Délmagyarország, 1997. február (87. évfolyam, 27-50. szám)

1997-02-08 / 33. szám

SZOMBAT, 1997. FEBR. 8. STEFÁNIA-RIPORT 9 Végh Antallal Varga Zoltánról, Búsuló juhászban Ahogy nem szeretlek, nem szeret úgy senki*. ,,Ebben az országban még mindig csúful el lehet bánni emberekkel!" Részlet az íré új könyvéből Február elején került az üzletekbe a neves író 44. kötete, a Miért nem szeretem Varga Zoltánt? A cím magáért beszél, azt viszont érdemes megjegyezni, hogy Végh Antal terjedelmes életmüvében ez a hatodik sporttémájú könyv. 1974-ben jelent meg mindmáig legvisszhangosabb írása, a Miért beteg a magyar futball?, amely félmillió példányban látott napvilágot, tíz évvel később még ezt is megfejelte negyedmillióval a Gyógyítáatlan? címú másik foci-szociográfia. Legújabb könyvéből az igazságkereső szenvedélyéről ismert író az alábbi részletet bocsátotta rendelkezésünkre: Varga Zoltán tehát 1996 őszén feladta biztosítótársasági munkáját és megérkezett Németországból. A Fradi-futballisták vezetőedzője lett. Hazatérését edzőválság előzte meg. Megesik az ilyesmi jobb csapatoknál is. A hogyan már inkább rendhagyó. Mert Nóvák Dezsőt nem a vezetők, nem a játékosok menesztették, hanem a szurkolók. Az úgynevezett kemény mag, amelyhez hasonló se magként, se keménységként nem vesz körül egyetlen magyar NB Ies csapatot sem. „Nóvák, takarodj!" Szóban a kórus, írásban a transzparens. így nem lehet egy csapat mellett maradni egyetlen percig sem. , Nóvák úr vette a lapot. És a kalapját. De hát mi baja volt vele a kemény magnak? Az, amit később Varga Zoltán is „átvett", hogy ugyanis az FTC-labdarúgók edzettségi szinje a dupla nullán áll. De akkor vajon a Fradi, nem is olyan régen, hogyan verhette meg az Európa élvonalában jegyzett belga bajnokcsapatot, az Anderlechtet? Vagy a svájci Grashopperst? Miféle erők azok, amelyeknek érdekükben állt Nóvák Dezsőt kiebrudalni? És az „erők" búvópatakként törtek felszínre, alulról léptek működésbe - érdekeiket a kemény mag kíméletlen megnyilvánulásai révén érvényesítették. Varga Zoltánt azért találták ki a Ferencváros számára, hogy Nyilasi Tibort lehetetlenné tegyék. Pedig ebben a helyzetben Nóvák után csakis Nyilasi következhetett volna, őt elfogadták a játékosok, a szurkolók, elfogadta a legtöbb vezető is. Hogy mégsem ő lett az edző? Hogy helyette Varga Zoltán futott be? Ez a Fradi futballcsapatának minimum három évébe kerül. Mire begyógyulnak a Ferencváros testén ejtett sebek. Amelyeket oly rövid idó alatt és oly mélyen vágott a müncheni hályogkovács. Mert arra, hogy a csapat lépjen előre, váljon európai szintű futballtényezővé, ki az, aki nem mondja ki az áment? De épp Telek András lett volna ennek legfőbb akadálya? Ő, aki olykor a hátán vitte az egész csapatot? Latrok barlangja lett a Mennyei Atya temploma? És ott csupa hamis ember kókler, kufár, pénzváltó, simlis gyerek - található? Akik között csak egy kívülről jött, egy előkelő idegen tud rendet vágni? A zöld-fehér templomhoz korbácsos Krisztus kellett? Két kézre fogta a korbácsot, és behunyt szemmel elkezdett maga körül csapkodni. Mint vadnyugati kocsmában a seriff. „Ugy van, fiúk, először a lámpát!" - miután kilőtték a maradék fél szemét. Varga Zoltán elhatározta, hogy embert farag minden pipogya fradistából. Hozzá is látott. Embert faragni, baltával... Varga Zoltán elhatározta, hogy leszámol mindenkivel, aki nemcsak hogy ellenáll, de egyáltalán ellenállhat. Havasi Mihály, az intéző. Bodnár József, a gyúró. Mucha József, a pályaedző. Hajdú József, a kapusedző. S a hírek szerint Varga Zoltánnál már lapátra van téve a többi edző közül Rákosi Gyula és Szűcs Lajos is... Az ősfradisták, akik évtizedek óta szolgálják az egyesületet. Aztán Lisztes Krisztián, aki egészen Stuttgartig szaladt, Limperger Zsolt, aki Spanyolországból visszatértében meg sem melegedhetett az anyaegyesületében. Arany László, aki mehetett volna vissza Debrecenbe, vagy bárhová. Simon Tiborról és Telek Andrásról most szó se essék. Harca a csapat értékesebbik részével? Szövetség a csapat gyengébbik részével? Hrutka, Zavadszky, Szűcs Mihály, Szeiler... Az utóbbiakért eladni az előbbieket? Nem baj, csak a korbács suhogjon. Telek helyett Hrutka? Európa egyik legjobb középhátvédje helyett az, aki nem biztos, hogy kezdő lehetne egy jobb NB Il-es magyar csapatban? Zavadszky? Aki négy év alatt, miként a Bourbonok, semmit sem felejtett, de nem is tanult semmit? Éppen most kellett a Fradinak egy korbácsos Krisztus? Aki talpnyalókkal, sündörgőkkel, hízelkedő félfutballistákkal veszi körül magát. Meg azokkal, akik még mindig őbenne látják a Fradi kisistenét. Annak idején a nagyisten miatt kellett elmennie. Mert az akkori Fradi-csárdában nem fért meg két dudás. A gyengébbik ment el, Albert bizonyult az erősebbnek. Mert, mindent összevetve, jobb futballistának számított. És ezt Varga Zoltán nem volt képes tudomásul venni... Tudja, mi lesz itt, a Búsuló juhászban? - mutogatott egy idós úr a háta mögé, csigázva ám kutyasétáltató ismerősének érdeklődését. S mivel választ nem kapott abban a gellérthegyi langymelegben, gyorsan kiöntötte minden információját. Miszerint „a Végh Tóni" új könyvét mutatják be, aki - így az úr - jál belever megint a pofájukba. Hogy kinek az arcára is célzott ö szavakkal, Végh Antal pedig vélhetőleg a könyvével, már nem derült ki számomra. Hiszen a kötelesség küldött, a tömeg meg besodort a Búsuló juhász nevü kisvendéglő csodaszép épületébe. Megtudni végre: miért is haragszik a több mint negyven kötettel büszkélkedő, harcias szatmári író arra a Varga Zoltánra, akit leginkább messiánsként fogadtak itthon, magyar földön. S persze kifaggatni arról is - szerinte mikor volt betegebb a magyar futball? Első, hetvenes évekbeli haragja idején, amikor gyógyitőatlannak minősítette, vagy éppenséggel napjainkban? Nos, mindezekről a könyvbemutató előtti percekben már minden asztalnál folyt a különbejáratú vita. S persze zajlott sasszemmel a mustra is: ki jött el e találkozóra, s lesz-é itt majd oly heves Varga-barát, aki provokál legalább egy kisebb botrányt... Közben, persze, azt is megtudták a vendégek, hogy a beszélgetést követően nem marad el a lakoma sem. Maga, Végh Antal vágatott kupán e célból egy borjút háziállatai közül. S mire befalja a jónép az ízes pörköltet, borjúnak finom máját, megérkeznek Kiskunlacházáról a könyvek is. Addig pedig fél perc néma csönd - kérte az egybegyűlteket Gyurkovits Tibor író -, mert e körben is illó megemlékezni a közelmúltban elhunyt Bertha Bulcsú írótársról és barátról. E szomorú pillanatok után viszont már minden szem a szép terem falához állított asztalt bámulta, minden fül Gyurkovits köszöntőjét hallgatta. Szépen formált mondatok Véghről, könyveiről, az igazság megkerülhetetlenségéről. Tóni barátom a nagy magyar akupunktúrás mondja Gyurkovits -, s most már csak azt kell megvárnunk, hogy a Varga Zoli könyvvel hova szúrt, talált-e nemes részeket. Merthogy Végh Antal kiváló író - hallhattuk a köszöntőben -, s azt meg igazán nem tudom komorult el Gyurkovits hogy miért nem kapott még semmilyen díjat?! Csintalan Sándor - aki egykoron az MSZP fenegyerekeként teremtette az imázst, a Végh kontra Varga ügyben pedig mint ferencvárosi képviselő ült a főhelyek egyikére - a magyar sport válságáról beszélt, a nullával minősíthető reklámértékről, elforduló szponzorokról, igencsak kevéskét érő sporttörvényről. E körülmények között Végh könyve kétségbeesett felkiáltás, s szinte teljesen mindegy, hogy szereti-e Vargát, vagy nem. Azt látni kell, hogy a magyar sportra keserves napok várnak, s bizony nem örülhetünk annyi olimpiai aranynak, mint eddig, ha nem áll be gyökeres változás a sport körülményeiben - figyelmezteti tragikus kilátásainkra Csintalan úr. De a termeket zsúfolásig megtöltő nép inkább Végh Antalra volt kíváncsi. Hittem én. Aztán mikor kérdezhetett volna mindenki, szájíze szerint, csak mély és udvarias hallgatás lengte körül a pirospozsgás szerzőt. Meg a már emlegetett pörkölt illata. S ha már egy épkézláb provokátor se vette a fáradságot, hogy fölmásszék a Gellérthegyre, nosza, kocogjunk intetjúért - igyekeztem utat törni magamnak az asztalok között. Akárcsak tucatnyi szemfüles kolléga. S lett is pergő párbeszéd a sajtó faggatózói, s a meglepően türelmes Végh Antal között. Zsurnaliszták kilőtt kérdései: no de mégis, miért haragszik Tóni bátyám erre a Vargára? Ki súgott a könyvhöz, ski pénzeli magát? - keménykedett ismeretlen kolléga, csöppet sem rejtve jegyzetfüzete alá, hogy szemében meg éppen Varga Zoli áll magasabban egy lajtorjafokkal, mint a Jóisten. - És látta-e egyáltalán egyetlen edzését is Vargának? És ha látta, hát mit gondol róla? csapkodta körbe a sokkötetes Írót dühével, miközben Tóni bácsi úgy száz könyvet biztos, hogy dedikált, csupamosoly rajongók nevére címezve, sok szeretettel. S nemcsak írt, de roppant higgadtan küldte válaszait is. Kimondva: tulajdonképpen nem is Varga Zoltánra haragszik, mint emberre, hanem egy jelenségre, amely azt mutatja, hogy ebben az országban még mindig csúful el lehet bánni emberekkel, s diktátor módjára kettéfűrészelni mások karrierjét. Legyen szó szuperklasszis focistáról - mint Telek András -, vagy gyúróról, segédedzőről. - Hát ez a felháborító - dóit a szó Végh Antalból. - A Varga meg vegye tudomásul, hogy emberileg, szakmailag is kevés egy Ferencvároshoz - vélte Végh úr, s közölte: ő ugyan egyetlen edzését sem látta Vargának, de gyanítja, hogy akkor még alaposabb művet tudott volna Írni gyarlóságairól. Ami pedig a súgókat illeti: volt, ki névvel, volt, ki inkognitóban, de csak kimondta: súlyos válságban a Fradi, és a Varga ejtette sebeket nem gyógyítja be senki, évek alatt sem. Egyébként meg a könyv saját kiadás, nem pénzelte senki, ez az igazság. Mint ahogy az is igaz - árulta el könyvben is megírt információját Végh Antal -, hogy már 8 játákos jelentkezett Zsiray menedzser úrnál, csak már adják el ebből a Fradiból, merthogy az önkényt már nem bírják tovább. Jómagam a sorállással voltam így azon a délelőttön, de lám, egyszer csak minden faggatózó kifáradhat annyira, hogy helyet kapjak a tisztes dühben, vad feleselésben megőszült mester mellett. S végre megkérdezhessem: 0 Mondja, Tóni bácsi, mikor volt betegebb a magyar foci: amikor első könyvét írta e témában, amikor a szovjetek ütöttek rajtunk hatot, netán ma, a „vargazolis" világban? - Temészetesen most, naná. Hiszen az a kontraszelekció, ami mindig is jellemezte a magyar labdarúgást, csak erősödött az évek során. Az edzői garnitúra tudása messze alatta marad elődeinek, a játékosok felkészítése is csapnivaló. S ami még fontosabb - rengeteget romlott az a társadalmi közeg is, amelyben a magyar labdarúgás él. Kellene már egy új társadalmi formáció, amely ebből a mély apátiából kirántja a tömeget, s végre lezajlik egy olyan erkölcsi forradalom, amely után megtisztulhatna ez a nemzet - mondta Végh Antal, gyorsan hozzátéve: - Dehogy akarok én jobb, vagy baloldali diktatúrát, hiszen a fejlődéshez éppen egy polgári társadalomra van szükség. Csak persze nem olyan, mint amilyen itt formálódik. De a nép is tudja ezt, bármilyen csöndben is van. S lesz még hangosabb is. Emlékezzen csak az 1848-as Pest-Budára. Akkoriban jószerével magyar szót nem lehetett hallani a magyarok fővárosában, mégis lett olyan magyar forradalom, hogy megrengette a világot. 0 Tudom, hogy Tóni bácsi nagyon haragszik a világra, de miért éppen Varga Zoltánon verte el ennyire emiatt a port? Egyáltalán, honnan jött az ötlet, hogy ezt a heves iramú könyvét ajándékozza a magyar irodalomnak, s persze az olvasóknak? - Az ötlet? Hát onnan, hogy eredetileg Kondor Katalin akart olyan közös beszélgetést összehozni, ahol vitázhattam volna Varga Zolival. De ő ezt lemondta, pedig én már magamban összegyűjtöttem minden kérdésemet. Ha nincs beszélgetés, hát majd lesz könyv. S lám, már itt is van - mutatott körbe Végh Antal. S valóban: amerre csak szem ellátott, a Búsuló juhászban mindenki zöld-fehér csíkos könyvet szorongatott. - Azt árulja el, Végh úr, ha Varga Zoli megnyeri csapatával a bajnokságot, de még a világot is tönkreverik, akkor ugyan mit fog írni?! kiabált át a fejem fölött egy alig mérges úr, céklavörös fejjel. - Azt a könyvet majd ttja meg más - csücsörítette szájának szegletét Tóni bácsi, a zavar legkisebb jele nélkül. 0 Igaz az, hogy a Varga kontra Nyilasi ügyben de említhetnék akár más neveket is - már régesrégen nem szakmai vitákról van szó? Hanem arról, hogy a Ferencváros az ország legpatinásabb egyesülete, egyetlen olyan márkája a sportnak, amelyikre még áldoznak szponzorok, s amelynek tüzénél jól lehet melegedni? Vagy durvábban: nagy pénz rabolható a Fradi pálya környékén, s most a legzsírosabb falatokért folyik a küzdelem két klikk között? - faggattam tovább Tóni bácsit. - Még ha csak két klikk volna!... - jajdult föl Végh Antal. - De ki tudja, hányan marakodnak a Fradi-koncért, csak bele ne pusztuljon ez a csapat! 0 Azt azért tudja, hogy a politikainál is veszedelmesebb ellenfelet haragíthat most magára - a Fradi kemény magját. Lehet, hogy azok a srácok nem a klubért való aggódást olvassák ki az ön könyvéből. - Ha tisztességes vitára hívnak, én partner leszek, megígérem. Ha gazfickó módjára viselkednek, az meg már rendőrségi ügy. 0 De ahogy olvasom a könyve borítóján, csak nem bírja ki, hogy Varga után ne harapjon egy nagyot a politikusba is. Pontosabban: áprilisra ígéri, hogy megjelenik a „Miért nem szeretem Horn Gyulát?" című könyve. Igazán nem akarom elvenni a kenyerét, de a mi olvasóinknak nem árulná el pár szóban, miért is fenekedik a magyar miniszterelnökre? - Mert túl kicsi ember ő ahhoz, mind emberileg, mind szakmailag, hogy ilyen fontos pozíciót töltsön be. Nagyon kicsi - bólogat Végh Antal, s ír tovább. A Búsuló juhászban pedig néhányan csalódottan veszik tudomásul, hogy nem csupán Varga tehetsége vitatható, de elfogyott a borjúmáj, a pörkölt is, s incselkedő provokátornak még a reménye sincs. De - eltekintve talán egy juhászszobortól - ez utóbbi miatt a patinás vendéglőben nem búsult senki.... Bátyi Zoltán