Délmagyarország, 1997. február (87. évfolyam, 27-50. szám)
1997-02-05 / 30. szám
SZERDA, 1997. FEBR. 5. SPORT 11 4 kritika kritikája G yémánt Imre alelnök nyilatkozata a Szeged városi sportbizottság kritikus lépése saját múltjával szemben. Amit pedig én tennék hozzá, az nem más, mint e kritika kritikája. Ha csak egy árnyalatnyit erőltetjük meg az emlékezetünket, akkor önleleplező módon kerül elénk két dátum: 1990. október 23., a szegedi önkormányzat megalakulásának napja, és 1997 szeptembere, amikorra várható, hogy a labdajátékokban a majdan elkészülő sportkoncepció jegyében lépnek pályára az utánpótlás csapatok. A két dátum között hét szűk esztendőt lehet megszámlálni, melyről egy régi találós kérdés jut eszünkbe: zöld mezőben hét tehén feji egymás tőgyét, mi az? Hát a KGST. Valahogy ilyenek voltak ezek a szegedi önkormányzati évek is a zöld gyepen, a vörös salakon meg a sportcsarnok parkettáján: hol ez, hol az a klub ácsingózott a másik „érdemtelenül" megszerzett pénzére, s mindez azért következhetett be, mert a város nagyhatalmú vezetése (közgyűlése, a sok bizottság, no meg a számos hatékony iroda) jobbnak látta az ötlettelen, de azért kellőképpen önző és veszekedő képviselők zsebét teledugdosni, mint hogy elgondolkodtak volna az ország legnagyobb vidéki sportközpontjának (Szeged Megyei Jogú Város) jövőjéről Önmagában üdvözlendő, hogy a sportbizottság magasába fölért végre az egyszerű igazság - értsd: sportiskolái hálózatot igényel ennyi jól teljesítő sportág -, mégis a késlekedés tényére kell fölhívnunk a figyelmet, mivel a közakaratból a torony alá küldött testület eddig semmit sem tett azért, hogy a város és környéke több tízezer polgárának szíve ügyében valami koncepcionálisai tegyen. riz volna az egyik gond. A másik pedig az, ahogyan Mit Gyémánt tanár úr osztályokba sorolja a sportágakat Nem értem ugyanis, hogyan kerülhet a harmadik, legalsó kasztba két alapsportág (atlétika, úszás) és maga a legnépszerűbb játék, a foci Ha ugyanis a szegedi egyesületek felnőtt sportolóinak teljesítményét vesszük alapul, akkor hellyel-közzel jó az osztályozás, ha viszont az utánpótlás nevelés logikája szerint gondolkodunk (s milyen más alapon hoznánk létre sportiskolát?), akkor a tömegeket vonzó focit és a kondíciót általánosan biztosító alapsportágakat nem lehet a harmadik zsákba tuszkolni Vagy mégis? Mwitw A csapatkeresés jegyében KiskundorozsmaBékéscsaba 2-1 (1-0) Felsó Tisza-parti stadion, 500 néz6. Vezette: Bánóczki. Do rozs ma az I. félidőben: Csehó - Tóth-Kovács - Magyar, Szabó B. - Stefanov, Kemenes, Kenesei, Skrbics, Djurasevics - Barna, Takács Z. A II. félidőben: Csehó Tóth-Kovács - Magyar, Szabó B. - Süli, Fábián, Skrbics, Udvari, Miklós Tóth Á., Smelko. Békéscsaba: Baji Varga (Húzó), Raducu, Kovács T. - Belvon (Balogh), Nagy, Czipó (Unchias), Stoica - Szabados, Kulcsár, Kasik. A dorozsmaiak az első negyedórában szinte szóhoz sem engedték jutni ellenfelüket. Ekkor három hatalmas helyzetet hagytak ki Barnáék. A 15. percben azonban egy szöglet után Skrbics fejes góllal megszerezte a vezetést. A második félidőben inkább a vendégek birtokolták többet a labdát, de gólt mégis a hazaiak értek el. A 75. percben Miklós nagyszerű átadással ugratta ki Smelkót, aki nem hibázott, s akárcsak szombaton, most is gólt szerzett. A csabaiak az utolsó percben lőtték szépítő góljukat egy szabadrúgásból, amit Húzó küldött a kapuba. Vágó Attila edző most is több játékost szerepeltetett, tovább tart a dorozsmai csapatkeresés. Örömmel állapíthattuk meg: voltak biztató jelek a zöld-fehérek játékában. P. S. J. PICK SZEGED-NAGYKANIZSA férfi bajnoki kézilabda-mérkőzés péntek, 18.30 órakor Moszkvai krt. 30. Autóhórusz Kft. WV-, Audi-, Opel-alkatrészek Szeged, Moszkvai krt. 30. ORSZÁGOS FORDÍTÓ ÉS tfiu FORDÍTÁSHITELESÍTŐ IRODA Szeged József Á sgt 67/A MJNDEN HÉTFŐN: m MEREY-JARMU Mérey u. 15. mf T 'T ilJJ Szeged, Kölcsey u. 10. STÜOIO ) Ma9xar~u Szíreg, tyar i 34 | Nap Bútorbolt Szeged, Dorozsmai út 14. • A készülő sportkoncepció része Utánpótlás - városi felügyelettel Szeged megyei jogú város kulturális-, közművelődési és sportbizottsága a sportkoncepción dolgozik, mely legkésőbb augusztus végére „testet ölt". Az utánpótlásnevelésre is jobban oda akarnak figyelni a képviselők, ezért a költségvetés elfogadása után - ez márciusra várható egy speciális sportiskolái rendszer kezdi meg működését a Tisza-parti metropoliszban. Erről Gyémánt Imrével, az illetékes bizottság alelnökével beszélgettünk. • Olyan fülest" kaptam, hogy a közelmúltban Debrecenben járt tanulmányozni a klasszikus sportiskolái modelt. Milyen tapasztalatokkal tért haza a Hajdúság fővárosából? - Tamás Sándorral ketten látogattuk meg a debreceni kollégákat, s Huszka Imrétől, az ifjúsági és sportbizottság vezetőjétől minden információt megkaptunk a 25-30 éves múltra visszatekintő, nagy hagyományokkal rendelkező, a rendszerváltás után is folyamatosan működő intézményről. Arra a következtetésre jutottam, hogy ami náluk él, virul, az Szegeden nem valósítható meg. • Miért? - Főként az anyagiak miatt. A sportiskola a várostól közvetlen támagatásként 37 millió forintot kap, ehhez jön még a szponzorok 8 milliója, tehát a működés költségeinek fedezésére mindig számolhatnak 45 millióval. Az DSI 48 mellék- és 20 főállású edzőt foglalkoztat, az intézLassan eljön az idó, amikor sportiskolái tipusú lesz a szegedi utánpótlásnevelés - nézi az óráját Gyémánt Imre. (Fotó: Gyenes Kálmán) mény igazgatósága pedig nyolc emberből áll. • Ezek szerint nem lesz sportiskola Szegeden? Pedig a szakemberek ennek életrehlvásában látják a jövőt... - Nem pontos a megfogalmazás: debreceni típusú nem lesz. Azt tervezzük, hogy a sportigazgatóságon keresztül, s hozzájuk rendelve támogatnánk az utánpótlás szakosztályokat, klubokat szoros összhangban az anyaegyesületekkel, de külön módszertani vezetővel. Ez a rendszer felügyeletet, központi pénzt és szakmaiságot jelent. Lenne egy „iksz-összeg", ami nem lehetne kevesebb, mint 20, de inkább 25 millió, amit az utánpótlásnevelés alapműködésére fordíthatnának az érdekeltek. • Mely sportágak jöhetnek itt számításba? - Elsősorban azok a tradicionálisak, melyek az élvonalban is sikeresek, tehát a férfi kézilabda és röplabda, a vízilabda és a kajak-kenu. Másodsorban az élvonalbeli felnőtt csapattal rendelkezők, vagyis a férfi és női kosárlabda és a női röplabda, a harmadik szinten a női kézilabda, a labdarúgás, az atlétika és az úszás található. Ebből kiderül, hogy bizonyos szint alatt nem kívánunk áldozni erre a célra. A munka jelenlegi rendszere nem változna, „csak" összefogottabb lenne, s ami nagyon fontos: a fenti összeget elkülönítenénk és csak az utánpótlásnevelésre, a fiatalok versenyeztetésére lehetne fordítani. Ennek védőburok szerepet szánunk. • Ez a terv is a születendő sportkoncepció része? - Igen, és nagyon jó példát - a szolnokiról és a debreceniről van szó - szeretnénk „lemásolni", konkrét adatokkal, elemzésekkel és mellékletekkel ellátott korrekt munkákról van szó. Ilyennel mi nem rendelkezünk, először készíteni kell egy felmérést, hogy képünk legyen Szeged sportjáról. Most semmilyen hiteles adattal nem rendelkezünk, a sötétben tapogatózunk és úgy cselekszünk, mint a hályogkovácsok... • Gondolom, a már említett 20 vagy 25 millió forintot a standard sportalapból kell elvonni, nem „lázadoztak" ez ellen az egyesületek? - Ez így van, de a klubok egyáltalán nem tiltakoztak, sőt kedvezően reagáltak erre a tervezetre, melyet a városi költségvetés elfogadása után - ez márciusra várható - már májusban elkezdhetünk megvalósítani. Szeretnénk, ha a labdás sportágak már szeptembertől ebben a rendszerben rajtblnának. Zsembery: A bizottságok jól dolgoztak labdarúgás Rohamosan közeleg a február 14-e. Ezen a napon tartja a CSLSZ a megyei közgyűlését, amely arról hivatott dönteni, hogy a jelenlegi elnökség és az elnök, Ungi Gyula megmarad-e a pozíciójában, vagy változás következik be. A fontos esemény előtt Zsembery István főtitkárral beszélgettünk. • Mi a teendője a főtitkárnak a nagy horderejű esemény előtt? - A legutóbbi elnökségi ülésen meghatározottak alapján teszem a dolgom. Már megvan a közgyűlés helye (Szeged, Rákóczi tér, megyeháza), a 66 tagegyesületet értesítettem, elküldtem részükre az alapszabály tervezetet. Összesen 81-en jogosultak szavazni, a tagegyesületek l-l delegált személye, valamint a 15 fős elnökség. A Csongrád Megyei Labdarúgó Szövetség a közgyűlésen alakul majd át köztestületté, a jövőben önálló jogi személyként működik tovább, pontosan emiatt szükséges az alapszabály elfogadása. • Lehet-e már tudni, hogy ki lesz a jelölőbizottság elnöke? - A mostani elnökség engem javasolt, illetve kért fel, de ezt még el kell fogadnia a közgyűlésnek. Ugyanez a helyzet a mandátumvizsgáló Ha a tagság is úgy akarja, Zsembery István lesz a jelölőbizottság elnöke. (Fotó: Karnok Csaba) bizottsággal is. Itt, ha a többség jóváhagyja, akkor Zalatnay Lajos kezébe „kerül a pálca", a levezetőelnök viszont biztos, hogy Aczél Tibor lesz. • Arra kérném, ismertesse a főbb napirendi pontokat. - Ungi Gyula elnök beszámol a tagságnak az elmúlt választási ciklusról, majd a számvizsgáló bizottság teszi meg ugyanezt. Ezután következnek a hozzászólások, a válaszadások. Ezt követően a közgyűlésnek el kell fogadnia a beszámolókat, majd jön a délután legizgalmasabb pillanata, a választás. A „tetőpont" után a tagok képviselőket delegálnak az MLSZ küldött közgyűlésébe, majd a sort az alapszabály elfogadása zárja. • Hadd kérdezzem meg, a mostani elnökség, illetve az elnök jelölteti-e magát? - Igen. • A főtitkár hogyan értékeli az elmúlt négy esztendőt? - Előre szeretném bocsájtani, én nem vagyok tagja az elnökségnek, nincs beleszólásom a különböző bizottságok munkájába, ezért ezeket nem is minősíthetem, ez mind az elnökség hatáskörébe tartozik. Inkább nekik kellene feltenni ezt a kérdést. • Gondolom, azért csak van magánvéleménye... - Természetesen. A legszebb eredményt az utánpótSfeA^' Használtért újat akció! PBHB" Bármilyen használt sportcipőjét hozza be a Puma Takaréktár u. 1. sz. alatti üzletébe, és mi az új Puma-cipő árából 10% engedményt, valamint 1 pár Puma-zoknit adunk. Szeged, Takaréktár u. 1. lás területén értük el. A Csongrád megyei ifjúsági és serdülő-válogatott kétszerkétszer szerzett ezüstérmet az országos döntőben. Örömmel tapasztaltuk a Tisza Volán SC-ben és a csongrádi Sasfiókban végzett eredményes munkát. Az viszont óriási baj, hogy az egyesületek zöménél csak a felnőtt labdarúgással törődnek. Pozitívumként említhető a minden évben megrendezett Gyólayemléktorna. Újra felállt az edzőbizottság, az már más kérdés, hogy az egyesületeknek kiküldött anyagokat nem minden esetben kapják meg az érdekeltek, az edzők... A sok vita ellenére is azt kell, hogy mondjam: jó munkát végzett a fegyelmi bizottság. • Hallani olyan véleményeket is, hogy ez a bizottság a többi csapattal szigorúbban bánt, mint a Tápéval.. - Azért, mert a CSLSZ és a Tápéi SK elnöke ugyanaz a személy, egyáltalán nem kivételeztek ezzel a csapattal. Ha ellenkezőleg lenne, a jelenleginél valamivel előrébb végeztek volna a tabellán... • Még élénken él az emberek emlékezetében a nagy vihart kiváltott játékvezetői puccskísérlet. - Akadtak olyan bírók, akik nem a labdarúgás szolgálatáért, hanem az elnök személyéért kívántak működni... A helyükre lépett fiatalok bizonyítottak, sőt, teljesen helyreállt a rend. Ssélpól László • Pick-mérkőzések: Ma 17, szombaton 15 óra! kézilabda • Munkatársunktól Ma, 17 órakor az újszegedi Sportcsarnokban a Pick Szeged vendége az Izzó SE lesz. A bajnoki pontok megszerzésére a két csapat közül a pályaválasztók az első számú esélyesek. Nem járunk messze az igazságtól, hogy egyetlen kérdése lesz a találkozónak: a gólkülönbség nagysága. A magyar televíziózásban uralkodó káosz elérte a Pick Szeged-FC Barcelona Bajnokok Ligájának szombati első mérkőzését is. Mivel az MTV nem közvetíti a nem mindennapi látványosságot kínáló eseményt, ezért Kővári Árpád elnököt megkereste, képernyőre kerülési lehetőséget kínálva a Duna TV vezetése. A tévések 14.15-ös kezdést ajánlottak, míg a Pick legkorábbra, 15 órára tudta elképzelni a találkozó kezdését. Több fordulós megbeszélés után a dunások elfogadták a Pick Szeged javaslatát: 15 órakor kezdődik a BL-mérkőzés. A Sportcsarnok 12 órakor nyit. Ferencvárosi vendégjáték • Munkatársunktól Ma, 18 órai kezdettel a Tisza Volán Szeged csapata bajnoki mérkőzésen fogadja a Ferencvárost. A találkozó elsősorban a fővárosiak számára létfontosságú; amenynyiben a zöld-fehérek nyernek a szegedi gárda ellen, úgy előnyük szinte behozhatatlanra nő a fő rivális, az Alba Volán ellen, s szinte bizonyos, hogy a bajnoki döntőbe jutnak. A két együttes utolsó két meccsét szoros küzdelemben, csupán egy góllal nyerte az FTC, így érthető a Tisza Volán fokozott bizonyítási vágya. Jó hír, hogy a Pick Szeged-Nagykanizsa kézilabdamérkőzés után, 18 óra 20 perckor ingyenes autóbuszjárat indul a Sportcsarnok bejárata elől, amely a Horgosi-úti pályához viszi a jégkorongmeccsre kíváncsi szurkolókat. A különbusszal érkező drukkerek számára a belépés is ingyenes. Az OB I állása 1. Diinaferr 18 2 FTC 15 3. Alba Volán 15 4. Tisza Volán 6 5.UTE 3 137-» 37 5 107- 53 32 7 122-53 31 1« 43-102 12 23 34-226 0 Edzőmeccsek a Munkatársunktál A labdarúgók folyamatosan játsszák az előkészületi mérkőzéseket. Ma, 15 óra harminc perckor a Szegedi VSE a Bordányt fogadja a Vasutasstadionban, csütörtökön 14 órakor pedig a SZEAC látja vendégül a Békéscsabát a Felső Tisza-parti arénában.