Délmagyarország, 1997. március (87. évfolyam, 51-74. szám)

1997-03-22 / 68. szám

SZOMBAT, 1997. MÁRC. 22. SPORT 11 A „Mágnás" és a „Mágus" Ekkorát már régen derült a magyar sporttársada­lom, mint a tegnap reggeli szócsatában, amikor is a Napkelte c. műsorban a „Mágnás" (Bereczk Imre) ne­kiesett a „Mágusnak" (Verebes József), és fordítva. A Játékvezető" (Gyárfás Tamás) jól végezte a dolgát, szinte észrevétlen maradt mindvégig, talán éppen ezért is volt oly zseniális. Csak úgy repkedtek a vádak, a „viszontvádak", a tévénézők nem győzték kapkodni a fejüket. Most ak­kor kapott Verebes Bereczktől félmilliót, vagy sem? Egymilliót bruttóban vagy nettóban ígért a festékgyá­ros a feljutás esetén? Zóna, vagy normál adagot ehe­tett a Royal szállóban az utóbbi tizenöt esztendő egyik legsikeresebb hazai labdarúgóedzője? Ahogy ezekre, úgy a többi kérdésre sem kaptunk - mindkét fél által jóváhagyott - választ, csak vagdalkozásnak voltunk fül- és szemtanút Hallgatva a perpatvart, némiképp szégyelltem sze­gediségemet. El tudom képzelni, mit gondolnak most mások rólunk... Uraim, kulturáltabb módon is egy­másnak eshettek volna! Sz. L. Berlini erőpróba Savanya Norbert. (Fotó: Gyenes Kálmán) uszonyos és búvárúszás O Munkatársunktól Alig pár napja tértek haza a Muréna Duna-Tisza Bú­várklub sportolói a duna­varsányi edzőtáborból, de legeredményesebb rep­rezentánsuk, Savanya Nor­bert már újabb kihívás előtt áll. A szegedi egyesület többszörös világbajnoka a hét végén Berlinben vesz részt rangos, nemzetközi versenyen. Savanya a 200, 400 és 800 méteres uszo­nyos úszás mellett ezúttal búvárúszásban is próbára te­szi tudását. A berlini .viadal után ha­zai erőpróbák következnek, majd nyáron a franciaor­szági EB, illetve a finnor­szági világjátékok szerepel a programon. Savanya felkészülését, il­letve kiutazását a Necker­mann, a Fehér és társa Kft., valamint a Fesztivál étterem támogatta. PICK SZEGED-ELEKTROMOS NB l-es férfi kézilabda-mérkőzés TELIN TV, szombat, 20.10 MEDIKÉMIA SZEGED-VASAS Extraliga férfi röplabdamérközés TELIN TV, vasárnap, 20.20 [fncDiKÉmiA] rgs. Moszkvai krt. 30. Autóhórusz Kft. WV-, Audi-, Opel-alkatrészek Szeged, Moszkvai krt. 30. FWS ORSZÁGOS FORDÍTÓ ÉS <•9FORDÍTÁSHITELESÍTŐ IRODA Szeged. József A. sgt. 67/A. m « ujiuúirm lli'l Méreyu. 15. Dózsa Gy. u. 12 ES2 Szeged, Kölcsey u. 10. ClDtllT<lUÍ,>\ Szdreg, JTÜDIV Magyar U. FogdnaU KFT / '34 MINDEN HÉTFŐN: Feladták a leckét a nyírségiek röplabda Medikémia Szeged­NYVSC-Szabolcs Gabona 3:1 (5, -6, 12, 9) Férfimérkőzés. Újsze­ged! Sportcsarnok, 500 néző. Vezette. Szabó F., Csikós. Medikémia Szeged: PÉTERFY, SZAJFULIN, Berkes, Úrfi, Csíkos, Pet­heö. Csere: Nebotov MELNICSUK, SCHILDKRA­UT, Takács. Edző: Nyári Sándor, Nusser Elemér. Nyíregyháza: Draghi­ci, PÁL, GEBHARDT, KUZ­NYECOV, Horváth G., Pampuch. Csere: Hor­váth L., Bugyi, Zádor, Veres, Drotár. Edző: Ba­lázs István. Nyári Sándor, a szegedi­ek mestere azt ígérte, hogy most nem a megszokott ha­tos kezd, s tartotta is szavát. A kezdeti, rövid ideig tartó bizonytalankodás után „könnyű álmot" ígértek a lá­tottak, úgy tetszett, a legjobb hat közé éppen hogy bejutott nyírségieket „lesimázzák" a szegediek (4:1, 5:3, 14:3). A folytatásban aztán egészen mást kaptak a nézők. A me­dikémiások felfoghatatlan, „rejtélyes" dolgokat produ­káltak a hálónál és a me­A vendégek (a kép bal oldalán) sáncai, különösen a második játszmában, olykor átüthetetlennek bizonyultak. (Fotó: Gyenes Kálmán) zőnyben egyaránt (0:3, 6:9, 6:13), nem Így az elveszett labdát nem ismerő, remekül röplabdázó Kuznyecov és társai, akiknek szinte min­den sikerült, minek követ­keztében szettet „loptak". A szegedieknek a harma­dik játszma sem valami fé­nyesen kezdődött (4:8, 8:11), Urfiék valahogy nem találták helyüket a pályán, s már-már aggódni kezdett a szokásosnál jóval kisebb né­zősereg. A szett hajrájára az­tán alábbhagyott a hazaiak „bénázása", s a maguk javá­ra fordították a játszmát. A negyedik játékrészben min­den jel arra utalt, Petheőék feledtetik az addig látottakat (4:0), ám a továbbiakban is csikorogtak néha a fogaske­rekek, nem tudott igazán fel­szabadultan röplabdázni a hazai csapat. A nyíregyháziaknak, mit tagadjuk, rendkívül lelkes és kifejezetten jó csapatjáté­kukkal sikerült meglepniük ellenfelüket. A most látot­taknál vasárnap, a Vasassal szemben, a medikémiások­nak jóval, de jóval többet kell nyújtaniuk, nehogy meglepetés étje őket... Nyári Sándor: - Pihen­tetni akartam néhány játéko­sunkat, hogy mindenki szere­pelhessen. A nyíregyháziak viszont oly' jól röplabdáz­tak, hogy a második szett után kénytelen voltam a leg­jobb csapatunkat pályára küldeni. Balázs István: - Végtele­nül örülök, hogy nagyon jó játékunkkal sikerült pályára „hoznunk" a medikémiások legjobb csapatát. Gy. E. ímcDiKÉmiA PARAMOlMflMSSl SZEGED, BAL FASOR 4. Westel 900 GSM • Mobil Távközlési Rt. MORTON'S M Utazási I VA.jX.Il Írod. /«*» Itthon nem lehet tévedni... labdarúgás Vágó Attila, a Szeged­Dorozsma edzője, mie­lőtt rátértünk volna a holnapi meccs esélyei­nek latolgatására, arról beszélt, hogy valamikor az SBTC-hez sok szál fűzte, hiszen ott indult el labdarúgó pályafutása, s évekig játszott a tarjá­ni (akkor még) NB l-es csapatban. Most azonban az új „sze­relem", a Szeged-Dorozsma az az együttes, amelyhez a kitűnő szakember talán szo­rosabban fűződik, mint an­nak idején a bányászokhoz. • Ezek szerint örülne, ha győzne mostani csa­pata? - Nagy elégtétel lenne számomra, ha sikerülne le­győznünk a most (is) kitűnő erőkből álló tarjáni gárdát. Két szempontból is értékes lenne a három pont megszer­zése: elsősorban azért, mert továbbra is a „dobogón" ma­radnánk és versenyben len­nénk a felkerülést jelentő va­lamelyik helyért, de nem utolsó sorban azért, mert egy esetleges győzelemmel iga­zolnánk azt is, hogy nem volt véletlen a barcikai siker. G Ismeri holnapi ellenfe­lüket? - Mint a tenyeremet... A barcikai meccs előtt megáll­tunk Salgótarjánban és meg­néztük az SBTC-Kaba talál­kozót, ahol alaposan „feltér­képeztem" a bányászok játé­kosait. Igaz az is, hogy más­nap az ő vezetőik is ezt tet­ték velünk Kazincbarcikán. Nincsenek tehát egymás előtt titkaink. G Mi hír a csapat berkei­ben? - Vannak jó és rossz hí­reink is. Először a jók: Sza­bó B. letöltötte eltiltását, te­hát újra játszhat. Akárcsak Stredie, aki felépült meghű­léses betegségéből és elfog­lalhatja helyét a védelem tengelyében. A rossz: Tóth­Kovács, aki Barcikán na­gyon jól játszott, begyűjtöt­te harmadik sárga lapját, így nem lehet ott a pályán a tar­jániak ellen. A többi játékos egészséges, harcra kész. Gondjaim kellemesek, hi­szen a keretből a már emlí­tett Tóth-Kovácson kívül mindenki a rendelkezésre áll. Jó csapattal és a győze­lem reményével lépünk pályára, mert itthon ne­künk nem szabad botla­nunk... P. Sándor József • Ma, 18.15-től: Pick Szeged-Elektromos „Bronztalálkozó" kézilabda • Munkatársunktál A végére egy kicsit összekuszálódtak a szálak a férfi NB l-es kézilabda-baj­nokságban. A Pick Szeged­Elektromos eredetileg kiírt március huszonkilencediki találkozóját az MK miatt egy héttel korábbra kellett elórehozni. Sőt, még a meg­szokott kezdési időponton, a 17 órán is változtatni kény­szerültek, hiszen előtte ko­sárlabda-mérkőzést játsza­nak az újszegedi Sportcsar­nokban. A papírforma sze­rint Bartók Csabáék a mai 18,15 órakor kezdődő összecsapás esélyesei, de ennek valóra váltásához bi­zonyára nagyon meg kell iz­zadniuk, mivel a fővárosi együttesnek győzelme ese­tén halvány reménye lehet a bronzérem megszerzésére. Négy nehéz mérkőzés Elhivatottság Csank János a máltai meccs után nyilatkozta, érté­kelve a máltaiakat, hogy szükség van az ilyen csapa­tokra is, mint Málta, nekik az az elhivatottságuk, hogy viszonylag könnyű edzőmérkőzéseket lehet ellenük játszani, egy felkészülésben ennek is jelentős szerepe van. Bizony, jó lenne, ha valaki rólunk is ilyen szépen beszélne; minden reményünk megvan rá. P. Sz. kosárlabda Annak ellenére, hogy a Szarvastól kikaptak hazai pályán, a Szeged KE nói ko­sárlabdacsapatának edzői és játékosai nem adták fel a re­ményt, hogy az „A"csoport­ba kerüljenek. Erről beszélt Domokos Mihály, a Tisza­parti gárda szakmai irányító­ja, amikor a mai, Nagykőrös elleni mérkőzés, valamint a további találkozók esélyeit latolgatta. - Túltettük magunkat a Szarvas elleni fiaskón ­mondotta. - Amtg esélyünk van a felkerülésre, nem ad­juk fel. G Mi szükséges ahhoz, hogy a jövő szezontól magasabb osztályba ke­rüljenek? - Elsősorban az, hogy a következő négy meccsünket nyerjük, s a rájátszásban a másodikok legyünk. Igaz, akkor még hátra van egy ne­héz akadály, hiszen az „A" csoport 11. helyezettjével (minden valószínűség sze­rint vagy a Szekszárd, vagy pedig az OSC csapatával) kell megmérkőznünk, s ha ott is sikeresen helyt állunk, akkor már az áhított „felső­házban" érezhetjük magun­kat. G Tehát a négyből az el­ső ma délután, 16 órai kezdettel, a Sportcsar­nokban. - így van! Ellenfelünk nem képvisel valami nagy játékerőt, hiszen csupán az ifiválogatott center, Újhelyi Petra üti meg a kívánt szín­vonalat. Az alapszakaszban kétszer is legyőztük őket, miért ne sikerülne ez har­madszor is? ígérem, mindent elkövetünk, hogy így legyen. P. S. J. reflektor „ Delfin­szelidítés?" • Munkatársunktól A Makó KC NB I/B-s fér­fi kézilabdacsapata a hétvé­gén, vasárnap 16 órakor Kecskeméten a Delfin KC gárdájával méri össze az ere­jét. A Maros-partiak az eddi­gi tavaszi fordulókban két győzelmet arattak és egy verséget szenvedtek el, s 17 ponttal a 6. helyen állnak, míg a Kecskemét 10 pontjá­val a 11. Szükség lenne a bravúrra, a pont, vagy a pon­tok megszerzésére a Buday Ferenc vezérelte együttes el­len, mert utána nehéz soro­zat vár Argyelán György edző tanítványaira. Egyedül Gera Norbert hiányzik a csapatból Lelkesedés az SZVSE-ben • Munkatársunktól A Szegedi VSE atlétikai­szakosztálya újabb csapattal bővült a közelmúltban: a Szegedi Lelkesedés SE-ből Kiss Gábor dobóatlétái iga­zoltak át a vasutasokhoz. Tanárképző: Felső Tisza-part • Munkatársunktól A megjelentekkel ellen­tétben a vasárnap, 15 órakor kezdődő Tanárképző-Zsom­bó megyei II. osztályú lab­darúgó-mérkőzés nem a Kis­stadionban, hanem a Felső Tisza parti stadionban lesz. Kezdőrúgás • Munkatársunktól Vasárnap a Szeged-Do­rozsma-Salgótarján NB II­es mérkőzés kezdőrúgását Csáki Béla, a Dorozsma, a Szegedi Honvéd, valamint a Salgótarján egykori kitűnő csatára végzi. A volt htres labdarúgót a Dorozsmai Napló című lap és a Szeged­Dorozsma labdarúgócsapatá­nak vezetősége és szurkolói hívták meg. Öt szegedi a válogatottban • Munkatársunktól A magyar kötött- és sza­badfogású birkózóválogatott a hét végén Görögországban vesz részt az Akropolisz-ku­pa görög Grand Prix-viada­lon. A válogatottban öt sze­gedi versenyző is szerepel: Majoros István (58 kg), Me­gyes Mátyás (63 kg), Bajczik Sándor (69 kg), Deák B. Mi­hály (125 kg) a kötöttfogás­ban, míg Kiss Károly (54 kg) a szabadfogásban képvi­seli a magyar színeket. KEK­eredmények • MTI-információ Csütörtök késő este ját­szották le a Kupagyőztesek Európa Kupája negyed­döntő visszavágó mérkőzé­seit. Eredmények: Fiorentina­Benfica 0-1 (továbbjutott 2-1-el a Fiorentina), Liver­pool-Brann 3-0 (tj. 4-1-el a Liverpool), AEK Athén­Paris Saint-Germain 0-3 (tj. Paris Saint-Germain 3-0­al), AIK Solna-Barcelona l-l (tj. Barcelona 4-2-vel).

Next

/
Thumbnails
Contents