Délmagyarország, 1997. március (87. évfolyam, 51-74. szám)
1997-03-06 / 55. szám
4 KRÓNIKA CSÜTÖRTÖK, 1997. MÁRC. 6. napló MA JOGSEGÉLYSZOLGÁLATI FOGADÓÓRÁT tart az MSZOSZ Csongrád Megyei Képviselete (Szeged. Eszperantó utca 3-5., I. em. 5.) 14-t<51 16 óráig. Dr. Hajdú István ad felvilágosítást a munkavállalók, munkanélküliek, pályakezdők és nyugdíjasok részére. A FÜGGETLEN KISGAZDAPÁRT dorozsmai szervezete lakossági fórumot tart a helyi művelődési házban 18 órakor. A fórumon részt vesz Pancza István országgyűlési képviselő, valamint Antal József agrármérnök. HOLNAP A KERESZTÉNYDEMOKRATA NÉPPÁRT Victor Hugó utcai székházában igyenes jogi tanácsadást tartanak 16 és 17 óra között a párt jogtanácsosai. Nőnapi „feredés" • Munkatársunktól A szegedi fürdők igazgatósága március 8-án nőnapi meglepetéssel várja a vendégeit. Ézen a napon ugyanis reggeltől estig valamennyi hölgy ingyen látogathatja a termálfürdőt. Boltosok, figyelem! • DM-információ Ezen a héten ismét váijuk azoknak a szegedi kiskereskedőknek a jelentkezését, akik a következő napokban kenyeret, lisztet, baromfihúst, margarint, tejet, olajat, párizsit, tejfolt és sajtot a szokásosnál olcsóbban kínálnak. (A „nevezéshez" egy termék árának csökkentése is elég!) Szerdán és csütörtökön 9-12 óra között kolléganőnk, Agárdi Gabriella fogadja az aktuális ajánlatokat, a 481281/302-es telefonon. Péntekenként a Délmagyarország „Itt olcsóbb!" című rovatában természetesen csak a legkedvezőbb árakat közöljük! Máskor tart nyitva • Munkatársunktól A Szegedi Környezetgazdálkodási Kht. Ügyfélszolgálati Irodájának megváltozott a nyitva tartási rendje. A lakosságot a következő időpontokban várják: hétfő, kedd, szerda 8-15, csütörtök 8-17 és péntek 8-13. Cím: Öthalom utca 1/A„ telefon: 468-401 vagy 489-789/129. A MAI NAPON a kárpótlási jegyet 70%-on, DÉMÁSZ-részvényt 60%-on, OTP els. 130%-on vesszük! A kttzOlt árak 100 000 Fl névértékig jelenlenek kötelezettségei. PAKETT BRÓKER RT. • V <722 Sicgrd. Kossuth I.. sgt. 10-12. • • TelJTax: 62/323-144 „,„ SZEGED. STEFÁNIA 10.. SAJTÓHÁZ ITT FEUIDHfrnA HIRDETÉSÉT, REGGEL S-T4L ESTE 6-IQ! ^ délmaqyarofszAq ktt. w • Lejárt a magányos farkasok kora Iparszövetség - tárgyalási pozíciában Dr. Kevevári József: - A Kiszöv túlélte a viharokat. (Fotó: Miskolczi Róbert) A Csongrád Megyei Iparszövetség, a Kiszöv szerdán délelőtt a szegedi Forrás szállóban közgyűlést tartott. Ezen a megye ipari szövetkezeteinek küldöttei vettek részt és el fogadták az 1996-ról szóló beszámolót. Az iparszövetségben bekövetkezett változásokról dr. Kevevári József elnökkel beszélgettünk. A Csongrád Megyei Iparszövetség túlélte a rendszerváltozást, 60 taggal a háta mögött komoly érdekképviseletet lát el a térségben. 0 Mi az oka annak, hogy a régi ipari szövetkezetek kitartanak az iparszövetség mellett? - Lejárt a magányos farkasok kora a mai magyar társadalomban - válaszolja dr. Kevevári József. - Az erőket össze kell fogni ahhoz, hogy jó tárgyalási pozíciókba kerülhessünk. 0 Milyen időszakot tud a háta mögött az érdekképviselet? - Az iparszövetségnek, „lánykori nevén" Kiszövnek, mint múlttal rendelkező érdekképviseletnek ebben az eltelt 5-6 évben meg kellett küzdenie egy csomó előítélettel, gyanakvással. Míg az előző rendszerben az volt a baj, hogy nem elég szocialista, hogy egy „félmaszek" világot képvisel, nemrégiben azt hányták a szemére: sztálinista szerkezet - holott a szövetkezetek mindig is a magántulajdon alapján működtek. Az 1992-es szövetkezeti törvény például a tulajdonviszonyok rendezetlenségét okozta. A vagyonnevesítések és a vagyonmegosztás érdekellentéteket szült az aktív tagok és a külső, üzletrésszel rendelkezők között. Ezt a helyzetet a csőd- és felszámolási törvény csak tovább nehezítette. Háborús helyzet alakult ki azért is, mert a Kiszöv vagyonnal rendelkezett. De, szerencsére, túléltük a viharokat. 0 A korábbi nagy ipari szövetkezetek, a mai Medikémia és a Flórin Rt. még mindig tagjai a Kiszövnek, a Csongrád Megyei Iparszövetségnek. Miért? - Tagjaink közül a cégek 55 százaléka társasági formában működik és csak a maradék 45 az ipari szövetkezet. A nagyok annak idején kényszerűségből választották az átalakulást, mivel a szövetkezetek helyzete mindig bizonytalan volt. De minden jót megőriztek a szövetkezeti múltból, például a magasszintű szociális ellátások rendszerét. 0 Még most is vagyonosnak számít az érdekképviselet? - Van ingatlanvagyonunk, vannak értékpapírjaink, bizonyos társaságokban pedig részvényekkei rendelkezünk. 0 Milyen segítséget kaphatnak 1997-ben a tagok? - Március végétől lehet igénybe venni azt a garanciaalapot, amelyet egy kereskedelmi bankkal hoztunk létre, s amely könnyített és gyorsított hitelhez juttatja a szövetkezeteket. A Magyar Iparszövetséggel országos információs rendszert építünk ki. Segítünk a pályázati pénzek elnyerésében, költünk a képzésre, oktatásra, részt veszünk az ISO rendszerek kiépítésében. Mögöttünk áll kapcsolatrendszerével a Magyar Iparszövetség. F. K. • Szeged (MTI) A Szegedi Katonai Ügyészség befejezte a nyomozást a kecskeméti MIG21-es repülőgép-eladás ügyében, s az iratismertetést követően a vádiratot várhatóan egy hónapon belül átadja a katonai bíróságnak. A kecskeméti repülőjavító üzemben tavaly konténerbe csomagoltak két szovjet gyártmányú repülőgépet, hogy - miután Magyaror• MIG-21-es ügy Befejezték a nyomozást szágon már nem használatosak - elküldjék egy amerikai vevőhöz. Az egyik gép annak idején harci feladatokra készült, s a beépített fedélzeti gépágyút hatástalanítani kellett volna. A szállítás előtti utolsó ellenőrzésnél kiderült, hogy ez nem történt meg, sőt az ülésekben mintegy tíz kilónyi robbanóanyagot és indítótöltetet is találtak. Lele András alezredes, katonai ügyész elmondta: tizenegy gyanúsítottnak kell majd bíróság elé állnia; a vád pedig fegyvercsempészet, vesztegetés, nemzetközileg ellenőrzött termékek és technológiák forgalmára vonatkozó szabályok megsértése, csalás, sikkasztás, adócsalás bűntette és magánokirat-hamisítás vétsége. Mindezek alapján kizárható, hogy véletlenül került a konténerbe teljes fegyverzettel a harci gép. • Vissza a telket! - szól az önkormányzat Dugába dőlt bevásárlóközpont? Újabb botrány szele érződik a levegőben. A Makkosházi körúton épült Esso-kúttal és a mellette lévő telekkel kapcsolatban hozott ugyanis határozatot a szegedi polgármesteri hivatal és írt egy külön levelet a polgármester. A határozatban kerek perec visszavonják az Essokút épületére vonatkozó használatbavételi engedélyét, mivel 1996. december 31-ig nem épült fel mellette az ígért bevásárlóközpont. Anno 1994-ben, mégpedig szeptember 8-án olyan adásvételi szerződést írt alá a város - dr. Lippai Pál polgármester - a vevő veszprémi Holzex Kft.-vei, hogy a Makkosházi körúti 15673/2 helyrajzi számú, 5269 négyzetméteres telken a benzinkúton kívül áruházat, avagy szolgáltatóházat is építenek. Ennek olyan magasságúnak kell lennie - áll a szerződésben -, hogy eltakarja a benzinkutat, mivel a közelben a Deák Ferenc Gimnázium található. Amennyiben a vevő a szolgáltató üzletházat 1996. december 31-ig nem építi fel, úgy 1000 négyzetméteres teriiletet ingyenesen - az értéknövelő beruházások figyelmen kívül hagyásával - köteles visszaadni a városnak, állt a szerződésben. A szolgáltatóház - mint naponta láthatjuk - nem valósult meg, csak a váza meredezik az ég felé. A város nem tett mást, mint érvényesítette jogait, igaz, csak azt követően, hogy nemrégiben az egyik közgyűlésen Tühegyi József képviselő erre figyelmeztette a testületet. Az Esso-kutas területtel Kis szegedi telekspekuláció? cfmmel lapunkban is foglalkoztunk (DM 1996. november 14.). Ebben leírtuk: furcsa adásvételek zajlottak a Makkosházi körúti, Deák gimnázium mögötti „senkiföldjével". Odáig minden a játékszabályoknak megfelelően alakult, hogy az akkor reális, 5 ezer forintos négyzetméteráron a város eladta a területet a jelentkező Holzex Kft.-nek. Az is rendben volt, hogy ugyanez a cég a mellette lévő, nagyobb parlagot is megvette egy szentesi családtól. A pusmogás csak akkor indult el, amikor a Holzex Kft. egy hónappal később, 1994 októberében az eredetileg 26 millió forintért megszerzett telket 98 millióért adta tovább az Esso Hungária Kft.-nek. Anélkül, hogy nagyon a részletekbe bocsátkoznánk, később kiderült: a Holzex a másik telket is eladta egy olyan cégnek, a Provincia Kft.-nek, amely saját érdekeltségi köréhez tartozott, de csak 1 millióért. Majd az új „gazdák" elcserélték egymással a területeket. Mindenki nyert: a telekfelhajtó és az ügyletet lebonyolító Holzex éppúgy, mint a Szegedre kívánkozó Esso, és a bevásárlóközpontot építeni szándékozó Provincia Kft. Most a város nyilván alaposan belenyúl a kártyákba azzal, hogy kéri vissza a járandóságát. Szalay István polgármester - a határozaton kívül - levélben is a Holzex Kft. ügyvezetőjéhez fordult. Ebben a szerződés nem teljesítése miatt kéri vissza az 1000 négyzetmétert, s figyelmeztet arra, hogy a vállalt zajvédő kerítés sem épült meg. „Amennyiben követelésünknek 15 napon belül nem tesznek eleget, úgy bírói utat veszünk igénybe" - (gy végződik a levél. Próbáltuk az érintetteket is megkérdezni az ügyről, ám egyelőre - teljesen érthető okokból - nem kívánnak nyilatkozni. Hiszen a határozatot és a polgármester levelét még meg sem kapták. Ráadásul a hivatal határozatával szemben a kézhezvételtől számított 15 napon belül fellebbezéssel élhetnek, vagyis az még nem jogerős. Faketa Klóra miről írt a DM? 0 75 éve Felemelték a szállodai árakat A napról napra növekvő drágasági hullám tegnap átcsapott a szegedi szállodák felett is. Úgy a szegedi, mint a többi vidéki városok szállodásai, de az összes fővárosi szállodások is már hónapok óta a legnagyobb harcot foly0 50 éve tatják a drágasággal szemben. Szegeden voltak eddig a legolcsóbbak az árak, s a most felemelt árak mellett, a vidéki városok mellett még mindig Szegeden a legolcsóbb a szálloda. (1922) A tudomány új fogalma A tudomány nem a levegőben lebegő gazdasági adottságoktól, társadalmi szükségletektől, hanem mint a tudományok történetéből tudjuk - mélységesen benne gyökeredzik a különböző korszakok és társadalmak reális viszonyaiban. Ezért érthető, hogy a Szovjetunió tudományosságának egészen sajátos, az európai és amerikai tudományosságtól teljesen eltérő jellege van. „A tudomány új fogalma a Szovjetunióban" címen tart előadást, Szeged új városparancsnoka, Krupnov gárdaezredes. (1947) 0 25 éve A lottó 1 5 éve Másfél évtizeddel ezelőtt, 1957. március 7-én, heti másfél millió szelvénnyel indult meg a lottójáték hazánkban. Ebből az alkalomból sajtótájékoztatón összegezték a népszerű játék másfél évtizedes eredményeit. Elmondták egyebek között, hogy az első héttől a legutóbbi 788 hétig, csaknem 4 milliárd szelvényt küldtek be a fogadók. Ezek közül mintegy 100 millió szelvénnyel csaknem 6 milliárd forintot nyertek. Ezenkívül körülbelül 150 ezer nyereménytárgyat sorsoltak ki egymilliárd forint értékben. (1972) ajánló MA AZ IFJÚSÁGI IRODA kismama-klubjában a természetes családtervezésről tart elődást Déry Éva 9.30 órakor (Dózsa Gy. u. 5.). A SZÁZSZORSZÉP GYERMEKHÁZBAN 10 órától terhestorna. FILMVETÍTÉS: óvodásoknak 10 órakor a Kérek egy elefántot, délután 3-kor nyugdíjasoknak a Gázolás című filmet vetítik a JGYMK nyugdíjasklubjában. A MÓRA-KLUBBAN (Kállay utca 6-10.) A gyógyító makrobiotika címmel tart ingyenes előadást Meszlényi Éva INGYENES JOGI TANÁCSADÁS a lakosság részére 14-től 16 óráig a Mentái Családsegítő Irodában (Eszperantó u. 1.). CAKÓ FERENC, Magyarország egyik legkiválóbb animátora tart bemutatót 14.15 órakor a Rendezvényházban (Közép fasor 1-3.), Különleges animációs technikák címmel. MOLDOVÁN RIVERSIDE LÁSZLÓ zenés műsora este 6 órától a Csirke presszóban (Bocskai u. 3/B). A JATE-KLUBBAN 18 órától filmklub - Eperjes Károly: Eldorádó; 21-től Student-est, nosztalgiabuli újdonságokkal. Mv.: Mátrai Róbert, Molnár Lajos, Varga B. László. A ZSOMBÓI ESTÉK sorozatban 18 órától Nevelhető-e a felnőtt ember? avagy működésünk titkai címmel Csorba József természetgyógyász tart előadást (2. rész) a művelődési házban. A GYÓGYÍTÓ SZERETET KLUB keretében 18.30 órakor „Szeretet, a meg nem értett" címmel tart előadást Bornemisza Gergely. TRANSZCENDENTÁLIS MEDITÁCIÓ - ingyenes előadást tart Csányi Istvánná Zsóka 18.30-tól a Béke utca 1. első emeletén. RÉGI ZONGORISTÁK KLUBJA a Hungária szállodában 19 órai kezdettel. A hangulatért felelősek: Arany János, dr. Dobler László, dr. Lévay Endre, dr. Mózes János, dr. Veres László. A dobnál: Várnai Szilárd. Az est házigazdája: dr. Polgár Gyula. KOZMO-ARKANUMKLUB: 19 órától A módszeres önnevelésről tart előadást Benárik Ádám asztrológus a Juhász Gyula Művelődési Központban. A SZOTE-KLUB sztárvendége 22 órától a Happy Gang. FŐISKOLÁS BULI 21 órától a Vasutas Művelődési Házban. Házigazda Horváth András, műsorvezető dj. Grega, dj. Kicsi. REGŐS BENDEGÚZBAN este IQ-buii. HOLNAP A SZEGEDI SZIMFONIKUS ZENEKAR magyar estje a Deák Ferenc Gimnázium dísztermében, 19 órakor (József A. sgt. 118120.). Műsoron Erkel-, Brahms- és Kodály-művek. Vezényel: Acél Ervin. AZ ALKOTÓHÁZBAN (Árboc u. 1-3.) ma, 15.30-tól fazekas szakkör felnőtteknek; 16 órától mézesbáb- és fémékszerkészítés; holnap, 14 órától szövés, 15-tól alkotó csemeték klubja.