Délmagyarország, 1997. március (87. évfolyam, 51-74. szám)

1997-03-03 / 52. szám

HÉTFŐ, 1997. MÁRC. 3. A HELYZET 11 • Az Aconcaguán lobogott a magyar zászló Szegediek az Andok tetején Európai utas G

yorsvonat, Szegedről Budapestre. Első osztály, mert szomorú tapasztalatokban vagyunk gazdagok a másodikon uralkodó állapotokról. Az ötvenes úr nem látszik annyinak: jól szabott öltöny, elegáns felöltő, frissen borotvált áll, gondozott bajusz, tekintélyt parancsoló menedzsertáska, benne nyilván mobil... Néz. Hitetlenkedik. Tekergeti a fejét. Betekint az első osztályú kocsi valamennyi fülkéjébe, végül visszajut oda, ahonnan elindult. PZS, azaz elővesz egy papirzsepit, kissé utálkozva lesöpri a morzsákat két ülésről. Az egyikre leül, a másikra elhelyezi a táskáját, arra szépen összehajtogatva a felöltőjét. Még egyszer fölnéz a mennyezet felé, tekeri a fejét, sóhajt, elővesz egy könyvet. Kalauznő jő. Úr mosolyog, nyújtja a menetjegyet (1500 itteni), megvárja a lyukasztást, majd megszólal. Angolul. Kalauznő heherészik. Nem értem, azt mondja, de biztos a csomagtartót kérdezi. Azt kérdezi, mondom. A csomagtartót. Meg az akasztót, amire a kabátokat szokás... Szeretné tudni, hogy hova lettek a csomagtartók meg az akasztók az egész első osztályú kocsiból. Mondja meg neki, hogy én sem tudom - mosolyog a MAValkalmazottja megkönnyebbülten és már lép is tovább. L

egalább találjunk ki valamit! - szólok utána, hazafias érzések ébredeznek bennem, mégiscsak menteni kéne, ami még menthető itten, elképzelni is rossz, milyen hírünket költi ez az európai úr! Azt mondják, antennának viszik! Hogy ebből a fémből jó antennák lesznek! kiabál vissza a kalauznő. Baleset, mondom az angolnak, holnapra kijavítják. Végtére is - nincs ami rám szakadjon! S. E. • Turi József regénye A hazaszeretet zsilipje Tiszától indultak, Tiszához érkeztek. S közben felkapaszkodtak a déli félteke legmagasabb hegyére. (Fotó: Miskolczi Róbert) A Maipo vulkánt magyar hegymászók közül elsőként hódították meg Turi József: A zsilip című történelmi regénye nemrég jelent meg a Püski Kiadónál. A szerző kollégánk, a Délmagyarország szerkesztőségének tagja, aki a második világháborúban megtörtént események alapján írt könyvet. A zsilip címmel új történelmi regény jelent meg a Püski Kiadónál. Szerzője kollégánk, a Délmagyarország szerkesztőségének doyenje, Turi József. Aki nem ismeri elég közelről őt ahhoz, hogy tudja, regényt ír, most meglepődhet. De a meglepetés csak az első néhány bekezdés elolvasásáig tart, majd átadja a helyét a belefeledkezésnek. A zsilip ugyanis olyan könyv, amelynek sikerül elvennie az olvasót a mindennapi világtól. Ma már talán kevés regényt (rnak úgy, ahogyan Turi József Irta az övét. Ez a fiatal és névtelen hősökről szóló könyv ugyanis szívből jött. Leplezetlenül és mármár érzelmesen szívből, olyan mélyről, ahonnan csak a nemes érzelmek származhatnak. A történet a hazaszeretetről szól, és a mai irodalomkritika bizonyára nem titulálná sem modernnek, sem cselekményében aktuálisnak, ám a szerzőt ez legfennebb zavarni tudja, meggyőzni nem: számára a magyar hazaszeretet egyetemes érzelem, amelynek nincsenek modern és ómódi változatai. Azok a fiatalok, akik a dunai zsilipet szeretnék • Washington (MTI) Bili Clinton elnök erélyes hangon visszautasította azokat a felvetéseket, amelyek szerint úgy próbált pénzügyi támogatókat szerezni a Demokrata Párt választási hadjáratához, hogy felajánlotta az adományozóknak: eltölthetnek egy éjszakát a Fehér Házban. - A Lincoln-hálómegmenteni a háború pusztításától, ma is élhetnének. Illetve Turi József szerint élnek is; nekik szól ez a regény, mely sokszínűen adja vissza mindazt, ami a fiatalság bűvkörében a szülőföld szeretetével vegyül. „Boldog vagyok, hogy olyan remek emberekről írhattam, akiknek nem volt puszta szó a hazaszeretet. Ha másokban is sikerül elültetnem ezt a szinte elfeledett szót, már nem dolgoztam hiába" vallja erről a tőle megszokott szerénységgel Turi József. A zsilip nem csupán fikció; megtörtént eseményen és élő szereplőkön alapszik. Turi József a romantikus drámaisághoz való érzékét és az egyszerű, hétköznapi mesélés örömét adta a regénynek, illetve azt, ami az írásban talán a legértékesebb, a képszerű, színes olvasmányosságot. Ebben a könyvben hiába is keresi az olvasó a skolasztikus tanításokat, vagy a nagy szavakat: mindez nem érdekli az írót. ő mesél és leír, olyan melegséggel, amely csakis az ifjúkon emlékekből fakadhat. A zsilipet, annál is inkább, mert szegedi születésű, bátran ajánlhatjuk a fiatal és a korosabb olvasónak egyaránt: jó cselekményszövésű és érdekes regényt fog olvasni. A könyv megjelenését a Délmagyarország Kft. is támogatta, a grafikák pedig Kliegl Sándor munkái, a regényt a Sík Sándor Könyvesboltban lehet megvásárolni. P. J. szoba sosem volt pénzért kiadó - mondta újságíróknak. A kérdés a demokrata párti kampány hozzájárulások kapcsán merült fel. Kongresszusi nyomásra az elnöki hivatal közzétette azoknak a személyeknek a listáját, akik az elnöki család vendégeként az utóbbi években megszálltak a Fehér Házban. Háborúk, acsarkodó pártok, korrupt politikusok, sztrájkoló gazdák, szegénységi küszöb. Híreink között szinte már nem is találkozunk más történésekkel, így az újságolvasó ember hajlamos azt hinni, hogy a nagy, valóban lélekemelő teljesítmények kihaltak világunkból. Pedig ez - szerencsére - még véletlenül sem igaz. A közelmúltban például négy magyar fiatalember bizonyította be, hogy a Tisza környékén is él még a tettvágy és a vállalkozókedv. Olyannyira, hogy honfitársaink éppenséggel azt mondhatják el magukról - feljutottak a déli félteke legmagasabb pontjára, felkapaszkodtak Argentínában az Andok Aconcagua nevű he-, gyének 6 ezer 960 méter magas csúcsára. Szegedről, végtelen lustasággal elterülő Alföldünk legmélyebb pontjáról indulva! S hogy honnan jött az ötlet, miből merítették a bátorságot, kitől kapták az expedícióhoz szükséges pénzt, s milyen nehézségekkel kellett megbirkózniuk? Nos, ez derül ki a következő írásból. Remélhetőleg sokunk okulására... Ha hegymászó, akkor marcona izomember, aki legalább három darab sorozatvetőt hord a hátán, s minimum kilencven gazfickó terroristát küld a pokolra, miközben egy szál trikóban kapaszkodik a sziklákon, s forró csókokat lehel aktuális barátnője szájára. Amerikából érkező akciófilmekből merítve élményeinket, sajnos, ekkora képtelenségek jutnak eszünkbe, ha ez a csodálatos sport (életforma?) szóba kerül. Minek tagadnám, síkvidéki ember lévén, én is elég homályos képzeteket táplálgattam magamban a hegymászásra szakosodó utakról, mindaddig, míg mellém nem ült négy, rendkívül szimpatikus fiatalember. S hátukon bizony egyetlen karabély sem ágaskodott. Ugyanis ők nem egy elvarázsolt agyú hollywoodi filmproducer rémálmaiból bújtak elő, hanem éppenséggel a József Attila Tudományegyetem különböző tanszékeiről sétáltak el a Sajtóházig, hogy bemutatkozzanak. Pál Molnár Elemér (32 éves) például elmondta, hogy ő volt az expedíció geológusa, civilben pedig a JATE ásványtani tanszékének munkatársa. Fábián Tamásról (38) kiderült, hogy szintán JATE-s - a természeti földrajzi tanszék munkatársa. Kocsi Zoltán (25) a kunszentmártoni József Attila gimnázium földrajztanára, míg Unger János (39) a JATE éghajlattani tanszékének adjunktusa. S mi kell ahhoz, hogy ilyen háttérrel nekivágjon egy baráti társaság az Andoknak? Először is hegymászó múlt, a természet fanatikus szeretete, a nagy kihívások kedvelése, s persze egy meghatározó élmény, mely szerint az a vidék káprázatosan szép tája e sárgolyónak mondták el az urak. Hozzátáve: az Andok legmagasabb csúcsát éppen száz évvel ezelőtt hódították meg először, s úgy gondolták, miért is ne lehetnének részesei annak a nagy Andok-mászási láznak, ami a centenáriumhoz kötődik. Mert be kell vallani, az Aconcaguára nem csak hazánk fiai kívánkoztak az elmúlt hetekben, hónapokban. De az is tény, hogy Magyarországról csak ők négyen éreztek magukban annyi bátorságot, hogy megtervezzék, megszervezzék, s véghez is vigyék ezt a monumentális „kirándulást". Akinek fejéből e sorok olvastán kipattan a lelkesedés szikrája, s mondá: nosza, vágjunk csak bele valami hasonlóba, az előbb figyelje csak, milyen előkészületek szükségeltettek. Először is a fizikai kondíció tökéletes kifejlesztése. Ennek érdekében a fiúk megmásztak jó néhány, a Kárpátokban, Alpokban található csúcsot, míg itthon futással, úszással tartották karban az izmokat. Azt is elárulták, hogy a cigaretta lelkes híveinek éppúgy nem ajánlott a felhők közötti kóborlás, mint annak, aki netán szédülős fajta. Folytatván a szükséges kellékek felsorolását: ott tornyosult előttük a szervezés minden apró, s nagyobb feladata. Térképeket begyűjteni az ismeretlen vidékről, engedélyeket beszerezni, fölvenni a kapcsolatot a kinti alpinistákkal (pardon:andinistákkal, ha már Andokot mászunk, ugyebár...), akik szállították a rengeteg felhasználható és nélkülözhetetlen információt. S mire kiokosodtak, s megizmosodtak testben, s lélekben egyaránt, már csak a pénztárcát kellett megtölteni. Személyenként éppen félmillió forintba került az út, s ennek mindössze tíz százalékát állták a szponzorok. De a fiúk ezt is nagyon hálásan köszönték a MOL algyői bányászati üzemének, a Zalaimpexnek, a szegedi Autófer Rt.-nek, a Morton's utazási irodának, a tiszaugi Pegazus Club Hotelnek, a JATE-nak, s a nyilvánosságot lapunknak, a Délmagyarországnak. De ha már szóba kerültek a támogatók - kérték az urak ne feledkezzünk meg arról sem, hogy ők a Magyar Hegymászó Szövetség hivatalos küldöttségeként utaztak, s még Göncz Árpád köztársasági elnök is sok sikert kívánó üzenettel engedte útjukra őket. A hegymászás alapiskoláját tanulva, megtudhattam azt is, hogy egy ily roppant magas hegyet nem lehet csak úgy, nekiveselkedve megmászni..Különösen nem a magyar Alföldről induló csapatnak. Testet, lelket szoktatva a magassághoz, előbb az 5 ezer 330 méter magas Maipo vulkánt mászták meg (magyar hegymászók közül elsőkként...), majd január 10-én indultak a nagy rohamra, az Aconcaguára. Egy nappal később verték fel sátraikat a 4 ezer 350 méter magasságban fekvő alaptáborban, majd következett 5 ezer 500 méter magasságban a Kondorok fészke. Az utolsó szakaszt 10 óra alatt tették meg, mégpedig úgy, hogy a befejező 400 méteres út éppen 4 órát vett igénybe. Törmelékes lejtőkön, félig-meddig kitaposott ösvényeken gyalogolva, viselve az örök tél viszontagságait, az oxigánhiányt. Tudva, hogy ha 5-10 percenként nem állnak meg pihenni, vagy meggondolatlanul hirtelen mozdulatot tesznek, akár végzetes baleset is érheti őket. Ugyanis abban a ritka levegőben, 6 ezer méter fölött a test már nem tud újabb energiákat fölvenni, csak használja az erőt, s nem ritka az ájulás, és sajnos a halál sem. Nem is a magas csúcsokról történő lezuhanástól kell leginkább félni. Tüdőödéma, szívelégtelenség is végezhet a hegymászóval. Éppen ezért az expedíció legifjabb tagja, Kocsi Zoltán, mikor észrevette magán, hogy szervezete erősen tiltakozik a további erőpóba ellen, 5 ezer 500 méter után már nem folytatta az utat a csúcsra. Az Andok e hegye ugyan még a 7 ezer métert sem éri el, de hegymászó körökben mindenki tudja, hogy a Himalájában a 8 ezer méter magas hegy megmászása sem okoz nagyobb nehézségeket. Mivel ott található legalább 5 ezer méterig növényzet, s az időjárási körülmények is barátságosabbak - tudtam meg a rögtönzött andinistalecke során. Az Andok_viszont kietlen sivatag, ahol bármelyik percben támadhat az orkánszerű szél. A Szegedről induló csapatot szerencsére kegyeikbe fogadták a nagy hegyek istenei, így nem csak e párját ritkító hegymászó bravúrt tudták végrehajtani, hanem még tudományos kutatásokat is végeztek útjuk során, amikor leérve a Aconcaguáról a környező hegyekben, nemzeti parkokban levezető túrákra indultak. Ásványokat gyűjtöttek, meteorológiai méréseket végeztek, számos olyan információt raktározva el magukban, s naplóikban, amelyeket majd a napi munka során tudnak hasznosítani. Hogy a gyűjtögetés közben még megmásztak az El Platát is, amely 6 ezer 320 méter magas, s ott előttük még magyar nem járt? De hát ez csak természetes, nem igaz? - mondják az urak, akik nem is egyszer hangsúlyozzák: a hegymászás, a csúcsok döntögetése véletlenül sem öncélú dolog. Vagyis, ha valaki egyszer beleszerelmesedett ebbe az életformába, már nem is tudja abbahagyni. Jöhet tehát a Himalája, netán maga a Mount Everest, a Föld legmagasabb hegye? A szegedi alpin-andinisták e kérdést csak mosollyal nyugtázták. Hozzátéve: miért is ne, hiszen éppen most érnek bele abba a korba, amikor már mind testileg, mind tapasztalataikban képesek a legnagyobb hegymászófeladat megoldására is. De most még egyelőre csodás élményeiket veszik számba, új információikat rendszerezik. S persze pihennek, mert készülhettek bármilyen szorgosan és lelkiismeretesen a nagy kalandra, testüket bizony alaposan kifárasztotta az Andok. Négy-öt kilót mindenkinek sikerült leadni közülük, holott már az induláskor sem bajlódott egyikőjük sem súlyfelesleggel. No, de mi legyen azokkal, akik e cikket elolvasván mégiscsak azt mondják: ide nekem a legmagasabb hegyet is! Ők hogyan kezdjék hegymászó pályafutásukat - faggattam az Andok hőseit. Válaszuk pedig: Magyarországon közel 600 fős a hegymászó szövetség. S várnak, segítenek minden lelkes érdeklődőt. Egyben ajánlják a fokozatosság elvét. Tehát szükségeltetik az egészséges életmód. Alföldön végzett fizikai próbák sora, mondjuk sok futással és úszással. Aztán következzenek a Kárpátok, ott is a keleti, déli Kárpátok, vagyis a romániai szakasz. Ám ha valaki már ott úgy érzi, hogy szédülős ehhez az emberpróbáláshoz, inkább térjen vissza a Tisza-parti fák közé, folytatni napi sétáját. Aki viszont méginkább megbátorodott, induljon az Alpokba, természete/ sen az alapismeretekkel szolgáló oktatótanfolyamok elvégzése után. Ha pedig teljesíteni tudja a Kinizsi 100-at vagyis 24 óra alatt elballag a Csillaghegyi HÉV megállótól Tatára („mindössze" 100 kilométer!) - az már bízhat képességeiben. Hölgyeim, uraim, lehet próbálkozni... Bátyi Zoltán A Lincoln-hálószoba