Délmagyarország, 1997. március (87. évfolyam, 51-74. szám)
1997-03-10 / 58. szám
HÉTFŐ, 1997. MÁRC. 10. A DÉL SPORTJA 9 • Előkészületi mérkőzések Sok-sok helyzet labdarúgás • Munkatársunktól A labdarúgó NB Hibán csak e hét végén kezdődik a küzdelem a bajnoki pontokért, de megyénk csapatai nem pihentek a hét végén sem, hanem előkészületi mérkőzéseken igyekeztek tökéletesíteni játékukat. SZEAC-FC Vinogradov 2-1 (1-0) Tisza-parti stadion, 100 néző. Vezette: Varga. SZEAC: Szulyovszky Várszegi N., Szabó, Polonkay, Szarvas - Kiss P., Vándor (Ferenczy), Mátyus (Dálnoki), Lehota - Kulacsik (Kis Zs.), Smelkó (Hadár). Edző: Verebes József, Híres Gábor. FC Vinogradov: Dobó Tibricki, Somogyi, Csányi, Uzelac - Vukadin, Csikós, Boity, Tóth - Mezei, Kotarecz. Edző: Beszédes Sándor. A jugoszláv negyedik ligás csapat a bevonulások miatt több játékosát volt kénytelen nélkülözni, például kapusát is, így aztán Dobó őrizte a vendégek hálóját. A szegediek - iskolai sítábor miatt - szintén nem a mármár véglegesnek mondható összeállításban léptek pályára. Ez az első félidőben meg is látszott játékukon, a támadások akadoztak, sok volt a pontatlanság, minek következtében nem sok veszélyt jelentettek a vendégek kapujára. Szünet után - Verebes József hathatós eligazításának következményeként nagyot változott a játék képe, a szegediek valósággal kapujukhoz szegezték ellenfelüket. Formásabbnál formásabb támadások sokaságát vezették Lehotáék, ám az egy idényre való helyzetekből csupán egyszer találtak a kapuba. Gólszerző: Kiss P., Szarvas, ill. Kotarecz. Makó FC-Astra FC 3-1 (1-0) Makó, 100 néző. Vezette: Avramut. Makó: Ménesi - Mező, Márki, Papp - Kondacs, Kozák, Csák, dr. Széli, Botlik Bálint, Frank. Cserék: Ludányi, Karsai. Edző: Kolozsvári János. Astra: Soós - Huszár, Talmácsi, Kazán - Tóth, Erdei, Sípos, Fazekas, Varga Szűcs R., Kovács T. Cserék: Szabó, Szűcs A., Kirscher, -Borbás. Edző: Neményi Béla. Góllövők: Csák, Bálint, Kondacs, ill. Kovács T. Eredendően úgy volt, hogy az SZVSE jön Makóra, ám a szegediek lemondták a szereplést, így a Maros-partiak az Astra csapatát kérték fel előkészületi mérkőzésre. A találkozó tulajdonképpen főpróba volt a március 16-án rajtoló NB III-as labdarúgó-bajnokság nyitányára, ám a két megyei gárda nem játszott igazán jó mérkőzést. Az első félidőben túlnyomórészt a két 16-os között folyt a játék, mtg a második valamivel jobb iramot, magasabb színvonalat és több gólt hozott. Kolozsvári János, a Makó FC edzője elmondta, hogy aggasztja a sérülés és egyéb okok miatt távollevő Bress, Anda, Bárány és Kindel hiánya, ám a jövő heti, Baja elleni mérkőzésen valószínűleg a legerősebb tizenegy kezd majd. A Makó FC utolsó előkészületi meccsét szerdán, 15 órai kezdettel játssza a Kiskundorozsma ellen az Erdei Ferenc téren. R. B. Birtokbavétel - győzelemmel kézilabda Március 9-e minden bizonnyal aranybetükkel íródik majd be Makó város sportjának történetébe. Ezen a verőfényes tavaszi délutánon adták át ugyanis a Hollósi Kornélia utcai fedett kézilabdapályát, amelyre már nagyon vártak a sportág szerelmesei. Az NB I/B-be tavaly nyáron felkerült Makó KC-nak a versenykiírás szerint fedett pályán kell lejátszania a bajnoki mérkőzéseit, s erre eddig a Maros-parti városban nem volt lehetőség. A Szarvas elleni derbi előtt ünnepélyes külsőségek között Búzás Péter Makó város polgármestere, valamint Gazdag János országgyűlési képviselő rövid beszédben méltatta mindazokat, akik részt vállaltak (tervezők, kivitelezők, adományozók) a sátorfedél elkészültében. Majd elmondták: a sátortető alatt ötszázan férnek el, s ez a beruházás 25 millió forintba került. A fedett pálya építésére létrehozott Sportcsarnokért Alapítvány a létesítmény átadása ellenére nem szűnt meg, s a távlati tervek között szerepel, egy a nemzetközi normáknak is megfelelő sportcentrum létrehozása. Ezután Búzás Péter polgármester jelképesen átadta a csarnok kulcsát az üzemeltető képviseletében jelenlevő Puskás Jánosnak, majd a rövid ünnepséget követően kezdetét vette az új csarnokban az első mérkőzés. Makó KC-HC Szarvas 35-26 (18-12) Makó, 600 néző. Vezette: Keszi, Lövész. Makó: FARKAS - TENKE 7 (1), Szabó A., Paku 3, Zsódi 2, BÁRÁNY 9 (1), GERA 4. Csere: KURAI (kapus), VINCZE (4), FEKETE-SZABÓ 4, Buknicz (1), Gulácsi 1. Edző: Árgyelán György. Szarvas: Dian - Harsányi D. 1, SERTEL 6, Tusják 2, Kovács 4, Nagy G. 2, Korcsok 4. Csere: Harsányi V. 4, Dócs 1, Minik 2, Márton, Lengyel. Edző: Velki Mihály. Hétméteresek: 2/2, ill. 1/0. Kiállítások: 4, ill. 4 perc. A makóiak rögtön vendégük tudomására hozták, hogy a csarnokavatón igényt tartanak mindkét pontra. A 17. percben sérülés miatt kivált Gera Norbert, de hiánya nem törte meg a hazaiak lendületét, mellyel a Békés megyeiek képtelenek voltak lépést tartani. Összességében véve a remek csapatmunkát nyújtó Maros-partiak győzelme ekkora különbséggel is teljesen megérdemelt. Ifjúságiak: Makó-Szarvas 23-26. Ma Bálint A játék is fontos IIHWiklÉlilli W" iiflwjfllH A levegőben Kemenesék nem tudták megverni a füredieket. (Fotó: Miskolczi Róbert) labdarúgó NB II. Szeged-Dorozsma E5KTiszafüred 2-0 (l-O) Kiskundorozsma, 2500 néző. Vezette: Mezei (Szabó J., Bajkai). Szeged-Dorozsma: Csehó 0 - Skrbics 5, Stredie 5, Udvari 6 Barna 4, Süli 6, Kentenes 4, Djurasevics 6, Szabó B. 4, - Stefanov 5, Miklós 6. Edző: Vágó Attila. Tiszafüred: Nagy Porkoláb, Földvári, Kaszonyi - Görbe - Dajka, Lugosi, Kalló, Csillag, Gombos - Tóth J. Edző: Albert Csaba. Csere: Lugosi helyett Dorcsák a 48., Kemenes helyett Szeles az 57., Barna helyett Takács Z. a 67., Csillag helyett Bese a 73., Süli helyett Kothencz a 80. percben. Sárga lap: Gombos a 35., Szabó 8. a 47., Porkoláb a 70. percben. Gólszerző: Földvári (öngól) a 29., Szeles a 75. percben. Szögletarány: 3:2. Egyperces gyászszünettel kezdődött a mérkőzés Takács István és Domonkos Sándor (mindketten a Dorozsma egykori játékosai és vezetői voltak) elhunyta miatt. 25. perc: Stredie egy bedobás után Barna elé fejelte a labdát, de a hazai 9-es kapásból, mintegy 10 méterről, fölé lőtt. 29. perc: Skrbics küldte előre a labdát, az a kiugró Miklóshoz került, akinek hatalmas lövését a kapus csak kiütni tudta, s a menteni akaró Földváriról saját kapujába pattant a labda. Öngól, 1-0. 32. perc: Egy szabadrúgás után Csillag beívelését Lugosi alig fejelte kapu mellé. 33. perc: Djurasevics nagyszerű átadással szöktette a bal oldalon Szabó B.-t, aki mintegy 10 méterről alaposan fölé durrantott. 43. perc: Miklós lövése után a kapus kiejtette a labdát, de senki sem volt a közelben, hogy az üres kapuba küldje azt. 75. perc: A vendégek kapujától mintegy 25 méterre szabadrúgáshoz jutottak a hazaiak. Djurasevics Szeleshez gurította a labdát, aki laposan hatalmas gólt „ragasztott" a hosszú sarokba, 2-0. 81. perc: Miklós szépen lefordult őrzőjéről, majd nagy erővel lőtt, de a kapus kiütötte labdát, amit Porkoláb kézzel továbbított a 16oson kívülre, de a játékvezető nem ítélte meg a nyilvánvaló 1 l-est. 90. perc: Dorcsák jutott lövéshez, de Csehó nagy bravúrral szögletre védett. Ez volt egyébként a vendégek egyetlen veszélyes kapuralövése a játékidő alatt. Roppant idegesen kezdtek a dorozsmaiak az első 15 percben. Senki sem mert vállalkozni, nehogy hibázzon. Ezért ebben az időben szinte a két 16-os között folyt a játék. A vicces az volt, hogy a vendégek is nagyon tartottak ellenfelüktől, s egyetlen egyszer sem mertek kezdeményezni. Ahogy teltek a percek, Süliék egyre jobban belelendültek, s jöttek a helyzetek is. Igaz, a gól nem valami „Oscar-díjas" akció után született, de Miklós szemfülességét dicséri, hogy alaposan megkavarta a védőket. Azt hitte a közönség, hogy a vezetés megnyugtatja a dorozsmaiakat, de sajnos nem így történt, az idegeskedés tovább tartott, ami nagyon sok rossz passzt, elhibázott közbelépést eredményezett. A második félidőben a cserék sem segítettek, a csapaton továbbra is látszott, hogy nagyon „tompa", a játékosok nem tudnak felpörögni. Ezért aztán nem csoda, ha a szurkolók csak az eredménnyel, de a játékkal nem voltak elégedettek. Vágó Attila: - Szép tavaszi nap, napfürdőzés, lelkes szurkolók. A márciusi ifjak annak idején sokkal többet tettek a győzelemért. Mi a Füred ellen csak egy kicsit fürödhettünk a sikerben... Albert Csaba: - Mezőnyben egyenrangú ellenfelek voltunk, de két súlyos védelmi hiba eldöntötte a mérkőzés sorsát. P. Sándor Jáxsof További eredmények: Keleti csoport: FK Hajdúnánás-Tedej-Salgótarjáni BTC 2-0 (1-0), Kabai Cukor FC-Hajdúszoboszló-Kazincbarcika 3-1 (3-1), Kecskeméti TE-Kecskeméti SCRSC 2-1 (1-0), FC EgerEgertej-FC Hatvan 1-0 (0-0) Szolnoki MÁV-Neusiedler-Alkaloida SE Tiszavasvári 2-1 (1-0) Diósgyőri FC-Tiszakécske FC 0-1 (0-0). A Nyíregyháza szabadnapos volt. A bajnokság állása: 1. Tiszakécske 2. Diósgyár 3. Nyíregyháza 4. Kiskundor. 5. Kaba 6. Tiszavasvári 7. Szolnok 8. Salgótarján 9.KSC 10. Hajdúnánás 11.KTE 12. Halvan 13. Barcika 14. Tiszafüred 15. Eger ló 10 5 25-15 31 3 21-12 31 20-9 27 20—13 27 20-14 25 22-18 25 19-15 25 14-12 25 18-20 19 13-19 19 8 17-19 18 7 17-17 17 9 17-2Ó 15 3 10 13-25 12 3 11 9-31 9 ton), Hatvan-Diósgyőr, KSC-Eger, TiszafüredKTE, Kazincbarcika-Szeged-Dorozsma, Tiszavasvári-Nytregyháza (vasárnap). A Hajdúnánás szabadnapos. Nyugati csoport: ÉrdSzázhalombatta 2-0 (0-0), Soproni Matáv-Tatabánya 1-l (0-0), Veszprém-Soroksár 0-0, Pécs '96-Soproni FAC 2-1 (1-0), BKV Előre-Kaposvár 1-5 (1-0), Dunaferr- Budafok 2-0 (20), Paks—Balatonfüred 4-0 (4-0), Agárd-Nagykanizsa 2-0 (2-0). A bajnokság állása: A következő forduló: Salgótarján-Kaba, Tiszakécske-Szolnok (szomba1. Agárd 17 10 5 2 29-13 35 2. Dunaferr 17 9 t 2 29-13 33 3. Pécs '9* 17 9 4 4 17-11 31 4. Kaposvár 17 7 8 2 23-14 29 5. Soproni FAC 17 > 5 4 22-15 29 6. Érd 17 7 t 4 23-20 27 7. Matáv 17 7 5 5 19-13 26 8. BKV EMrt 17 7 5 5 21-18 26 9. Paks 17 ó é 5 25-17 24 10. Nagykanizsa 17 7 2 8 26-26 23 11. Budafok 17 4 9 4 18-14 21 12. Batta 17 4 8 5 17-17 20 13. Soroksár 17 4 6 7 23-28 15 14. Tatabánya 17 1 6 10 12-34 9 15. Veszprém 17 1 5 11 15-34 8 16. Balatonfüred 17 1 2 14 5-37 5 Személyi, vagyonőri és fegyvervizsgára felkészítő tanfolyamot indít a FIGYELŐ BIZTONSÁGI SZOLGÁLAT SZEGED, Juhász Gyula u. 18/b. Tel.: 321-982 Idegenben is megy a gólszerzés Dr. Búzás Péter polgármester (jobbról) átadja a létesítmény kulcsát Puskás Jánosnak. (Fotó: Karnok Csaba) labdarúgás • Munkatársunktól A hét végén folytatódott az NB Il-es ifjúsági labdarúgó-bajnokság. A Csongrád megyei csapatok közül a dorozsmaiak döntetlenre voltak csak jók, míg a Tisza Volán SC - akárcsak az elmúlt héten a KSC ellen (8-0) ezúttal is sziporkázott. Ifi „A": Tiszafüredi VSESzeged-Dorozsma l-l (l-l) Tiszafüred, 50 néző. Vezette: Molnár. Szeged-Dorozsma: Döme - Pribliczki (Papp R.), Takács G., Gál (Sárközi), Kalmár - Takács Cs. (Vakulya), Erdélyi, Cseh, Juhász Nagy Sz., Tanács L. (Takács L.). Edző: Kormányos János. Góllövő: Nagy Sz. Jók: Takács G., Takács L., Cseh. Ifi„B": Tiszafüredi VSE-Tisza Volán SC 0-9(0-1) Tiszafüred, 100 néző. Vezette: Szabó. Tisza Volán SC: Falusi Ács, Döme, Kiss Z. (Horváth Z.) - Rácz (Hajdú), Kurucsai. Kerekes, Csúri (Puskás) - Kun, Szekeres (Horváth G.), Csernus. Edző: Szalai István. Góllövők: Szekeres (3), Csernus (2), Kurucsai (2), Rácz, Kun. Jók: Kurucsai, Szekeres, Csernus, Kiss Z., Kerekes, Csúri.