csanádpalota-Nagylak, Ül­lés-Zsombó, Apátfalva-JA­TE, Röszke-Szatymaz. 17. forduló, március 15., 14.30: Fábiánsebestyén-Ül­lés, UTC-Ferencszállás; március 16., 14.30: Szaty­maz-Tömörkény, JATE-Ta­nárképző, Zsombó-Apátfal­va, Csanádpalota-Nagy­lak-Röszke, Tiszasziget-Föl­deák, Szegvár-Kiszombor. 18. forduló, március 22., 15 óra: Tömörkény-Csanád­palota-Nagylak, UTC-JATE; március 23., 15 óra: Apátfal­va-Fábiánsebestyén, Földe­ák-Szegvár, Röszke-Tisza­sziget, Üllés-Szatymaz, Ta­nárképző-Zsombó, Kiszom­bor-Ferencszállás. 19. forduló, március 29., 15 óra: Fábiánsebestyén-Ta­nárképző; március 30., 16 óra: Zsombó-UTC, Tiszaszi­get-Tömörkény, Ferencszál­lás-JATE, Kiszombor-Föl­deák, Szegvár-Röszke, Csa­nádpalota-Nagylak-Üllés, Szaty maz-Apátfal va. 20. forduló, április 5., 16.30: UTC-Fábiánsebes­tyén, Tömörkény-Szegvár; április 6., 16.30: Üllés-Ti­szasziget, Apátfalva-Csanád­palota-Nagylak, Tanárkép­ző-Szatymaz, JATE-Zsom­bó, Röszke-Kiszombor, Föl­deák-Ferencszállás. 21. forduló, április 12., 16.30: Fábiánsebestyén-JA­TE; április 13.. 16.30: Szaty­maz-UTC, Kiszombor-Tö* mörkény, Ferencszállás­Zsombó, Csanádpalota­Nagylak-Tanárképző. Tisza­sziget-Apátfalva, Szeg­vár-Üllés, Földeák-Röszke. 22. forduló, április 19., 17 óra: UTC-Csanádpalo­ta-Nagylak, Tömörkény­Földeák; április 20., 17 óra: Zsombó-Fábiánsebestyén, Apátfalva-Szegvár, Tanár­képző-Tiszasziget, JATE -Szatymaz, Üllés-Kiszom­bor, Röszke-Ferencszál­lás. 23. forduló, április 27., 17 óra: Ferencszállás-Fábiánse­bestyén. Tiszasziget- UTC, Röszke-Tömörkény, Szaty­maz-Zsombó, Csanádpalota­Nagylak-JATE, Szegvár-Ta­nárképző, Kiszombor-Apát­falva, Földeák-Üllés. 24. forduló, május 3., 17 óra: UTC-Szegvár, Fábián­sebestyén—Szatymaz, Tömör­kény-Ferencszállás; május 4., 17 óra: JATE-Tiszaszi­get, Zsombó-Csanádpalota­Nagylak, Üllés-Röszke, Apátfalva-Földeák, Tanár­képző-Kiszombor. 25. forduló, május 10., 17 óra: Tömörkény-Üllés; má­jus 11., 17 óra: Csanádpalo­ta-Nagylak-Fábiánsebestyén, Kiszombor-UTC, Ferenc­szállás-Szatymaz, Tiszaszi­get-Zsombó, Szegvár-JATE, Földeák-Tanárképző, Rösz­ke-Apátfalva. 26. forduló, május 17., 17 óra: Fábiánsebesyén-Tisza­sziget, UTC-Földeák; május 18., 17 óra: Apátfalva-Tö­mörkény, Zsombó-Szegvár, Szatymaz-Csanádpalota­Nagylak, Tanárképző-Rösz­ke, JATE-Kiszombor, Ül­lés-Ferencszállás. 27. forduló, május 24., 17 óra: Tömörkény-Tanárkép­ző; május 25., 17 óra: Szeg­vár-Fábiánsebestyén, Rösz­ke-UTC, Ferencszállás-Csa­nádpalota-Nagylak, Tiszaszi­get-Szatymaz, Kiszombor -Zsombó, Földeák-JATE, Üllés-Apátfalva. 28. forduló, május 31., 17 óra: UTC-Tömörkény, Fábi­ánsebestyén-Kiszombor; jú­nius 1., 17 óra: Szaty­maz-Szegvár, Csanádpalota­Nagylak-Tiszasziget, Tanár­képző-Üllés, JATE-Röszke, Zsombó-Földeák, Apátfal­va-Ferencszállás. 29. forduló, június 7., 17 óra: Tömörkény-JATE; júni­us 8., 17 óra: Üllés-UTC, Földeák-Fábiánsebestyén, Ferencszállás-Tiszasziget, Kiszombor-Szatymaz, Rösz­ke-Zsombó, Apátfalva-Ta­nárképző, Szegvár-Csanád­palota-Nagylak. 30. forduló, június 14., 17 óra: UTC-Apátfalva, Fábi­ánsebestyén-Röszke; június 15., 17 óra: Zsombó-Tömör­kény, Tiszasziget-Szegvár, JATE-Üllés, Szatymaz-Föl­deák, Csanádpalota-'Nagy­lak-Kiszombor, Tanárkép­ző-Ferencszállás. „Döntetlen" a második meccsen röplabda • Munkatársunktól Medikémia Szeged­Vojvodina 2:2 (12, -12, -10,11) Újszegedi Sportcsarnok. Vezette: Hajdú, Papp Takács S. Medikémia Szeged: Schildkraut, Szajfulin, Ber­kes, Petheő, Úrfi, Melni­csuk. Csere: Csíkos, Nebo­tov, Tolocsko. A két edzőmérkőzésre Szegedre érkező Vojvodina tegnap délelőtt másodszor is összecsapott a medikémiá­sokkal. A jugoszláv bajnok­ságot biztosan vezető, a Baj­nokok Ligájában is szereplő vajdaságiak ezúttal a legerő­sebb csapatukkal léptek pá­lyára. A szegediek tanultak az őket hidegzuhanyként ért előző napi vereségből, ezút­tal jóval „összeszedetteb­ben", s lényegesebben keve­sebb technikai hibát vétve játszottak. Ez az eredmé­nyen is meglátszott, hiszen a második találkozón egyen­rangú ellenfélnek bizonyul­tak a házigazdák, akiktől Schildkraut, Berkes és Szaj­fulin játszott kiemelkedően, de a többiek is megtették a magukét. Tóth bronzérmes lett Pozsonyban birkózás • Tudósítónktól Kijevben, a 35. Poddub­nij-emlékversenyen egyetlen magyar versenyző sem tu­dott az első hat helyezésbe beleszólni, a legjobban a Szegedi BE versenyzője, Majoros István szerepelt, aki a 9. lett. Pozsonyban, a Szlo­vák Nagydíjon már több ba­bér termett a magyar birkó­zóknak, hiszen a csepeli Rit­ter Ádám a 76 kilogrammos súlycsoportban nem talált le­győzőre. A 85 kg-os kötött­fogásúak között Tóth János (Szegedi Birkózó Egylet) a dobogó harmadik fokára áll­hatott fel. Klubtársa, a sza­badfogású Kiss Károly az 54 kg-osok versengésében ne­gyedik lett. Az utánpótlás legna­gyobb seregszemléjén is szépen szerepeltek a Szege­di BE fiataljai. A serdülő II. korcsoport 264 indulója kö­zött a 35 kg-ban Kerekes Tibor hatodik lett. A 42 kg­ban Nagypál Zoltán a 3., míg Mórahalmi Norbert a hatodik helyen fejezte be a küzdelmet. Alsósok érmei gyorskorcsolya • Munkatársunktól A napokban Szeged adott otthont a diákolimpia orszá­gos rövidpályás gyorskor­csolya-versenyének, melyet immár nyolcadik alkalom­mal rendeztek meg. Az általános iskolák tanu­lói négy, a középiskolások két korcsoportban mérték össze tudásukat. Óriási me­zőny gyűlt össze, 15 megyé­ből, valamint Budapestről 250 tanuló érkezett a megye­székhelyre. Csongrád megyét szegedi sportolók képviselték, akik a korábban megrendezett me­gyei versenyen harcolták ki a jogot az indulásra. Az álta­lános iskolások között nyol­can álltak rajthoz, s mind­annyian az elődöntőbe kerül­tek. A „0." korcsoportos Ró­zsahegyi Ádám (Madách ált. isk.) érmet sejtető idővel ju­tott a döntőbe, de ott diszk­valifikálták. Az alsó tagozatos iskolák viadalában Szeged érmet is szerzett, a csapat tagjai: Csi­nos Csaba (JGYTF gyak. ált.), Varga Mihály (Dózsa), Szántó Márton (Rókus I.), Rózsahegyi Adám (Madách). A versenyt jelenlétével tisz­telte meg John Hall, a Nem­zetközi Rövidpályás Gyors­korcsolyázó Szövetség (ISU) technikai bizottságá­nak elnöke, Sallak György, a magyar szövetség főtitkára, valamint Martos György, az ISU technikai bizottságának magyar tagja, akik elismerő­en szóltak a rendezésről. Köves másodszor mMMJ I • Munkatársunktól Az idén januárban már megválasztották a hónap leg­jobbjának, igaz, a férfi kard­csapat tagjaival közösen, ezút­tal viszont egyéniben elért Vi­lágkupa győzelmével egyedül érdemelte ki a hónap legjobb­ja címet. A képzeletbeli stafé­tabotot Czakó Krisztina ezüst­érmes műkorcsolyázónőtől vette át. A Kurír, a Magyar Hírlap, a Magyar Nemzet, a Nemzeti Sport, a Népszabadság, az Új Magyarország, a Vas Népe, a WestelPress és a Juventus Rá­dió tartotta Köves Csabát a legjobbnak, a Délmagyaror­szág, a Mai Nap és Napkelte sportújságírói Szemerédi Esz­ter EB-csúcsot javító rúdugró­ra, míg a Színes Vasárnap ki­váló sakkozónőnket. Polgár Juditot tartotta a hónap leg­jobbjának. Köves Csaba a hónap leg­jobbjaként egy Ericsson GH­388-as mobiltelefont és egy Westel 900-as előfizetői kár­tyát vehetett át, s egy hónapig ingyenesen telefonálhat bel­földön. A Westel 900 Váltó közönségszavazatának nyerte­se Huba György, miskolci la­kos. A játékos kedvű olvasók minden hónap elseje és 3-a között tippelhetnek a hónap sportolójára a 60-30-800-111­es Audiotext telefonszámon.

Next

/
Thumbnails
Contents