Délmagyarország, 1997. március (87. évfolyam, 51-74. szám)
1997-03-03 / 52. szám
Góljog jjazánkban aligha találtatik túl sok olyan ember, 1~1 aki hypót iszik bánatában, ha nem láthatja a BVSC focicsapatának Csepel elleni küzdelmét. Péntek este ettől függetlenül valószínűleg nem csak én kaptam föl dühösen a fejem. Amikor kiderült: a televíziós jogok háborújában odáig juttottunk, hogy biztonsági emberek takarítják el a közszolgálati televízió munkatársait. Meccsről szóló beszámoló helyett kamerát takargató tenyér, majd a szerkesztőség kiáltványa a nemzethez. Szólván ebben a tájékoztatás jogáról, mi több, kötelességről, s említvén bizonyos ötven másodpercet, amit jogok nélkül is rögzíthetnek. Vajon mindebből mennyit is érthetett a nem éppen sajtójogra szakosodott néző? Azt minden bizonnyal kihámozta a kacifántos mondatokból, hogy ezerszer elátkozott, de mégiscsak saját, honi futballját éppen honi, s közszolglati televízióján nem nézheti meg. De vajon az urak, akik idáig juttatták tévésportunkat, gondoltak-é arra, ki veszít legtöbbet ezen a huzavonán? A Sporttévé KJ)., az MTV, mi, nézők, netán maga a sport? Gyanítom, ez utóbbi. M ert ha nincs látvány, nincs (tévé)néző, nincs reklámérték. Lassan eltűnnek a szponzorok, s velük a pénz is. De a jogoskodók közül érdekel ez valakit...? Bátyi Zoltán Diákok viadala sakk • Munkatársunktól A Szeged Városi Sportigazgatóság a napokban rendezte a sakk diákolimpiát, melyen a megyeszékhely 106 tanulója mérte össze tudását. Különösen az egyéni számokban voltak „éles" versenyek, a legnagyobb vetélkedés az alsós fiúk kategóriájában alakult ki. Eredmények. Alsótagozatos fiúk: 1. Német V. (Rókusi I. sz. Ált. Isk.) 7 pont, 2. Volford I. (Madách) 6, 3. Kemény L. (Rókusi I.) 5,5. Csapatverseny: 1. Rókus I. (Német V., Kemény L., Juhász A.) 14,5 pont, 2. Tisza-parti „A" csapat (Balázs A., Dargó B„ Balogh N.) 14, 3. Zrínyi I. „A" csapat (Köves M., Kerekes B., Fodor G.) 12. Felsőtagozatos fiúk: 1. Kevei P. (Radnóti) 6 pont, 2. Magossy I. (Tisza-parti) 5,5, 3. Kerekes Á. (Tisza-parti) 5,5. Csapatverseny: 1. Tisza-parti Ált. Isk. „A" csapata (Magossy I., Kerekes Á., Kiss M., Duba T.), 2. Tisza-parti „B" (Kiss M., Nemesi A., Pataki Á., Gyöngyösi Gy.), 3. Weöres Sándor Ált. Isk. (Rédei R., Világos Sz., Sarnyai A., Lukács T.). Alsós lányok. 1. Karancsi D. (Zrínyi I. Ált. Isk.) 9 pont, 2. Monok J. (Dózsa Gy.) 7,5 p, 3. Vasas J. (Zrínyi I.) 7. Csapatverseny: 1. Zrínyi Ilona Ált. Isk. (Karancsi D., Vasas J., Sós B.), 2. Tisza-parti Ált. Isk. „A" csapata (Kiss T., Székelyhídi Zs., Turcsányi K.), 3. Tisza-parti Ált. Isk. „B" csapata (Dalli É., Bokor E., Gregus B.). Felsőtagozatos lányok: 1. Barcsi J. (Felsővárosi Ált. Isk.) 10 pont, 2. Agod A. (Fő fasori Ált. Isk.) 9,5, 3. Balla A. (Zrínyi I. Ált. Isk.) 9,5. Csapatverseny: 1. Zrínyi Ilona Ált. Isk. „A" csapata (Balla A., Sárdi D., Halász A., Ruzicska T.) 28 pont, 2. Zrínyi Ilona Ált. Isk. „B" csapata (Komócsin A., Borda K., Csernus A.) 14,5, 3. Fő fasori Ált. Isk. (Agod Anett, Nagy A., Gál A., Agod Aliz) 13,5. A középfokú iskolák leány csapatversenyét a Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola csapata (Agócs E., Laczi M., Tarnay A., Hollender Sz., Matuz E.) nyerte. A fiúk mezőnyében a JATE Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium csapata (Zakariás D., Dobcsányi D., Bárdos Cs., Bánfalvi Sz.) diadalmaskodott. Sike: EB-ezüst Varsóból Sike József. (Fotó: Miskolczi Róbert) sportlövészet # Munkatársunktál Kiváló eredményt ért el a hét végén, a Varsóban zajló 26. légfegyveres Európa-bajnokságon Sike József, a Szegedi Lövészklub versenyzője. Sike a 40 lövéses futócéllövésben, 386 körös teljesítménnyel ezüstérmet szerzett. Az EB-clmet elhódító cseh Janus csupán egy körrel lőtt többet a megyeszékhely sportolójánál. Csapatversenyben Sike Burkussal és Tasival oldalán negyedik lett. Élesebb volt a Fotex kézilabda Fotex Veszprém KCPick Szeged 26-21 (13-9) Veszprém, 2000 nézö. Vezette: Andorka, Schóber. Fotex: SZATHMÁRI Oszlánczi 2, Gulyás 3, Zsigmond 2, Sótonyi 3, ÉLES 6 (4), ZUBJUK 6. Csere: Svajlen (kapus), Csoknyai 1, Gyurka, Kis. Edző: Vass Sándor. Pick Szeged: Nagy RADOVICS 4, Sándor 1, BORSODI 2, Mezei 1, BAJUSZ 6 (1), Dobos 2. Csere: Tyetyák, Arvai (kapusok). Avar 5 (4), Berta, Petrusevszkij. Edző: Skaliczki László. Kiállítások: 12, ill. 4 perc. Hétméteresek: 4/4, ill. 7/5. Rangadóhoz illő érdeklődés nyilvánult meg a veszprémi bajnoki találkozó iránt. A Szegeden is megszokott lelkes, csapatáért tűzbemenő szurkolói hangulat fogadta a két együttest, igaz, a Tisza-parti drukkológárda autóbuszával valami probléma történt, így Bajuszék rajongói csak késve érkeztek meg. Természetesen a hazai közönség volt létszám- és hangerőfölényben. A két csapatban többen barátságosan ütöttek egymás tenyerébe, a pályán aztán vérbeli csata bontakozott ki. Oszlánczi kezdte meg a gólgyártást, majd Zubjuk volt eredményes. Erre érkezett Borsodi találata, azután pedig Éles és Avar hétméteres gólja következett, s a 7. percben 3-2 volt az állás. A következő öt percben is maradt az egygólos különbség (4-3). A jó kezdés után feltűnő volt, hogy a veszprémi Olykor valóságos „élő falba" ütközött Mezei (labdával a kezében), így aztán csupán egyszer talált a veszprémiek kapujába. (Fotó: Gyenes Kálmán) kapu előtt teljesen elbizonytalanodtak Mezeiék, s kétszer is passzív játékért elvették tőlük a labdát, s természetesen ebből a Fotex gólokat lőtt. (17. perc: 8-3). Lassította a támadást a Pick, ami sajnos nagyon sok hibával párosult, így a 20. percre 9-6, majd öt perccel később 12-7 lett az eredmény. A félidő végére négyre csökkent a hazaiak előnye. Úgy kezdődött a második játékrész, hogy Éles ráütött Borsodi kezére, a „kiesett labdával megiramodott, s első akciógólját lőtte, 14-9, majd Gulyás volt eredményes. Az agresszív veszprémi védekezés teljesen elbizonytalanította a szegedi támadókat, így a 35. percben már 6 gól (16—10) volt a különbség a két csapat között. Skaliczki László időt kért, de ebből semmit sem profitáltak a játékosok, ha csak azt nem vesszük eredménynek, hogy Avart kiállították a játékvezetők. Szerencsére a hazaiak is kapkodtak, hibáztak s így csak hattal tudott megugrani a Fotex (35. perc: 21-15). Szívet melengető esemény volt, hogy Radovics zsinórban három gólt szerzett, majd Dobos László percei következtek, aminek két találat lett az eredménye. A 48. percben 22-17-et mutatott az eredményjelző. Ekkor Borsodi egyedül tört kapura, de Szathmárit találta el. Ebből a Fotex két gólra való erőt merített (50, perc: 24-19). Vass Sándor kért időt, majd Zsigmond hatra növelte ismét a hazaiak előnyét. Hogy a bajnoki cím esélyese sem volt nyugodt, az bizonyítja, hogy Sótonyi kiállítás közben reklamált, s így a játékvezetők végleg leküldték a pályáról. A kínálkozó lehetőséget sajnos ismét nem használta ki a Pick, mert előbb Bajusz, majd Avar büntetőjét védte Szathmári. Végül Bajusz átlövésgóljával alakult ki a végeredmény. Nem játszott alárendelt szerepet a Pick Szeged gárdája, voltak olyan pillanatok, amikor úgy érezték a szurkolók is, hogy lehetőségük van Mezeiéknek a felzárkózásra. A döntő pillanatokban azonban mindig hiba csúszott a játékba, vagy figyelmetlenségből, vagy pedig az idegesség következtében. A vereség ellenére nem keltett rossz benyomást a Tisza-partiak játéka. Vass Sándor: - Az óriási idegi harcból szerencsére mi kerültünk ki nyertesen. Skaliczki László: - Nem hiszem, hogy a szép számú szurkológárdának csalódást okoztunk. Sajnos, a támadásunkban voltak hiányosságok. Süli József -Szeged — Eredményes szereplés kick-box • Munkatársunktól A napokban a megye kick-boxosai két versenyen is szőnyegre léptek, s mind az utánpótlás, mind a felnőtt mezőnyben eredményesen szerepeltek. A szegedi, területi utánpótlás viadalon elsősorban a Combat sportolói „villogtak". Dél-magyarországi utánpótlás verseny. Eredmények, fiúk. 23 kg: 1. Kápolnás N., 2. Gémes M., 3. Magony Sz. 25 kg: 1. Balogh Á., 2. Botos L„ 3. Menyhárt D. 28 kg: 1. Terdik M„ 2. Frányó I., 3. Boros A. 32 kg: 1. Világos Sz., 2. Varga R., 3. Dékány L. 37 kg: 1. Bada R., 2. Veres D„ 3. Virág E. (mindannyian Combat). 42 kg: 1. Varga F. (Tigers), 2. Antali G. (Combat), 3. Túrú S. (Tigers). 47 kg: 1. Mohai B. (Ju-Jitsu), 2. Újvári L. (Combat), 3. Vicsai G. (Combat). Gyermek lány korcsoport. 25 kg: 1. Tóth T., 2. Lerner A. (mindketten Combat). 32 kg: 1. Tóth É., 2. Simon D., 3 Vicsai D. (mindannyian Combat). 37 kg: 1. Kittli K. (Tigers), 2. Kiss Sz. (Combat), 3. Börcsök G. (Tigers). 45 kg: 1. Bezdány T., 2. Szanka G. (mindketten Combat), 3. Vacsi Irén (Dragon). 55 kg: 1. Nagy R., 2. Fejes I. (mindketten Combat). Serdülő fiú* korcsoport. 42 kg: 1. Sánta M., 2. Pest T. (mindketten Combat). 52 kg: 1. Bama Z. (Tigers), 2. Berecz A. (Ju-Jitsu), 3. Pesti Cs. (Combat). 57 kg: 1. Mészáros Károly R. (Combat), 2. Bácsván Z. (Dragon), 3. Szabó A. (JuJitsu). 63 kg: 1. Gyarmati Á. (Tigers), 2. Csóré T„ 3. Iglói D. (mindketten Club Dinamic). 69 kg: Czinkota L., 2. Molnár A., 3. Vajas J. (mindannyian Combat). 74 kg: 1. Griljov R., 2. Győri Á. (mindketten Tigers), 3. Varga N. (Combat). Serdülő lány korcsoport. 50 kg: 1. Vidóczy V. (Combat), 2. Rózsa D. (Dragon), 3. Gábor D. (Combat). 55 kg: 1. Fejes A. (Combat), 2. Horváth B. (Tigers). Felnőtt nők: 55 kg: 1. Csonka A., 2. Csanádi K. (mindketten Ju-Jitsu), 3. Galló J. (Combat). Felnőtt férfiak. 69 kg: 1. Török B„ 2. Bencses I., 3. Tettinger Zs. (mindannyian Combat). 74 kg: 1. Roskó P. (Combat), 2. Döme B. (Ju-Jitsu), 3. Nagy Cs. (Dragon). 89 kg: 1. Dudás Cs. (Dragon), 2. Németh L., 3. Zsika L. (mindketten Combat). • Másodosztályú, országos kick-box minősítő verseny (Szeged). Felnőtt férfiak. 57 kg: 1. Gönc S. (Tigers)... 3. Farkas N. (Combat). 69 kg: 1. Ádám I. (Tigers), 2. Oláh Róbert (Combat). 74 kg: ...2. Tóth F„ 3. Tanács Gy. (mindketten Combat). 84 kg: 1. Nagyistók B. (Dragon), 2. Varga Zs., (Tigers), 3. Perneki T. (Combat). 89 kg: 1. Kis Z. (Dragon), 2. Dobos A. (Combat), 3. Nagy T. (Dragon). Felnőtt nők. -55 kg: ...2. Bodré M. (Tigers), 3. Csonka A. (Ju-Jitsu). +55 kg: ...3. Ördög E. (Combat). Kék és tavasz labdartgé NB I. • Munkatársunktól A labdarúgó élvonal tavaszi rajtját a BVSC -Csepel pénteki összecsapása jelentette, melyen a hazaiak 2-1-re nyertek a „szigetországiak" ellen. Szombaton nagyüzem volt a zöld gyepen. A Ferencváros otthon verte a Siófokot, a listavezető MTK FC idegenben a Videotont. Az őszi bronzos UTE nem bírt a III. Kerülettel, s ikszelt a Debrecen is a Győrrel és a Haladás a Váccal. A kiesés rémétől fenyegetett Pécs büntetőből szerzett góllal verte a Zalaegerszeget, a Stadler pedig a Viharsarokból csente el mind a három pontot. A vasárnapi derbin a Vasas előtt vigyázzba vágta magát a Honvéd. FerencvárosSiófok 3-2 (l-O) Budapest, Üllői út, 15 ezer néző. Vezette: Kurmai. Gólszerzők: Hrutka, Nicsenko, Miriuta, ill. Perger, Filipovics. Videoton-MTK FC 1-3 (0-2) Székesfehérvár, 8000 néző. Vezette: Juhos. Gólszerzők: Pető, ill. Kenesei, Illés, Lőrincz E. III. Ker. TVE-Újpest l-l (l-l) Budapest, Hévízi út, 7000 néző. Vezette: Vad. Gólszerzők: Szabó, ill. Bérczy. DebrecenGyőr 0-0 Debrecen, 8000 néző. Vezette: Vágner. PécsZalaegerszeg l-O (O-O) Pécs, 4000 néző. Vezette: Arany. Gólszerző: Azoitei (11esből). BékéscsabaStadler FC 1-2(1-0) Békéscsaba, 6000 néző. Vezette: Tóth V. Gólszerzők: Kulcsár, ill. Murai, Hetesi. Haladás-Vác l-l (0-1) Szombathely, 7000 néző. Vezette: Hanacsek. Gólszerzők: Tóth M„ ill. Horváth. Vasas-KispestHonvéd 3-0 (3-0) Budapest, Fáy utca 4000 néző. Vezette: Pillér. Gólszerzők: Mónos, Simon, Máriási. Az NB 1. állasa: 1. MTK 18 16 2. Ferencváros 18 14 3. Vasas 18 13 4. Újpesti TE 18 12 5. Kispest-Honvéd 18 9 6. DVSC 18 8 7. BVSC 8. Gy«r 9. Zalaegerszeg 10. Haladás 11. Vác 12. III. ker. TVE 13. Videoton 14. Békéscsaba 15. Siótok 16. Csepel 17. Ecker-Stadler 18 18. Pécsi MFC 18 50-13 49 42-22 44 30-12 41 40-18 40 26-24 30 33-21 29 24-17 28 22-27 25 1 10 17-31 22 6 7 21-20 21 5 8 23-28 20 7 7 24-32 19 6 8 21-25 18 3 11 20-36 15 3 11 15-34 15 7 9 26-33 13 3 12 11-28 12 4 12 14-38 10