Délmagyarország, 1997. március (87. évfolyam, 51-74. szám)
1997-03-06 / 55. szám
0 ALAPÍTVA: 1910-BEN ^ DELMAGYARORSZAG CSÜTÖRTÖK, 1997. MÁRC. 6., 87/55 ÁRA: 33 FT • Ufók legyünk vagy magyarok? „Jézus csak velem dolgozik MIG-21 -es ügy Tizenegy gyanúsítottat állít bíróság elé a Szegedi Katonai Ügyészség. (4. oldal) Az Országgyűlési Könyvtár állományából törölve hiába várt a gazdákra Budapesten. (3. oldal) • Húsz határsértőt fogtak el „Török konvoj" • Sarkad (MTI) A rendőrség segítségével 20 török határsértőt fogtak el a határőrök. A Békés megyei Sarkadon egy rendőr megállított egy taxit, amelyben török állampolgárok utaztak. Ezt követően értesítette az orosházi határőr igazgatóságot. Békéscsabán sikerült megállítani egy Mitsubishi kisbuszból, egy Fordból és egy VW Golfból álló konvojt, amely 20 török állampolgárt szállított. A vizsgálat során kiderült, hogy valamennyien illegálisan jöttek át Romániából Magyarországra és úticéljuk Németország lett volna. A törököket a túloldalon három román, Magyarországon pedig öt magyar segftette a határsértésben. A török csoport tagjai fejenként 1500-2000 márkát fizettek az embercsempészeknek. A három román „kalauzt" nem sikerült elfogni. • Csiha Judit az elhúzódó magánosításról Kié lesz a Kőolajkutató? • Szolnok (MTI) A szolnoki Kőolajkutató Rt. elhúzódó privatizációjáról az APV Rt. felügyelóbizottsága és ellenőrzési igazgatósága által összeállított jelentések személyi felelősséget is sejtetnek, és ennek kiderítésére sort kell keríteni - mondta Csiha Judit szerdán egy szolnoki sajtóbeszélgetésen. A privatizációs miniszter Szolnokon tett látogatása során találkozott Várhegyi Attila polgármesterrel és vendégként részt vett a Klub Szolnok rendezvényén. Csiha Judit elmondta azt is, hogy az APV Rt. igazgatótanácsának első, és egy orosz cég magyarországi kft.-jét tendergyőztesnek kihirdető döntéséről a törvényességi szempontok alapján lefolytatott vizsgálat befejeződött. Annak megállapításait eljuttatták a APV Rt. igazgatótanácsához, amely ezek alapján hoz újabb határozatot, e tervek szerint a jövő héten. A privatizációért felelős tárca nélküli miniszter kitért a várható döntést feszegető újságírói érdeklődés elől, mondván, véleményével nem kívánja befolyásolni a testületet. Arra viszont utalt, hogy immár gazdaságilag csak rosszabb döntést lehet hozni, mintha az ügyre gyorsan pontot tettek volna. (Csiha Judit sajtótájékoztatója kapcsán az MTI megkereste Várhegyi Attilát, Szolnok polgármesterét, aki szerint a miniszterasszony tisztában van azzal, ha marad az eredeti döntés Kőolajkutató-ügyben, az súlyos következményekkel járhat a városra nézve. Azt is érzékeltette Várhegyi számára, hogy a belföldi piacon, ahol az egyik kőolajkutató cég a munkát adó Mol tulajdona, nincs minden rendben. Ezek a megnyilatkozások számomra nagyon biztatóak - vélekedett Szolnok polgármestere.) Az állami gazdaságok privatizációjáról a sajtótájékoztatón Csiha Judit azt mondta, több mint húsz vár magánosításra, ezek egy részének sorsáról a kormány határoz. Megítélése szerint az állami és erdőgazdaságokban 1996-ban megállt a vagyonvesztés, szerény mértékű nyereséget produkáltak, tgy jó eséllyel számíthatnak a további erősödésükhöz kellő tőkeemlésre. A menedzsment tulajdonrészt szerző törekvéseiről úgy vélekedett: akik évek kínlódásával a cégeket jó állapotba hozták, okkal-joggal várhatják el, hogy tulajdonosként is részt vehessenek a további üzletmenetben. Lehallgatta-e a Moszad Jasszer Arafatot? • Gáza (MTI) Lehallgató-berendezésekre bukkant a palesztin biztonsági szolgálat Jasszer Arafat jerikói irodájában közölték palesztin illetékesek. Egy, nevének titokban tartását kérő palesztin tisztségviselő szerint a berendezéseket a palesztin elnök irodájának falában találták meg. Mint mondta, ezeket az eszközöket az izraeli hírszerzés még azelőtt helyezte el, hogy az izraeli hadsereg 1994. tavaszán kivonult volna Jerikóból. A nyilatkozó palesztin illetékes a lehallgatás kapcsán a békefolyamatot sértő tevékenységgel vádolta az izraeli titkosszolgálatot. Arafat csupán alkalmanként használja a jerikói irodát. Itt fogadta azonban több illusztris külföldi vendégét is, köztük Husszein jordániai uralkodót, Helmut Kohl német kancellárt és Al Gore amerikai alelnököt. Riadókészültségbe!! Összetűztek Kínában az ujgurok és a hanok. (6. oldal) • A JATE is csatlakozott Egyetemek, bérek A József Attila Tudományegyetem is csatlakozott az ELTE felhívásához - tudtuk meg tegnap dr. Mészáros Rezsőtől, az intézmény rektorától. Mint ismeretes, a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem dolgozói a hét elején tiltakozó levelet küldtek a kormányfőnek, a művelődési, a pénzügyi és a munkaügyi miniszternek, mert márciusban nem kapták meg az új közalkalmazotti bértábla szerinti emelt bérüket. A JATE rektora elmondta, hogy a közalkalmazotti törvény új besorolási kategóriákat állapított meg, melyet február elsejétől kellett volna bevezetni. Ez a JATE-n átlagosan 17 százalékos bérnövekedést jelent, ami évente 150 millió forintot igényelne. Az egyetem azonban a megemelt bérek kifizetéséhez szükséges forrásoknak csupán a 15 százalékát (23 millió forintot) kapta meg. Dr. Mészáros Rezső közölte, hogy a béremeléssel kapcsolatosan először a szegedi tudományegyetemen végeztek számításokat, s már akkor felmerültek különböző kérdések és aggályok, amiről február 24-én levélben tájékoztatták Magyar Bálint közoktatási minisztert; egyben kérték, legyen az egyetem segítségére a megoldhatatlannak tűnő helyzet rendezésében, illetve a konfliktushelyzet feloldásában. A rektor elmondta: elhangzott már olyan az MKM pénzügyi vezetése részéről, hogy a hiányzó összeget az egyetemnek saját bevételéből kell finanszíroznia, ám ez teljességgel lehetetlen és kivitelezhetetlen. „Ha nem kapjuk meg a 127 millió forintot, akkor 200-250 embert kell elbocsátani, aminek következtében működésképtelenné válik az egyetem. Éppen ezért csatlakoztunk az ELTE felhívásához, azzal a kitétellel, hogy mi továbbra is a probléma tárgyalásos úton való rendezését szorgalmazzuk. Ha nem kapunk pénzt, akkor élünk törvényadta lehetőségeinkkel. Egy biztos: az elbocsátásokba nem megyünk bele, mert az az egyetem végétjelentené!" Sz. C. Sz. (Jegyzetünk a 3. oldalon.) • Munkatársunktól Modern messiás járt Szegeden. Legalábbis ezt bizonyította, hogy százak zarándokoltak el a volt IKV ebédlőjébe, ahol Oláh Imre tartott előadást sajátos távgyógyítási módszeréről. Az úr egyébiránt az Oláh Bt. nevű gazdasági társaság vezetője - állítása szerint Jézus szellemi testvére, valamint Isten energiavezetéke. Több ezer kilométerről képes a betegeket diagnosztizálni és persze gyógyítani is. Megjelenni mindössze egyszer kell győri rendelőjében - fizetéskor. A természetgyógyász-prédikátor szerint nem okoz neki gondot az agylágyulás nevű betegség, de még a rák, az AIDS, és más, gyógyíthatatlan kór sem. A szegedi előadáson a kozmikus energia kapcsán szóba kerültek az ufók is, a téma iránt érdeklődők pedig megvásárolhatták az „Ufók legyünk vagy magyarok" című könyvet. (Riportunk a 7. oldalon.) Oláh Imre természetgyógyász - energiaátadás közben. (Fotó: Miskolezi Róbert) • Vissza a telket! Dugába • Munkatársunktól „Visszajár" az a telek, amelyet a Makkosházi körút és az Agyagos utca sarkán bizonyos feltételek teljesítésének kikötésével adott el a szegedi önkormányzat 1994. szeptember 8-án. A vevő, a veszprémi illetőségű Holzex Kft. azt vállalta, hogy a beruházást három ütemben hozza tető alá. Ennek megfelelően 1996. december 31-ig a benzinkúton kívül fel kellett volna építenie egy szolgáltatóházat, avagy bevásárlóközpontot. A határidő lejárt, az építkezés pedig még mindig a kezdeteknél tart. A polgármesteri hivatal február végén határozatot hozott és levélben szólította föl a tulajdonosokat, valamint a beruházókat, hogy visszakéri a telket, mégpedig ingyen, az értéknövelő beruházásokkal egyetemben. (írásunk a 4. oldalon.) szól az önkormányzat dőlt bevásárlóközpont Egy megkezdett építkezés nyomai. (Fotó: Karnok Csaba)