Délmagyarország, 1997. március (87. évfolyam, 51-74. szám)

1997-03-21 / 67. szám

PÉNTEK, 1997. MÁRC. 21. HANGSÚLY 7 Ceterum M

int az egyik legjobb magyar operakarmesternek, már hamarabb is járt volna a magas elismerés, ezért örömmel gratuláltam Pál Tamásnak Kiváló Művész kitüntetéséhez. Főzeneigazgatói kinevezésekor is nagy várakozással és szimpátiával írtam terveiről, hiszen felkészültségét, tehetségét garanciának véltem arra, hogy a szegedi operakultúra számára a korábbinál is ígéretesebb jövőt felvázoló koncepciója megvalósulhat. Azóta azonban a komplex színházi-zenei minőség tekintetében az operatagozat bemutatói (A végzet hatalma, Titkos házasság, Manón Lescaut) rendre csalódást okoztak. A sikeres előadások (A bolygó hollandi, Rigoletto) felújítások voltak. Az első koncertoperapremier (Simon Boccanegra) után még elsietettnek hittem a Népszabadság kritikusának értékelését: „Szegeden egy időre befellegzett az operarendezőknek, hiszen az opera zenéjében benne van a dráma, nem szabad az értelmezést leszűkíteni, a nézők fantáziáját korlátozni. A nézők pedig annyira nem hagyták a fantáziájukat korlátozni, hogy a harmadik előadásra inkább már el sem mentek." Sajnos, a megállapítások egyre inkább beigazolódni látszanak. A CD-korszakban már nagyszerűen muzsikáló zenekarral sem érdemes a színpaddal, a látvánnyal szembeszállva operát játszani. Az elmúlt években azért volt irigyelten sikeres, azért nyert fesztiváldíjat Molnár László vezetésével a szegedi operaegyüttes, mert művészeivel okosan sáfárkodva, a legkiválóbb rendezők közreműködésével korszerű zenés színházat hozott létre. A műsorpolitika sem szolgálta ki elvtelenül a közönség igényeit, hiszen a bombasikerű előadások - Carmen, Pillangókisasszony, Turandot - mellett idehaza egyedül itt játszották például az Andrea Chénier-t, és épp Pál Tamás nagyszerű dirigálásával itt mutatták be Sztravinszkij Oedipus rexét és Tutino La Lupáját. A megerősített prózai tagozat árnyékában az egykori operafellegvár ma rogyadozik - márciusban mindössze két estén játszott, áprilisban háromszor fog -, és egyik produkcióját sem merném bátran ajánlani. Hollösi Zsolt • A teátrumi mundér becsülete Szikorának mindent szabad!? Elégedett-e a színházi évaddal? Kokovai János, Rengei Antal és Bánsági Ferencné. (Fotó: Mohos Angéla) Az elsó Szikora-rendezés: Lila ákác. Quintus Konrád, Müller Júlia, Bacsa Ildikó (Fotó: Miskolczi Róbert) Kokovai János (szövetkezeti elnök): - Én színházlátogató ember vagyok, s az országban máshol is szívesen nézek előadásokat, nemcsak Szegeden. A kérdése rendkívül nehéz. Mégpedig azért, mert a különböző kategóriákat nem könnyű feladat értékelni. Bevallom, engem inkább a könnyebb műfajú darabok érdekelnek és kötnek le. Ezzel kapcsolatban pedig azt gondolom, hogy van még mit javítania a szegedi színháznak. Rengei Antal (állatorvos): - Nem. Minőségi kifogásaim vannak. A feleségemmel együtt elsősorban operaelőadásokra járunk, s őszintén bevallom, hogy sem a darabok, sem pedig az énekesek kiválasztásával Györffy Gabriella: Le az unalommal?!: „Az új vezetésű Szegedi Nemzeti Színház elsó prózai bemutatója hibái ellenére ígéretesre sikerült. Az előadás látványos, hatásos befejező jelenete a társulat összefogását is példázza. A megtisztító vízben egymásba kapaszkodó, 'menem vagyok elégedett. Éppen ezért az előadások színvonala is rendkívül alacsony. Nem nyerték el a tetszésemet. A prózai darabokról azért nem tudok nyilatkozni, mivel azt az idei évadban még nem láttam. Bánsági Ferencné (nyugdíjas divatáru-kereskedő): - Megmondom őszintén, nem tudom, de nem is érdeklődtem afelől, hogy milyen előadások vannak jelenleg a színházban. Korábban egyébként nagy színházrajongó voltam. A férjemmel együtt állandó bérletünk is volt, s nagyon sok előadást láttunk. Amióta azonban meghalt a párom, nincs kivel színházba járnom. Tudja, nagyon egyedül élek.. netelve táncoló' szereplők szembeszegülnek az unalommal, összefognak saját manóságuk ellen. A tánc utáni meghajlásnál mindenki ledob magáról egy-egy ruhadarabot. A mozdulat jelképesnek is értelmezhető." (Csehov: A Manó; rendezte: Telihay Péter) Meglehet, korainak tetszik még a kérdés a színházi évadról: milyen? Hiszen hol van még a szezon vége, mi több, színházon belül néha úgy érezni, ez a csúcsrajáratás időszaka. Próbál a francia vendégkoreográfus a balettel. Épphogy bemutatták A Mester és Margaritát, a Régi nyárt közben a balett Sopronban lépett fel, a Mágnás Miska Pesten, az operettfesztiválon szerepelt. Megkezdődtek a Vaszy-hagyomány ígért folytatásaként Boito Mefistofele című művének próbái, hátra van a Lombardok koncertszerű bemutatása. Közben készülni kell a nagy eseményre: Szegeden rendezik az idén a hazai színházak fesztiválját. Gondolni kell a következő szezonra - itt a szerződtetések hagyományos időszaka. Ünneplésre szinte nem is futja az időből, pedig Pál Tamás Kiváló Művész kitüntetést, Juronics Tamás Harangozó-díjat kapott március 15-én. Az évad korántsem megy zökkenők nélkül. Ezen az újságoldalon nem valamiféle teljes áttekintésre, hanem - a hozzánk eljutott közönségreakciók és házon belüli panaszok hatására - néhány vélemény tükrözésére teszünk kísérletet. A színház igazgatója, dr. Nikolényi István azt mondja, ő látja legjobban, hogy az idei műsortervben „túlvállalták magukat". Ez azt jelenti, hogy minden adottságot és feltételt figyelembe véve túl soknak bizonyult az eltervezett 14 bemutató (hat opera, hat prózai, illetve zenés darab, két balett) és a nyolc • Munkatársunktól A város idei, februárban elfogadott költségvetésében 374 millió 976 ezer forint a színházi költségvetés főösszege. Ebből 57 millió a saját bevétel, 168 millió 976 ezer az önkormányzati, 149 millió a központi költségvetési (az épületek működtetésére felújítás. Azaz: az összesen 22 mű műsoron tartása - a két, nem tökéletes adottságokkal rendelkező színházépületben. Itt van például Szikora János A Mester és Margaritája, amelynek monumentális díszlete akkor sem férne el egy hátsó színpadon, ha lenne ilyen, plusz lebontani-felépíteni sem lehet annyi idő alatt, hogy amíg esténként játsszák, napközben próbálhasson a balett... Az alapításának 10. évfordulóját ünneplő Szegedi Kortárs Balett áprilisra tervezett bemutatója minden jel szerint elmarad, illetve áttolódik októberre. Az már biztos, hogy a Régi idők fociját sem a mostani szezonban látjuk, mint tervezték, hanem ugyancsak az ősszel. A nagyot akarás következményei mellett más, színházakban szokásos okokból - betegségek, csonttörések - is elmaradtak persze előadások. Az első teljes évadját töltő színházvezetés nevében azt mondja az igazgató: „Tanultunk belőle, jövőre nem tervezünk ilyen sok előadást." Kérdés, vajon csakugyan a tanulékonyságnak lesz-e az eredménye, vagy valami másnak a következménye, hogy bizton kevesebb bemutatót látunk? Belül és kívül mennek a szövegek, mindnek a vége: Szikorának mindent szabad!? A tagozatok közötti változatos típusú - féltékenység nem ismeretlen jelenség a szegedi színházban; hogy most Szikora-éra van, ez a legszolidabb fogalmazás. - Tagozatgazdálkodás van, amelyért annyit harcoltak korábban - mondja dr. Nikolényi. - Mindhárom taszánt) támogatás. A számítások szerint várhatóan 115 millió 400 ezer forintot - negyedéves bontásban - kap az idén a Szegedi Nemzeti Színház a művészeti tevékenység állami támogatásaként. Mindebben nincs még benne az a bértömeg, amely az új közalkalmazotti bérbesorolás következtében szükgozat vezetői tudják, hogy ebben a gazdasági évben mennyi pénz áll rendelkezésükre: díszletre-jelmezre, belső és külső honoráriumokra - azaz a közalkalmazottak és a vállalkozásban működők, valamint a vendégművészek díjaira. Ha valamelyik tagozat idő előtt kimeríti ezeket a kereteket, önállóan kell megoldást találnia a további feladatok finanszírozására. A prózai tagozat az eddigi bemutatókkal kimerítette a díszlet-jelmez keretét. A megbeszéléseink alapján úgy látom, ez nem fog bajt okozni, hiszen öt, ősszel tovább játszandó saját előadásunk van, a szabadtérivel közösen létrehozandó két előadás pedig bejön a kőszínházba. A pénzek átcsoportosításával, vagy pályázati sikerrel megoldható lesz a Régi idők focija, s tárgyalunk Kaló Flóriánnal a Dómján Editről szóló monodrámája bemutatásáról, amelynek nem lesz nagy költségvonzata. Elég nagy a választék jövőjanuárig? - Mennyi pénzből gazdálkodhatnak az idén az egyes tagozatok? - A próza 12, az opera 6, a balett 4 millió forintból. Jönnek a hírek, hogy pénzügyi guzmi lehet! Pályázat útján keres új gazdasági igazgatót a színház. - Az orvosom határozót: tanácsára nem vállalom tovább ezt a megerőltető munkát - mondja Györkéi Sándor gazdasági igazgató. Cukorbeteg lettem. Itt nap mint nap vannak olyan megbeszélések, amelyeken érdekek ütköznek, a tagozatvezetők örökké pénzt akarnak, nehezen fogadják el, hogy a művészet nem kivétel, csak séges, s amely összeg összesen 17 millió 576 ezer forint - a városi költségvetés módosítása után áll majd a színház rendelkezésre, bár ez sem egy összegben. A költségvetési főösszeg, s az összes többi támogatás is nominálisan nagyobb, mint tavaly; ez a növekedés azonban az inflációval, az annyit lehet rákölteni, amennyink van. A vérnyomásom... De nem megyek el, tanácsadóként továbbra is segítem a színházak gazdálkodását. Egyébként most fejeződött be a költségvetési intézményeknél rendszeresszokásos revizori vizsgálat, tessék megkérdezni a fönntartó önkormányzatot, van-e baj a színházban. - Tudomásom szerint semmi szabálytalanságot nem találtak, bár a revizori jegyzőkönyv még nem készült el - válaszol Czenéné Vass Mária, az illetékes polgármesteri iroda helyettes vezetője. Szikora János kezdettől hangsúlyozza: azért kötött három évre szóló szerződést a színházigazgatóval, hogy megoldja a feladatot: a prózai tagozat minőségi ugrását. Azt is tudni lehet, hogy nem egyszerűen főrendezőnek szegődött; a posztja: művészeti vezető, azaz a színház és a szabadtéri teljes művészeti tevékenységének felelőse. Ilyenként elemi érdeke, hogy „jóban legyen" a másik két tagozattal. Egyik fő törekvése olyan „összművészeti" produkciók létrehozása, amelyekben mindhárom tagozat művészei közreműködnek, s amelyeknek előállítására „belső erőkből" Magyarországon kizárólag a szegedi színházban van mód. Szikora a „theatrum mundi" jegyében készül a szabadtérin, majd a kőszínházban játszandó Carmina Burana megrendezésére. Úgy tetszik, nagyon utálná, ha belekényszerítenék valami szűk teátrumi mundérba. Nemkülönben, ha idő előtt kitelne a becsület... Sulyok ErxsAbut energia- és anyagárak emelkedésével messze nem tud lépést tartani. Az ország színházainak a támogatottság mértéke szerinti sorrendjében tavaly is, az idén is az első-második helyen osztozik a szegedi és a kaposvári színház. Ám a kaposvári egy tagozatból áll, a szegedi: pedig háromból. Mint vendég*.* Voltam a börtönben! - jelentette a direktor, amire a sajtótájékoztató máskülönben edzett résztvevői élénken reagáltak. Egyesek döbbent pillantásokat váltottak, másoknak remény csillant a szemében, megint másoknak őszinte sajnálkozás... Dr. Nikolényi István sietett kiegészíteni a mondatot: azért járt a büntetésvégrehajtás szegedi intézményében, hogy tárgyaljon. Ha a színház megszorul, kaphat-e munkaerőt? Kaphat. Azóta pakoltak már díszleteket a kamionba a vendégmunkások - amikor a balett is, az operett is vidéken lépett fel, a Kamaraszínházban az utolsó próbahete következett el a zenés vígjátéknak, a nagyszínházban pedig minden szakembert lekötött A Mester és Margarita nem hétköznapi technikája és szcenikája... A színházi műszak problémája krónikus és akut. A közalkalmazotti törvény létezése óta folyamatos; ebben az évadban pedig a sok bemutató miatt vált égetővé a helyzet. A vezetők folyamatosan megoldást keresnek és nem találnak, a dolgozók folyamatosan túlterheltségre panaszkodnak, joggal, följelentéseket írnak - és még többet dolgoznak. A törvényi előírások nincsenek tekintettel a sajátos színházi működésre. A „sajátos" esetenként persze szervezetlenséget jelent, de ebben a közegben azt is igen nehéz megmondani, hol húzódik a határ a trehányság és tehetségtelen tehetetlenség, meg a művészi alkotás méltányolható időigénye között. A jogszabályban előírták, milyen mennyiségű túlórára kötelezhető a közalkalmazott. A színháziak ezt rég túllépték. A vezetők azt javasolták, ki-ki hagyja a közalkalmazotti státust és folytassa vállalkozóként akkor többet dolgozhat, jobban kereshet. Nem - volt a válasz. Az emberek félnek a vállalkozástól, féltik a munkahelyüket, viszonylagos védettségüket. Érthető. Az is, hogy érdekeik védelmében igyekeznek betartatni a jogszabályi előírásokat. A színház vezetői nem szeretik a hajcsárszerepet, a szabálysértést, a büntetésfizetést és az elmaradt előadásokat. Mi legyen? Pillanatnyilag az van, hogy aki keresni akar, egyre csak túlórázik, aki nem bírja, nem túlórázik; jönnek helyette a Csillagból, m. v. E. S. Közönségszolgálat • Munkatársunktól Eddig a szezon leglátogatottabb darabja az operett. Az úgynevezett százalékos kihasználtságot az előadások és a nézők számának viszonyításával számftják, ez a Mágnás Miska esetében 200 százalék. Ugyanez a szám 100 százalék a Régi nyár, A Mester és Margarita, valamint a balettelőadások esetében. A Lila ákác és a Manó következik a sorban (70-80 százalék), majd a Cosi fan tutte és a Sasfiók (60-70 százalék). A Manón és a Bolygó hollandi előadásai 50-50 százalékos kihasználtsággal „mentek". Legkevesebben a két egyfelvonásos opera, a Pugacsov és a Sztyenka Razin szecenírozott változatát, valamint Cimarosa Titkos házasságát nézték (30-40 százalék). • 1997. január: A „Színház" kritikája • Költségvetési adatok Szeged és Kaposvár az élen