Délmagyarország, 1997. március (87. évfolyam, 51-74. szám)
1997-03-06 / 55. szám
6 KITEKINTŐ CSÜTÖRTÖK, 1997. MÁRC. 6. mazsolák n .Atomváros • Hszining (MTI) Megnyitották a turisták számára az egykori „Atomvárost", ahol a kínai atomfegyverek kifejlesztésének és kipróbálásának első szakasza történt. Az Atomváros a közép-kínai sztyeppén, Csinghaj tartomány fővárosától, Hsziningtől mintegy 100 kilométerre fekszik. (A későbbi atomkísérletek színhelye, Lop-nor ezer kilométerrel távolabb van, a TaklaMakán keleti részén.) Az 1964-ben végrehajtott első kínai atomrobbantástól 1987-ig voltak itt kísérletek. A területet azóta szigorú környezetvédelmi vizsgálatnak vetették alá. Az Atomvárosba egyelőre kínai turistacsoportok utazhatnak, külföldiek nem. Medvecsontfurulya • Ljubljana (MTI) A világ legrégibb, a szlovéniai Divje Babe barlangban tavaly megtalált hangszere - egy medvecsontból készült furulya - a fő attrakciója annak a június 8-ig nyitva tartó kiállításnak, amelyet a Ljubljanai Nemzeti Múzeumban rendeztek ,,A neandervölgyi ember és furulyája" címmel. Szlovén régészek egy éve jelentették be a szenzációt, hogy az Ivan Türk vezette tudóscsoport tagjai az ország nyugati részén, az Idrijca-folyó fölött, a Sebrelje-fennsík közelében fekvő kőkorszaki régészeti lelőhelyen megtalálták egy barlangi medve combcsontját, amelyen egy primitív furulyának megfelelő furatok láthatók. A vélt hangszer mellett kőből készült kaparószerszámokat és fúrókat is találtak. A vizsgálatok, köztük az Egyesült Államokban végzett nagy pontosságú karbontesztek 45 ezer 100 évben határozták meg a „kőkorszaki fúvóshangszer" életkorát, vagyis az tízezer évvel idősebb a legrégibbnek tartott, ember alkotta zeneszerszámnál, egy csontsípnál. A lelet arra utal, hogy már a neandervölgyi ember is ismerte a furulyát. Újabb Tarzanfilm készül • Hollywood (MTI) Johnny Weissmüller, Lex Barker és Christopher Lambert után Casper Van Dien (Starship Troopers) eleveníti meg a filmvásznon a jellegzetes kiáltásáról ismert, liánokon himbálózó majomembert(?) - Tarzant. A Hollywood Reporter értesülése szerint partnernője a készülő Tarzan and Jane című filmben Jane March lesz, aki a főszerepet játszotta a Marguerite Duras regényéből forgatott filmben, A szeretőkben. Cseresznyefavirág-térkép • Osaka (MTI) Japánban a tavasz közeledtével megjelentek a cseresznyefa virág-térképek, amelyek azt jelzik, mely napokon nyílik az idén a szakura az ország különböző részein. Melegebb volt a február a szokásosnál, és márciusban is enyhébb az idő, (gy a cseresznyefák a tavalyinál négy-hat nappal hamarabb borulnak majd virágba a szigetországban - fgy az idei szakura-jelentés. • Németország Továbbra sincs autópályadíj A nagyok már fizetnek. A díj nem a kilométertől függ. (Fotó: Karnok Csaba) • Bonn (MTI) Németországban továbbra sem lesz autópályadíj és valószínűleg csak 2000-től épülnek olyan hidak, alagutak, gyorsforgalmi útszakaszok, ahol majd díjat kérnek - mondta Matthias Wissmann közlekedési miniszter. A miniszter megerősítette azt a tavalyi kormánydöntést, hogy a személyautósoktól nem szednek díjat az autópályák használatáért, így az ausztriaihoz hasonló matricák bevezetését sem tervezik. Közölte, hogy az autópályákat a következő években is állami pénzből építik és nem tervezik a hálózat privatizálását. Elmondta, hogy a szűkös pénzügyi lehetőségek és a növekvő forgalom miatt felvetődött: egyes rendkívül drága közlekedési beruházásokba be kellene vonni a magántőkét. A minisztérium a tartományok véleményét kérte 17 tervezett építkezés efféle megvalósításáról. A listán szereplő beruházások - köztük hat alagút és öt híd összesen 6,82 milliárd márkába kerülne. A tartományok véleményét figyelembe véve dönt majd a minisztérium, hogy végül mely beruházásokra ír ki pályázatot. Egyetlen tervről, a Rostocknál a Warnow folyó felett átívelő hídról született már döntés. A majdani használati díjat a magánberuházók csak a kormány egyetértésével állapíthatják meg. A német autópályákon 1995 eleje óta a 12 tonnánál nagyobb teherautók használati díjat fizetnek. Jelenleg időtartamra kell engedélyt váltani, de néhány éven belül át kívánnak térni az út hosszával arányos díjfizetés• Összetűztek az ujgurok és a hanok Riadókészültségben a kínai hadsereg • Hongkong (MTI) A kínai hadsereget riadókészültségbe helyezték Hszincsiang tartományban és Tibetben, a szeparatista törekvések elleni hatásosabb fellépés érdekében. Az AFP szerint a független Szing Tao azt írta, hogy a kínai Központi Katonai Bizottság emelte a készültségi fokot Pekingben és a Hszincsiang szomszédságában lévő Lancsou térségében. Továbbá erősítéseket küldtek Hszincsiangba és Tibetbe, felduzzasztva a rohamcsapatokat. Hszincsiangban évek óta szórványos összetűzések zajlanak a muszlim vallású, török ajkú ujgur többség és a kínai (han) kisebbség között. Az ujgur szeparatizmus ez év eleje óta új erőre kapott. A tartományi fővárosban, Urumcsiban a múlt héten három pokolgép robbant, hét ember életét oltva ki és 67-et megsebezve. Tibet esetében Peking a száműzött buddhista vallási vezető, a dalai láma híveinek szakadár tevékenységét ostorozta egy december végi Ihászai robbantás után. 0 a hét kérdése 0ktassunk-e nyelveket az alsósoknak? Rákosiné Nemes Rózsa, Róvó Zoltán, Iványi Andrea. (Fotó: Mohos Angéla) A tanórák 30 százalékos, törvényben előírt csökkentése miatt az általános iskolákban el kell dönteni, milyen órákból legyen kevesebb. A hét kérdésében arra voltunk kíváncsiak, kinek mi a véleménye az idegen nyelv oktatásának esetleges korlátozásáról. Rákosiné Nemes Rózsa, női fodrász: - Nem tartanám helyesnek, ha az iskolák alsó tagozatában nem tanítanának a gyerekeknek idegen nyelvet, hiszen a nyelvismeret egyre fontosabb manapság. Aki akarja, úgyis elviszi a gyerekét különórára, ez viszont nem olcsó mulatság. Kicsi korban könnyen tanulnak a gyerekek, minél korábban kezdik el az angolt, a németet, annál jobb. Az sem helyes, hogy általában csökkentik az óraszámot. Róvó Zoltán, vállalkozó: - Szerintem jó, ha gyerekkorban tanulnak a gyerekek idegen nyelvet, mert olyankor még könnyen elsajátítják a tudást. Az viszont igaz, hogy az óraszám túl magas, nagyon le vannak terhelve a mai gyerekek. Tudom, mert van egy ötödikes fiam. Szereti az angolt, jól megy neki, nem venném jó néven, ha nem tanulhatná. Inkább a többi tantárgyból kellene csökkenteni a követelményeket, mert nem érettek még annak a nagy anyagnak a befogadására. Iványi Andrea, ügyintéző: - Nem tartom helyesnek, hogy „központilag" eldöntik, legyen idegen nyelvi oktatás vagy sem. A szülőre kellene bízni, hogyan választ, mit szán a gyerekének, hiszen minden gyerek különböző. Az egyiknek érdemes nyelvet tanítani alsóban, a másiknak nem. Az biztos, hogy a mai gyerekek nagyon le vannak terhelve. Szerintem alsó tagozatban csak a fő tárgyakból kellene alaptudást adni, az a tudás viszont erős és jó legyen. Ősszel már megtapasztalta, hogy mennyire könnyű a Pioneer kukoricák közül megtalálnia a termelési körülményekhez leginkább alkalmazkodó fajtát, és hogy a Pioneer hibridkukoricái, a Helga, Stira, Colomba és Dunia mennyire felvirágoztatták gazdaságát. Most pedig ideje felkészülni a vetésre. Itt vannak a Pioneer legújabb, az eddigieknél is nagyobb terméstöbbletet biztosító hibridjei. A FAO 300-as Clarica, 3752/Evelina A jó gazda választása. •i CL UJ L X KITE Rt. - (Hódmezővásárhely) tel. 62/346-681 • GITR Rt. (Szeged) tel. 62/311-370 • Szegana Kft. (Szeged) tel. 62/361-822 • Árpád Szövetkezet (Szentes) tel. 63/311-244 .További információkért forduljanak munkatársainkhoz: Varga Ernő (Tel.: 30/326-246, 66/449-150), Folyami István (Tel.: 60/354-613) ^PIONEER Pioneert vet, sikert arat Várjuk vásárlóinkat a vidék legnagyobb műszaki szakáruházában Szegeden, a Párizsi krt. 8-12. sz. alatt A ven nyeremenif több millió forint értékben. fődíj nro ngerjenf ÓRIÁSI NŐNAPI VÁSÁR az Elektroházban, csak 3 napig, március 6., 7., 8-án GYES TERMÉKE 20-30-40%-os árengedménnyel kaphatók. ÉÖELEKTROHÁZ Szeged, a Párizsi krt. 8-12. Földszint: híradástechnikai osztály, Ingyenes | emelet: háztartási gépek osztálya _ KAMATMENTES HITELAKCIÓ! P*0/ előleg befizetésével 3v /O márdus hónapban a Delonghi, Whirpool, Thomson és Gold Star termékek teljes kínálata megvásárolható. Nyitva tartás: hétfőtől péntekig: 9-18 óráig, I szombaton: 9-13 óráig További üzletünk Csongrád megyében: Hódmezővásárhely, I..J:ÍÁ.l Audrássy út 10-12., l"t:V. J o volt Hód Áruház emeletén.